Vissza
Mindenkinek van egy története
2016.06.07. | Raab Zsuzsanna
A Hárslevelűk Éjszakája emberi léptékű, kedves, szerethető rendezvény, ahol a profik kedvükre kóstolhatják az újdonságokat, de a saját szintjén bárki részese lehet az élményeknek...
Bevallom, nem sűrűn veszek részt borkóstolón. Olyan igazira gondolok, amikor összegyűlnek a borszakma nagyjai és a lelkes, megalapozott tudású hozzáértők. Ahol érződik, hogy a borkóstolás lehet művészet.Május 26-án a Vajdahunyadvárnál jártam. Egészen pontosan a Mezőgazdasági Múzeum melletti épület román stílusú kerengőjében, a Hárslevelűk Éjszakája rendezvényen. Ragyogóan sütött a nap azon a csütörtökön, én pedig kíváncsian készülődtem életem első igazi, szakmai borkóstolójára.
A Városligeti-tóhoz közeledve nem tudtam pontosan, milyen élményre számíthatok. Kicsit tartottam tőle, hogy talán nem fogom magam jól érezni, hiszen a rendezvény elsősorban hozzáértőknek szól. Aztán a kétségeket félretéve arra jutottam, lesz, ami lesz, megbánni biztosan nem fogom, hiszen már maga a „hárslevelű” név is kellemes jelentéstartalommal bírt számomra: élettel teli, könnyed, nyári, játékos… Érdekelt, vajon mennyire váltja be a hozzá fűzött reményeket.
Megérkezvén a vidám forgatagba fogtam egy poharat, és örömmel nyugtáztam, hogy bőven akadnak látogatók. A helyszín varázsa hamar magával ragadott: a Vajdahunyadvár kolostori kerengője titokzatos atmoszférájával, középkori hangulatú, borostyántól roskadozó oszlopaival, galambbúgásával kiváló választás. Nemsokára kiderült számomra, hogy ez a rendezvény sokkal többet jelent, mint borokat kortyolni, véleményezni, összehasonlítani: miközben a pincészetek standjai között sétáltam, egyre több borászt ismertem meg, a beszélgetésekből pedig valódi személyiségek és történetek rajzolódtak ki. Fáradságos munka a napfényes lejtőkön, a szőlő tisztelete, a szakma szeretete a generációkon átívelő hagyományok. A legtöbb borász Tokaj-Hegyaljáról érkezett, de azért a tállyai, tarcali és mádi dűlők termése mellett kóstolhattunk néhány bort a Somlóról, Villányból és a Mátrából is.
A legtöbb standnál maga a borász töltögetett az érdeklődőknek. Jó volt látni, hogy a közvetlen, mosolygós arcokon nyoma sincs feszélyezettségnek vagy megfelelni vágyásnak. A találkozó bensőséges légkörben zajlott – nem mintha kevesen lettünk volna, mégis úgy tűnt, hogy a bor tisztelete, a hárslevelű fajta szeretete egységbe kovácsolja az embereket. Előfordult, hogy egy-egy pultnál éppen nem állt borász, mert „szomszédolt”, azaz átszökött egy picit valaki máshoz egy rövid üdvözlésre, kóstolásra. Számomra külön élményt jelentett, hogy több női borásszal találkoztam. Tudtam, hogy Tokaj híres a hölgyeiről, de azért jó volt most itt együtt látni például Bodó Juditot és Berecz Stéphanie-t. Színes, változatos világba csöppentem.
Ami a borokat illeti: én a friss virágos, könnyed változatokat kóstoltam legszívesebben, de azok is ízlettek, amelyeket kortyolva megmutatkozott a táj, ahol termettek. A könnyedebbek közül talán a Basilicus Szőlőbirtok 2015-ös hárslevelűje tetszett legjobban. Jól lehűtve még a Balaton mellé is magammal vinném, jó társ lehet egy vízparti délutánhoz, ráadásul csavarzáras, úgyhogy igen praktikus.
A barátaim olyan izgatottan emlegették a Gizella Pincét, hogy lelkesedésük átragadt rám is, és már alig vártam, hogy megkóstoljam a Barát dűlő tavalyi termését. A bort készítője, Szilágyi László maga töltötte a poharamba. A hozzáértők azt mondják, az illata virágos és gyümölcsös egyszerre, de én ebből csak annyit éreztem, hogy valóban elvarázsol. Cseppet sem könnyű, de nagyon kedves bor, és úgy gondolom, nemcsak társasági ital. Szerintem egy jó könyv mellé is remekül illik, ki is fogom próbálni.
A száraz borok után kíváncsi lettem, hogy milyen a hárslevelű, ha édes. A Tokaj-Hétszőlő Szőlőbirtok nemcsak késői szüretelésű bort, hanem igazi, 100%-ban hárslevelűből készült tokaji aszút is hozott a rendezvényre. A bennfentesek szerint, ez ritka kincs, nem készül minden évben, így nagyon örültem, hogy volt alkalmam megkóstolni. A 2004-es hárslevelű aszú sűrű, de cseppet sem sötét, a színét inkább aranylónak mondanám. Az ezerféle illatból nekem leginkább a hársméz és az aszalt barack volt felismerhető. Aztán megkóstoltam, és alaposan meglepődtem. Egyrészt azért, mert azt vártam, hogy olyan édes lesz, mint a méz. Édes valóban, valahogy mégis könnyű inni, és nemcsak azért, mert van benne valami megmagyarázhatatlan légiesség. Azért is könnyű, mert az édességérzetet meglepő módon kapros fűszeresség tompítja. Magamtól nem jöttem volna rá, de amikor mellettem elhangzott a szó, azonnal tudtam, hogy a kapor jellegzetes ízét érzem. Azt mondják, ez időnként előfordul a tokaji borokban, de nem hétköznapi jelenség. Szerencsés vagyok, hogy ilyen bort is kóstolhattam. Nagyon ízlett, bármilyen ünnepi alkalommal kinyitnám, remélem, lesz is rá lehetőségem.
Új ízekkel, élményekkel telten indultam haza. A Hárslevelűk Éjszakája emberi léptékű, kedves, szerethető rendezvény, ahol a profik kedvükre kóstolhatják az újdonságokat, de a saját szintjén bárki részese lehet az élményeknek. Nem lettem borszakértő, és ez jól is van így. De a hárslevelűhöz még visszatérek!
Fotó:
Dancsecs Ferenc / FurmintPhoto
-
weboldal
