Nagy utazás

Emlékszem arra a kóstolóra, amikor kipattant az akkor még név nélküli oldal ötlete, amiből a Borsmenta valamivel később, sok-sok munka árán megszületett. Izgalmas kaland vette kezdetét, még ha nem is a kaland winettou-i értelmében. Hétről hétre új témák, új borok, no és a kávé. Ismerem már magam annyira, hogy felismerjem a tüneteket: ha valami ennyire le tud kötni, ilyen mélyen bele tudom ásni magam a témába, az szép lassan be is épül az életembe.

A kávé pedig észrevétlenül beépült. Az első cikket ebben a témában – felfoghatjuk akár vallomásként is – még a régi blogomra írtam, a terápiás célját elérte, az olvasókat kevésbé. A Borsmentán ehhez képest nagyban ment a játék, egy-egy izgalmas téma után kérdések jöttek, tanácsot kértek, vagy éppen egy kávézó jelentkezett, ugyan látogatnám már meg őket. Ez pedig arra sarkallt, hogy még jobban utánanézzek mindennek, felhívjam barista barátaimat, ismerőseimet, ha valami kérdéses volt. Így megy nálam a lifelong learning, és közben szépen beutaztam a világot Etiópiától Panamáig, és szépen rendszerbe szedtem a tudásomat az eszpresszóról, az alternatív kávékészítő eszközökről. Ott voltam, amikor a bajnokságra készültek, kóstoltam, kritizáltam és dicsértem, örültem, amikor jobb lett a végeredmény. És jól esett a „köszi” sms, közvetlenül a bajnoki cím után, pedig tudtam, hogy csak nüansznyit tettem hozzá.

Borra is maradt azért idő, mégiscsak innen indult az egész. Kéthetente kóstolunk vakon, alkalmanként igen pazar sorokat, ráadásul a társaság is jó, a tanulás tényleg csak hab a tortán. Ha hirtelen kell végiggondolnom, akkor szinte Tokaj jut csak eszembe. A 2015-ös Boda Demeter Zoltántól meg a 2013-as Dongó szamorodni a Szent Tamástól. Azt hiszem olyan szamorodnit életemben nem kóstoltam még. Már a vakkóstolás is izgalom, érdekes utólag megbeszélni az egyes borokat, ki mit szeretett, ki mit nem.

Érdekes, a kadarka elég sokszor keresztezte az utamat. Volt itt költözős meg túlélő is, de a saját kóstolónkon is futottunk bele meglepetésbe, a Heimann-féle Céh-kereszt vagy Illyés Miklósé jut azonnal eszembe. Érzékeny fajta, szinte mindenre – ha jól teljesít, akkor viszont minden kisimul. Na, valahogy én is így lettem a Borsmentával. Időnként ugyan kisimult, de egyre kevesebb örömet szerzett már.

Nehéz szívvel, de hátralépek, jöjjön olyan, aki nagyobb lendülettel tud az ügyért dolgozni. Barátként kezdtük, ez szerencsére meg is maradt. És nézzük a jó oldalt: nyertek egy hűséges olvasót.