Vissza
Tanuljuk a nyelvet
2016.02.12. | Szabó Edit
Mád. Kedves település, festőien szép szőlőültetvényekkel, világszínvonalú borokkal. Értő kóstolásukhoz nem elég betérni a legközelebbi vinotékába…
Még szerencse, hogy egyre több az olyan rendezvény, amelyen avatott szakemberek vezetik be a zöldfülű kezdőket a borok szentélyébe. Ilyen lesz ez a mostani is, a mádi Furmint Február. A tokaji furminttal való ismerkedésre nincs is ennél autentikusabb helyszín.
A mádi dűlők titokzatos világát nem lehet feltérképezni egyetlen mesterkurzus alatt, hiszen éppen a borok változatossága, izgalmas sokszínűsége a lényeg. De nem lehet feltérképezni egyetlen látogatás alkalmával sem, mert minden dűlő minden évben más és más. Mádon a szabályt erősítő kivételekkel Dunát, vagyis inkább Bodrogot lehet rekeszteni, de hát mi lehet a borászatban ennél izgalmasabb! Végül mindig a fogyasztó nyer, hiszen erről a borvidéki léptékben mérve parányi területről annyi egyedi bor kerülhet az asztalára, amennyit elképzelni sem bír. Az út azonban hosszú és küzdelmes lesz. A dűlők többségének sajátos karakterével még csak most kezdenek ismerkedni a gazdák.
Ahány dűlő, sőt ahány parcella, annyi felfedezésre váró, titokzatos világ, s mint csepp a tengert, úgy rejti egyetlen korty bor a termőhely minden jellemzőjét. Csak rá kell éreznünk, ki kell bontanunk, meg kell értenünk azt a nyelvet, amelyet a szőlő beszél. Ezt teszi a borász. Tanulja a nyelvet. Figyel, jegyez, gondolkodik, s néha csak a szemével, néha az ujjaival simogatja a tőkéket, a virágzó, zsendülő, érésbe forduló szőlőt. Próbálja megérteni.
Ha igazán ismerni szeretnénk egy bort, le kell hatolnunk a legmélyebb rétegekig, tudnunk kell, hogy hol született, milyen tőkén, hogyan sütött rá a nap, milyen eső áztatta, milyen szelek fújták, milyen kezek gondozták. Nem elég megtanulni a dűlőt alkotó kőzeteket, könyv nélkül fújni a paramétereket, a csapadékos és a napsütéses órák számát, a tengerszint feletti magasságot, a kitettséget. Az adatok fontosak, de nem pótolják az élményt. Ott kell állni Mádon, meghallgatni Szepsy István meséjét, kézbe fogni az Úrágya köveit, szertenézni a Szent Tamás-tetőről, megpihenni a Király teraszain, télen-nyáron, hóban, fényben.
Tudni, hogy Mád és Tállya között egy nagy szikla jelzi az utat a Padi-hegyre, ahol Árvay János gondozza tőkéit féltő gonddal, s hogy az itt termő furmint masszív szerkezetű, mégis barátságos aromavilágú bort ad. Hogy a Mád látképéhez szorosan tartozó, határozott vonalakkal tagolt Király-dűlőben Barta Károlyék négy éven át irtották a bozótot, emberfeletti munkát végezve, hogy újra termelésbe vonják a régen sorsára hagyott ültetvényt. Hogy a nagyjából 40 hektárnyi Betseken mindig ásványos, fűszeres bor terem, és hogy talán a Szent Tamás adja a legkoncentráltabb, leghosszabban érlelhető borokat Mádon.
Tudni mindezt, és még sokkal többet: ismerni a borászt, a gondolkodásmódját, a stílusát, az ízlését, emlékezni az évjáratra, az esőre, a hidegre, a szélre, a szánkban érezni az ásványok és a gyümölcsök ízét, roppanásából tudni, hogy kövérszőlő, zéta, furmint vagy hárslevelű bogyóját kóstoljuk-e éppen. Vagyis meg kell tanulnunk látni a területet egy kicsit a borászok szemével, és meg kell próbálnunk úgy szeretni, ahogyan ők szeretik. Mert lehet sok mindent tudni, látni, felfedezni, tapasztalni, de az igazi megismeréshez a szíven keresztül visz az út.
Ha megtehetjük, menjünk el február 20-án Mádra, és hallgassuk, figyeljük a gazdákat, kóstoljuk a bort, amit a legnagyobb gondossággal készítenek nekünk, és tegyük ezt újra és újra, amilyen gyakran csak lehet. Mádon, Csopakon, Villányban, Egerben, Champagne-ban, a Douro völgyében, vagy éppen ahol járunk a világban. Ott kell állni a dűlőkben, pohárral a kézben, és kóstolni azt, ami ott született. Érezni a nap melegét, a szelet, hallgatni a madarakat, beszívni a talaj illatát. Sok ilyen pillanat megélése visz közelebb ahhoz, hogy megértsük a varázslatot, amit úgy hívnak: bor.
Részletek a mádi rendezvényről: https://www.facebook.com/events/2009340766018253/
Fotó:
Dancsecs Ferenc / FurmintPhoto
-
weboldal
