Csupakő

2016.07.16. | Szabó Edit

Gasztrofalu-Köveskál

Jó megcsodálni a tengerszemeket a Fekete-hegyen, próbára tenni a bátorságunkat az Ingókövön, jó ellátogatni titkos és kevésbé titkos majorságokba, de szép időben a legjobb az árnyas teraszokon üldögélve felfedezni a Káli-medence borait és ételeit.

Az már egészen biztos, hogy a Balaton-felvidéket – s azon belül is a Káli-medencét – jókedvében teremtette az Úristen. A környéket sokak szemében a Balaton közelsége teszi igazán vonzóvá, aki azonban fogékony a természeti szépségekre, örömét leli a komolyabb túrákban, a rövidebb sétákban, a csendes borozgatásban, a nyugodt szemlélődésben, okosan teszi, ha a lármás vízpart helyett a Káli-medence valamelyik festői településén is eltölt néhány napot. Nem fogja megbánni.
Nem egészen véletlenül pár éve egyszer Köveskálon ütöttünk tanyát. Azóta minden nyáron visszamegyünk, végiglátogatjuk a kedvenc helyeinket, és örömmel fedezzük fel az újdonságokat. Jó látni, ahogyan a település fejlődik, és bár a borászok és az éttermesek összefogását jelképező, tavaly közösen ültetett szőlőtő elpusztult, a vendéglátás meghatározó alakjai mind azon dolgoznak, hogy Köveskálról elégedetten térjenek haza a vendégek.

Mert jó megcsodálni a tengerszemeket a Fekete-hegyen, amelynek vulkanikus talaján több helyi pincészet szőlői sorakoznak, jó próbára tenni a bátorságunkat a szentbékkállai Kőtenger legnagyobb kőtábláján, az Ingókövön, jó ellátogatni titkos és kevésbé titkos majorságokba, ahonnan a környék éttermei is beszerzik a húst és a sajtot, de szép időben a legjobb mégis az árnyas teraszokon üldögélve felfedezni a Káli-medence borait és ételeit.

Fesztiválokon, borbemutatókon járván mindig szívesen kóstoltuk a Káli Kövek borait, ám valahogy úgy alakult, hogy a pincét eddig nem sikerült meglátogatnunk. Mulasztásunkat pótlandó feléjük vesszük az irányt, és hamar kiderül, hogy igen jól döntöttünk. A pince épülete mellett hangulatos kóstolókertet alakítottak ki, az enyhet adó fák alatt kényelmes székek várják a szomjas vándorokat. Kíváncsiak voltunk, hogy esik ott a bor a júliusi kánikulában. Nos hát: jólesik. A Szabó Gyula borász nevével fémjelzett pincészet összesen kilenc hektáron gazdálkodik. Ebből kéthektárnyi a saját terület, amelyről kizárólag olaszrizlinget szüretelnek, a többi ültetvényen chardonnay, rajnai rizling és sauvignon blanc terem, valamint a rozé alapjául szolgáló kékfrankos. Ezt kérjük először, ráadásul szódával – a tikkasztó hőség nagy kényszerítő erő, és persze hajt a kíváncsiság is. Fröccsnek rég örültünk ennyire, a tökéletes arányú bor a vízzel felhúzva is megőrizte lendületét, piros bogyós gyümölcsös és enyhén fűszeres ízkarakterét. Ha valaki arra jár, ki ne hagyja! A szomjoltás után aztán érdemes megkóstolni a 2015-ös, friss, zamatos sauvignon blanc-t, a rajnai és olaszrizling házasításával készült virágos, gyümölcsös, elegáns, csavarzáras Rizlinget, vagy a Rezeda fantázianévre hallgató olaszrizling dűlőválogatást. Lehet persze tovább is lépni, de a nap közepén nem érdemes, a komolyabb borokért látogassunk vissza naplemente után. A kóstolókert este 9-ig nyitva van, és a Káli Kövek fajsúlyosabb, teltebb, ásványos fehérborai mellé érdemes választani valamit a házigazdák által kínált harapnivalókból is. Ott jártunkkor épp valami titokzatos tésztaalap készült a gyúródeszkán.

2007-ben valahogy jól álltak a csillagok Köveskálon. Szabó Gyula ebben az évben indította útjára a Káli Kövek Borászatot, és ugyancsak ekkor nyílt meg a település egyik ma is meghatározó vendéglátóhelye, a Kővirág. Étel, ital, ágy – hirdeti a weboldal, és valóban, a tágas étterem és a hangulatos kert mellett a hajdani bikaistállóból átalakítva hat lakosztály sorakozik. Mindegyik kétszintes, két hálószobás, tágas és kényelmes. Négy vendég számára ideális. Nekünk azonban már van szállásunk (erről később), így figyelmünket, inkább az étlap köti le. Jóval ebédidő után érkeztünk, de még mindig nagy a sürgés a hatalmas napernyő alatt. A kert egy részét óriási kemence uralja, de most nincs befűtve, a nap melege kovászos uborkát érlel a padkáján. Szinte érezzük az illatát. Az étlap háromnaponként változik, a kínálat nagy fekete táblákon olvasható. A klasszikus húsleves mellett izgalmas ajánlatnak tűnik a hideg tökkrémleves, azt választjuk, és nem csalódunk. Ízletes a füstölt pisztráng is, finom a grillezett kecskesajt mustáros gyümölcsökkel, de valószínűleg bármit kérhettünk volna. Látszik, hogy a Kővirágban odafigyelnek az ételekre, és valóban igyekeznek a vendégek kedvében járni.

Ha Szentbékkálla felől érkezünk Köveskálra, a Pálffy Szőlőbirtok hívogató borteraszát látjuk meg elsőként. A tágas kertben a fehér napernyők alatt kerékpáros csapat borozgat, mellettük a domboldalban rackajuhok legelésznek (legutóbb még súlyos szőnyeget hordtak a hátukon, most – frissen nyírva – félakkorának tűnnek). Idilli kép, a békesség maga, belépünk mi is, hogy részévé váljunk a festménynek. A Pálffy Szőlőbirtok ültetvényeinek egy része jól látható a kertből, a felettünk magasodó Fekete-hegyen vannak a szőlők meg a nagyapától örökölt régi pince is, ahol generációkkal ezelőtt a történet elkezdődött. A tizenhat hektáros birtokot ma Pálffy Gyula és két fia viszi. Következetes és kitartó munkájuk eredményeként boraik egyre szebbek, kifinomultabbak, és szerencsére egyre sikeresebbek is. Évente 35000 palackot töltenek meg, eladási gondjaik nincsenek, inkább kevés, ami készül. Jó lesz résen lenni: ha valaki szereti a Pálffy-borokat, vásároljon időben, a kapun ugyanis nemrég egy amerikai kereskedő is bekopogtatott.
A borokat a kisebbik fiú, Pálffy Attila mutatja be. Ismeri mindegyiket, mint a tenyerét; amióta az eszét tudja, együtt él a birtokkal, és ma már szőlész-borász szaktechnikusként vesz részt a pincészet életében. A BalatonBort kóstoljuk elsőként. Az egységes címkével ellátott bort 21 balatoni pincészet készíthette el az idén. Szerették volna többen is, de a szigorú zsűri csak a legjobbaknak adott engedélyt. Könnyű, jó ivású olaszrizlinget zártak mindannyian a csavarzáras palackokba. A cél a balatoni borok – és természetesen az olaszrizling fajta – népszerűsítése volt. Nagyon úgy tűnik, hogy bevált, ez a sokadik BalatonBor, amit kóstolunk, és eddig még nem csalódtunk. Most szépen sorra kerül Pálffyék többi bora is: a kissé hedonistább 2015-ös Káli Olaszrizling, amit kevés maradék cukor kerekít; a 2014-es Birtokbor, amiből már alig maradt pár palack, pedig milyen jó; a gazdag, összetett bár kissé szigorú juhfark; a kedves, gyümölcsös, lendületes cabernet sauvignon rozé; és a 2012-es syrah és cabernet sauvignon házasításával készült Kál Horka, ami az érettségnek ebben a szakaszában az egyik legszebb balatoni vörösbor, amit valaha kóstoltunk. Méltó zárása egy erős sornak. Hozzá díszletnek a hegy, a kert virágai, meg az ide-oda vonulászó rackajuhok. Hétvégén erősebbek az esték, hangosabb a terasz, de mi hálásak vagyunk a kedd esti nyugalomért.

A Mi a kő Köveskál – és a tágabb régió – egyik legnépszerűbb étterme, aki ott szeretne vacsorázni, jól teszi, ha időben asztalt foglal. A jó konyhának gyorsan híre megy, nemcsak Budapestről, de még Bécsből is sokan jönnek csak az ízek miatt. A hely szerencsére télen-nyáron nyitva van, a rajongók-érdeklődők-ínyencek-éhesek elzarándokolhatnak ide a hűvösebb hónapokban is, nyáron azonban a belső kert kedves teraszán, a csillagos ég alatt költhetjük el a vacsorát, ami – szúnyogok ide vagy oda – mégiscsak felülmúlhatatlan. Trombitás Tamás, a képzőművészből lett vendéglős semmit nem bíz a véletlenre. Addig tárgyalt, intézkedett, míg meg nem találta a környék legjobb kistermelőit, hogy a konyha mindenből a legjobbat kapja. A tejtermékeket, a húsok egy részét és a füstölt árut egy környékbeli majorságból hozza, a barack azonban saját termés, a lekvárt is maguk főzik. Megesik, hogy a vadat is ő maga lövi – és már kerül is fel a napi ajánlatba. Míg a kecsketúróval készült pikáns paradicsomlevest meg a tárkonyos bárányragulevest kanalazzuk (mindkettő kifogástalan), a séf kisiet a konyhából, egyenesen a fűszerkerthez, szed egy csokor ezt-azt, és már megy is vissza, hogy folytassa a főzést. Kaporillat száll a levegőben. Készül a kapros tejfölöm, nyugtázom, és visszatérek a paradicsomleveshez, amelyben a bazsalikom szintén a kertből való. A folytatásban padlizsánba göngyölt érlelt kecsketúrót kapunk, aztán egy kis gorgonzolás-spenótos tagliatellét, „csak az íze végett”, majd jöhet a csontos flekken juhtúrós puliszkával és salátával. Meggyőztem magam, most kivételesen nem a kovászolt káposztából készült nyári töltött káposztát rendeltem – ami egyébként ellenállhatatlan, de tényleg –, hanem rántott cukkinit kapros tejföllel és sáfrányos rizzsel. Igazi nyári étel, jól is készítik, morzsányi se marad belőle. Szentül elhatározom, hogy desszertet nem kérek, de azt a túrósmarnit a házigazda saját baracklekvárjával csak meg kell kóstolni. Többször tűnődtem már azon, hogy Trombitásék baracklekvárja mitől ennyire finom. Minden bizonnyal Tamás felesége, Márványi Katalin tudhatja a titkot, legközelebb feltétlenül ki kell faggatnunk. Közben csend lett, a vendégek lassan elköszöntek, csak néhányan maradtunk a csillagok alatt. Trombitás Tamás leül hozzánk egy pohár borra. Azt is ő készíti persze. A Trombitás Borház egyre izgalmasabb olaszrizlingjeiről és silleréről majd szót ejtünk máskor, de arról beszélnünk kell, hogy ez a kétméteres ember a hatalmas kezével valahogy mindenhez úgy nyúl, hogy abból alkotás lesz – mondhatni: remekmű. Szobor, kép, bor, étterem, mindet ugyanaz a kéz formálja. Ezt tudja valahogy. És addig jó nekünk.

Három Huszár – hirdeti egy kapun a felirat. Amikor először megláttuk a cégért a nádtetős ház előtt, mosolyra húzódott a szánk. Bajuszpödrős pusztagiccsre számítottunk, de hamar beláttuk a tévedésünket. A kapu túloldalán a világ legbájosabb kertje a hozzá tartozó épületekkel – maga a paradicsom. Szerencsére nincs benne semmi huszáros. Illetve… de erről később. Igazi szerelemgyerek, ezt sugallja minden szeglete. A két tulajdonos, Anke és Wolfgang jó tizenöt éve barátokat látogatni érkezett a Káli-medencébe. Aztán meglátták ezt az eladó portát, sitty-sutty, felszámolták a németországi életüket, és Köveskálra költöztek. Anke azt mondja, valójában mindig erre vágytak, és boldog, hogy így alakult az életük. Wolfgang ács, szinte minden felújítási munkát ők ketten végeztek. Három különböző méretű apartmant és négy szobát alakítottak ki az épületekben. A műemléki védelem alatt álló házak korhű bútorait és berendezési tárgyait nagy odafigyeléssel vásárolták, és szükség esetén javították, restaurálták. Ők maguk is itt laknak. A Három Huszár kertjét mesébe illő tárgyak népesítik be. Tündérek, manók, koboldok, angyalok, különböző állatok tanyáznak az árnyas lombok alatt, közöttük különös csöbrök, vödrök, rozsdálló fazekak és bödönök, használhatatlan használati és praktikus dísztárgyak. Köztük az összekötő kapocs Anke magabiztosan sétálgató fekete cicája. A jókora kert pedig önmaga ötszörösének tűnik a rafinált elrendezés és a mesterien telepített növények miatt: az embernek az az érzése, hogy komolyan el lehet itt veszni. Mindenkinek jut külön kertzug, a vendégek elvonulhatnak elmélkedni, beszélgetni, de együtt is kávézhatnak a fedett lugasban. Ahol egyébként (vagy ha ehhez túl hideg van, a saját konyhájukban) Anke igény szerint remek reggelit tálal. Aki az idényben – húsvét és szilveszter között – itt száll meg, feltétlenül kérje a reggelihez Anke szamócalekvárját!

Kapcsolódó írás a Borsmentán:

http://www.borsmenta.hu/utazunk/ez_a_videk_minden_evszakban_szep

Fotó:

Borsmenta - honlap

Csupakő

Fotó:

Kapcsolódó hírek

címkék