Vissza
Hétvége Brüsszelben 1.
2016.06.28. | Szabó Edit
Csokizóna
Lehet szeretni vagy nem szeretni, a belga csokoládé fogalom. Magára valamit is adó csokiőrült nem tervezhet úgy egy brüsszeli hétvégét, hogy abban az istenek eledele ne játsszon fontos szerepet…
Nyár van, Budapesten 29 fokot mutatnak a hőmérők, a júniusi kánikulában jólesik a repülőtér hűs levegője. Úgy tűnik, nincs tömeg, aztán mégis teljesen megtelik a gép; Brüsszelben sokaknak akad dolga, bár erősen valószínű, hogy a kontinens nagy döntéshozói nem a fapados járathoz vezető forró flaszteren görgetik a bőröndjeiket.Lehet szeretni vagy nem szeretni, a belga csokoládé fogalom. Magára valamit is adó csokiőrült nem tervezhet úgy egy brüsszeli hétvégét, hogy abban az istenek eledele ne játsszon fontos szerepet…
A belga főváros a terrortámadások óta veszített a népszerűségéből, mégsem hinném, hogy kizárólag az ott dolgozó diplomáciai alkalmazottak töltik meg a péntek esti repülőt. Akadnak lelkes utazók, akiket egy ott élő barát vagy a város felfedezése vonz.
Hogy mit kínál Brüsszel? Mondjuk fel a turistakiskátét: nyúl, sör, csoki és kagyló, ezerféle módon és formában, és persze az utóbbihoz az elmaradhatatlan sült krumpli, amelynek nincs párja kerek e világon. Ez lenne hát a főfogás, amihez garnírungnak ott a város, a világ egyik legszebb főterével, piacokkal, múzeumokkal, kiállításokkal, koncertekkel, pezsgő kulturális élettel. Tökéletes program egy hétvégére.
Viharos a szél, szakad az eső, tizenöt fok. Így fogad a város, aztán ebben is maradunk. A hőmérő három napon át stabilan húsz fok alatt ragad be, és az esernyő szinte összenő a kézzel. A barátok panaszkodnak, a naptár szerint itt a nyár, de a szoknya és a kiscipő valahogy csak nem tud előkerülni a szekrényből. Az átmeneti kabátot mindeddig tökéletesen felesleges, majdhogynem értelmetlen ruhadarabnak gondoltam, ám most fogalmat alkothatok felbecsülhetetlen értékeiről. Főleg amikor kapok egyet kölcsön, mert nyilvánvaló, hogy anélkül aligha úsznám meg szárazon a hétvégét.
A Charleroi repülőtérről viszonylag egyszerű bejutni a városba. Választhatjuk a vonatot vagy a reptéri buszt (shuttle), mindkettő tökéletes megoldás, de aki siet, vagy bizonytalannak érzi magát, rendelhet magyar iránytaxit is. Több társaság működik már a városban, gyors, kényelmes, alig valamivel drágább, mint a shuttle, ráadásul házhoz visz, és értünk is jön az utazásunk végén. A városon belüli közlekedés könnyen áttekinthető, a metró- és villamosjáratok összehangoltan működnek (egy napijegy 7,5 euró), de ha épp nem esik az eső, mégis a séta a legjobb. Már csak azért is, mert a terrorkészültség miatt bizonyos metróállomások egyes kijáratait időnként lezárják, és ez furcsamód nem fokozza az ember biztonságérzetét. Sőt, kifejezetten ellene hat. Ugyanez a helyzet a városban mindenhol fel-felbukkanó katonai járművek és gépfegyveres katonák látványával. Meg kell tanulnunk kezelni ezt a helyzetet.
Mindezzel együtt a város éli a szokásos mindennapjait, az emberek kiállításra, koncertre, színházba járnak, előtte isznak egy pohár sört – elég tisztességes a választék –, utána elmennek vacsorázni, hétvégén szerveznek valami családi programot, és várják, hogy végre kisüssön a nap.
Lehet szeretni vagy nem szeretni, a belga csoki fogalom. Valamirevaló csokiőrült nem tervezheti úgy a brüsszeli hétvégét, hogy az istenek eledelének ne jusson fontos szerep. Nincs nehéz dolgunk, az egyharmad Magyarországnyi Belgium minden jelentős városában van néhány jó nevű manufaktúra, a fővárosban pedig nyolc üzem, rengeteg bolt és egy, a témának szentelt múzeum várja az érdeklődőket. Szinte mindenhol szerveznek csoportos üzemlátogatást, amelynek során nemcsak kóstolgathatunk, hanem alkothatunk is. Mi a 2007-ben alapított, tehát meglehetősen fiatal Zaabär manufaktúrát választottuk, főként azért, mert őrülten finom a borsmentás csokijuk.
Míg a kísérőnkre várunk, megszemlélhetjük a bolt fantasztikus kínálatát, valamint Brüsszel emblematikus turistalátványossága, a pisilő kisfiú csokoládétömbből kifaragott, legalább kétméteres mását. Kissé bizarr, de nagyon hatásos. Épp készülünk elveszni az ezerféle fűszeres csoki között, mikor megérkezik Ayat, és azonnal egy kis műhelybe kalauzol bennünket. Tapasztalt szakember, tíz éve foglalkozik csokoládéval, ebből nyolcat a Zaabärnál töltött. Kapunk egy kis ízelítőt a csokoládé történetéből, rajzok segítségével nyomon követhetjük a kakaóbab útját, majd a csoki olvasztásának és hűtésének a fázisait és a technikáját. „Testünk legérzékenyebb pontja az ajkunk” – mondja Ayat, és bemutatja, hogyan kell a szánkra kenve ellenőrizni a csoki hőfokát. Vicces, de tökéletes megoldás, hiszen se a túl meleg, se a túl hűvös csokival nem lehet dolgozni. Ha megfelelőnek ítéljük a hőmérsékletet, sütőpapírból zacskót sodrunk, beletöltünk egy adagot, lenyisszantjuk a zacskó csücskét, és már nyomjuk is a masszát a táblás formába. Végül megszórjuk őrölt pisztáciával, rózsaborssal, dióval, mogyoróval, ki mivel szeretné, és már mehet is a speciális hűtőbe, hogy távozásunk előtt megkaphassuk.
A Zaabär pralinéit és trüffeleit kóstolgatni szintén nem mindennapi élmény, különösen a hozzá kínált fűszeres forró csokival, amelyhez ánizst, fahéjat, kardamomot, csilit, sót és borsot kevertek. Tökéletesek voltak az arányok, érdemes lesz vele otthon is próbálkozni.
Pierre Marcolini hat brüsszeli boltja közül az egyik épp „szembejön velünk”, és mivel az épületet hihetetlen virágdíszbe öltöztették, mágnesként vonz bennünket a hely. A hűvös idő ellenére viszonylag sokan üldögélnek kívül, a virágfüzérek alatt; mi is kiszemelünk magunknak egy asztalt, de előbb belül nézünk körül. Marcolini 1995-ben nyitotta meg az első csokiboltját Brüsszelben, éppen abban az évben, amikor elnyerte a cukrászvilágbajnoki címet. A siker döbbenetes, alig egy évtized múlva már Párizsban, Londonban, New Yorkban, Kuvaitban is volt üzlete, Tokióban és Belgiumban pedig több is. Nem csoda. Marcolini nagyon ügyel a minőségre, és tele van ötletekkel. Az elegáns boltban az ember úgy érzi magát, mintha nem is csokoládé, hanem megannyi egyedi ékszer csillogna a vitrinekben. Vonzó mindegyik, kóstolhatnánk gyümölcsöset, fűszereset, de akár még szantálosat is, figyelmünket azonban egy ital köti le. Nem, nincs benne alkohol, ráadásul teljesen cukormentes. A kakaóbab héjából készítik, nagyjából úgy, ahogyan a teát. A kedves ifjú hölgy a pult mögött tölt nekünk egy kóstolópohárkányit, és közben lelkesen magyaráz. Az ital nagyon egészséges, polifenolokban és ásványi anyagokban igen gazdag, és háromféle ízesítésben készül. Van belőle gyömbéres, citromos – ehhez kevés lime-héjat és tahiti vaníliát adnak –, valamint jázminos. Mi ez utóbbit kóstoljuk, nagyon üde, kellemes, és a vége is tartogat meglepetést: intenzív, csokis utóíz teszi izgalmassá. Könnyű megszeretni.
A Marcolini ajtaján kilépve kisebb csoportosulásra figyelünk fel. Egy csapat kerékpáros kering anyaszült meztelenül a közeli körforgalomban. Láthatóan jó a kedvük, a 14 fok sem zavarja őket. Húszan-harmincan lehetnek. Egyikük biciklijén felirat olvasható: Meztelen biciklisták világnapja. A járókelők megbámulják őket, integetnek, mosolyognak, a bringások visszaintegetnek, aztán kihajtanak a körforgalomból, és eltűnnek, mintha ott sem lettek volna. Csak a hangulat lett tőlük egy kissé vidámabb, és egy pillanatra mintha még a nap is előbújt volna a felhők mögül.
