Vissza
Nem a NASA a legizgalmasabb!
2018.01.17. | fnys
Ki hinné, hogy még egy kórházban is lehet színvonalas az étkezés? És ízletesebb is, mint a NASA liofilizált csodái. Texasban bor is van, bár a „pincék” kicsit mások, mint mifelénk. Fnys élménybeszámolója folytatódik…
MD Anderson Cancer Center
.jpg)
Itt töltöttem a legtöbb időt, ezért itt étkeztem a legtöbbször, de ez is élmény volt. Az Intézet, a Kórház, a Központ – ezeken a neveken emlegetik, de inkább egy várost képzeljünk el. Vagyis inkább várost a városban. Huszonhatezren dolgoznak ott jelenleg, ami igencsak jól szervezett infrastruktúrát igényel étkezés szempontjából is. A betegek étkeztetésére itt nem térnék ki, az egy külön cikket érdemelne, és nagyon „orvosi ízű” lenne. A dolgozóknak több választása is van. A legegyszerűbb, ha magadnak hozol valamit. A műtőben ez a legpraktikusabb, mert nem vagy időhöz kötve. Két műtét között is ki lehet szaladni a teakonyhába anélkül, hogy ruhát kellene váltani. Persze ezek a teakonyhák más dimenziót jelentenek, mint itthon. Hatalmas hűtők vannak benne, akár egy hétre való élelmet is bespájzolhatunk egyszerre. Igen szigorú szabályok vonatkoznak a tárolásra, nincs is káosz a tárolókban. Mikrosütők, kávéfőzők, vízautomaták, hatalmas asztalok, egyszer használatos tányérok, evőeszközök, poharak állnak a dolgozók rendelkezésére. A gyógyszergyárak rendszeresen gyümölccsel vagy süteménnyel kedveskednek. A másik étkezési opció a kórház területén lévő éttermek kínálata. Öt nagy étterem van, hihetetlen választékkal, ide dolgozók, betegek, látogatók egyaránt járnak. Vannak még kávézók, de szobaszerviz is. Az egész inkább egy nagy szálloda működésére emlékeztet, mint kórházra, és persze a városból is lehet rendelni. Ez a módja az étkezésnek az ambulanciákon népszerű, legalábbis azon az osztályon, ahol én voltam. Ilyenkor az ambulanciát aznap vezető professzor a rezidenseket, asszisztenseket meg a hozzám hasonló külsősöket is vendégül látja. Az egyik legkedveltebb beszállítónk a Fadi's volt.
Ez is egy amerikai típusú sikertörténet. A család libanoni, 1990-ben jöttek Houstonba. A családi éttermet 1993-ban nyitották, ami mostanra hálózattá nőtte ki magát. Mediterrán grillként hirdetik magukat, de mi többnyire hummuszt, falafelt és shawermát rendeltünk. Ezek a közös étkezések fél óránál nem tartanak tovább, de a legjobb beszélgetések ilyenkor zajlanak, sokszor fontos szakmai döntésekkel.
NASA Space Center
.jpg)
Houston kihagyhatatlan nevezetessége. Persze, hogy az „űrkajának” is külön irodalma van ma már, de a kezdetekben csak az alapproblémákra koncentráltak: megfelelő összetételű legyen, könnyen emészthető, és még ízletes is – ezenkívül könnyen szállítható, „tálalható”, és ne maradjon utána sok takarítanivaló. A sok kísérlet után a fagyasztva szárítás vált be legjobban. Ezekből az ételekből természetesen egy kis ízelítőt az ajándékboltban meg is lehet vásárolni, hogy aztán otthon kipróbálhassuk. Érdekes, de egyáltalán nem vonzó.
Borok
A helyi ételek mellett a helyi borokat is szeretem megkóstolni. A texasi borvidékek egyáltalán nem híresek, de azért itt is van borászat, nem is kevés. Csak teljesen más, mint amihez mi hozzászoktunk. A klíma tulajdonképpen nem rossz, Portugáliával állítják párba, meleg és száraz. A hagyományok a spanyol misszionáriusoktól eredeztethetők, de aztán német bevándorlók vették kézbe a szőlőművelést és a borkészítést. A filoxéra helyett itt az alkoholtilalom tette meg a hatását, a bortermelés csak a hetvenes években indult el újra.
Jelenleg három nagyobb borrégiót jelölnek meg, Houston ebben a felosztásban Austinnal és San Antonióval együtt a délkeleti régióhoz tartozik. Van fehér és kék szőlő is, de helyi jellegzetességet alig találni, erős a világfajták dominanciája. Annak ellenére, hogy a termésmennyiség alapján Texas az USA negyedik helyén álló állama, nem nagyon lehet klasszikus borkultúráról beszélni. A látványborászat lenne a legjobb kifejezés arra, amivel itt találkoztam. A Bluebonnet borutat jártam végig, vagyis a búzavirág vezetett bennünket borászatról borászatra. Árulkodó név.
.png)
Néhány borbárban meg lehet ugyan kóstolni a helyi borokat (ilyen volt a fotón látható 13 celsius wine bar is), de az éttermek többsége nem tart texasi tételt a kínálatban. A Pit Room volt az egyetlen, ahol gondolkodás nélkül kitöltöttek egy helyi pinot noirt a poharamba. Ilyen sötét, testes és füstös bort még életemben nem ittam. Kételyeimet eloszlatandó megmutatták a címkét is. Talán bekerült a palack valahogy a füstölőbe? Más ötletem nincs...
Szakácskönyv
.jpg)
Utazásaimat általában valamilyen helyi szakácskönyvvel szoktam befejezni. Most is sikerült megtalálnom azt a könyvet, amiben nemcsak a steakek szentháromsága, a barbecue-k mesterfogásai és a texmexek klasszikusai szerepelnek, hanem az úgynevezett „életérzés”. Lisa Fain őshonos, azaz hetedik generációs texasiként New Yorkba költözött, és akkor jött rá, hogy nemcsak a farm, a péntek délutáni foci és a végtelen kék ég hiányzik neki, hanem azok az ételek is, amelyeken felnőtt. El is kezdte összegyűjteni a recepteket és a hozzá fűződő sztorikat. Ebből született a The Homesick Texan, amelyet esténként lapozgatva újra érzem én is Texas ízeit.
A sorozat első része itt olvasható: A houstoni éttermek világa
Fotó:
facebook
fnys