Vissza
A kis herceg után szabadon
2017.11.29. | Bodó Judit
Megvolt a Gyengébb? Nem! könyvbemutatója Budapesten. Szombaton lesz itt is, Keresztúrban, nem elfelejteni! Részt vettünk a Mitiszol? fesztiválon, aztán Balla Enikővel csaptunk egy görbe napot. Mert megérdemeljük…
Borászlánycunami
A Magvető Café tuti hely. Belép az ember, és mintha egy másik bolygóra érkezne. Halk zene, kávéillat, szívecske a habon, dolgozataikat író diákok, kedves kiszolgálás – minimennyország. A könyvespolcok egy piramisszerűen felépített ülőalkalmatosság mellett sorakoztatják fel a legújabb köteteket. A hónap közepén Szabó Editünk ide álmodta meg a Gyengébb? Nem! című legújabb könyvének bemutatóját.
A piramison üldögélve beszélgetett a szereplő borászlányokkal. A 26-ból 18-an voltunk jelen. A szemből készült fotókon tényleg cunamiként öntöttük a jobbnál kedvesebb élményeinket a közönségre. Sok borászlánnyal most találkoztam először.
Csetvei Kriszta a Bottszerdán keresztül virtuálisan imádja a családom. Luka Enikő szerintem nem is tudja, hogy neki köszönhetem, hogy az egyik legrégebbi férfi borklub egyetlen női tiszteletbeli tagja lettem. Matolcsy Sárával kb. 13 évvel ezelőtt találkoztam utoljára Etyeken, most mégis jó ismerősként köszöntöttük egymást (érdemes a könyvben elolvasni, hogy miért vásárol egy nő narancssárga színű traktort). A Nyakas pincés Beával egymást biztattuk mint háromfiús anyukák.
A legkedvesebb szösszenet mégis az volt, amikor a semmiből elém lépett egy fiatal lány: „Mi rokonok vagyunk!” – mondta. Sebtiben lefuttattuk a családfát. Kiderült, hogy másod-unokatestvérek vagyunk – Bokros dédmama a kapocs. A Bokros ágat szeretem. Anci néniék legnagyobb örömömre az utcánk végében laknak. Édesanyámmal egy húron pendülnek, támaszaik egymásnak (néha fizikailag is, mert a legnagyobb szélfúvásban is bekockáztatnak egy esti sétát egymásnak dőlve). Fiatalként anyu minden egyes „kicsapongásomat” kétkedve fogadta. Anci néni volt az, aki viszont minden „kicsapongásomat” ujjongva fogadta. Csinálni kell, menni kell egyetemre, Olaszországba, Afrikába, látni kell, tanulj, tapasztalj – bátor lettem tőle. A mostani rokontalálkozást is neki köszönhetem, ugyanis szétküldözve a linkeket kötelezővé teszi a blog olvasását családon belül. Most is olvassa – üdv, Anci néni! Köszönet így utólag.
Mitiszol?
Ez egy borfesztivál. Nagyon távol áll tőlem már ez a műfaj. Sajnos annyi a dolog idehaza, hogy tízszer gondolom át, hogy mikor és hova indulok el. Ráadásul anyagiakban sem kevés Budapestre utazni, kóstoltatni – főleg ha már borom sincs, és az aranytartalékaimat élem fel (anyagiakban is). Sokat vacillálok mindig ezeken, aztán Jóskámmal úgy döntöttünk, hogy ha valahol megjelenünk, akkor ez legyen az a rendezvény.
A kiállító borászok, sajtosok, szörpösök, teások és kávésok gondolkodása ugyanaz – a természetesség. Itt is úgy érzem magam, mint egy külön bolygón – lehet, hogy az egész életünk ilyen. A bornak köszönhetően mégsem azt érzem, hogy lemaradok a mai modern, korszerű és rohanó világ mögött. Sokkal inkább megerősít abban, hogy olyan hivatást, megbízást kaptunk, ami segít az előbb említett világon felülkerekedni – érdekek helyett értékeket szem előtt tartani. Mindenki, aki a természet része és nem kihasználója szeretne lenni, ugyanezt gondolja, ezekkel az emberekkel pedig jó eltölteni pár órát. No, azért jól elfáradtam, mert Jóskám maradt itthon a kölykökkel, így egyedül húztam a napot.
Szőlő
Az időjárás egyre kevésbé kedvez a kinti munkáknak. Három kis szőlőkoboldunkat nem szeretnénk munkanélküli segélyre küldeni. Biztos nagyon sok vállalatnál kényszer, hogy 3-4 hónapra felfüggesztik a szerződést, hiszen a bérköltségek lassan vállalhatatlanok. Ha hosszú távon gondolkodunk, akkor viszont az is a mi felelősségünk, hogy az embereknek legyen némi jövőképük, ha a szőlőben dolgoznak. Így most nekiálltunk pótolni. Ássák a lyukat, rakják az oltványt. Tavasszal kellemesebb, ilyenkor hasznos. Soha nem egyszerű.
Bolygó Balla Enikő
Olyan sokat kellene írnom róla. Kácsárdon él 25 kecskével. Napi kétszer legeltet, biodinamikus. Elletéskor kint alszik a kecskékkel. Az egyetlen kecskekapucsínó-lelőhely Magyarországon (friss kávé+tőgyből habosan fejt tej direkte a csészébe + pálinka). 15 éve érkezett haza Németországból a dédszülei parasztházába, ahol gyerekként nevelkedett. Szociológus, közgazdász, a Waldorf iskola indítója satöbbi, satöbbi, satöbbi.
Gyengébb pillanataim legnagyobb támasza. Egynapos, felejthetetlen bolygóélményeink vannak. Jó messze rugaszkodunk ilyenkor. Most Sátoraljaújhelyen belopóztunk az édesapja asztalosműhely-szerűségébe. Találtunk régi nyakláncot, 70 éves fotókon mosolygó önmagát csodáltuk. Ujjára húztunk egy talált régi gyűrűt, kalapjára tűztük az „Atomkraft? Nein, danke!” kitűzőt, és kávéztunk a Heitzmann-nál. Lett egy igazi rökamiém.
A nyugodt bolygóm.
Fotó:
Upor László
facebook
Bodó Judit