Vissza
Add már, Uram, az esőt…
2017.05.31. | Bodó Judit
Szomjas a föld Bodrogkisfalud határában. Zajlik a telepítés, ablakok kerülnek a Kerámiagyár régi épületére, miközben kórus énekel a Csontos présházban, és Bendegúz szerencsésen túlesik az elsőáldozáson. Bodó Judit netnaplója folytatódik. Csak nektek…
Úgy érzem magam, mint valami szigeten. A híradások katasztrófahelyzetekről közvetítenek az ország minden táján. Nálunk ragyog a nap – illetve egyszer ránk szakadt az ég az elmúlt két hétben. Természetesen akkor, amikor 210 vendéget kellett hat helyszínen igazgatni – no, volt is egy nap 127 hívásom, dörzsölheti a kezét a mobilszolgáltatónk.A szőlő
.jpg)
Az oltványok telepítése óta nem volt jelentős csapadék. A Csontosban az agyagos talaj kőkemény, ahogy lassan a gyomrom is az izgalomtól. Napok óta csak ez jár az eszemben Kovács Katitól:
Szomjas a föld és alig-alig él
Add már, Uram, az esőt!
Roppan a fű és törik a levél
Add már, Uram, az esőt!
Emberek éneke az egekig ér
Add már, Uram, az esőt!
Add már, Uram, az esőt! stb., stb.
A többi szőlőterület csodálatos. A hajtásválogatás kellős közepén vagyunk, már a második drótnál ágaskodnak a hajtások. Egyelőre még permetezni sem kellett.
Rengeteg látogatónk volt az elmúlt két hétben. Kalifornia, Washington, Los Angeles – mindenkit kicibáltam a szőlőbe, nagy örömükre. Volt egy teljes kórus is: énekével templommá változtatta ebéd után a présházat.
A család
Bendegúz fiam elsőáldozó lett. Hozzánk költözött a felvidéki rokonság apraja-nagyja három napra – örömünnepként éltük meg mindannyian. Nagyapák és keresztanyák, unokatesók és vőlegényjelöltek kortyolgattak a présház gangján. Nagyapámnak köszönhetően nem nagyon volt a családban borfogyasztás. Jelenleg kacérkodunk a gondolattal, hogy a legközelebbi jeles eseményen tartálykocsit húzunk magunk után. A jó bor ereje. Viszonyításként leírnám, hogy elfogyott 60 liter szódavíz – természetesen bodrogkeresztúri, mert van helyi kutunk.
A Méltó Torkok Társaságát is sikerült végre úgy vendégül látni hétévnyi türelmes és rendszeres látogatás után, ahogy azt mindig is szerettem volna. Az ország egyik legrégebbi borklubja az övék. Szigorú szabályok mellett rendszeresen tartanak kóstolókat, és járják a boros vidékeket. Női tag nincs – az egyetlen „tiszteletbeli női tag” vagyok köztük. Igaz, nem járok az összejövetelekre – nem haragítva magamra a feleségek zömét. Meg aztán láttam, hogy járt Irma és Vilma a Flintstone családban, mikor egyszer titokban besurrantak az ökörköri gyűlésre – így aztán időben megtanultam, hol a helyem.
Berendeztük Szabó Csabi kiállítását (róla már írtam pár cikkel ezelőtt).
A Kerámiagyár története I.
Az első írásomban már említettem az egyik legcsodálatosabb kihívást az életünkben.
Óvásártér – Bodrogkeresztúr híres volt vásárairól. Hatalmas területen kínálták a portékát az árusok. A raktárépületet nagy becsben tarthatták már régen is, talán még fogadó is működött a falai közt. Kisasszonyok lakhelyéül szolgált később. 1930-ban érkezett meg családjával Herendről Ullrich Károly. Íme a fotó róla és feleségéről:
.jpg)
A pincében kezdtek hozzá a kerámia gyártásához. A háború után szövetkezettként működtek, amit már a fia, József vezetett. Hihetetlen sok munkával és alázattal a környék legjobban működő telephelyévé varázsolták. Több mint 300 főt alkalmaztak, csarnokok sora épült, festőműhely emelkedett ki a semmiből. Tovább fogom mesélni, csak nem szeretném túl hosszúra nyújtani.
Ide képzeljük a Bott Pince központját. Íme a fotó rólunk:
A borászati pályázatunkra még nem kaptunk választ sajnos, így a régi kúria/vásári raktárház felújításába kezdtünk az éven. Jól jön a házi művészettörténész. Jóskám itt is hasonlóan csodálatos munkát végez, mint a Csontos présháznál. Építészek, statikusok, gépészek ülnek a konyhánkban, és vitatkoznak, tanácskoznak, örülnek. Az elején a felét sem értettem, mostanra már eljutottam odáig, hogy nem is akarom.
Nyögjük a pályázatírást, de azért marad idő örömködni, hogy van új tető, kémény, villanyvezeték, belső vakolat, és a héten beépülnek a csodálatos ablakok.
Tébébé
Tokaji Borbíráló Bizottság – fontos intézmény. Mielőtt a borainkat forgalomba hozzuk, vakkóstolón kell helytállniuk. Minden második héten kedden összeül a hegyközségek által delegált borászokból álló bizottság, amelynek tagjai a forgalomba hozatal első lépéseként vakon, szigorú szabályok közt kóstolják a borokat. Van kifli meg ásványvíz, de beszélgetni tilos. Jön a bor, kóstol, köp, ikszel, jön a bor, kóstol, köp, ikszel, jön a bor, kóstol, köp, megint kóstol, megint köp, nemet ikszel, megmagyarázza, jön a bor… Amennyiben a többség a bort elfogadja, küldhetjük a hegybíró által zárolt mintákat Budapestre, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalhoz. Itt aztán elemeire cincálják, és az eredményt egy analízistáblázatba foglalva kapjuk kézhez. Itt tartunk most a lepalackozott tételeinkkel. Minden pöccre átment, remélem, mihamarabb meglesz az engedély is. Brutális papírmunka. Pár éve megígérték, hogy egyszerűsödni fog. Azóta duplájára nőtt a papírhalom, és az adminisztráció egyre kacifántosabb.
Borászkodás
A Palánkos-dűlő egyhordónyi furmintját palackoztuk a héten házilag. Szeretjük. Még két tételt készítgetünk nagy gonddal, de most a prioritás a szőlőé, így lassan haladunk.
Gyereknap
Kívánok mindenkinek három boldog fiút!
Fotó:
Bodó Judit