Vissza
Egyéves a Gyengébb? Nem!
2018.11.05. | Upor László
Milyen szép volna, ha most együtt fújnák el a gyertyát egy virtuális tortán. Tavaly ilyenkor jelent meg a magyar borvilág hősnőit bemutató első kötet…
Egy jó női sztorira vágysz, amiből erőt meríthetsz? Forgasd a Gyengébb? Nem! című könyvet. Nem tudod már, hogy mit főzzél? Forgasd a Gyengébb? Nem! című könyvet. Illetve szereted a borokat, kortyolnál valami újat? Forgasd a Gyengébb? Nem! című könyvet. Három terület, három ok, amiért megveheted karácsonyra ezt a könyvet. E lelkes sorokkal Az ihatóbb Magyarországért oldal ajánlotta Szabó Edit frissen megjelent könyvét tavaly novemberben.
Úgy látszik, valami volt a levegőben – de ezt akkor mi még nem tudtuk. Amikor Szabó Editben két éve először merült föl a gondolat, majd amikor 2017 tavaszán belevágott a portrék megfestésébe Dancsecs Ferenc fotóssal és Vető Gáborral, a könyv tervezőjével, ők sem sejthették, hogy ekkora keletje lesz a női témának.
És most nem arra gondolunk, hogy a Gyengébb? Nem! megjelenésével szinte egy időben robbant a zaklatási ügyek első bombája, hisz erre az egybeesésre tényleg senki nem számíthatott (mellesleg: aki nyitott szemmel jár a világban, elég sok területen tapasztal visszaéléseket, de a tavaly óta napvilágra került ügyek súlya és volumene így is mindenkit megdöbbentett).
Inkább arról a meglepetésről akarunk szólni, hogy mire a könyv elkezdett az olvasók polcára vándorolni, innen is, onnan is híre jött, hogy a világ boros női mintha látványosan áttörték volna az addig masszívnak hitt üvegplafont.
A könyv a Gyengébb? Nem! címet viseli. Kicsit ugyan direkten és didaktikusan „vágja a képünkbe”, hogy a nők semmivel nem gyengébbek, mint a férfiak, még egy ilyen területen sem, ami hagyományosan a férfiak privilégiuma volt, de a 26 női történet elolvasása után örömmel nyugtázhatjuk, hogy teljesen igaza van. (A címnek.) – így ír a WMN internetes magazin recenzense.
Azt, hogy mostanában úton-útfélen „női kóstolókat” szerveznek, hogy a Balaton Open nevű pálinkaversenyen csak nők bíráltak (sőt a „Sommelier Színház” is kizárólag női borokra épít), részben a könyv elindította divatnak, részben puszta reklámfogásnak is értékelhetnénk (bár, ugye, reklámértéke is csak annak lehet, ami van, ami jelentős), de ha jól körülnézünk, látjuk, hogy nem elszigetelt a jelenség, nem véletlenül kerülnek előtérbe (végre) a nők. Persze semmiképp sem a férfiak ellenében, csak éppen a csálé mérleget kissé helyrebillentendő.
Rövid – bár egyáltalán nem véletlenszerű – ízelítő az elmúlt tizenkét hónap híreiből. Pár hónappal a Gyengébb? Nem! után jelent meg (tehát nyilván azzal párhuzamosan készült) a katalán boros nők egész hadát fölvonultató portrékötet (címe magyarul nagyjából ennyit tesz: Boroskupák királynői; a szerző egyébként egy magyar származású erdélyi borszakíró). Idén nyár közepén új étterem, borbár és borbolt nyílt Londonban Lady of the Grapes néven, ahol a borban utazó nőké a főszerep. A világ egyik leghíresebb borbirodalma, a Château Lafite Rothschild vezetője nemrégiben a harmincegy éves Saskia de Rothschild lett – az első nő, egyben a legfiatalabb vezető a birtok történetében. A Wine Spectator magazin októberi címlapsztorija pedig: „Itáliai újhullám – nők az élen Piemontban”. Elég impozáns körkép.
A nők társadalmi helyzete és szerepe a mai magyar valóságban nincsen rendben – ebből következik, hogy a férfiak sincsenek (nem is lehetnek) azon a helyen, ahol lenniük kellene. Szabó Edit kötete attól is izgalmas, hogy ezek a nők – láthatóan, érezhetően – a helyükön vannak. És ez jó így. Nagyon jó! Ennél már csak az lenne jobb, ha az egész téma szót sem érdemelne – morfondírozik a Librarius szerzője.
Amikor Szabó Edit egy napon új tervvel kereste meg a Corvina kiadó vezetőjét (ahol korábban a Nagy séfkönyv is megjelent), nem feminista gesztusnak szánta a kötetet, „csupán” felismerte, hogy a borászatban egyre több helyen jutnak meghatározó szerephez a nők – ami korábban elképzelhetetlennek tűnt –, ezért úgy érezte, ideje ezt felmutatni, megmutatni. Ez persze ugyanakkor (és nagyon helyesen) mégis jól szolgálja a „női ügyet”. Mindenféle csinnadratta nélkül, de határozottan teszi le a garast.
Én nagyon bírnék egy olyan világot, ahol megfeddhetném a szerzőt, hogy olyan témába próbál beleerőltetni ivari kérdéseket, ahol annak már rég nincsen helye. De most, még (?) nem itt tartunk, s addig ennek a könyvnek maximálisan megvan a létjogosultsága. Az meg csak ráadás, hogy ha nem akarunk, akkor nem kell „direktben” ezzel a kérdéssel szembesülnünk, mert ez a könyv önmagában és önmagáért is jó – így folytatódik a fent idézett Librarius-cikk.
Habár a riport- és receptgyűjtemény nem kívánt divatot teremteni, a női kóstolók jelentősen elszaporodtak országszerte. A „gyengébbnemes” rendezvények talán abban különböznek leginkább a többi hasonlótól, hogy itt nemcsak a boré, a poháré a főszerep, de megszólalnak maguk a borkészítők is (gyakran olyanok is, akik ebbe a kötetbe még nem fértek bele). A szerző és interjúalanyai élőben – tehát „védőháló nélkül” – ismétlik meg a mutatványt, pedig nyilvánosan beszélni nem mindenki mer, nem mindenki szeret: nyíltan, mesterkéltség és pózok nélkül beszélnek életükről, munkájukról és – igen – a női szerepről is.
(…) az derült ki a huszonhat női borásszal készült mélyinterjúból, hogy mindegyikük szenvedélyesen szereti a munkáját és az életformáját. Akkor is, ha kemény harcokat kell vívnia a környezetével az elismerésért. Legtöbbjüknél mégsem ez okozza a legnagyobb kihívást, hanem az, hogy a szőlő mellett a család is nagyon sok figyelmet érdemel. És valahogy mind a huszonhat női borásznak sikerül megteremteni ezt a harmóniát. Kérdés, hogy hol maradnak ők, hol vannak ebben az őrületes energiabefektetéssel járó folyamatban. Hát, igen. A válasz kézenfekvő: ott vannak minden csepp borban. Ezeket a mondatokat ismét a WMN cikkéből vettük.
Huszonhat egyedi történet, ötvenkét bor, ötvenkét étel. Igen, ezek a szőlészek, borászok, birtokigazgatók „főzni is tudnak” (lásd a könyv hátsó borítóján felidézett mulatságos történetet), ennek megfelelően egy sor – olykor egészen egyszerű, máskor bonyolultabb – recept várja, hogy otthon teszteljük.
Kisebb fennakadást csak a lakáson belüli elhelyezése okoz: az ötvenkét recept alapján a szakácskönyvek közé kerüljön a konyhai polcra, vagy az egyéb olvasnivalók között van a helye? – írja a Librarius (természetesen férfi) szerzője.
A könyvben megelevenedő arcképek és a kóstolókhoz kötődő fesztelen beszélgetések egyik meglepő vonása, hogy hőseink a múltbéli és a jelenlegi nehézségek, a soha el nem titkolt küzdelmek ellenére mindannyian kiegyensúlyozottnak tűnnek.
Minden megszólalásból árad a nyugalom, a nyár, a bor és a vidék élvezete, bölcselete. Nehéz is érteni, miért nem él mindenki egy hegyaljai château-ban borospincével, szőlővel. Kicsit talán ironikusnak szánta ezeket a mondatokat a Magyar narancs cikkírója, a lefestett képet tán túl szépnek találja, ám aztán hozzáteszi: Alapos és arányos interjúkkal van dolgunk, a pálya nehézségei, küzdései, a nőként való érvényesülés kérdései itt-ott új árnyalatokat kapnak.
A Gyengébb? Nem! megjelenése óta eltelt idő nemcsak azt mutatta meg, hogy a könyvnek van létjogosultsága, de az is nyilvánvalóvá vált, hogy bármelyik pillanatban meg lehetne jelentetni a bővített kiadást – vagy akár egy második kötetet. A rendezvényeken, kóstolókon üdítően és gyorsuló tempóban jelennek meg a már ismert és eddig ismeretlen arcok. Hatalomátvételről szó sincs – szükség sem volna rá –, de a baráti seregek felsorakoztak teljes fegyverzetben – értsd: fokolóval, fakanállal. Éleslövészet nem lesz (ne is legyen), de indulhat – vagy folytatódhat – a szakmabelieket és a fogyasztókat egyaránt inspiráló számháború.