Vissza
Nem feladat, hanem megtiszteltetés
2021.01.23. | Szabó Edit
Nyugdíjba vonul Bacsó András borász, aki a megalakulása óta a Tokaj-Oremus birtokigazgatója. A spanyol tulajdonban lévő tolcsvai borászatot mostantól Kindl Róbert vezeti. A szakembert múltjáról, terveiről kérdeztük…
Az önéletrajzában az olvasható, hogy anyanyelvi szinten beszél angolul. Hogyan tett szert ilyen komoly nyelvismeretre?
Életem egy hosszú szakaszát angol nyelvterületen töltöttem, ennyi a titok. Egyébként mindig vonzódtam a nyelvekhez, még az oroszt is szerettem gyerekkoromban, ami – lássuk be – nem volt nagyon gyakori.
Ön még tanult oroszul?
Bizony! Orosz tagozatra jártam a XVI. kerületi Geisler Eta Általános Iskolába. Erre mindig szívesen gondolok vissza, mert itt vált jó barátommá az a lány, aki később a feleségem lett.
Hogyan keveredett angol nyelvterületre?
Édesapám borász végzettségű, de a szőlészettel-borászattal csak gimnazista koráig volt kapcsolata, később nem dolgozott a szakmájában. A szüleim nemzetközi szállítmányozással foglalkoztak, és talán ebből adódott, hogy a külkereskedelem és a közgazdaságtan iránt kezdtem érdeklődni. Az angol nyelvvel a középiskolában találkoztam először. Jól is ment, de az egyetemi felvételihez felsőfokú nyelvvizsga kellett, és úgy döntöttem, hogy az ehhez szükséges nyelvtudást angol nyelvterületen szerzem meg. Előbb Ausztráliába, majd Londonba mentem.
Meddig volt távol?
Kisebb-nagyobb megszakításokkal évekig. Ausztráliában szereztem egy nemzetközi üzleti diplomát a Kent Institute of Technology and Business College-ban, aztán nemzetközi kapcsolatokat tanultam a University of Londonon. Magas volt a tandíj, kellett a pénz, munkát kerestem, és egy híres, több száz éve működő angol borkereskedelmi hálózat egyik üzletében kezdtem dolgozni. Prémium borok, pezsgők értékesítésével foglalkoztunk. Addig nem nagyon figyeltem arra, hogy mit iszom, itt viszont megláttam a borokban a szépséget, és teljesen elvarázsolt ez a világ.
Kezd kerekedni a történet…
Igen, közeledünk. 2006-ban úgy döntöttem, hogy hazajövök Magyarországra, és levelezőn folytatom a londoni egyetemet. Megfordult a fejemben, hogy esetleg elvégzem a szőlész-borász szakot a Kertészetin, de a gyakorlati tudás megszerzését fontosabbnak éreztem, így lettem a Soós István Borászati Szakközépiskola tanulója, és meg is szereztem a borászati technikusi bizonyítványt.
Mindjárt a londoni diploma előtt? Vagy az utána következett?
Még bőven előtte, a londoni diplomámat csak 2009-ben vettem át. Viszont amíg itthon voltam, elmentem dolgozni a Présház nevű Váci utcai borkereskedésbe. Az az üzlet ma már nem létezik, de a maga idejében fantasztikus volt. Remek ízléssel válogattak, egyik kiváló magyar bort ismertem meg a másik után. Itt már kristálytiszta volt számomra, hogy a borászati gyakorlat folytatása a cél.
A bor készítése vonzotta?
Nem csupán a készítése, hanem az is, hogy ezen keresztül közelebb jussak a megértéséhez. Menedzser típusú ember vagyok, az a fajta, aki képes egyvalamibe nagyon mélyen beleásni magát. Már akkor éreztem, hogy aki a borszakmában meg akarja érteni a fogyasztók motivációit, annak értenie kell a borkészítéstől a kereskedelemig, a logisztikától a marketingig mindenhez, és ezt csak a gyakorlatban lehet megtanulni. Tudtam, hogy Magyarországon kevesebb esélyem van úgy elhelyezkedni egy borászatban, hogy mindenbe beleláthassak, ezért 2006-ban újra külföld felé vettem az irányt.
Ezúttal merre?
Új-Zélandra, a Passage Rock, majd a Goldie nevű borászathoz, ahol azonnal vezetői pozícióba kerültem. Mély víz volt, de gyorsan kiderült, hogy jól úszom, egyre több feladatot és lehetőséget kaptam. A tulajdonos jobbkezeként irányítottam az ott folyó borászati, majd a szőlészeti munkát, aztán rövid időn belül rám bízták a cég napi irányítását, az étterem és az értékesítés vezetésével együtt. Hat év után köszöntem el tőlük, de a tulajdonossal ma is nagyon jó kapcsolatot ápolok.
Megkapta, amire vágyott?
Igen! Mindent megtanulhattam, amit azon a szinten tudni lehetett. Ráadásul akkor már nem voltam egyedül, utazott velem a menyasszonyom is. 2010-ben házasodtunk össze, itt töltöttük életünk első közös éveit. Csak azért léptem tovább, mert hajtott a tudásvágy. Mivel erősen érdekelt a borkészítés kémiai folyamata, beiratkoztam a University of Auckland posztgraduális képzésére, ahol 2013-ban borászati tudományokból diplomáztam, de akkor már mint a Hawke’s Bay-i Delegat birtok szerződéses technikusa.
Itt is hosszú évekig maradt?
Nem, ez már csak négy hónap volt, ahogyan a két következő munkahelyem is. A Delegat birtok azért volt különösen izgalmas számomra, mert annál a borászatnál vehettem részt a nagyüzemi borkészítés folyamataiban, amely az Oyster Bay márka megalkotásával világhódító útjára indította az új-zélandi sauvignon blanc-t. A következő állomásom a Unison borászat volt, ahol termelési vezetőként, majd Detlef Michaelsen, aki mellett szőlészeti-borászati tanácsadóként dolgoztam.
Ha jól számolom, ez majdnem 9 év. Közben egyszer se akart hazatérni?
De, volt egy kis európai turnénk 2013-ban, amelynek során több európai és magyar borászatba, köztük a Tokaj-Oremusba is ellátogattam. Az itt töltött rövid gyakornoki idő alatt megismerkedtem Bacsó Andrással és a borászat több munkatársával, de a kapcsolatunknak akkor még nem volt folytatása. Visszatértünk Új-Zélandra, ahol tovább dolgoztam önálló tanácsadóként, de már egyre inkább hívott minket az itthoni boldogulás lehetősége, így végül 2015-ben úgy döntöttünk, hogy hazaköltözünk.
Mi volt a helyzet itthon?
Épp akkor vált a Tokaj Kereskedőházból Grand Tokaj, és felajánlottak egy üzletfejlesztési menedzseri pozíciót. Foglalkoztam exporttal, marketinggel, fesztiválok szervezésével és lebonyolításával, tartottam kóstolókat MW-k számára. Eleinte nagyon élveztem, hiszen Áts Károly kiváló borász, büszke lehettem a borainkra. Aztán szűkülni kezdtek a lehetőségek, és hamarosan kiderült, hogy az egyik legizgalmasabb munkámra, a Szegi pince látogatóközponttá alakítására sincs forrás. Ma is sajnálom. Közös megegyezéssel távoztam.
Könnyen talált magának új kihívásokat?
Szinte pillanatok alatt. Két magyar befektető elhatározta, hogy egy szőlőre és borra épülő idegenforgalmi vállalkozást indít a Balaton-felvidék egy kedves kis településén, Pécselyen. A tervek már megvoltak, és épp a szőlőtelepítés következett, amikor 2017-ben elkezdtük a közös munkát. Sajnálom, hogy nem vihettem végig. Nagyon szurkolok nekik, remélem, sikerül megvalósítani az elképzeléseiket.
.jpg)
Nem vihette végig, mert január 11-től új kihívások elé néz: ön lett a Tokaj-Oremus vezetője. Hogyan találtak Önre?
A birtok spanyol tulajdonosa, a Tempos Vega Sicilia megbízásából keresett meg tavaly júniusban egy fejvadász cég. Nagyon meglepődtem, nem gondoltam váltásra, de mivel régóta nagyra tartom az Oremus borait, és tisztelem az itt folyó munkát, nem zárkóztam el. Beszélgetni kezdtünk, aztán decemberben kaptam egy ajánlatot.
Vonzó volt?
Vonzó, de még így se volt egyszerű a döntés, hiszen nagyon sok minden Pécselyhez köt. Tokaj viszont egyedülálló a világon, itt legendák kelnek életre, és Bacsó András neve fogalom a borászok körében. Folytatni, amit ő elkezdett, fejlesztett és csiszolt évtizedeken keresztül, nem csupán feladat, hanem megtiszteltetés.
Folytatható egyáltalán?
András különleges személyiség, és ez a birtok az élete része. Összetartoznak. Bárki lép a helyébe, nagyon nehéz feladatot vállal, hiszen nem érezheti ugyanazt a kötődést. Érezhet viszont elhivatottságot, mint ahogyan én. Hogy a Tokaj-Oremus mit képvisel itthon és a nagyvilágban, azt már pontosan meghatározták, az én feladatom az lesz, hogy mindezt megőrizzem és továbbvigyem. Kimondani könnyű, megvalósítani nagyon nehéz, minden tehetségemre és szakmai tapasztalatomra szükségem lesz, de bízom benne, hogy megállom a helyem.
.jpg)
Hogy a szőlészeti-borászati kérdésekben követi a hagyományokat, az természetes. Egyéb területen tervez újítást?
Szeretném, ha láthatóbbá, jelenvalóbbá válna a borászat, ennek érdekében élénkebbé tenném a kommunikációt. Az Oremusnak nagyszerű eredményei vannak, amelyekre nem árt felhívni a figyelmet, hiszen az a borok népszerűsítésében és az értékesítésben is tényező lehet.
A pincészet mely boraitól várja a legtöbbet a jövőben?
A Mandolásnak régóta csodálója és őszinte híve vagyok, de mellette nagyon ígéretesnek tartom a pincészet most debütáló száraz furmintját is. A Petrács-dűlő az Oremus egyik legszebb területe, az öreg, bakműveléses tőkék mellett nem lehet meghatottság nélkül elmenni. Onnan származik az Oremus legújabb bora, izgatottan várjuk, hogyan fogadja a szakma, mit mondanak róla a borkedvelők.
Megszokta már a gondolatot, hogy mostantól a Tokaji borvidék az otthona?
Ízlelgetem. A világ sok szép táján jártam már, voltak közöttük számomra különösen kedvesek, de Tokaj más. Mostantól azon a borvidéken dolgozom, ahol a világ legnagyszerűbb édes bora születik. Ebből az országból indultam, és ide értem vissza, hogy minden tudásommal egy nemzetközi hírű borászat céljait szolgáljam. Sokat várok tőle, de tudom, hogy az Oremus is sokat vár tőlem. Igyekszem méltó lenni hozzá.
Fotó:
Szabó Bence
