Vissza
Gémerfúd
2016.12.18. | Upor László
Angolos hangzású fura szavakat használnak, és a kezük már-már a játékvezérlőhöz idomul, de a tévhittel ellentétben a videojátékosok többsége nem „kocka”, nem sötét barlangban étlen-szomjan gombokat nyomogató, ápolatlan, folyton karikás szemű mániákus.
Legfrissebb információink szerint a gamer is leteszi néha a kontrollert, és eszik egy keveset – igaz, néha kapkodva, nemegyszer junkfoodot, és gyakran úgy, hogy közben valamelyik youtuber felvételét nézi, esetleg egy streamelt játékot…
Munkareggeli romjai fölött beszélgetünk. Kiss Imre a játékos szubkultúrában igazi szaktekintély (Szirmai Gergellyel közös YouTube csatornáját több mint 130 ezren követik!). Emellett valóságos ínyenc, és ez hamarosan mindenki számára világos lesz.
Mikor eszik egy gamer?
Egy gamer?
Az ember azt képzelné, hogy játék közben vagy nem eszel, és csontsoványra fogysz, vagy szórakozottan tömöd magadba a junkfoodot, és gurulsz, mint egy labda – vagyis akár így, akár úgy, kilométerekről ki lehet szúrni a játékost.
Inkább nem eszel. Viszont ha a tipikus gamert nézed, az valamiért imád energiaitalt inni. Elmész egy gamerrendezvényre, és azt látod, hogy egyiket a másik után dobálják be. Ülsz a gép előtt, nem eszel semmit, nyomod az energiaitalt vagy a kedvenc cukros izédet, játszol, mint az állat, és amikor úgy gondolod, hogy tartasz egy gyors kajaszünetet, akkor… na, azt pont akkor tartod, amikor megjött a pizza… Igen, inkább junkfoodot eszik egy gamer.
Bingó.
De szeretném, ha elkülönítenénk a tipikus, pincében élő, sötétben szocializálódott kockát a hétköznapi átlaggamertől. Mert a hétköznapi átlaggamernek megvan a rendes napirendje – reggeli, ebéd, vacsora is –, legfeljebb a hátérrádiózás helyett most már a gamervideók nézegetése megy. Nekünk is sokszor mondták: „Srácok, minden ebédkor vagy vacsora közben titeket nézünk.”
Turnén a GameDay iroda – Szirmai Gergő és Kiss Imi
Te is így vagy vele?
A gaming ma már nem csak az, hogy te játszol, hanem az is, hogy nézel másokat, ahogy játszanak. Én például enni is sajnos a gép előtt szoktam, mert azalatt követni tudok egy élő adást, vagy bekapcsolom egy másik gamer szerkesztett videóját. Nekem az a szórakozás.
Mit eszel, ha kikapcsolod a gépet?
Ha nem figyelek oda, csak vackokat. Amiről tudom, hogy gyors vagy gyorsan megérkezik… Pizzát, hamburgert. Viszont ha elhagyom a lakást, akkor csak olyat eszem, amit otthonra nem tudok rendelni, és ami sokkal egészségesebb. Például nagyon szeretem a humuszt. Vagy van, hogy veganapot tartok – annak ellenére, hogy nem vagyok vega, sőt nagyon szeretem a húst. Csak tudom, hogy otthon azt a legegyszerűbb csinálni. Veszel magadnak csirkehúst, bepácolod, megsütöd, hozzá kis rizs, és kész. Otthon nem állok neki mondjuk humuszt vagy borsófőzeléket készíteni, de ha elhagyom a lakást, akkor rögtön megpróbálok valami ilyen után nézni.
Van kedvenced?
Minden, ami nagyon fűszeres, és nem magyar. Bácskai srác vagyok, Baja mellől jövök, ettem életemben elég csirkepörköltet, marhahúslevest, volt rengeteg rántott hús, csülök – ezekkel nem lehet elvarázsolni, mert nekem ez alap. Nagyon szeretem. De ha kiszabadulok a városba, és el akarok menni valami „egzotikus” helyre, az mindig valami nagyon fűszeres. Mexikói, vagy ázsiai, vagy távol-keleti. Az abszolút-abszolút-abszolút kedvenc az indiai kaja, de imádom a kínait is – meg szeretem a japánt. Meg hát a pho leves! Egyszerűen szerelmes vagyok ezekbe az ételekbe. Azért imádom a japán és a kínai konyhát, mert belevarázsolják azokat a zöldségeket a kajába, amiket magamtól nem jutna eszembe enni. Párolva vagy wokban megforgatva különféle fűszerekkel, úgy, hogy félig még ropog, nem az a szétfőtt, pépes, „menzás” valami, amit gyerekként úgy gyűlöltem.
Imi indiait eszik, és imádja
És mi az, amit otthonról hoztál?
Apukám iszonyúan jó marhalábszár-pörköltet csinál. És imádom a pacalt. De az nekem nem kuriózum. Én Tataházáról jöttem, Budapesten élek, ritkán jutok haza, de bármilyen családi ünnep van otthon – szülinap, keresztelő, karácsony, bármi –, apukám vagy a keresztapám nagyon finom húslevest főz. És én ott kábé meg is szoktam állni. Elkezdem kanalazni az aktuális húslevest csigatésztával – ez nagyon fontos –, és abból három vagy négy tányérral megeszem, és azzal megteltem.
Mi a papád húslevesének a nagy titka?
Ó, a legtitkosabb összetevő annyira kézenfekvő, annyira szem előtt volt, hogy nem vettük észre. Nem is én jöttem rá, hanem a húgom, aki nagyon jól főz. Mostanában küldött egy kis videofelvételt, hogy „Figyelj, főzöm a vasárnapi húslevest. Ezt nézd meg!” Mindent ugyanúgy csinált, mint apu. Gyöngyözik visszafogottan a leves – ahogy kell, nagyon-nagyon lassú tűzön –, csak úgy hömpölyödnek benne a hozzávalók, de sosem forr föl igazán. És közben szól – jó hangosra föltekerve – a magyar nóta. Mert otthon nálunk minden vasárnap ebédkor szólt a magyar nóta…
Nem lehetett könnyű gyerekkorod…
…ezért, ha én magyar nótát hallok, elindul a nyálelválasztásom, és húslevest akarok enni azonnal. A húgom rájött, hogy főzéskor be kell kapcsolni, mert a magyar nóta szellemisége beleszáll a húslevesbe. És attól lesz olyan finom.
Van-e olyan íz, amitől korábban idegenkedtél, de ma már elfogadod vagy szereted?
Hirtelen a kecskesajt jut eszembe. Vidéken, ha kecskesajtot kóstolsz, annak esélyes, hogy „istállóíze” van. Egyszer ettem olyat, és megundorodtam tőle – akkor azt hittem, örökre. Aztán egy budapesti lakásétteremben kaptam egy úgynevezett paradicsomhamburgert. Paradicsomzselé, de újra kiöntve paradicsomformába, középen a „hús” a kecskesajt, az alja meg valami bazsalikomos avokádó…
Szóval piros-fehér-zöld…
Kihozták. Na mondom, én most kecskesajtot fogok enni? Levágtam a villámmal, betettem a számba, és majdnem könnybe lábadt a szemem, olyan tökéletes ízkombináció volt. És olyan friss, finom, lágy volt a kecskesajt – és hozzá nulla istállóíz –, hogy rájöttem: egyszerűen jó helyen kell jót enni.
Nem bácskai rizses hús – Imi keleti ízekben utazik
Egyre többet utazol, és még ennél sokkal többet fogsz utazni. Keresed az ízeket?
Nagyon is. Egyszer Lengyelországban elmentem egy nagyon autentikus étterembe, ahol nem volt kiírva angolul, hogy mi micsoda. Ráböktem valamire az étlapon, mire mondták, hogy ez sertéshús, egy nagyon speciális lengyel étel. Mondtam: szuper, azt kérem. Dörzsöltem a kezem, hogy de jó, valami jó lengyeleset fogok enni, és amikor kihozták, láttam, hogy csülök pékné módra, káposztával. Fantasztikus volt. Fogalmam sincs, mennyire hagyományos lengyel étel, mindenesetre ilyet otthon is ettem.
Főzöl?
Igen. De olyan kajának neki sem állok, ami azzal kezdődik, hogy ezt most tegyük be a hűtőbe, és négy óra múlva vegyük elő. Én úgy szeretek főzni, hogy megveszek mindent, beállok a konyhába, elkezdem, és addig csinálom, amíg elkészül. Szeretnék viszont minél több távol-keleti, kelet-ázsiai ételt megtanulni – mert ahonnan én jövök, ott semmi ilyen kaja nincs. Nálam a teljes keleti alapkészlet megvan fűszerekből és ízesítőkből. Több ázsiai fűszerem van otthon, mint magyar.
Tanulsz valahonnan?
Van egy kedvenc YouTube-csatornám: Cooking With Dog. Egy csodálatos, aranyos asszony főz japán kajákat, és a kutya ott fekszik vagy ül egy kis, kutyáknak kialakított valamin. Halálosan cuki az egész. Gyönyörűen van fölvéve, és meg lehet tanulni japán kaját főzni. De az első nagy lökést egy Wai Leong nevű szingapúri sráctól kaptam. Amikor az egyik legjobb barátom, Laci egyetemista volt Angliában, Wai Leong vele lakott, és ő megtanított egy-két dologra. Jogot tanult egyébként Bristolban. Ez náluk családi tradíció: anya jogász, egyik nővér, másik nővér, ő a legkisebb kis királyfi, nyilván legyen jogász. Csakhogy Wai Leong imádott főzni. Kettéállt a fülünk, olyan kajákat csinált. Miután elvégezte a jogi egyetemet, hazament Szingapúrba, ahol szépen megnyerte a Master Chef Asia című valóságshow-t. A séfeket lefőzte a jogászgyerek. És én ettől a Wai Leongtól tanultam néhány fogást.
Jogász vagy séf? Leong, a bajnok
Te nem akarsz benevezni valami jó főzős vetélkedőbe?
Lemaradtál. Rég megvolt. Megkaptuk az alapanyagokat, elmondták a receptet, és párhuzamosan főztünk hármas csapatokban a Chef Zolee nevű szakáccsal, aki épp akkor volt valamilyen kertévés szakácsvetélkedőben. Mondta a lépéseket, csinálta velünk, a közönség pedig nagyon nevetett, hogy miket bénázunk a színpadon – mondhatom nagy arccal, hogy engem kivéve, mert én gyakorlottan aprítottam kockára a paradicsomot, dinszteltem a hagymát és a többi. A tálalás is jól sikerült (az én művem!), egyedül abban nincs gyakorlatom, hogy ideális hőmérsékleten kerüljön a vendég elé az étel. Azt hiszem, valamilyen kecskesajtos melegszendvicset „főztünk”, aminek a főzés része a kecskesajttal, lilahagymával és nem is tudom még milyen fűszerekkel készült alap volt – arra ment a friss, fűszeres paradicsomsaláta. És ugye, az egészet két vajon pirított fél zsemle fogta közre. Ott rontottam el, hogy reflexből a legkönnyebbel kezdtem: a zsemlékkel. Aztán amikor megmérte hőmérővel a végeredményt, akkor a zsemle nem volt ideális hőmérsékletű. Emiatt el is kezdett ugratni a színpadon, de azonnal vissza tudtam vágni, mert láttam, hogy kóstolás címszó alatt már az étel felénél tart. Mondtam neki, hogy „Hát, azért annyira rossz csak nem lehet, ha már majdnem megkóstoltad az egészet...” Mindenki nagyon nevetett. Egyébként tényleg finom lett, aznap az én költeményem kapta az egyik legjobb értékelést.
Imi versenyszendvicse
Az mennyire életszerű, hogy két gamer bemegy a kocsmába, és a főzésről beszélget?
Gergő tud főzni, és én is tudok főzni. Ha ez a két gamer Szirmai Gergely és Kiss Imre, akkor teljesen életszerű. Az életünknek egy része a gaming, de nem vagyunk „nagybetűs” gamerek – én úgy gondolom. Nem tudom. Mindketten sportolunk, ésatöbbi.
Úgy tudom (tőled, persze), hogy létezik olyan videojáték, amelyik többé vagy kevésbé a kajákra fókuszál. Pedig ez mintha nem adná magát annyira természetesen.
Persze. Mert ha azt mondod: videojáték, akkor mindenkinek a lövöldözés jut eszébe elsőre…
Van, aki épp ezért nem nagyon akar videojátékokat játszani (én).
…és ha kiegészíted, és azt mondod: kajás videojáték, el sem tudja elképzelni. Mármint aki nincs benne. Pedig… Szóval: a kaja lehet központi elem, vagy lehet egy játékon belüli változó. Vegyük a legegyszerűbb példát. Hogy mondjuk evéssel töltöd vissza az életerődet.
Logikus. Mint Popeye, amikor spenótot eszik.
Pontosan. Vannak olyan játékok, ahol működik egy „éhségmérő”, és ahogy különböző akciókat hajtasz végre, egyre csökken a szint, úgyhogy kaját kell szerezned, ha az energiát vissza akarod tölteni.
Ez tehát arra tanítja a gamert, hogy legyen szíves, játék közben egyen is.
Igen. Pontosan.
Ilyenkor jön a chips, nem? Valami jó főzős játék nincs?
Amikor bejött a mozgásérzékelés – hogy a játékosok elkezdtek ugrálni a tévé előtt –, akkor emlékszem, rögtön kihoztak egy Cooking Mama nevű játékot. Megvolt a recept, és időre össze kellett rakni. Fogtad a kontrollert, és jött az utasítás, hogy nyújtsd ki a tésztát. Vagy vágd össze a répát. És akkor csapkodtál a tévé előtt villámgyorsan, hogy pak-pak-pak-pak-pak. A tévé előtt végig kellett játszani az összes reszelő, szeletelő, daraboló, kenő mozdulatot.
Cooking Mama
Akkor ez igazából tévétorna. És közben te főzöl a tévében.
Igen, te főzöl a tévében. De az egyik kedvencem egy végtelenre nyújtható túlélőjáték, a Don’t Starve (mondjuk: „Ne halj éhen!” – U. L.). Soha nincs vége, csak mindig egyre nehezebbé válik. Évszakokat át kell vészelned, és egyvalamit nem szabad hagynod: hogy kialudjon a tűz. Ha kialszik a tűz, és sötét éjszaka borul rád, akkor azonnal game over, akkor jött a szörny, és megevett.
Szörnyű.
A tüzet életben kell tartanod. Közben kaját kell szerezned, amiért be kell barangolni a terepet, le kell vadászni egy bölényt, föl kell szedni a különböző egészséges magvakat…
Paleo.
…és mindent megfelelően kell tárolni, nehogy megromoljon. Van egy „sanity” mérő. Ha nem jó kaját eszel, vagy nem alszol eleget, akkor elkezdesz butulni, akkor már hallucinál az ember. Föl kell készülni a télre, föl kell halmozni… Ha már sikerült odáig eljutnod, hogy készíteni tudsz egy főzőedényt, akkor komoly stratégiát kell kidolgoznod. A főtt kaja gyorsabban tönkremegy, mint a nyers. De ha nyerset eszel, az nem olyan nagy tápértékű. Mondjuk, levadásztál egy bölényt, akkor el kell döntened, mekkora részét fogyasztod el most megfőzve – mert az x mennyiségű energiát ad –, és mekkora részét akarod eltenni. Aztán építeni kell magadnak egy szárítót, ahová beakasztod a füstölt-szárított, sózott húst. Az egész erre épül – hogy mindig legyen valami kaja.
Létfenntartás
Háziasszonyok kiskátéja. Hogyan építs magadnak spájzt, hogy szerezz be alapanyagot, hogyan készítsd el…
Igen, de közben szalmát is kell gyűjteni, hogy tudj magadnak ruhát készíteni, mert jön a tél. Akkor, ugye, rövidebb a nappal, és hosszabb az éjszaka. Hideg van, ha nem húzol föl kabátot, fogy az életerőd…
Nagyon jó kis túlélőjáték…
Az egyik legnehezebb. Ennél talán csak az együttműködős nehezebb.
Gasztro-együttműködős?
Nemrég játszottam vele. A neve Overcooked – magyarul túlfőtt, vagy odaégett. Ez egy étterem-szimulátor. A világ legegyszerűbb irányításával. Van egy kis karaktered – felülnézetes –, tudsz vele szaladni mind a négy irányban, fel tudsz emelni és le tudsz tenni dolgokat. És a játék mindig betesz valamilyen étterembe. Akár négyen is játszhatják egyszerre. Szakács vagy, mondjuk, egy hamburgerezőben. Jön a rendelés, egy cetli. Az áll rajta, hogy valaki egy hamburgert kér mindennel, ami azt jelenti, hogy buci, hús, paradicsom és saláta. Akkor pattansz, a húst földobod a sütőlapra, elszaladsz, kiteszed a paradicsomot a vágódeszkára, összevágod. Mehet a buci a tányérra, odaszaladsz a paradicsommal, beleteszed a buciba – addig remélhetőleg megsül a hús, de nem szabad, hogy túlsüljön, mert tönkremegy. Elnyargalsz a húsig, vissza, bele a zsemlébe. Tűz a salátáért, gyorsan összevágod azt is, odaszaladsz, kész a hamburger, mész a kiadóablakhoz, gyorsan kiadod.
De addigra kábé másik két rendelés bejött, nem?
Így van. És ott bonyolódik a dolog, hogy aztán van, aki saláta nélkül rendeli a hamburgert, vagy csak húst kér bele. Ráadásul mindent egyszerre kell csinálni. És az a vicces, hogy többen vagytok, és szaladgáltok, egymásnak mentek. Föl kell osztani. „Figyelj, gyorsan vágj már föl egy paradicsomot, addig én megsütöm a húst, és hozok egy salátát, de várjál, kiadtad már? Úristen, vedd le a húst, mert oda fog égni! Visszajött két szennyes tányér, nincs min tálalni, valaki szaladjon el tányérért! Azt meg tedd be a mosogatóba!” És a tányérokat például egyesével kell elmosogatni…
Amit a vendég parancsol
Ezt a játékot be kéne venni a szakácsiskolák tananyagába.
Rettenet nehéz. A legkülönbözőbb ételeket kell megcsinálni a legkülönfélébb éttermekben. És persze vannak benne vicces nehezítések, hogy mondjuk a pálya egy kalózhajó, és ahogy a hajó billeg, egy kicsit elcsúszik a konyhapult, és már csak a másik éri el a tányért…
Lejt a pálya. Tudjuk, ismerjük.
A lényeg, hogy tényleg össze kellett dolgoznunk, Gergely Viktorral csináltunk egy közös videót – a pingvinharcos nevű csatornával –, és nagyon jól játszottunk…
Két csatorna együtt játszott? Nincs rivalizálás?
Bár mindig attól ugrik meg leginkább a nézettség, ha valaki beszól a másiknak, vagy kiutálnak valakit, mi nem a netbulvár YouTube-drámát akarjuk erőltetni. Az együttműködés hívei vagyunk. Szóval: úgy gondoltuk, miért ne csináljunk egy olyan sorozatot, hogy közösen játszunk. És ebben a főzős játékban tényleg együtt kellett működnünk, tényleg föl kellett osztani a dolgokat, hogy én csak a paradicsomokat hordom, összevágom, és leteszem a vágódeszka mellé, te viszont hozd vissza a tányért, és ugyanazzal a lendülettel mosogasd is el…
Tulajdonképp arra tanít, hogyan optimalizáld a feladatokat a konyhában.
Most tudatosult bennem, micsoda iszonyatosan durva meló folyik hátul, a konyhán – és elhatároztam, hogy nem leszek az a háklis éttermi vendég, aki úgy rendel, hogy „Ezt kérem, de ne tegyenek bele ezt meg azt, meg amazt meg amazt…”
És amikor kihozzák, akkor azt mondja: ne haragudjon…
Igen: „Ne haragudjon, ezt a zöld salátát nem kértem…” Nem, nem akarok ilyen lenni, mert tudom, hogy nem én vagyok az egyedüli vendég. Nem árt a dolgokat kipróbálni a másik oldalról is.
Ha tetszik, ezt is olvasd:
Mint a könyvekben – Beszélgetés Radnóti Sándor esztétával
Mint a mesében – Beszélgetés Gimesi Dóra meseíró dramaturggal
Hegel összes szeletelve – Beszélgetés Mélyi József művészettörténésszel
Mint a filmeken – Beszélgetés Báron György filmkritikussal
Mint a színpadon – Beszélgetés Máté Gábor színész-rendezővel
Fotó:
internet
Szakács Leong nagy diadala
Szakács Imi Szakács Leong nyomában
Kutyakukta kalandjai a konyhában
GameDay menni Amerika