Vissza
Gyüttem, de nem megyek
2019.06.08. | Pesti Eszter-Szabó Edit
Határozott, céltudatos, elképesztő munkabírású nő. Öt éve vezeti a SanzonTokajt, amit azért kezdett építeni, mert örökölt egy darab szőlőt Erdőbénye határában, és úgy gondolta, hogy akkor ezzel neki dolga van. Rácz Erikával beszélgettünk…
Miért éppen Erdőbényén kezdtél borászkodni?
Mert a gombhoz varrtam a kabátot. Tokaj-hegyaljai vagyok, egy pici zempléni faluban, Komlóskán nőttem fel, 15 kilométerre Erdőbényétől. A borászat úgy indult, hogy a szüleimtől örököltem Tolcsva határában egy félhektárnyi parcellát. Igen ám, de ha szőlőd van, pince is kell. Egy barátom vitt el Erdőbényére, és annyira megfogott a település hangulata, hogy egy perc alatt eldöntöttem: itt lesz a borászatunk. Aztán amikor elindultunk házat venni, kiderült, hogy az idősebb falubeliek közül sokan ismerik az édesapámat, aki korábban a régi erdőbényei kádárüzem vezetője volt. Ez sokat segített abban, hogy ne érezzem itt magam idegennek. Mintha csak hazatértem volna.
A borászat 2014-ben alakult. Azonnal megtaláltad az alkalmas telephelyet a faluban?
Erdőbényén sok az eladó ingatlan, mégis jó fél évig kerestük azt a házat, aminek van hangulata, szellemisége, amiben az ember el tudja képzelni magát. Korábban egy idős néni otthona volt, de már jó ideje üresen állt, hihetetlen mennyiségű szemetet pakoltunk ki belőle, de kincsekre is bukkantunk. Azok az asztalok és székek, amelyekkel berendeztük a kóstolótermet, itt voltak korábban is, ebben a házban. Egy asztalos szedte szét darabjaira és rakta össze őket újra egyenként. Őrületes munka volt, de nagyon örülök, hogy sok mindent sikerült megőriznünk a múltból.
Ezek szerint van egy helyed, ahol fogadod a vendégeket. Milyen nálad egy borkóstoló?
Ez nagyban függ attól, hogy kik a vendégeim. Ha szép az idő, és a társaság lazább, kiülünk a kertbe, a diófa alá, kóstolgatjuk a borokat, és közben mesélek. Az emberek szeretnek egy picit jobban betekinteni egy borászat életébe, belelátni a kulisszatitkokba, szeretnek lemenni a pincébe, mert ott mindig olyan borokat mutatok, amelyek csak nekik szólnak. Értékelik az egyedi élményt, és azt is, hogy személy szerint én töltök nekik, hogy az információt első kézből kapják, és így azonnal láthatják, ki az, aki a borok mögött áll. A hitelesség nagy érték.
Akkor meséld el, ki áll a palackok mögött. Kicsoda Rácz Erika?
Hegyaljai lány vagyok, beleszülettem a borba, de nem állítom, hogy 15 évesen arról álmodtam, hogy borászatom lesz. Ezzel egyébként nem vagyok egyedül, az erdőbényei borászok többsége nem a falu szülötte, felnőttként, tudatosan választotta ezt a települést és ezt az életformát. Én ugyan a környéken nőttem fel, de aztán elkerültem innen, jött a gimnázium, az egyetem, a munka Budapesten, aztán külföldön évekig, ezért a helybeliek szemében én is gyüttment vagyok. Erre viccesen azt szoktam mondani, hogy gyüttem, de nem megyek.
A pince indulásakor egy szakértő borász segítette a munkádat. Még mindig van segítséged?
Az első két évben volt, de most már egyedül viszem a pincét. Olvasom a szakirodalmat, konzultálok a borászkollégákkal, de alapvetően én határozom meg a pincészet irányait.
Kezdetben volt a 0,3 hektáros családi örökség, ezzel indult minden. Mára 4 hektárra duzzadt a terület. Mi a végső cél méretben és palackszámban?
Most úgy gondolom, hogy számunkra az 5 hektár a vállalható üzemméret. Afölött már technológiában, értékesítésben, pinceméretben is komolyabb váltásra volna szükség. Mostanra megvannak az alapok, de folyamatosan építkezünk. A területeinken biogazdálkodást folytatunk, de mindennek az elején tartunk, ezek a kezdeti lépések. Most a szőlőültetvényekre koncentrálunk, szeretném, ha ott beállna a természetes egyensúly, aztán majd meglátjuk, hogyan tovább.
Mit jelent a bioművelés?
Semmilyen felszívódó növényvédő szert nem használunk, természetes szerekkel próbáljuk megvédeni a szőlőt. Ez persze azt is jelenti, hogy sokkal-sokkal több kézi munkaerőre van szükség. Az én felfogásom szerint a szőlő is olyan, mint az ember, tehát a növény immunrendszerét, védekezőképességét szeretnénk erősíteni, és akkor ellenállóbb lesz a betegségekkel szemben. Ez persze nagyon összetett feladat. Gondosan figyelünk arra, hogy milyen legyen a talajtakaró, a sorok közé olyan növényegyüttest ültetünk, ami növeli a biodiverzitást és ellenáll a kártevő rovaroknak. Még az út elején járunk, és mivel tudjuk, hogy a természetben minden mindennel összefügg, tisztában vagyunk vele, hogy ez hosszú lesz, de megéri.
Hányféle bort készítesz jelenleg?
Van habzóborunk, van egy furmint és hárslevelű házasításával készült, frissebb, könnyebb alapborunk, és vannak a furmintból és a hárslevelűből készült dűlőszelektált tételeink. Az évjárattól függ, hogy ezekből mi készül el, de általában 5-6 száraz bort töltünk palackba minden évben, és az utóbbi két esztendőben már büszkélkedhetünk édesekkel is. Édes szamorodnit 2017-ben készítettünk először, és már a 2016-os aszúnk is a pincében érlelődik. Évente nagyjából 6000 palack borunk van, és sokkal többet nem is bírnánk.
Melyik volt az első borod?
Egy habzóbor volt a legendásan pocsék 2014-es évjáratból, amikor – ahogy a férjem szokta mondani – a nyár egy szombati napra esett. Családi örökségünk, a Nyakvágó-dűlő termését dolgoztuk fel ilyen módon. Ez az évjárat mindenkit komoly kihívások elé állított, minket se kímélt, de szerencsések voltunk, mert akkor még kicsi volt a terület, tehát kezelhetőbb volt a veszteség. Sosem gondoltam volna, hogy valaha lesz habzóborom, a véletlen szülte. Annyira rossz volt a termés, hogy azon hezitáltunk, egyáltalán leszedjük-e. Végül leszedtük, kierjedt, de a tokaji előírások szerint nem érte el a minimális alkoholszintet, nem palackozhattuk tokaji furmintként.
.jpg)
Kinek az ötlete volt, hogy habzóbor készüljön belőle?
Mutattuk a barátainknak, és az egyikük egy hirtelen ötlettől vezérelve beletöltötte a bort egy szódás szifonba, rácsavarta a patront, és az eredmény hihetetlen jó lett. Így jött az isteni szikra. Kerestünk valakit, aki vállalta a szaturációt. Összesen 450 palackot töltöttünk le belőle, gondoltuk, majd mi megisszuk. Csakhogy megmutattam egy étterem sommelier-jének, és ő annyira beleszeretett, hogy 400 palackot el is vitt belőle. Azóta is a ház habzóbora náluk. Így jöttünk rá, hogy a Nyakvágó-dűlő furmintjából milyen remek habzóbor készíthető. Ma már tudatosan ennek megfelelően műveljük a Nyakvágóban a szőlőt, és ez az egyik legnépszerűbb borunk.
Hamarosan 5 éves lesz a pincészet. Tervezel valamit a szülinapra?
Igen. De ez még titok!
Van kedvenc helyed Erdőbényén?
A dűlőket szeretem nagyon. Imádom az Erdőbénye és Tolcsva közötti hátsó utat, ami ugyan már nagyon rossz állapotban van, de csodálatos. Hajnalban és este a legszebb, amikor benépesítik az erdei állatok. A Rány-dűlő a kedvencem, ami éppen olyan kemény, amilyen a hangzása. Annak a tetején szeretek időzni legjobban.
.jpg)
Tényleg Furmintnak hívják a macskátokat?
Tényleg, de nem a mi macskánk. A szomszédban lakik, ám amint megjelenünk a portán, ő is előkerül, és úgy viselkedik, mintha a miénk lenne. Nem is tudom, hogy mi az igazi neve, számunkra ő Furmint, a birtokmacska.
Miközben készíted a SanzonTokaj borait, egy multicég főállású alkalmazottja vagy, ahol napi szinten más-más kihívásokkal nézel szembe. Hogyan éled meg ezt a kettősséget?
Nagyon jól. Szerintem a két terület remekül kiegészíti egymást. Tudom, hogy sokak számára nehéz ezt elképzelni, de a multicégnél nem vagyok helyhez kötve, ezt a munkakört kis túlzással akár Honoluluban élve is betölthetném. A munkatársaimmal és a főnökömmel a virtuális térben tartom a kapcsolatot. Ők is szanaszét élnek a világban, Londontól Amerikán át Kínáig, így az én munkaidőm is meglehetősen flexibilis. Előfordul, hogy hajnali 6-kor tartunk megbeszélést, de az is, hogy az éjszaka közepén. Ez viszont számomra olyan szabadságot ad, hogy nagyon jól bele tudom szőni a bioritmusomba a borászati munkát. A multicéggel járó felpörgetett életmód mellett kifejezetten üdítő, hogy a birtokon a szőlő mindennapi életével kell foglalkoznom. Ez adja meg azt az egyensúlyt, amitől a helyemre kerülök.
Megjegyzés: Az interjú a Magyar Katolikus Rádióban hangzott el, 2019. május 18-án, a Borivóknak való című műsorban. A beszélgetés ITT meghallgatható.
Fotó:
Vető Gábor
