2021.02.13. | Pesti Eszter-Szabó Edit
Holló Ákos, az Ákos Pince tulajdonosa büszke arra, hogy a Mátrában született, és ezen a kivételes adottságú borvidéken készítheti borait. Munkájáról, borairól, terveiről kérdeztük…
Volt egy nyár, amikor mindenki a Nyárestről beszélt. Hogy van egy rozé a Mátrában, ami teljesen más, mint a többi: félszáraz, imádnivalóan gyümölcsös, és tele van ízekkel. Ez volt az a pillanat, amikor Holló Ákos és az Ákos Pince nevét viharos gyorsasággal megtanulta a borszerető közönség. Azóta eltelt néhány év, a kölykös mosolyú fiatal mátrai borász ma már három kislány apukája, de a Nyárest még mindig hódít, viszont szép csendben felzárkózott mellé a birtok többi, jól fogyasztható, könnyen érthető, szerethető bora is.
A Mátrában gyakori, hogy a fiatalok a szülők, nagyszülők földjén kezdenek szőlőt termeszteni, borászkodni. Nálad is így kezdődött?
Mint minden fiatalnak, gimnazista koromban nekem is az volt a vágyam, hogy felnőttként majd sok pénzt keressek, ezért úgy gondoltam, hogy elmegyek egy gazdasági főiskolára, aztán éldegélek egy cég gazdasági vezetőjeként. Csakhogy az ember fiatalon még nem számol azzal, hogy valami nem úgy sikerül, ahogy eltervezte.
Mi nem sikerült?
Nem vettek fel a gazdasági főiskolára. Gondoltam, semmi baj, majd egy év múlva nekifutok újra, addig meg elleszek a szüleimmel. Egy hideg téli napon pakolásztam a szobában, és találtam egy régi papírokkal teli dobozt. Kíváncsi lettem, megnéztem alaposabban, és kiderült, hogy a nagyszüleim korábbi földjeiről szóló leírásokra bukkantam. Az anyai nagymamám mesélte már nekem, hogy ők korábban szőlőtermesztéssel és borászkodással foglalkoztak, meg is fordult a fejemben az a romantikus gondolat, hogy milyen jó lenne a régi birtokot visszaállítani, de ez inkább csak álmodozás volt, minden alap nélkül. Viszont ahogy néztem azokat a régi papírokat, valahogy minden valóságossá vált.
Mit csináltál?
Faggatni kezdtem a szüleimet, hogy ha itt vannak a papírok, miért nem igényeltük vissza azokat a földeket. A szüleimnek ez addig eszükbe se jutott, hiszen nem foglalkoztak mezőgazdasággal. Ez már a privatizáció vége felé történt, kevés volt a jól művelhető, visszaigényelhető szőlőterület, de végül kaptunk másfél hektárt egy olyan részen, ahol papíron korábban szőlő volt.
És mi volt rajta a valóságban?
Tényleg volt benne szőlő, három méter magas csipkebokrok között. Nekiálltam, és termőterületté varázsoltam azt a tájat. Ez 1996-ban történt, és lényegében ezzel a kis földterülettel kezdődött a pince története.
Melyik volt az első évjáratod?
Már rögtön az első évben szüreteltünk, és a borászkodás is elindult, bár eléggé kezdetleges módszerekkel. Viszont egy pár év alatt felfejlődtünk arra a szintre, hogy a kor igényeinek megfelelő folyóbort tudtunk készíteni. Az akkor nagyon jó üzlet volt, csakhogy egy idő után a nagy borászati vállalkozások is beszálltak. Felhígult a piac, romlott a minőség, az EU-csatlakozás után pedig bejöttek az olcsó olasz és spanyol borok, és mindez együtt megásta a folyóboros értékesítés sírját. Új utat kellett keresnem.
Merre indultál?
A 2005-ös nem volt túl jó évjárat, kevés lett a bor, de nálunk tele volt a pince. Úgy döntöttünk, hogy eladunk mindent, és a következő évtől teljesen új szemlélettel folytatjuk a munkát. Így is történt. Kisöpörtük a pincét, és 2006-tól a szőlőterületeink egy részén alacsonyabb tőketerheléssel dolgozunk – ebből a termésből készülnek a palackozott boraink, a nagyobb tőketerhelésű területek gyümölcsét pedig szőlőként értékesítjük.
Miért fontos az alacsony tőketerhelés?
Mert ha kevesebb fürt van egy tőkén, a gyümölcs gazdagabb íz- és zamatanyaggal, magasabb cukorfokkal érik be, így sokkal koncentráltabb, fajtajellegesebb, jobb minőségű bort lehet belőle készíteni.
Milyen borokat töltöttetek az első saját palackokba?
A szürkebarát volt az egyik legfontosabb fajtánk. Én nagyon szeretem, mert rendkívül megbízható, és itt a Mátrában olyan jól érzi magát, hogy 10 évjáratból tízszer ad kiváló minőségű termést. Lehetne a borvidék zászlóshajója, csak az a baj, hogy Magyarországon az emberek nem akarják levenni a polcról. Mellette ott volt az olaszrizling, amely azóta is a termékpalettánk része, valamint a muscat ottonel, ami fajtaborként jelenleg nem szerepel a kínálatunkban, de a Bodzás nevű házasításunk egyik alapja. Ezt a három fajtabort palackoztuk első alkalommal, aztán ahogy teltek az évek, igyekeztünk a kínálatot a fogyasztók igényei szerint alakítani.
Mit igényeltek a fogyasztók?
Megindult a könnyed, gyümölcsös borok térhódítása, ezért mi is ebbe az irányba fejlődtünk. A szőlő megvolt hozzá, és jelenleg is megvan, hiszen 11 hektáron 11 fajtát termesztünk. Az első nagy dobásunk a 2007-ben megjelent Nyárest rozé volt, ami a benne lévő nagyjából 10 g/l cukortartalomnak köszönhetően olyan népszerűvé vált, hogy szinte azonnal elfogyott, és a következő évjáratokban egyre többet követeltek belőle a fogyasztók. 2009-ben felzárkózott mellé az Irsai Olivér, és ma is ez a két bor a pincészetünk alappillére.
Hányféle borotok van?
Minden évben 7-8-félét palackozunk, de nem mindig ugyanazokat. Szürkebarátot például 2010-ben készítettünk utoljára fajtaborként, de 2019-ben újdonságként jelent meg a zöld veltelini a pincénél.
Na és a vörösborok?
Ott is változott a trend. Feltűnt, hogy a közönség egyre kevésbé keresi a testes, nehéz borokat, viszont a könnyed, üde, reduktív vörösök iránt megnőtt a kereslet. A zweigeltből készült könnyű, nyári vörösborunkat 2012-ben palackoztuk először, és azóta is nagy sláger, hiszen könnyen fogyasztható, nem tanninos, akár több pohárral is meg lehet inni belőle.
Van esetleg törekvésed arra, hogy kísérletezz habzóval, gyöngyözővel, netán pezsgővel?
A gyöngyöző- és habzóborokban nem látok akkora fantáziát, de a pezsgő izgat, és szerintem a borvidék is alkalmas lenne rá. Most telepítettünk chardonnay-t, illetve két évvel ezelőtt zöld veltelinit pezsgőalapanyaghoz ideális területre. Majd meglátjuk, hogy mit hoz a jövő, mindenesetre egy klasszikus, palackos erjesztésű pezsgő jól mutatna a kínálatban.
Hogyan művelitek a szőlőt? Milyen szemlélettel gondozod az ültetvényeket?
Én egyféleképpen tudok szőlőt művelni: ahogyan megtanultam. Meggyőződésem, hogy a bor minősége a szőlőben dől el, ezért minden tőkét én metszek. Persze a napszámosok utána már besegítenek, a vesszőket ők húzzák ki a drótok közül, hiszen közel 50 ezer tőke él a területemen, de a vesszőt én vágom át, és a gépi művelést, a szálvessző lekötését is magam végzem. A nyári zöldmunkákban, a hajtásválogatásban egy párfős állandó csapat segít, ők járnak hozzám dolgozni évek óta. A szüreti időszakra már nagyon nehéz volt embert találni, de két éve vettünk egy szüretelő kombájnt, és azóta sokkal nyugodtabb vagyok.
A borkészítésben van segítséged?
A pincében általában egyedül vagyok, Tímea, a feleségem a címkézésben, a dobozolásban segít, és az utóbbi években a kereskedelmet is ő intézi. Hogy ezt a nehézségekkel teli 2020-as évet nagyobb gondok nélkül átvészeltük, az is neki köszönhető.
Az eddig elért eredményeid közül mire vagy a legbüszkébb?
Természetesen a családomra, a lányaimra, de ha a borászatról kell beszélnem, akkor a rozéra. Sokan lenézik az irányított erjesztéssel készült borokat, mondván, hogy sablonosak, de szerintem a mi rozénk kilóg a sorból. Minden évjáratban sikerült úgy elkészíteni, hogy szeressék a fogyasztóink, ráadásul úgy tűnik, hogy a 2020-as évjárat egészen kiemelkedő lesz. Emellett pedig nagyon örülök, hogy ennyi munka mellett ilyen fantasztikus családom van. Nem akarok se nagyobb területet, se több bort; ami most van, azt szeretném tökéletesíteni. A mindennapokban nem az lelkesít, hogy milyen javaim vannak, milyen traktort vezetek, hanem az, hogy néha leülhetek a lányaimmal egy kártyapartira, és olyankor minden gondomat elfelejtem.
Számodra mit jelent, hogy a Mátrában élsz, a Mátrai borvidéken készíted a boraidat?
Szerencsés vagyok, hogy ide születtem. Ha megnézzük a borvidék adottságait, a lejtők fekvését, a talajt, a klímát, látható, hogy ez a vidék szőlőtermesztésre teremtetett. Ha jól műveljük a szőlőt, egészséges termést tudunk szüretelni, és még a pincében se rontunk el semmit, akkor nagyszerű bor kerülhet ki a kezünk alól. Ezért vagyunk mi, mátrai borászok büszkék arra, hogy itt élünk és gazdálkodunk.
Az interjú hanganyagának szerkesztett változata a Magyar Katolikus Rádió Borivóknak való című műsorában hangzott el, 2021. február 6-án. A műsor ITT meghallgatható.
Fotó:
Vető Gábor