Vissza
Szomjazom a szabadságot
2017.08.26. | Szabó Edit
Junior Prima díjas színész, Nemecsek Ernő a Vígszínház színpadán, tévésorozatok szereplője, költő, író, műfordító és borkedvelő – ez utóbbit kevesen tudják róla. Vecsei H. Miklóst ezúttal nemcsak színpadi, hanem az életben játszott szerepeiről is kérdeztük...
A Pál utcai fiúk előadást közel százezren látták a Vígszínházban, a fiatalok rajonganak érted. Úgy tűnik, mégsem lubickolsz a sikerben, inkább kissé befelé forduló, melankolikus alkatnak tűnsz. Vagy ez csak a látszat?
Alapvetően befelé forduló vagyok, nagyon szeretek elvonulni, elmerülni, gondolkodni, olvasni, ez számomra alapállapot. Főleg esténként olvasok, olyankor kinyitok egy üveg jó bort, beülök a kedvenc fotelembe, és kézbe veszek egy ceruzát is, mert sokszor felírom, ami számomra fontos. Hol a könyvbe, hol egy külön kis füzetbe jegyzetelek.
Ezek szerint az e-könyv nálad szóba se jöhet…
Nem igazán. Szeretem a könyv súlyát, az illatát, a papír tapintását. Egészen más vele a viszonyom, mint a kijelzővel.
Nagy családban nőttél fel, a hat gyerek közül te vagy a második. Milyen volt a gyerekkorod?
Nem sokkal a legkisebb testvérünk megszületése után elváltak a szüleink, és ez nagyon gyorsan felnőtté avatott bennünket. Bizonyára ez az oka, hogy mindenki önálló, okos és egy kicsit koraérett a családban. Hatan hatfelé vagyunk, de ma is szorosan összetartozunk, és ez a kötelék nagyon fontos számomra.
Gyerekkorodban vonzódtál a művészetekhez?
A könyvekhez mindig vonzódtam, a családi házunkban lévő könyvtáram több ezer kötetet számlál, de színházban majdhogynem akkor voltam először, amikor eldöntöttem, hogy színész leszek. Apukám hobbizenész volt, esténként gitározott otthon, de ez engem valamiért szörnyen frusztrált, ezért nem akartam hangszeren játszani. Egy éve viszont elkezdtem gitározni, és érzem, hogy a zene fontos része lesz az életemnek.
Ha valaki ekkora családban nő fel, megtanul alkalmazkodni. Hogy viseled a kötöttségeket?
Rosszul. Szomjazom a szabadságot: ha úgy érzem, hogy valami korlátoz, azonnal menekülök. Ez viszont nem jelenti azt, hogy hűtlen típus vagyok, de akkor érzem jól magam, ha mindenkit szerethetek, ha mindenkit megérthetek. A naptáramba előre beírt időpontoktól azonnal feszültté válok. Nagyon komolyan veszem a hivatásomat és a munkáimat, de igyekszem úgy rendezni az életemet, hogy ne legyenek konkrét időponthoz kötött elfoglaltságaim. Számomra a szabadság azt is jelenti, hogy törekszem a legteljesebb őszinteségre. Azt hiszem, nem könnyű velem együtt élni, vívódással teliek a kapcsolataim.
Kicsi korodtól filozofikus alkat voltál?
Igen, mert a szüleink úgy neveltek minket, hogy nem számítanak az anyagi dolgok, és nem számítok én magam sem. Az emberekkel való kapcsolat az, ami izgalmas. Gyerekkoromtól azt a pillanatot keresem a filmekben, az irodalomban és az emberi kapcsolatokban is, amikor átjárja az embert egy semmihez sem hasonlítható, belső remegés. Újra és újra szeretem átélni azt a finom kis görcsöt, amit egy jó mondat, egy szép mozdulat vagy a szeretett lény látványa okoz.
Sohasem találkoztál azzal a helyzettel, hogy a hozzád hasonló korú emberek nem értenek meg?
Dehogynem! Egész életemben! A szüleim válása után nagyon sok időt töltöttem együtt a nagybátyámék társaságával. Én akkor 12-13 éves voltam, ők meg kétszer annyi. Teljesen partnerként kezeltek, és mindenről el tudtam velük beszélgetni. De ilyenek a párkapcsolataim is, általában idősebb lányokhoz vonzódom.
Amikor legutóbb beszélgettünk, azt mondtad, hogy nagyjából ötéves korod óta képtelen vagy ellenállni a nőknek. Könnyen leszel szerelmes?
Nagyon könnyen, és az egészben az a legjobb, hogy ez minden elalváskor elmúlik, aztán reggel újra elborít. De az is előfordul, hogy megyek az utcán, és egy pillanatra szerelmes leszek tekintetekbe, mozdulatokba, egy kutyába, egy szoborba, egy illatba. Nekem megvan az az élmény, hogy utazom a buszon, meglátok egy lányt, és olyan hatással van rám, hogy pár óráig vele képzelem el az életemet. Aztán persze elmúlik, de ez abszolút az életem része.
Egy marhasülttel is bensőséges kapcsolatba tudsz kerülni?
Talán akkor, ha fontos számomra, aki készíti. De sajnos nem vonzom a főzőcskézős lányokat. Három nagy szerelmem volt eddig, és egyikük se készített nekem vacsorát. A családunkban egyébként fontosak voltak az étkezések. A szakácskönyvíró Horváth Ilona egyenes ági felmenőm, a nagymamáim zseniális szakácsok, de a szüleim is jól főznek. Otthon apu minden vasárnap megsütött egy egész pulykát. Berakta egy hatalmas tepsibe, köré almát, káposztát és krumplit terített, és mire hazaértünk a templomból, készen volt az ebéd. Nem mondom, hogy nem volt belőle elegünk egy idő után, mégis volt az egésznek valami ünnepélyes, szertartásos jellege. Vallásos szellemben nevelkedtem, és számomra a hit ma is nagyon fontos. Ha el nem felejtem, még akkor is imádkozom étkezés előtt, ha csak egy barackot eszem. Nem azért, mert bigott vagyok, hanem mert jó megköszönni, hogy van erre lehetőségem.
Szoktál étterembe járni?
Nagyon ritkán. Kerülöm a drága helyeket. Nem mintha nem telne rá, de nem visz rá a lélek. Előadás után, amikor megyek haza, mindig látom az utcán élő embereket. Ezek után hogyan rendeljek valami méregdrága fogást? Ráadásul a juhtúrós sztrapacskát ugyanúgy szeretem. De azért van kedvenc helyem, a Kis Rigó étterem a Pilisben. Régebben szívesen jártam oda a barátnőmmel. Nekünk is volt éttermünk. Tudtad?
Nem tudtam. Mikor? Hol?
A kilencvenes évek végén egy rövid ideig Hollandiában éltünk, és amikor hazaköltöztünk, a szüleim nyitottak egy Tintoretto nevű kis éttermet az Árpád fejedelem útján. Anyu alakította ki az egészet, volt két profi szakácsunk, a borokat és a zenéket apukám válogatta össze. Az adta a hely különlegességét, hogy minden étel festőkről kapta a nevét. Én például mindig Rippl-Rónait ettem, az volt a kedvencem, a szezámmagos jércemell. Aztán valami jó nevű üzletember beleszeretett, és megvette a vállalkozást, így lett vége az éttermesdinek, de nekem gyerekként nagyon jó emlékeim kötődnek hozzá.
Mesélted, hogy az apai nagyapád szívesen borászkodik, sőt van két szőlőültetvénye is…
Igen, az egyik Pázmándon, a másik Tökön. Talán ezért szeretem a könnyű fehérborokat, bár ő mindig a vörösöket kínálgatja nekem. Van egy szertartásom. Ha este játszom, előadás után azonnal meg kell innom egy hosszúlépést. Ezt már tudják a büfések is a Vígben, kifejezetten a kedvemért szerezték be azt az olaszrizlinget, amiből elkészítik nekem. A vörösborhoz viszont már hangulat kell.
Az ország egyik legnépszerűbb színházában játszol. Milyen a hangulat a Vígben?
Most nagyon jó. Tele van a színház fiatalokkal, mindenki szeret mindenkit, jók az energiák.
Milyen feladataid lesznek az új évadban?
Az első bemutatóm egy önálló József Attila-est lesz a Vígszínház háziszínpadán. Szerelmes vagyok abba az anyagba, olvasom, olvasom, próbálom megérteni, felfejteni, és sokszor el is érzékenyülök, mert egyszerűen csodálatos. Ez az ember iszonyatosan éhezett a szeretetre, de még jobban az őszinteségre, mégsem tudott soha teljesen őszinte lenni, sem saját magával, sem a kapcsolataiban. És ha engem a démonaimról kérdezel, ugyanezt mondom. Nem tudom, hogy mi a célom ezzel az előadással, csak azt tudom, hogy meg akarom csinálni magam miatt és József Attiláért. Aztán Nyikolaj szerepét játszom majd a Háború és békében, a legjobb barátom és állandó munkatársam, ifj. Vidnyánszky Attila pedig Félkegyelműt rendez, amiben Miskin szerepe lesz az enyém. Másik közös munkára is készülünk, újrafordítom a Woyzecket, amit Attila rendez a Nemzetiben.
Megnéztem a Pál utcai fiúkat. Az 1100 fős nézőtér zsúfolásig megtelt tizenéves gyerekekkel, akik ezek után úgy fognak majd gondolni Molnár Ferencre, ahogyan tőletek tanulták. Eszedbe jut néha, hogy ez mekkora felelősség?
Minden pillanatban. Szerintem a mai fiatalok generációs problémája az, hogy nincs grund, nincs meg az összetartozás élménye. És annál szebbet és többet nem tehetsz, mint hogy elmondod nekik, hogy igenis léteznek közösségek, és igenis lehet egymás szemébe nézni. Fantasztikus a regény, de kicsit távol került a mostani tizenévesektől, és felemelő az érzés, hogy mi vagyunk azok, akik közelebb hozhatják. Az előadás hihetetlen mozgalmat indított el, gittegyletek, grundok alakultak. Hiszek abban, hogy egy színházi előadás által tisztábbá, nyitottabbá, érzékenyebbé tehetjük az embereket. És ha ez nagy ritkán valóban sikerül, már nem élek hiába.
A beszélgetés végén három bort mutattunk Vecsei H. Miklósnak. Mindegyikről csak utólag derült ki, mit rejt a palack. Íme a művész véleménye és a „vakon” kóstolt borok:
1. Ries Link 2015
Az illatában margarétát, kamillát és más mezei virágokat érzek, és mellette azt az illatot, amikor meggyújtunk egy öngyújtót. Az íze kellemes, de nem gyümölcsös. Grecsó Krisztián valamelyik regénye mellé szívesen iszogatnám. Mondjuk, legyen a Mellettem elférsz.
Ennél hozzá valamit?
Fehér húsú halat párolt zöldséggel. Szerintem ez esti bor, nem vinném vízpartra, de szívesen innám a kertben este. Egyedinek érzem, különlegesnek. Nem lehet mellesleg iszogatni, megköveteli magának a figyelmet. Ha valahol ezt kapnám a ház borának, azt hiszem, visszajárnék érte.
(A bor a Hotel Sofitel Chain Bridge saját tétele, kereskedelmi forgalomba nem kerül, csak náluk kóstolható.)
2. Gilvesy Sauvignon Blanc 2016
Tömény, intenzív, majdnem erőszakos az illata. Ez a bor számomra olyan, mint egy sokat látott nő. Tudom, hogy ez nem igazán PC, de nekem valahogy akkor is ez jut eszembe róla. Tényleg nem örülnek a nők, ha hozzájuk hasonlítjuk a borokat?
Nem igazán. Mi úgy gondoljuk, hogy másként is meg lehet fogalmazni ezeket az érzeteket.
Ó, pedig ha tudnátok, mi minden játszódik le bennünk, férfiakban ilyenkor. És tényleg a legnagyobb elismerés hangján szólunk rólatok. Minden nő egy kis kincs, egy megfejtendő, titokzatos világ, és amennyire megfogalmazhatatlan egy nő, olyannyira lehet megfogalmazhatatlan egy bor.
Akkor tehát?
Ha maradhatunk a párhuzamnál, az előző bor elegáns volt, ez viszont nem szemérmeskedik, határozott, lehengerlő. Egyedül innám, nem kell hozzá társaság, mert ez a bor olyan, mint egy társ. Ki tudna tölteni. Egyre jobban tetszik, és egy kicsit az illata is szelídült.
Mit ennél hozzá?
Sajtot. Grillezett gomolyát vagy lágy kecskesajtot zöldfűszerekkel, paradicsomot mozarellával és rengeteg bazsalikommal. Igen, az illene hozzá, azt hiszem.
3. Somlói Apátsági Pince Somlói Juhfark 2014
.jpg)
A Nagy Gatsby jutott róla eszembe. Arany, tűzijáték, utolsó kör. Cukorkás, kicsit törökmézes, keleti fűszeres az illata. Egyszer elrepültem a legkisebb húgommal Marokkóba. Egy kis faluban laktunk, a semmi közepén. Az ottani piacra emlékeztet a bor illata. Vannak benne zöldségek is, padlizsán, brokkoli, egy kis méhviasz, nagyon gazdag illat. Ez egy elgondolkodtató bor.
Mikor innád?
Nagyon ritkán. Nem azért, mert nem jó, hanem mert nagyon ünnepélyes. Méltósága van. Éjféli mise hangulatú. Annyira szeretem, hogy a keresztény és a zsidó kultúrának mindig része volt a bor. Hozzátartozik az ünnepekhez. Anyám anyai nagyanyja zsidó, így a hagyományoknak megfelelően én is az vagyok, de sajnos nincs kulturális kötődésem. Viszont Izrael olyan ország, ahol igazán otthon éreztem magam. Ez a bor nagyon izgalmas. Megtudhatom, hogy mit iszunk?
Ez egy somlói juhfark.
Tényleg? Hamvas Béla azt mondja, hogy a somlói a magányosok bora. Ebben lehet valami. Emellé nem ennék semmit, teljesen komplett önmagában. De ha mégis, akkor talán egy kis libamájat (amit természetesen akciós áron vásároltam), édesburgonyával. Az jól állna hozzá. Nagyon érdekes, van benne egy kis édesség, a végén mégis szárazon hagyja a szájat. Radnótit olvasnék hozzá. Nemrég rábukkantam az Áhítat zsoltáraira, amit eddig nem ismertem. Azt hiszem, az a hangulat tökéletesen illik ehhez a borhoz. Ünnepélyes, kicsit fennkölt ital, tele méltósággal. Örülök, hogy megismerhettem.
A borokat Tóth Zoltán, a Sofitel Budapest Chain Bridge munkatársa válogatta és töltötte.
Vecsei H. Miklóssal a Paris Budapest Étteremben beszélgettünk.
Még több művészinterjú a Borsmentán:
Mészáros Máté
Gazsó György
Máté Gábor
Fotó:
Dancsecs Ferenc / FurmintPhoto
-
weboldal