Fakanállal a kulisszák mögött
Épp negyedszázada Budapesten rendezték az Európai Színházi Unió fesztiválját, amelyen a londoni Nemzeti Színház társulata a Sweeney Todd című produkcióval vendégszerepelt. Az előadásban fontos szerepet játszott egy bizonyos húsos pite, amelyből jócskán fogyasztanak a színen (aki ismeri a hátborzongató musicalt, tudja, miről van szó). Az angol színház kellékesei gondosan elkészítették, speciális konténerbe csomagolták, és útnak indították a jó adag különleges süteményt, ami aztán Ferihegyen rekedt, mert a magyar vámosok a lezárt fémládákat sehogy sem akarták beengedni az országba. Hiába ajánlották a magyar kollégák, hogy elkészítik a pitéket, a női főszereplő speciális ételérzékenysége miatt ez lehetetlen volt. Már-már veszélybe került a vendégjáték, amikor többek közbenjárására a szigorú hatóság engedett, és a fővárosi közönség mégiscsak láthatta London akkori egyik legsikeresebb előadását, a vérengző borbély borzongató történetét.
A néző sokszor bele sem gondol, mennyire nem egyszerű kérdés a színpadi evés. A Katona József Színház igazgatója, egy egész szemeszteren keresztül tanította ennek technikáját a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. Egy korábbi interjúnkban Gazsó György azt mesélte, hogy ha nem látszik, mi van a tányérban, akkor ő legszívesebben almát és párizsit eszik a színpadon, Mészáros Mátépedig felelevenítette, hogy a Tél meséje című egri produkcióban a rendező tanácsára igazi sört ivott, de előadás közben az a 4-5 doboz meg se kottyan, annyira más lelkiállapotban van olyankor az ember.
A fentiekből is látszik, hogy a nézők szeme elől rejtve, a színház mélyén munkálkodó kellékesen milyen sok múlik egy előadásban. Mennyire fontos, hogy alkotó, gondolkodó és érzékeny munkatárs legyen, aki képes kreatívan megoldani a rá váró váratlan vagy különleges feladatokat.
Éppen ezért volt izgalmas az a program, amit a Színházak Éjszakája alkalmából az Átrium Színház szervezett. A rendezvényen a teátrum intendánsa, Ugrai István, és kellékese, Hajdú Bence mutatta be a nézőknek, hogyan születnek az ételek egy-egy előadáshoz, milyen trükkökre, szellemes megoldásokra van szükség, sőt együtt is főztek a közönséggel, miközben számtalan titkot árultak el a színházrajongóknak.
Tudták például, hogy a kölyökpezsgő csak akkor pukkan, ha előtte gondosan lehűtik? Az Igenis, miniszterelnök úr! című előadásban ugyanis pezsgőt nyitnak a szereplők, és fontos, hogy a kirepülő dugó pukkanó hangot adjon. A kellékesek természetesen egy kölyökpezsgő címkéjét cserélték egy jó nevű pezsgőgyár címkéjére, ám arra csak hosszas kísérletezés után jöttek rá, hogy felhasználásig hűtőben kell tartani a palackot, különben lőttek a hanghatásnak.
Hajdú Bencétől azt is megtudhatta a közönség, hogy a vörösbor helyettesítésére a meggylé a leghitelesebb, amit a kellékesek az Egy, kettő, három című darabban vízzel hígítva készítenek elő, mert hígítatlanul egyrészt túl savanyú, és grimaszra rándul tőle a színész szája, másrészt nagyon édes is, és emiatt könnyen a szájpadlásra ragadhat a nyelv. (Mi magunk hosszan törtük a fejünket, miért néz ki minden színpadon úgy a bor, mint egy jó kadarka. Íme a válasz.)
Hogy a whiskys üvegből a színpadon jeges teát töltenek, elég kézenfekvő ötlet, ám a gondos kellékes mindig a színész kedvében jár, és azt is megkérdezi, hogy milyen ízesítésű legyen a tea. Az öldöklés istene című előadásban jó sok kávét isznak, ami természetesen koffeinmentes, a torta pedig fagyasztott, és egészen kicsi szeletekre vágják, hogy a főpróbahéten, amikor többször is végigmennek a darabon, vagy jó néhányszor megismételnek egy-egy jelenetet, ne kelljen a színészeknek nagyon megterhelő mennyiséget fogyasztaniuk. A pörköltszaftot hűtőben tartják, és csak a szünetben melegítik fel, hogy a jelenetre optimális hőmérsékletet érjen el.
A néző számára sokszor érthetetlen, hogyan képes a színész meginni egy egész üveg vizet, vagy hatalmas mennyiségű ételt elfogyasztani a színpadon. Ennek természetesen jó része önfegyelem és színészi technika kérdése, de a kellékes sokat segíthet. A félelem megeszi a lelket című előadás egyik jelenetében például Bercsényi Péter kap egy doboz tésztát, amit meg kell ennie. Szárazon bizonyára nem sikerülne, de a kellékesek jó adag tejfölt tesznek rá, így sokkal könnyebb lenyelni, és nem akad a színész torkán. A Krakken művelet viszont egészen más miatt állította nehézségek elé Hajdú Bencéék csapatát. Ott ugyanis zöld vizet kell innia a színésznek anélkül, hogy bezöldülne a nyelve. A kellékesek persze a poharat festették zöldre. Ha már tudjuk, egyszerű trükk, csak rá kell jönni.
A Színházak Éjszakáján végül azt a négyéves pezsgőt is megcsodálhatta a közönség, amely eddig több mint kétszázszor „játszott” az Őrült nők ketrecében, és eddig még nem robbant fel.
A bemutató után a színház kellékesei közös főzésre invitálták a nézőket. Rizses hús volt a menü Emmi módra, A félelem megeszi a lelket című előadásból. Emmi szerepét egyébként Hernádi Judit játssza, aki éppen ezért az alakításért vehette át nemrég a legjobb női főszereplőnek járó díjat a színikritikusoktól.
Íme a recept:
Rizses hús Emmi módra
Hozzávalók:
- 1 kg sertéscomb, kockára vágva
- 3 fej vöröshagyma, finomra vágva
- 5-6 gerezd fokhagyma, összezúzva
- 2 zöldpaprika, kockára vágva
- 1 hegyes erős paprika, kockára vágva
- 2 paradicsom, kockára vágva
- 2 evőkanál zsír
- 2 teáskanál pirospaprika
- 1 kávéskanál őrölt bors
- 1 kávéskanál őrölt kömény
- 30 dkg rizs
- ½ liter húsleves
- só ízlés szerint
Elkészítés:
1. A zsíron alaposan megfonnyasztjuk a finomra vágott hagymát, rányomjuk a fokhagymát, majd jöhet a felkockázott paprika és paradicsom.
2. Megszórjuk egy teáskanál őrölt köménnyel, és pár percig együtt pároljuk. Rátesszük a húst, sózzuk, borsozzuk, és addig pároljuk, amíg a saját levét kezdi elfőni. Akkor megszórjuk a pirospaprikával, és mindig csak pici vizet aláöntve félpuhára pároljuk. Nem baj, ha többször zsírjára pirul.
3. Beletesszük a rizst, felöntjük annyi húslevessel, hogy éppen ellepje, és készre pároljuk.
Csak óvatosan keverjük, hogy ne törjük össze! Lefedve hagyjuk 15-20 percet pihenni.
Azért amikor legközelebb beülnek egy színház nézőterére, ne csodálkozzanak, ha mindez nem jut eszükbe. Az a jó, ha nem tűnik fel, milyen a bor színe, párizsi vagy csirkecomb van-e a tányéron, igazi-e a rántott csirke, ehető-e a torta. A kellékes akkor dolgozik jól, ha az illúzió tökéletes, és a színész el tudja hitetni mindenkivel, hogy mennyei mannát eszik, miközben csak egy darabka almát szúrt a villájára.