2018.06.21. | Szabó Edit
Naár Pincészet, Espák Pince, Harsányi Pincészet, Tokaj-Portius, Pajzos Tokaj. Az öt pincészet Sárospataki Borterasz néven egyesületbe tömörült, és azon fáradoznak, hogy bebizonyítsák: Tokajtól északra is van élet. Most a Pajzos Tokajt mutatjuk be...
Makacsul szakad az eső, de mi erre fittyet hányunk, hiszen olyan szépségeket látunk, amilyenekkel ritkán van dolga emberi halandónak. Túránk első állomásaként a Tokaj Portius Pincészetnél vendégeskedtünk, a Kincsem-dűlőben, most pedig a Pajzos Tokaj felé vesszük az irányt.
Laurent Comas, a pincészet ügyvezetője zöld esernyőjének védelmében meséli a történetet. A borászat többségi tulajdonosa, Jean-Louis Laborde az 1992-es első nagy hullámban érkezett Tokaj-Hegyaljára, más francia befektetőkkel együtt. Két szép ültetvényt vásárolt – a hozzájuk tartozó pincékkel –, egyet a Pajzos-, egyet a Megyer-dűlőben. A két terület tökéletesen kiegészíti egymást, az összesen 100 hektáros ültetvény szervezetileg egységes egészet alkot, de termőhelyként markánsan elkülönül.
A Pajzos altalaja andezit, kemény, lilásfekete kőzet, ami nyáron képes a nap melegét elraktározni, majd éjszaka visszaadni a szőlőnek. Ennek köszönhető, hogy itt sokkal magasabb lehet a bogyó cukorfoka, a pára miatt pedig nagyobb az aszúsodási hajlam. Az innen készített bor egyéni karaktert hordoz, a dűlő jellegzetes, aszalt kajszis ízvilága minden Pajzos-aszúban megtalálható.
A Megyert viszont egy könnyen oldható agyagásvány, a puha, mállékony riolittufa alkotja, amit a szőlő remekül képes hasznosítani, és a bogyó ízébe beépülve enyhén krétás, ásványos ízvilágot teremt. A Megyeren éppen ezért erőteljes, kerek, vastag, szép száraz borok születnek, teljesen spontán módon, borászati beavatkozás nélkül, a Pajzos pedig édes borban hozza ugyanezt.
Állunk a dűlőben, nézzük, ahogyan az eső makacsul áztatja a tőkéket. Körülöttünk furmint, hárslevelű és muskotály terem, ez a három szőlő adja az alapját a pincészet borai zömének. Úgy tartja a hagyomány, hogy a Tokaji-hegy minden jó tokaji dűlőből látszik. Nos, megcsodálhatjuk innen is, az eső függönyén keresztül kéklik a távolból. Mögöttünk kőépület, alatta öreg pince, ide igyekszünk, dolgunk van.
Az öreg pince belső terében terített asztal várja a csapatot, és Laurent Comas játékra hív. Mondják, egy kis hárslevelű jót tesz a furmintnak, és a sokéves gyakorlat azt mutatja, hogy ez nemcsak holmi légből kapott kijelentés. 2016 óta a Pajzos Tokaj furmintjába mindig kerül egy kis hárslevelű, amitől ez az egyébként kissé szikár bor kedves lesz és csábos, miközben megőrzi masszív szerkezetét. Most az a feladatunk, hogy eldöntsük, mi legyen a 2017-es házasítás aránya. A kóstolón Espák Pál szőlész és Naár Ferenc borász is részt vesz. Nem izgulnak, de kíváncsiak, Laurent azt ígéri, úgy lesz, ahogy mi mondjuk, van tehát tétje a kóstolásnak.
5% hárslevelűvel kezdjük, és kemény, szikár, határozott bort kóstolunk, markáns, tűzköves utóízzel. Sós és savanykás egyszerre, uralja a termőterület, nincs benne túl sok kedvesség, annyi szent. A következő minta 10% hárslevelűt tartalmaz. Itt már érezhetően kedvesebb az illat, de valahogy elvesztek belőle az ízek, kicsit rövid is, kicsit üres is, biztosan nem ez a küvé lesz a kedvencünk.
A 15%-os változat azonban szépnek mutatja magát. Illatában érett alma és sós ásványosság, ízében gyümölcsök és egy kis tűzköves jelleg. Komplex és izgalmas, még kis finomításra szorul, de nem bánnánk, ha ezt kellene innunk a jövőben.
A 20% hárslevelűt tartalmazó változat most határozottan a legszebb, illatában kedves, hársmézes, aszalt gyümölcsös, szárított almás jegyekkel, ízében mindez visszaköszön, és utóízében megjelenik a területre jellemző tűzkövesség is. Ha most kellene innunk, erre szavaznánk, de úgy véljük, hogy az érlelés során erőszakosabbá válhat a hárslevelű karaktere, és az összességében nem tenne jót a bornak.
Az igazság tehát valahol 16-17% körül mozog, így megvan a borban a szépség, a kedvesség, a lendület és az elegancia.
A Tokaj Pajzos egyébként tavaly volt 25 éves, szép múltra tekint vissza, és az utóbbi néhány évben sikerek kísérik az útját. Az 1993-as eszenciát Robert Parker 100 pontra értékelte, Neil Martin, a Wine Advocate szerzője pedig az 1999-esnek szintén száz, a kétezresnek pedig kilencvennyolc pontot adott. Ezek nagyon komoly eredmények, és őszintén bízunk benne, hogy folytatódik a sor.
Hunyorogva lépünk ki a pince rejtekéből, és örömmel látjuk, hogy az esőfelhőket hamarosan elfújja a szél. A napfény küzd és győzni látszik, az ég kékje megcsillan a Megyer-dűlő felett. Túránk következő állomása Naár Ferencék hercegkúti pincészete lesz. Laurent Comas optimistán összecsukja a zöld esernyőt, és mindannyian bízni kezdünk benne, hogy visszatér a nyár.
Fotó:
Vető Gábor