Keszthely klassz hely

2016.07.12. | Szabó Edit

A környék változatos, de a város maga sem szűkölködik érdekes helyekben, izgalmas eseményekben, és akkor sem kell megijedni, ha megéhezünk-megszomjazunk.

A település, amely a Balaton fővárosaként hirdeti magát, komolyan fölkészült az estékre és a rosszabb időre: nemcsak az itt élők, de az ideiglenes lakosok (más néven „nyaralók”, „turisták”) is tudnak mit kezdeni a szabad idejükkel, ha épp nem szeretnék a magyar tenger (nyáron nem mindig) hűs habjait szelni. A környék változatos – ezt hosszan lehetne ecsetelni, alkalomadtán meg is tesszük –, de a város maga sem szűkölködik érdekes helyekben, izgalmas eseményekben, és akkor sem kell megijedni, ha megéhezünk-megszomjazunk.

A Paletta laza, de nem fegyelmezetlen hely a vitorláskikötő mellett. Több, mint „beach food”, alig kevesebb, mint „étterem”. Kedves, közvetlen, „hátradőlős”, de nem lanyha. Sem az ételekben-italokban, sem a felszolgálásban nincs csöppnyi fegyelmezetlenség. Vidám dizájn, csaknem a partig lefutó üde gyepben folytatódó terasz. Átlátható bőségű ételválaszték, házi gyümölcssűrítményből készült limonádészörpök, jól megválasztott (nagy részben saját) borok. A tányérra délután csak „éhségtapaszokat” kínálnak, ebéd- és vacsoraidőben komolyabb – de többnyire könnyű – fogásokat. Kis csapatunk majdnem találomra választott: saláta, burger, rántott szelet, illetve rántott sajt (ez utóbbi saját beszállítótól beszerzett egyszerű, de nagyon ízes sajtból készült). Mind azt nyújtja, amiért a nyári hőségben épp egy ilyen kedves helyen érdemes a villát a szánkig tolni. Ráadásul még a krumpli is igazi, amolyan „otthoni”, ropogósra sütött. Ha valakinek a Balaton szóról a víz is eszébe jut, itt az asztalától élvezheti a tó látványát.

A főszezon nyitányaként remek hangot ütött meg az első júliusi hétvége Keszthelyen. Két korábban is jól menő – de eddig eltérő időpontban szervezett – rendezvényt idén összeházasítottak, és ez láthatóan bevált. A megkérdezettek szerint a KeszthelyFest izgalmas zenei programja mellől eddig hiányzott a színvonalas vendéglátó-sokadalom, ugyanakkor a beszédes nevű italos fesztivál, „A bor összehoz” egyoldalúbb volt kulturális kísérőműsor nélkül. A küvé meglehetősen harmonikusra és üdére sikerült tehát, hosszú lecsengéssel – nyilván jövőre is megpróbálkoznak vele. A hosszan érlelt két összetevőre külön-külön sem lehet panasz. A három színpad kéttucatnyi zenei produkciója érett, ugyanakkor könnyű ivású, tömegfogyasztásra is alkalmas volt, a nagyjából ugyanilyen számú borászat műsorán pedig jól megkomponált, szépen egybecsendülő italok szerepeltek kiváló hangszerelésében – jókat kóstolhattunk, gyakran a főborász vagy/és a tulajdonos vezényletével. Az efféle fesztiválok szokványos (hol színvonalasabb, hol „becsapósabb”) utcai gasztrokínálata (hurka-kolbász-flekken-kürtős kalács stb.) mellett itt remek sült halért is sorba lehetett állni. A nyárson grillezett pisztráng illetve makréla ízes és ropogós volt, kicsit közelebb hozta a partot a belvároshoz.

„A bor összehoz” házigazdája és főszervezője, Pampetrics Milán fiatal korát meghazudtolóan jártas az italok világában. Nem mellesleg ő vezeti a családi vállalkozásként működő Pampetrics borszaküzletet a boltokkal, kávézókkal szegélyezett sétálóutca kitüntetett pontján. A lenyűgöző választékból ezt-azt helyben is meg lehet kóstolni, és bátran párosíthatjuk hozzá az imponáló olasz masinából előkúszó papírvékony sonkaszeleteket.

A Pampetricset elhagyván a kellemes korzón kis „megállító tábla” bukkan elénk, rajta ellentmondást nem tűrő felirat okosít ki: „Az igazi fagylalt arra van”. Engedelmeskedünk a fekete nyíl parancsának: egy kis mellékutcán alig száz lépést kell megtennünk. Az épület bejárata fölött nagy tábla hirdeti: „A Jordanics”. A határozott névelő itt nem lényegtelen: a Vajdaságból származó néhai Jordanics úr alapította cukrászda városszerte fogalom. A mai tulajdonos, Lóth Zoltán szerint a másutt élő keszthelyiek hazalátogatván mindig benéznek egy-két gombócra. Megtudjuk, hogy a cukrászda „rendes” süteményt is árul, de szinte mindenki a fagylaltért jön. Hogy ebben a műfajban mitől lesz valami igazi(bb, mint a másik), azt nem könnyű megmondani. Mindenesetre a szemünkben kifejezett előny, ha például a szokásosnál több valódi gyümölcsöt tartalmaz. Egy bizonyos százalék fölé semmiképp nem lehet menni – magyarázza Lóth Zoltán –, de náluk az arány kifejezetten magas. Ráadásul a válogatott idénygyümölcsöt harminc kilométeres körzetből szerzik be. A főzéshez olasz alapanyagot is használnak, de a („titkos”) recept helyi. „Szív van benne és lélek” – mondja a tulajdonos, és az arcán az látszik, komolyan gondolja. Hívek akarnak maradni a tradícióhoz, a hely szelleméhez. Egyébként a legnyilvánvalóbb dicséretnek azt tartja, ha a cukrászdából kilépők „keresztbe” kóstoltatják társukkal a maguk fagylaltját. Magunk épp ezt tesszük a zamatos eper-, visszafogott karamell-, karakteres levendula- és üdítő ribizligombócokkal. És mintha az épp távozó vendégek is demonstrálni akarnának, buzgón hajolnak egymás tölcsérére.

Horrorárium és Kínzó Múzeum, Középkori Erotikus Panoptikum, Nosztalgiamúzeum, Babamúzeum, Csigaparlament: a sétálóutcát szegélyező (jórészt földalatti) attrakciók. Rettegés, borzongás és édeskés elrévedés, az érzékek csiklandása és csacska ámulat: a giccshatáron némiképp innen és olykor jóval túl. De mit számít, hogy például a Pannon-tenger után ránk maradt négy és fél millió (!) apró csigahéjból tizennégy év alatt megépített, (horgolt mézeskalácsháznak tűnő) Parlament-makettet csúcsgiccsnek vagy az emberi türelem szép emlékművének tartjuk? Így is, úgy is megnézzük egyszer. Ügyes üzleti érzékre vall: a rövid távú látogatók érdeklődését felkelteni és kielégíteni könnyen emészthető látnivalókkal. Érdekesnek tűnő (erős hatásra vadászó), de elmélyülést nem igénylő kis tematikus „gyűjtemények” széles választéka néhány lépésnyi körön belül. A kiállítások lehetnek túlzsúfoltak, a pincehelyiségek talán levegőtlenek és gyengén megvilágítottak, a válogatás hiányos, esetleges vagy kusza – ezek a kis betérők mégis színesítik az alkalmi turista napját.

A városok főterére terasszal benyúló éttermek: külön műfaj. A konyha színvonala gyakran másodlagos: a rövidlátó, de nem ritka indoklás szerint „ide úgyis az elhelyezkedése miatt ülnek be”. A mexikói jellegű Los Amigos szerencsére nem ilyen. Több helybeli ajánlja, és a zsúfolt terasz arról árulkodik, hogy tényleg sokan szeretik. A Los Amigos leves – marhahússal, babbal, egyéb zöldségekkel – jóízű és könnyebb, mint gondolnánk, a chili con carne (az étlapon: „tűzveszélyes vörös chili”) pontosan az, amit ígér. Nálunk a pálmát mégis a „Tinga poblano” viszi el (más néven „Tomi kedvence” – mosolyog a tulaj, majd magára bök, és bemutatkozik: Demecs Tamás). Olyasmi ez az egyszerű egytálétel, mint a mi paprikás krumplink, csak épp egészen más. Pácolt szűzérmedarabkák, chorizo, hagyma, paradicsom, krumpli – tökéletesen egybeérett ízek. A hús omlós, a zöldség nem főtt túl, a krumpli épp annyira puha és épp annyira szívta magába a többi összetevő ízét, hogy még ne veszítse el önálló karakterét. Közben a szomszédos színpadon Szabó Balázs bandája hangol. Hamarosan kezdődik a koncert (előző nap ugyanitt Ruzsa Magdi lépett színpadra – hogy csak kis ízelítőt adjunk a zenei programból).

Keszthelyen lehetetlen előbb-utóbb nem kikötni a Festetics-kastélynál. Itt tényleg mindenki megtalálja a magáét: ízlésének, beállítottságának megfelelően vonzza vagy taszítja a valaha volt hatalmas vagyon és befolyás lenyomata: a nagyvonalú, romantikus park, a színpompás üvegház, a főúri terek arisztokratizmusa („így éltek ők”), a hintó- vagy a vadászmúzeum. És ha a nosztalgiára (és megint: a giccsre) való igényeinket nem sikerült még egészen kielégíteni, ott a „korhű” (mindenesetre: díszes) cukrászda, sőt egy nosztalgia-fotósműhely, ahol igazán úgy érezhetjük magunkat egy pillanatra, mintha mi ŐK volnánk. Ha akarjuk…

A Balaton fővárosában – főleg nyáron – az „időszaki lakosnak” olykor elege lesz a hőségből: sem inni, sem enni, sem kastély(park)ban bóklászni nincs sok kedve – de még koncerteken „csápolni” sem –, ilyenkor meghallgatná inkább, mit locsognak a magyar tenger hullámai. Nekiindul a partnak, és csak reméli, hogy hamar vizet ér. Jó szabadstrand sajnos elvétve akad a környéken, fizetőset könnyebb találni. A közelben lévők közül nekünk nagyon megtetszett a Diási Játékstrand. Megyünk is a hűs habokba. Úszunk a déli part irányába, és elmúlt nyarakra gondolunk…

Fotó:

Borsmenta - honlap

Keszthely klassz hely

Fotó:

Kapcsolódó hírek

címkék