Vissza
Tévedj el Barcelonában!
2017.12.29. | Szabó Edit
A Borsmenta karácsony előtt rövid nemhivatalos látogatást tett Katalónia fővárosában, és riporterünk többször is úgy érezte, eltévedt kicsit…
Dzsungelben, homoksivatagban, friss medvenyommal teli hómezőn, ismeretlen közép-amerikai nagyváros sötét sikátoraiban eltévedni, reménytelenül ismétlődő körökben elveszni igazi rémálom. Szívünknek kedves ligetek felfedezetlen tájain bolyongani, ismerős környéken véletlen új utakra tévedni, „féreglyukak” révén meglepő terecskéken kikötni viszont egy-egy utazás csúcspontja lehet.
A titokzatos kakáló
Minden a karácsonyi vásárral kezdődött. A tizenvalahány fokos mediterrán télben csodáltuk a szokásos barcelonai ünnepi fényeket az utcákon-tereken-kirakatokban és piacokon. A „kipakolós” karácsonyi vásárt szívünk szerint kerültük volna, de helyi barátunk a lelkünkre kötötte, hogy ezt az egyet ki ne hagyjuk. Neonfelirat: Festa Santa Llúcia. Zsibongás, forgatag, ismerős fabódésorok különféle ajándéktárgyakkal – de valóban, itt valami mégis más.
A bódék többségében a házi (otthon építendő) betlehem hozzávalói. Üres jászol, különféle állat- és emberfigurák, moha és a többi. Az emberkék között nemcsak a szent család és környezete, nemcsak a jól felismerhető három királyok bukkannak fel, hanem egy ki tudja, honnan odakerült figura is. Többször meg kell néznünk, hogy elhiggyük: sapkában, letolt nadrággal egy félreérthetetlen barna kupac fölött guggoló férfi. Eltévedt volna? Vagy mi tévedtünk el? Nem nagyon tudjuk mire vélni, aztán jobban körülnézünk, és azt látjuk: minden pulton ott gubbaszt.
„A Caganer (Kakáló) kötelező szereplője a katalán betlehemnek, akár otthoni, akár közösségi térben vagyunk – világosít fel a barátunk –; általában nem könnyű kiszúrni, megbújik valahol, és a gyerekeknek izgalmas játék, milyen gyorsan találják meg.” Még emésztgetjük az információt, amikor szemünkbe ötlik egy bódé, ahol kizárólag ezt a… khm… székelő alakot árusítják miniatűr, normál és óriás méretben.
A másik érdekes karácsonyi figura a Caga Tió: egy farönk (az utóbbi időben már kis lábacskákkal és festett arccal). Ezt a rönköt a gyerekek karácsonyig etetgetik, gondozzák, takargatják (hogy ne fázzon), hogy aztán az ünnepkor ajándékot ürítsen (kakáljon). Ezt elérendő korábban szenteste tűzbe tették az alfelét, manapság már inkább pálcával-bottal püfölik.
.JPG)
Kávé és süti
Európai utcán ma nemigen járhatunk úgy, hogy magyar szót ne hallanánk, egy pillanatra mégis elbizonytalanodtunk, nem tévedtünk-e el, amikor egy utcai megállító táblán a „LÁNGOS” feliratot pillantottuk meg. De persze nem; magyar(os) étterem húzódik meg a tábla mögött. Egy lelkes katalán–magyar vegyes páros nyitotta, tartanak ruszlit, padlizsánkrémet és vecsési savanyúságot, de gulyásból is háromfélét főznek.
Szívmelengető érzés volt látni a tradicionális magyar konyha kis fellegvárát a barcelonai tapasbárok között, de talán megbocsátható, hogy mégsem próbáltuk ki. Utólag tájékozódtunk, és azt hallottuk, jó a konyha, aki tehát magyar ízekre vágyik Barcelona belvárosában, keresse fel bátran a helyet. (Hogy miként magyarázzuk el egy helybélinek, mi is a lángos? Katalán barátunk szerint a legjobb, ha így írjuk le: „lapos churros cukor nélkül”. Ha csak úgy nem…)
Célzottan sétáltunk ugyan (le kéne már végre ülni egy kávéra!), mégis véletlenül figyeltünk fel egy kirakatüveg mögött álló fehér kötényes emberre, aki jókora tésztagombócokat vagdosott a lisztezett pulthoz. Igazi pékműhelybe láttunk be az ablakon, és ahogy a fókuszt tágítottuk, kiderült, hogy a pékműhely hívogató kávézóban (és egyben egy rokonszenves külsejű szállodában) folytatódik.
A kávézó egyszerű, letisztult dizájnjának része az egyik fal polcrendszerén sorakozó rengeteg zöld növény. A kínálatban könnyű saláták, quiche, reggelire-ebédre való falatok, sok-sok kenyérféle és rengeteg helyben sütött pékáru szerepelt. A csábító illatoknak és a széles választéknak persze mi sem tudtunk ellenállni, így a régóta vágyott kávé mellé megkóstoltuk a ház fantasztikus croissant-ját is a dús, fali dzsungel tövében. A hely neve: Hotel Praktik Bakery, félsaroknyira a Casa Milától. Szívből ajánljuk.
A világ legapróbb borbárja
A gótikus negyednél keresve se találni jobb helyet, ha az ember célt vesztve akar kóborolni. Ezúttal azonban nyílegyenesen vágtunk volna át ezen a hangulatos városrészen egy különleges halétterem felé (erről bővebben egy másik írásban), mégis elkeveredtünk a kis utcákon. Mert új és új csábításoknak engedtünk – majdnem. De nem, szilárdan kitartottunk, és róttuk az utat, mígnem egy csöppnyi kis borozó megmagyarázhatatlan okból és módon ránk nem parancsolt: „Ide pedig bemenni azonnal!”
A nyitott ajtón mindössze egy kis pult, a mögötte álló középkorú férfi, néhány borospalack és vagy három vendég látszott – mint később kiderült, sokkal többen nem is férnek be. Máig nem értjük, mi vonzott be minket a Zim nevű helyre, de áldjuk a jó szerencsénket. A kínálat mindössze hat fehér- és öt vörösborból, valamint egy (!) cavából áll. Kétféle vöröset kértünk, és miközben emberünk töltött, megbizonyosodhattunk róla, hogy minden borával nagyon személyes viszonyban van.
Ismertetéseiben, természetes – szinte hanyag – mindentudásában se póz, se gőg: láthatóan arra törekszik, hogy vendégei ne csak véletlenül bökjenek rá valamelyik palackra. Sikerül is olyat találnunk, ami még sokáig velünk marad az estében: a 2014-es évjáratú Monastrell (Franciaországban mourvèdre néven ismerik a szőlőfajtát) Spanyolország Jumilla nevű szőlőtermő vidékéről érkezett. Tökéletes egyensúlyú, nagyon jól iható vörösbor izgalmas, fűszeres ízekkel, tényleg élmény volt kóstolni.
Miután házigazdánk tisztázta, hogy eszünk húst, kenyérszeleteket dugott a pult másik végében található egyszerű kenyérpirítóba, majd akkurátusan megkente enyhén fűszerezett kolbászkrémmel, és kistányéron szervírozta a borunk mellé. Tökéletes volt önmagában is, a borhoz is. Mire a poharunk kiürült, a hely is megtelt – ez körülbelül tíz vendéget jelent –, és az addig csak szerelgető gitáros is a húrokba csapott a sarokban. Igen, ennyi vendég kedvéért. Kis erősítőjével, mikrofonjával alig fért tőlünk, de remekül zenélt, afféle katalán country-rockot játszott. Szívesen hallgattuk.
Ha lett volna még egy kis időnk, maradtunk volna a Zimben hosszabban. A kis hely tulajdonosa mindegyik bort maga választja, és a Monastrell színvonalából ítélve valószínűleg akadt volna még néhány vonzó bor a kínálatban. Azt viszont sehogy se értettük, hogyan lehet kiválasztani egyetlen cavát a tenger sok közül. Sant Sadurní d’Anoia, a cava fővárosa ott van egy lépésre, a maga hetvenvalahány pincéjével és több száz pezsgőjével. „Nekem ez ízlik legjobban” – hangzott a tulajdonos válasza olyan magától értetődő természetességgel, hogy szándékaink ellenére rendeltünk belőle. És nem csalódtunk. A Rimarts Brut Nature pezsgője kifogástalan.
.JPG)
Lehet, hogy a vakszerencse elvezetett bennünket Barcelona legjobb borozójához? Ki tudja! A biztonság kedvéért azért megjegyeztük a címet. Carrer de la Dagueria, így hívják az utcát. Csak úgy mondjuk, hátha más is szeretne eltévedni olykor.
Az már csak hab a tortán (buborék a cavában?), hogy két nappal később a Sant Sadurníban tett cavatúránk során találkoztunk a Rimarts tulajdonosaival, és örömmel mutattuk meg a Zimben készült fotókat.
Éljen a véletlen!
Korábbi írásaink Barcelonáról
Pezsgőtúra a cava fővárosában - Szabó Hajnalka
Piknik Barcelonában - Szabó Hajnalka