Egyfolytában esik...

2022. 10. 11. | Schubert Ádám

Az Aprónapló 5. részében Schubert Ádám rávilágít a szüret és a Monthy Python összefüggéseire. Kiderül, hogy hogyan születik az intuíció, és hogy a tökéletesség tulajdonképpen unalmas…

Egyfolytában esik. Ha néha eláll, szüretelünk. Csak érzésre mondom, statisztikát nem néztem, de mióta élek, ilyen csapadékos szeptember még nem volt. Az éves csapadékátlag meglesz, az eloszlást meg ugye... megoldják az öreg tőkék.

Ilyen szélsőséges években látni igazán, hogy milyen minőségbéli különbségek vannak a három-, a tíz- és az ötvenéves tőkék által adott gyümölcsök közt. De technológiát ígértem legutóbb, ami nincs is. Vagy van? Lássuk csak!

Hogy jön ide a Gyalog galopp?

A szőlő tehát a pincéhez érkezik, válogatva, 12-14 kg-os ládákban. Beborítjuk a zúzó-bogyózóba, ami a legkorszerűbb kütyünk, mivelhogyhátizé: villanymotor hajtja.

A kádból néhány óra, nap vagy hét után – attól függ, hogy milyen bor készül – átmerjük a présbe: egy vödörrel. (Vö.: Gyalog galopp: „vágjátok ki az erdő leghatalmasabb fáját ezzel a ... heringgel). Miért is? Mert ez a legkíméletesebb a szőlő szempontjából.

A cefreszivattyú pépesíti a gyümölcsöt, hogy egy csövön szállítható, homogén anyaggá váljon. Biztos jó úgy is, de nekünk nem tetszik. A prés egy 200 literes, fakosaras, orsós darab a kései ’70-es évekből. Egy ember elbírja a fél préskosarat, kézzel be lehet érni az aljára, egy nagyobb levegővel – üresen – odébb tolható, szóval minden tekintetben ideális. Ha megtelt, keményfa hasábokból egy felfelé szűkülő gúlát kell építenünk, majd kezdődik a préselés. Lassan, türelmesen, épphogy csak csorogjon, ne tömődjenek el a mustutak belül. A musttal vagy borral megtelt vödröt felemeljük és tartályba vagy hordóba öntjük. És a feldolgozás itt véget is ér.

Az intuíció születése

Van egy hangulata az egésznek, amit nagyon szeretünk. A kialakult, praktikus mozdulatsorok, a gyümölcs illata, íze, tapintása, sőt: a látványa és a vödörbe csorgó lé hangja oly módon hat egyszerre minden érzékre, hogy megjön, amit magamban intuíciónak nevezek. Valami nem konkrét, egy folyamat kezdete, ami kijelöli a további lépéseket: hogy mikor kell majd fejteni, mennyi ként igényel majd, hordó vagy tartály, az érlelés hossza, a palackozás... és még sorolhatnám, de talán érthető: ez a személyes jelenlét, ami kiváltja a gépeket, az adalékanyagokat és a mérnöki számítások hiányát. Ettől az egész éven át tartó kétkezi és szellemi munkától lesznek a boraink azok, amik. Egyediek, valamilyenek. Távolról sem tökéletesek, de ez nem is cél. A tökéletes – borban mindenképp –unalmas. És bármilyen szörnyű leírni ezt: mi sem vagyunk azok. És azt szeretnénk, ha a boraink a termőhelyen kívül minket tükröznének vissza. Esendő, gyarló, kíváncsi, jóra törekvő és az életbe szerelmes embereket.