Vissza
Eljött a húsvét
2024.04.03. | Dr. Kaibinger Tamás
Portfóliókóstoló a Tati étteremben, metszés a szőlőben, palackozás a pincében, tavasz a szívekben. Dr. Kaibinber Tamás bornaplójának 14. részében nosztalgiával gondolunk a régi húsvétokra, és Dsida Jenőt is idézzük…
A farmtól az asztalig: Portfóliókóstoló a Tati étteremben – az asztal
Egy „Demijohn”-portfóliókóstoló mindig csupa nyüzsgés és zsivaj, a legjobb értelemben. Nemrég volt a harmadik kóstoló, amit Póta Richárd a Tatiba szervezett, ahol a „farmtól az asztalig” filozófia jegyében ezúttal nem ételek kerültek az asztalra, hanem borok. Olyan borászok borai, akiket Richie képvisel. És micsoda borok!
A vendégkör a magyar gasztronómia és a borbárok világának színe-java, olyan emberek, akik számára természetes, hogy a különleges ételek mellé természetes bor kerül. Ezek a borok nemcsak élnek, de egyedi ízviláguknak köszönhetően nagy játékteret engednek a séf-sommelier duónak is, amely duóból az értő vendégeknek köszönhetően akár trió is alakulhat. A kóstoló olyan, mint egy párválasztó műsor: az ételek megtalálják borpárjukat, és mindenki boldogan él, amíg.
A kóstolóra egy terroirtételt hoztunk, a Fiatal Kálvária 2022-t. Ezúttal a gyümölcsé és a könnyen ihatóságé volt a főszerep: a 2022-es Different Today és a korábban szerénykedő 2022-es Full Satén formába lendült, ahogy a 2022-es Glou Glou is (karbonmacerált kékfrankos) – az idő nekünk dolgozik! A meglepetésborunk fogadtatása a meglepetés erejével hatott ránk: „Easy like” néven bemutatkozott a 2021-es cabernet sauvignon-kékfrankos házasításunk. Igen, a 2021-es, mivel a cabernet sauvignon tanninossága miatt hosszabb érlelési időre volt szükség. 2021-ben október végén, november elején szüreteltük a szőlőt, utolsóként a hegyen, majd a bor a pincében – szelíd bogyózás után – kiütött fenekű 500 literes használt hordókban erjedt. Csupa málna és csokoládé, a kékfrankos erdei gyümölcseivel fűszerezve.
Mindeközben a farmon
A szőlőben másként múlik az idő: rohan, és mi rohanunk az elmúló idő nyomában. A metszéssel még nem végeztünk, de már le kellene hajtani a vesszőket, komposztot kijuttatni, gépeket előkészíteni, mert lendületesen, nagy széllel megérkezett a növényébresztő tavasz. És persze palackozni is kell megint.
Mindeközben a pincében
Palackba került a 2022-es Szultán és Ördög kékfrankosunk. A természetes terroirkékfrankosok a legkülönlegesebb boraink: élő és egyedi borok, amelyeknek ízvilágát a kőszegi terroir formálja évről évre. Így összeállt a nagy csapat: Fiatal Kálvária, Ördög, Szultán és Csúcsi – az ezerarcú kőszegi szőlőhegy időben változó lenyomatai. Az Öreg Kálvária még várat magára, téli álmát alussza.
Régi idők húsvétja a Kálvárián – emlékezetfoszlányok szövete
Nosztalgiával emlékszem vissza gyermekkorom letűnt húsvétjaira. Kőszeg húsvétkor olyan, mint a kis felvidéki városok, ahova Krúdy Szindbádja utazott, megfűszerezve Babits Balázsolásának templom-élményével.
Hogy mire emlékszem?
Arra, hogy a böjti időszakban a nagymamám ügyelt rá, hogy mi kerül az asztalra – különösen a szigorú böjti napokon. Emlékszem egy-egy reggeli misére a télben kihűlt Kálvária-templomban, amelyet húsvétkor nyitottak ki az érkező tavasznak, és a reggel ízére a hegyen, úton a templom felé, a stációk alatt.
Emlékszem a nagycsütörtöki vonatozásra: még egyetemistaként is hazajártam a nagycsaládi húsvétokra; a vonatúton mindig elkísért Dsida Jenő, és a fülembe mormolta Nagycsütörtök című versét. Lassan. Tagoltan. Átéreztem minden szavát, amelyhez a vasút 100 éve nem javuló szolgáltatási szintje is nagyban hozzájárult.
„Nem volt csatlakozás. Hat óra késést
jeleztek és a fullatag sötétben
hat órát üldögéltem a kocsárdi
váróteremben, nagycsütörtökön.”
A vers nem az utolsó vacsoráról szól, hanem a falakon kívül, az Olajfák hegyének lábánál, a Getszemáni kertben eltöltött sötét órákról. Jártam a kertben. Láttam a bölcs öreg fákat és a mállott követ, amelyen ült, és amely fölé templom épült.
„Testem törött volt és nehéz a lelkem,
mint ki sötétben titkos útnak indult,
végzetes földön csillagok szavára,
sors elől szökve, mégis szembe sorssal…”
A magányról. Hogy vannak olyan helyzetek, amikor egyedül vagyunk.
„Péter aludt, János aludt, Jakab
aludt, Máté aludt és mind aludtak...”
És a félelemről.
Emlékszem a nagypénteki keresztútra, a feldíszített stációkra a hűvös hegyi úton – Veronika kendőt nyújt Jézusnak. A megérkezésre a Kálvária-templomhoz, az öreg sekrestyésre, aki a sekrestye csendjében várt minket, talán aludt, amíg megérkeztünk a helyünkre az orgona mellett, az orgonista Cili néni magas hangjára, a passió mélységére. A szent sír hideg, de reményteli hallgatására, amelyet cserkészként őriztünk, a repülő szirmú virágok illatára, és olykor az utolsó havazásra, amely útközben elkapott minket, tamáskodásomra, a hitemre és a hitetlenségemre.
Aztán harmadnapon feltámadott, amelynek az örömére visszatértek a harangok, és a hosszú szertartást követően öröm volt kiszabadulni a feltámadási körmenettel a templomból. A templom mellett korábban rét volt, ma szőlő, az Öreg Kálvária. Nagymamám itt rejtette el a húsvéti csokinyuszit és tojást nekünk, gyerekeknek, akik boldogan keresgéltünk a fűben. Talán még láttuk is a nyulat elugrani. A közelünkben más nagymamák is a nyuszi szolgálatába szegődtek.
Aztán következett a húsvéti uzsonna: nagy családi asztal, sonka, tojás, friss kenyér, frissen reszelt torma, krumplisaláta. Hozzá kékfrankos. Emlékszem arra, hogy amikor megnyílott a határ, a rusztikus magyar sonkát lágy és íztelen osztrákra cseréltük, és arra is, amikor az már nem volt érdekes.
A hétfő a locsolásé volt.
Végül eljöttek az értetlenség évei, amikor az aktuális plébános nem nyittatta ki a templomot, és elmaradt a keresztút. Ezen a tiszteletlenségen máig csodálkozom: a templomot a kőszegi polgárok az 1700-as évek elején építették, hálából a pestis túléléséért. A téglákat a hívek kézről kézre adogatták fel a hegyen. Ahogy a templom neve is jelzi, egyetlen célja a húsvét megünneplése volt. Mi nem volt ezen világos? Aztán gond lett a világossal is: a harmadnap a sötétedéssel jön el, a feltámadási mise „túl korán” volt, így aztán ezért nem lehetett megtartani. Remélem, végül mindenki megvilágosodik, és helyreáll a húsvéti rend!
Idén Leóval először „sétálunk” fel a stációk között nagypénteken. A nagymamám már nem él, mégis ott sétál majd velünk, és megfogja Leó kezét, hogy megmelegítse, ahogy gyerekkoromban az enyémet is.
Hát ez történt az elmúlt két hétben.
Fotó:
Unger Bormanufaktúra
