2017.12.02. | Szabó Edit
A február elsején debütált International Furmint Day után december 10-én itt az Aszú Day. Töltsünk aszúbort a poharunkba, aztán készülhetnek a szelfik. Mutassuk meg a világnak, milyen csodálatos bor terem a Tokaji borvidéken. A programról az ötletgazdát, Kézdy Dánielt kérdeztük…
Nem iszunk elég aszút?
De nem ám! Évek óta foglalkozom ezzel a kérdéssel, rengeteg tokaji aszút vásároltam, mert rajongok érte, de azt tapasztaltam, hogy az emberek többsége nem iszik nemes édes bort. Egy palack aszúra általában úgy szokás tekinteni, mint egy becses ajándéktárgyra, amit ma már talán nem a vitrinbe vagy a szekrény tetejére állítunk díszként, mint régen, de hosszan őrizgetjük a borhűtőben vagy a pincében, tervezgetve, hogy majd felbontjuk a gyerek esküvőjére vagy az unoka diplomaosztójára. Visszaélünk azzal, hogy az ilyen magas cukortartalmú, természetes édes borok lassan öregszenek, mert azt gondoljuk, minél korosabb, annál értékesebb, annál nagyobb élményt ad majd, amikor megisszuk.
Nem így van?
Igen is, meg nem is. Egy szépen megöregedő, nemes aszút nagyon izgalmas kóstolni, főleg ha jól tároltuk, és megőrizte az értékeit, mert különben csak a kort tisztelhetjük benne, de élvezetet már nem okoz. Viszont egy fiatal aszú páratlanul gazdag, olyan illat- és ízbomba, amit csak az tud, aki kóstolt már egyet a legjobbak közül. Számomra érthetetlen, hogy nagyon sokan egyáltalán nem kíváncsiak erre az ízre. Én arra biztatok mindenkit, hogy nyisson ki aszúkat fiatalon is.
De ha nem szereti az édes bort?
Akkor is meg kell kóstolni. Legalább tudjuk, hogy mit nem szeretünk. Lehet, hogy valakinek régen volt egy rossz élménye, vagy kóstolt egy öreg, ízét vesztett aszút, és egy életre elment a kedve az egésztől, de adni kell neki még egy esélyt. Ezért jött lére az Aszú Day.
Mit kell tennünk december 10-én?
Ugyanazt, mint az összes olyan alkalommal, amikor valamelyik bor világnapját üljük: bort kell inni. December 10-én jelesül aszút. Vigyázat, nagyon jó!
Meglehet, hogy sokan szívesen megkóstolnák, de a tokaji aszú nem tartozik a legolcsóbb borok közé. Épp ellenkezőleg…
Viszont egy gyűszűnyi is elég belőle, hogy érezzük az ízét, annyira intenzív. Egy 6-8 fős baráti társaság nyugodtan összedobhatja egy palack nemes bor árát, és mindenkinek jut elég, hogy élvezze a kortyot. De akkor is nyugodtan kinyithatjuk a palackot, ha csak ketten vagyunk, egy hatputtonyos aszú ugyanis visszadugaszolva hetekig megőrzi az értékeit a hűtőszekrényben.
Miért éppen december 10-ét választottad az aszú ünneplésére?
Mert a tokaji aszú egyértelműen az ünnepek itala, és ott a helye a karácsonyi asztalon. Ha december 10-én esetleg többfélét is megkóstolunk, tudni fogjuk, hogy melyik pincészet borát vigyük haza az ünnepekre.
A tervek szerint tehát az egész világ tokaji aszút fog inni december 10-én?
Az idén még biztosan nem, de jó lenne, ha felhívhatnánk a figyelmet erre a különleges édes borra, így talán mások is rátalálnak, és egyre többen csatlakoznak hozzánk.
Hogy a karácsonyi asztalon a zserbó és a bejgli mellett helye van az aszúnak, az nem lehet kérdés, de az év többi napján milyen ételek mellé párosíthatjuk?
Sokszor annyira teltek, intenzívek az aromái, hogy ő maga a desszert, nem is kívánunk mellé semmit a világon, de ha édességet keresünk hozzá, akkor elsősorban a túrós, az almás vagy a diós töltelékű édességeket ajánlom. Azt sokan tudják, hogy az aszú és a libamáj klasszikus párost alkot, és hogy kéksajttal is nagyon izgalmas összekóstolni. Arról azonban még kevesen hallottak, hogy kiválóan kommunikál az enyhén csípős, ázsiai ételekkel. A fiatalabb aszúborok mellé válasszunk szójaszósszal készült fogásokat, vagy egy könnyebb húsételt friss zöldségkörettel, például kínai kellel, brokkolival, pakcsojjal, kesudióval, míg az érleltebb aszúkhoz komolyabb húsokkal és mélyebb, gazdagabb szószokkal készült ételeket célszerű párosítani. Nagyon izgalmas játék, tényleg érdemes kipróbálni.
Évek óta halljuk, hogy hiába ülünk egy kincsesláda tetején, hiába készítünk nemzetközi viszonylatban is egyedülállóan értékes és különleges édes bort, ha nem tudjuk eladni. Segítheti az Aszú Day az eladást is?
Reméljük, hogy évek múltán majd arra is hatással lesz, most viszont még nem várunk ilyen eredményeket. Létrehoztunk viszont egy Aszú Prime nevű oldalt, egy webkereskedést, amely konkrétan az aszúk értékesítésével foglalkozik. December elején indulunk.
Mitől lesz az Aszú Prime több, mint a többi webkereskedés?
Az aszúboroknak megnőtt az ára, amit üdvözölni kell, mert az aszú prémium termék, az a jó, ha magas áron talál vevőre. Ami a palackban van, legtöbbször már kifogástalan, viszont sok borászat nem jutott el arra a szintre, hogy a borok külső megjelenésére is gondot fordítson. Ez azért jelent problémát, mert aki drága terméket vásárol, elvárja, hogy ne csak a bor legyen jó, de a csomagolása is legyen esztétikus. Az igénytelen külső még nekem is feltűnik, pedig én elsősorban azt nézem, hogy mit rejt a palack, viszont aki nem borszakértőként vásárol, annak nagyon fontos a termék megjelenése, hiszen ha már sok pénzt fizetett érte, azt szeretné érezni, hogy komoly bort tart a kezében. Az Aszú Prime gondoskodik a borok exkluzív csomagolásáról, és sok egyéb apróságra is ügyel. Az idén egy hat palackból álló válogatással jelenünk meg a piacon, és mellette van egy szóló bor is. Az alapvető koncepció az, hogy a limitált sorozatok mindig karácsony és húsvét előtt kerüljenek forgalomba, de lesz néhány tétel, ami egész évben elérhető.
Mit tartalmaz a válogatás?
Az idén kisebb pincék borait gyűjtöttük össze: a Bott, a Gizella, a Balassa, az Erzsébet, a Pelle és a Barta pincék 2013-as aszúi kerültek a csomagba. Az egyedi tétel pedig Dorogi István 2012-es hatputtonyos, dűlőszelektált muskotályaszúja lesz, ami igazi kuriózum. A gyűjtőket sokszor megzavarja az a helyzet, hogy az érvényben lévő törvény szerint a 2013-as aszút 2016. január elsején már forgalomba lehetett hozni; volt olyan borász, aki ezt meg is tette, és el is adta már az utolsó palackig, de sokan úgy vélik, hogy hosszabb érlelési időre van szükség. A piacra kerülés tehát nem egységes, és aki nem követi ezeket a folyamatokat, az könnyen eltéved. Elég sok külföldi partnerem van, és nekik nagy segítséget jelent, hogy én átlátom a helyzetet, és jelzem a vásárlóimnak, hogy mire számíthatnak. Így ha valaki Tokióban ül, nem szükséges figyelemmel kísérnie az aszúk piacra kerülésének idejét, mert ezt én megteszem helyette. Azt szeretném, ha az Aszú Prime a jövőben egyfajta védjeggyé válna, mert mi garantáljuk a vásárlónak, hogy a pénzéért egészen biztosan olyan magas minőségű aszút kap, amilyet elvár.
Akkor tehát aszúra fel?
Pontosan! Senki ne feledje a szelfit, amikor december 10-én kinyitja a palackot. Az Aszú Day Facebook- és Instagram-oldalán minden üzenetnek, támogatásnak nagyon örülünk.
Fotó:
Dancsecs Ferenc / FurmintPhoto
-
weboldal