Vissza
Ez a Somló, itt mások a szabályok!
2022.01.15. | Szabó Edit
Hét hektárt művel a Somló hegyen, és hárslevelűjére 2021-ben 96 pontot adtak az angol Decanter bírái. Kolonics Károly szerint olyan bort kell készíteni, amelyik a borász és a fogyasztó épülésére egyaránt szolgál…
A takaros, régi présházra méretes cseresznyefa vet árnyékot. Az épület vadszőlővel befuttatva dúsan, alig látszanak ki a zöld spalettás ablakok, na meg alul a ház lelke, a pince, amelynek zárját hatalmas, régi kulcs nyitja. Aki itt leül, a természet részévé válik. Nézegeti a szélben hajladozó szőlővesszőket meg az ostoba bárányfelhőket az égen, és talán még azt is elfelejti, hogy létezik idő, ami múlni képes.
Kolonics Károlyt jó hallgatni. A szavak bandukolva folynak, néha szinte élővé válik a múlt, és értelmet nyer mindaz, amiért ez a lefegyverző mosolyú ember dolgozik.
Gyerekkorod óta nézed ezt a hegyet, szinte minden fűszálat ismersz errefelé. Mióta kötődik Devecserhez, Somlószőlőshöz a családod?
Nemrég kint voltam a fiammal a somlószőlősi temetőben, megnéztük a sírokat, keresgettük az évszámokat. Még az ezerhétszázas évekből is találtunk sírt, ami hozzánk köthető. Apai és anyai ágon egyaránt itt éltek a felmenőim.
Mindenkinek volt szőlője?
Az első valóságos emlékem az anyai nagyapámhoz köthető, neki volt présháza, szőlője, és vincellérkedett is a Somlón.
Az ő fotója látható a boraid címkéjén?
Nem, a fotó az apai dédnagyapámat ábrázolja, aki az 1800-as évek végén kivándorolt Amerikába, aztán az 1900-as évek elején hazajött. A pénzt, amit kint keresett, nem merte magával hozni, inkább feladta postán, de pechjére Devecser helyett Demecserbe küldték. Mire ez kiderült, kitört az első világháború. A dédnagyapámat elvitték a frontra, és amikor visszatért, hiába kérte a pénzét, a devecseri postamester nem adta ki neki. Szép házat és birtokot vett belőle a Somlón. A birtok az államosításkor a helyi téeszhez került, én pedig a rendszerváltáskor szerettem volna vásárolni egy kis pincét szőlővel, és milyen a véletlen? Éppen ehhez sikerült hozzájutnom egy árverésen. Persze ezt akkor még nem tudtam, csak néhány évvel később derült ki, hogy valójában azon a területen gazdálkodom, amit régen a postamester a dédnagyapám pénzéből vásárolt. Hát ezért tettem rá a címkére a dédnagyapám arcképét.
Amikor sok évvel ezelőtt megismerkedtünk, még pénzügyőr voltál. Mi a szakmád valójában?
Szőlő- és gyümölcstermesztő vagyok, de a zűrös nőügyeim miatt más irányt vett az életem. (Nevet.) Igazából soha nem találtam a helyem, vidéken pesti voltam, Pesten meg vidéki, és bár a fővárosban éltem, a szőlőtől és a bortól soha nem szakadtam el. Egy ponton túl azonban döntenem kellett. Ahhoz, hogy az ember érvényesülhessen a piacon, kell egy bizonyos méretű ültetvény, és azon legalább négy szőlőfajta, hogy megfelelő mennyiségű bort lehessen róla készíteni. Ha bekerülsz egy étterembe a boroddal, nem mondhatod egy hónap múlva, hogy jaj, bocsánat, elfogyott.
Mekkora most a területed?
Hét hektáron gazdálkodom, a területek legnagyobb része az Arany-hegy- és az Apátsági-dűlő déli-délkeleti oldalán van.
Tanúja voltál a Nagy-Somlói borvidék változásainak. Hogyan telt az utóbbi húsz év, merre halad a borvidék?
Az első nagyon fontos lépés az volt, amikor elindult a birtokkoncentráció, és a régi nadrágszíjparcellákból megfelelő üzemméretű pincészetek alakultak ki. Aztán megpróbáltunk egy kicsit kilépni az ismeretlenségből, energiát és időt fordítottunk a marketingre, és létrejött néhány olyan rendezvény, fesztivál – mint például a Somlói Tavasz, a Somló Hangja, az éjszakai pincetúra vagy a most is futó Juhfark Ünnep –, ami idecsalogatta a borkedvelő embereket a hegyre, és mind országon belül, mind nemzetközi szinten emelte a borvidék presztízsét. Az már más kérdés, hogy ha a termőhely értékeit nézzük, akkor mindebből ötször ennyit kellett volna profitálnunk. Iparkodhattunk volna jobban is, de ne feledjük, hogy volt egy mindenki által ismert történelmi hátterünk, és az ember nehezen lépi át a saját árnyékát.
Szerinted mit kellene tenni ahhoz, hogy a Somló még inkább az érdeklődés középpontjába kerüljön?
Egy jó minőségű, a hegy értékeit tükröző, ugyanakkor barátságos, megfizethető árú, egységes palackban megjelenő alapbor. Ha ez megvan, akkor mindenki melléteheti a saját prémium tételeit. És az is jó lenne, ha az összes somlói termelő boroscímkéjén az jelenne meg hatalmas betűkkel, hogy SOMLÓ, és csak utána minden más. Mert az export nagyon fontos, de Angliában hiába látják a boromon, hogy Kolonics Karcsi, az nem mond semmit. A hegyet kellene kommunikálnunk, de úgy látom, hogy nálunk egyelőre az ego győz.
Miért tartjátok ti mind különlegesnek ezt a hegyet?
Azért, mert tényleg az. Ha jó borász vagy, el tudod itt készíteni azt a nagy formátumú száraz fehérbort, amelynek az utóíze végtelenül hosszú, az arányai tökéletesek, hordozza a Somló egyedi, sós-ásványos karakterét, nagyon hosszan érlelhető és csodálatosan komplex. Ahhoz viszont, hogy ez a bor megszülethessen, be kell tartanod a szabályokat, különben nem lesz „somlói” a borod. Gyerekkoromban, ha valami nem úgy sikerült, ahogy gondoltuk, a szomszéd Józsi bácsi azt mondta: kisfiam, ez a bor lehetne balatoni is.
Sajátosan viccelt a szomszéd Józsi bácsi…
Igen, de ha belegondolsz, tényleg van benne igazság. Itt vagyunk a Somlón, és ennek meg kell jelennie a borban. Ha acéltartályba teszed, fajélesztővel erjeszted és gyümölcsös fázisában lepalackozod, nem olyan pályára állítod a bort, hogy megmutatkozhasson benne a somlói karakter. Kellene csinálni egy nagy kóstolót. Legyen ott az összes somlói borász, hozza el azt a 4-5 borát, amire büszke. Jöjjön el a szakma, az újságírók, a kereskedők, a kollégák más borvidékekről, kóstoljunk vakon, és derítsük ki, melyik bor a legjobb. Aztán aki készítette, mondja el a technológiát, és tekintsük ezt iránymutatónak. Szerinem ez célravezető megoldás lenne.
Nem hangzik olyan bonyolultnak. Lehet, hogy csak elhatározás kérdése, nem?
Nem hiszem. Ehhez nagyon egy húron kellene pendülni, de az nem megy. Nemcsak nekünk, más borvidéknek sem. Persze lehet, hogy mindenki megtalálja a maga vevőjét, és csak a Somlón vannak eladási problémák, de ezt azért kétlem. Nézd meg, innen raklapszámra megy a bor bagóért a hiperekbe, megalázóan alacsony áron adjuk el, amit termeltünk, és ez nagyon romboló. Ezért kéne egy borvidéki alapbor, ami mehetne olcsón, a prémium kategória árát viszont tartsuk magasan, az őt megillető helyen.
Beszéltél már erről a borvidék többi borászával?
Évek óta mondom, de nem vevők rá, sajnos. Pedig lépni kell, hiszen a vak is látja, hogy a szakmánk rengeteg problémával küzd. A szőlőterületünk az uniós csatlakozás óta harmadával csökkent, viszont a korábban nem tradicionálisan szőlőtermesztő országok hatalmas mennyiségű borral jelentek meg a kereskedelemben. Ausztrália, Chile, Kalifornia, Dél-Afrika, sőt az utóbbi években Kína is tényezővé vált a borpiacon. Tegyük hozzá, hogy a fiatalok a színezett tömény szeszekért vagy, jobb esetben, a sörért lelkesednek, a bor ma már nem trendi. Alaposan ki kellene találni, hogy hogyan tartsuk életben azt, amit úgy hívnak: borkultúra. Arról már nem is beszélve, hogy Bakonyi Karcsi bácsiék szerintem pityeregve néznek le ránk a felhő széléről, hogy hová lettek a csemegeszőlőink. Legalább tíz olyan fajtát fel tudnék sorolni, amelyik versenyképes lehetne, mégis olasz és spanyol szőlővel van tele a piac.
Azt mondtad, hogy a borok készítésénél szem előtt kell tartani bizonyos szabályokat. Te hogyan készíted a boraidat?
Ötféle szőlő terem az ültetvényeimen. A klasszikus somlói fajták, a juhfark, a furmint, az olaszrizling és a hárslevelű mellé egyetlen kék szőlőként telepítettem egy kis shirazt is. Az első 500 liter már bent van a hordóban, izgatottan várom. Nagyon fontosnak tartom, hogy a leszüretelt gyümölcsöt a lehető leggyorsabban feldolgozzuk. Nálam a szőlő 6-12 órán át ázik héjon, a must gravitációs elven kerül a pincébe, egyenesen a hordóba. Nagy, 1000-1500 literes hordókban erjesztek, és ugyanazokban is érlelek, általában egy évig. A borok 1-2 évet palackban is pihennek, mielőtt piacra bocsátom őket. A somlói borok sok tekintetben hasonlítanak a nagy vörösökhöz, a többségük csak 3-6 évesen ér a csúcsra.
Igaz, hogy a hordóidat a nagy magyar királyokról nevezted el?
Nem csak királyokról. Van László, Béla, Mátyás, Emese, Margit, Erzsébet, de van Nimród, Hunor, Magor és Árpád is. A gőzzel hajlított tölgyfa hordók mellett akácfa hordókat is használok, ami ritkaság, de én nagyon szeretem. A hordóim többsége idős, van köztük olyan, amit 1956-57-ben hitelesítettek, és még mindig nagyon szépen érlelik a bort, ezért nálam a hordó neve mindig rákerül a palackra.
Az utóbbi néhány évben sok nemzetközi elismerést kaptál, a boraidat kiemelten magasra értékelték az angol kritikusok. Változtattál valamit a technológián, vagy most érett be a munkád gyümölcse?
Most érett be. Somlóhoz idő kell. Sok nemzetközi borszakértő jön hozzám kóstolni, és kivétel nélkül mind meglepődik, amikor kinyitok egy 12 éves bort, és megérzik, hogy annak milyen mélységei vannak. Nemrég valaki azt mondta, hogy ha egy olaszrizling ilyen, akkor át kell értékelnie mindazt, amit eddig erről a fajtáról gondolt. De tényleg így van. Ez a Somló, itt mások a szabályok!
Látható, hogy szépen alakul a borvidéki turizmus, nyílt néhány színvonalas szálláshely a hegyen, köztük a tiéd is. Tervezel fejlesztéseket?
Szerencsére egyre több a vendég, és sokan vissza-visszatérnek. Nekem jelenleg három szálláshelyem van, és összesen nagyjából 50 főt tudok elhelyezni, de tervezek egy negyediket, szaunával, wellness-szolgáltatással, és szeretnék nyitni egy éttermet Juhfark vendéglő és borterasz néven. A létesítmény megvan, a konyha működik, sőt séfünk is van már, de egyelőre csak előre bejelentett vendégeket fogadunk. Ez a hely csodálatos! Nézz körül! Ülsz a természet közepén, úgy borozol, hogy a szőlőt látod, ahol a bogyó termett, csend van, nyugalom, madárdal, természet. Nem szeretnék több vendéget, se hangos zenét. Ez egy beszélgetős hely, maradjon is meg ilyennek.
Ha mindez megvalósul, marad még álmod?
Hajaj! Például nagyon szeretnék lovakat tartani. Szegény apám mindig azt mondta, hogy addig nem akar meghalni, amíg ló nem lesz újra a háznál. Hát nekem is az a dédelgetett álmom. Még az is lehet, hogy lóval művelném a szőlőt. De felülni rá! Az igen! Nagyon régen lovagoltam. Egyébként pedig készítsünk jó bort, olyat, amit szeretnek az emberek. Ennél több nem is kell.
De ha lovad lesz, fel kell adnod a kétlaki életedet, és vissza kell költöznöd végleg a Somlóra…
Ja, igen, ezt nem mondtam: éljek a családommal teljes szeretetben, harmóniában – a Somlón. Ez a legnagyobb vágyam. De az ember vigyázzon, hogy mit kíván, mert még a végén teljesül!
A somlói sorozat korábbi részei:
Itt vagyunk a bazaltoszlopok alatt – Barcza Bálint-interjú
A bornak békesség kell – Tóth Barnabás-interjú
Nekem a bazalt alap – Weingartner Olivér-interjú
Rajongok a vulkanikus borokért – Cartwright Éva-interjú
Ezt a kincset meg kell őriznünk – Tornai Tamás-interjú
Itt a helyem – Tóth Péter-interjú
5 ház, 5 csillag – szálláshelyajánló
Fotó:
Vető Gábor
