Vissza
Óvatosan álmodj, mert megvalósul!
2025.02.15. | Szabó Edit
Húszéves a Bott Pince! Bizony, két évtized telt el azóta, hogy a fiatal felvidéki házaspár, Bodó Judit és Józsi otthonra talált Tokaj-Hegyalján, és mára minden borkedvelő ismeri a nevüket. A jubileum apropóján Bodó Judittal beszélgettünk…
Elég jól kezdődött a jubileumi év számotokra, hiszen a 2021-es Csontos megkapta a Magyar Borszakírók Körétől a Magyar Bor Nagydíjat…Nagyon nagy öröm volt ez nekünk, és ezt nem azért mondom, mert ezt illik mondani. Tudom, hogy a borszakírók megítélése nem egyértelmű, sokan úgy gondolják, hogy ha valaki megkóstol tíz bort, és arról jegyzeteket készít, mindjárt borszakírónak képzeli magát, mint ahogyan az meg fotósnak, aki kettőt kattint a mobiljával, és a képet kiteszi a Facebookra. Pedig a borszakírók munkája nagyon fontos, ők azok, akik értő módon kóstolják a borainkat, értelmes mondatokban meg tudják fogalmazni a véleményüket, és ahogyan a színházi előadásokról a színikritikusok, a borászok munkájáról a borszakírók véleménye marad majd fenn az utókor számára. Manapság sokan szkeptikusok egy-egy díj jelentőségével kapcsolatban, de számomra igenis megtiszteltetés, hogy az a 17 szakember, aki rengeteget kóstol, ismeri a magyar borvilágot, mint a tenyerét, és a Magyar Borszakírók Körét alkotja, a mi 2021-es Csontosunknak a fehérbor kategóriában odaítélte a Magyar Bor Nagydíjat. De nem csak az a fontos, hogy én mit gondolok. A borainkat forgalmazó vállalkozás vezetője a minap azzal hívott fel, hogy a díjátadó után hatalmas vásárlási hullám kezdődött, tehát ennek a díjnak az eszmei értéke mellett kézzelfogható gazdasági hatása is volt, és ez szintén lényeges, hiszen mindannyian a piacról élünk.
Akkor az utóbbi húszból mondj még három olyan évet, ami valamiért különleges, emlékezetes volt!
Kezdjük egy olyannal, ami emberi szempontból volt különleges. Ez 2020, a Covid éve. Ekkor volt Józsival az első olyan karácsonyunk, amikor nem tudtunk hazamenni a szüleinkhez Felvidékre, és azzal kellett szembesülnünk, hogy nekünk nincsenek saját szokásaink. Bősön elmegyünk együtt a templomba, megüljük anyukám születésnapját, mert az is akkor van, és végig együtt van a család. 2020-ban pedig ott álltunk egy minikarácsonyfával a sarokban, és még azt se tudtuk eldönteni, hogy mi legyen a karácsonyi menü. Akkor értettük meg, hogy a mi hagyományunk a felvidéki családunk. És az is 2020-ban történt, hogy tartottunk egy kóstolót a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségében a Bodor Tibor Kulturális Egyesület tagjai számára, nem látó embereknek. Te is ott voltál, emlékszel?
Hogyne emlékeznék! Meg is írtam, a Borsmentán vissza lehet olvasni.
Na, az az este akkora hatással volt rám, hogy a mai napig erőt merítek belőle. Óriási élmény volt olyan közegben bemutatni a borainkat, ahol a ruhám, a mosolyom, a megjelenésem nem hordoz semmilyen információt, csak a hangomra és az ízekre hagyatkozhattam. Azt gondoltam, hogy sokat beszélünk majd a dűlők közötti különbségekről, és hogy ők olyan extra „nézőpontot” – látod, milyen a nyelv, nem jut eszembe jobb szó erre, pedig vakokról beszélünk – hoznak majd be, hogy a segítségükkel én is többet megértek az árnyalatokból. De nem ezt kaptam, hanem valami sokkal jobbat. Aznap este megértettem, hogy minden teremtmény úgy tökéletes, ahogy van, és mindenkinek az a dolga, hogy ezt megtanulja elfogadni.
Akkor nézzünk egy másik évet!
Jó. Legyen 2021. Ez volt emberemlékezet óta a leghosszabb és leghidegebb tavasz a borvidéken. Egy teljes hónapot késett a virágzás, pánik volt a levegőben, mindenki azért aggódott, hogy be fog-e érni a szőlő, aztán csoda történt. A 2010-es években szinte mindegyik páratlan évjáratunk nagyon szép lett, 2013, 2015, 2017 és 2019 is gyönyörű borokkal ajándékozott meg bennünket, de a 2021-es még ezeket is felülmúlta. Készítettünk is akkor egy pezsgőt, ami most kerül majd forgalomba. És ugyancsak 2021-ben kaptuk meg a Borászok Borásza díjat. Azt mondom, hogy kaptuk, mert a díjon ugyan az én nevem van, de csapatmunka eredménye, sokat tettek érte a kollégáim, és persze Józsi is, aki mindig mindenben ott van mellettem.
Azt hittem, hogy a három fiad születési dátumát sorolod majd…
Jaj, hát azt is megtehettem volna, de tudod, mi az érdekes? Képzeld el, hogy nekünk kizárólag aszú nélküli évben születtek gyerekeink! Mindenki jön hozzánk, vásárolja és teszi el a gyerek születési évéből származó aszút, nekünk meg nincs. Bendegúz 2005-ös, Vili 2009-es, Andris 2014-es, egyik évből sincs aszúnk, viszont minden időjárási anomáliát legyőzött, hogy jöttek a gyerekek. Na, akkor legyen a harmadik a 2014., mert akkor lett meg az első saját traktorunk, amikor Andrissal jöttünk haza a kórházból. Úgyhogy ők egyidősek.
Van egy régi emlékem. Még a TV Paprika programigazgatójaként küldtem hozzátok egy forgatócsoportot a kétezres évek elején, és ti nagy örömmel újságoltátok, hogy megvettetek egy romos présházat a Csontos-dűlőben. Meg is mutattátok, bejárta a kamera minden zegét-zugát, és évekig dédelgettétek az álmot, hogy felújítjátok. Már azt hittem, hogy nem lesz belőle semmi, amikor egyszer csak megkaptam a meghívót az avatóra. 2016-ban…
Jaj, az nagy pillanat volt! Pedig sokan mondták, hogy hagyjuk az egészet, nem érdemes felújítani, de az én művészettörténész férjem ragaszkodott hozzá, és jól tette! Kivártuk, amíg megtaláljuk azt az embert, aki éppúgy hisz a régi kövekben, mint mi. Egy helyi mester, Újvári Vilmos minden követ tisztelettel vett kézbe, és csodálatos munkát végzett. Gyönyörű lett a présház, évekig ott tartottuk a rendezvényeinket, és sok kedves barátunk pihente ki ott a fáradalmait.
Na és ti?
Akár hiszed, akár nem, mi a családdal tavaly nyáron töltöttünk a Csontosban először egy egész hetet. Mindig irigyeltük azokat a vendégeinket, akik ott boroznak a zöldben, számolgatják a csillagokat, élvezik a természetet, és tavaly azt mondtam, hogy most már szeretnék végre saját magamra is irigy lenni. Így hát kivonultunk oda nyaralni, szaladgáltunk a napon, vakoskodtunk a sötétben, isteni volt. El is határoztuk, hogy a jövőben megpróbáljuk a szabadidőt és a munkát egy kicsit jobban elválasztani.
Azt is gyakran mondogattad, hogy szeretnéd a pincészeteteket a házatok mellé költöztetni, hogy strandpapucsban is kimehessetek egy palack borért. Aztán nekiálltatok, felújítottátok a bodrogkeresztúri Kerámiagyár elhagyott épületegyüttesének egy részét, és 2020-ban birtokba is vettétek. Így tehát a pince és a családi házatok ott van egymás mellett, ugyanazon a portán. Olyan, amilyennek elképzelted?
Én erre csak annyit mondhatok, hogy óvatosan álmodj, mert megvalósul. Először sokkal kisebb pincét szerettünk volna, de láttuk, hogy a kicsi borászatok folyton kinövik a pincéjüket, és megállás nélkül, toldoznak-foldoznak. Hát vettünk egy nagy levegőt – meg egy hatalmas kölcsönt –, és belevágtunk. Mostanra belaktuk, a magunkénak érezzük, és igen, még mielőtt megkérdezed, megvan a standpapucs is. Jó érzés, hogy senkit nem kell kóstoló után hazaküldeni, mert ott lakunk, és még az is belefér, hogy megigyunk együtt egy pohár bort a végén. Persze nem egyszerű fenntartani, fizetni a részleteket, a munkatársaink bérét a mai gazdasági viszonyok között, de csináljuk.
Milyen programokkal készültök a huszadik évfordulóra?
Több olyan kóstolót is tervezünk, amilyen eddig még nem volt. Az egyik az első pici területünknek, az Előhegy-dűlőnek állít emléket. Innen, erről a 4321 négyzetméterről készítettünk először saját bort. Most tartunk egy vertikális kóstolót, ami 10 év Előhegy-borait mutatja be.
Aztán lesz egy Open Treasure című program, amikor tényleg kinyílik a kincsesláda. A régebbi boraink közül ugyanis sokat már nem lehet megkóstolni, de azért van még néhány tétel, amiből nem csak egy-két palack lapul a pince mélyén, de akad belőle egy karton is, amit most értékesíteni fogunk. Ilyen például a 2007-es Csontos és a 2017-es aszú, mindkettőből lehet majd vásárolni, ráadásul a rendezvényen felvonuló tételeknek visszamegyünk a legrégebbi évjáratáig. Nagyon izgulunk, mert ezeket mi sem kóstoljuk gyakran.
Aztán tartunk egy olyan új évjárat-bemutatót, ahol a borok idősebb tételeit is pohárba töltjük, tehát lesz Teleki 2023, és mellette 2009. Ugye, nem kell mondanom, hogy ezt is nagyon várom? És szervezünk egy különleges programot a sapkásainknak is.
Kik azok a sapkások?
Tudom, hogy te tudod, de az olvasók kedvéért elmondom: minden év novemberében évjáratkóstolót tartunk a pincénél, és minden ilyen alkalommal kiválasztunk két embert, akit megajándékozunk a Bott Pince logózott sapkájával. Ez az ajándék nem feltétlenül azoknak jár, akik a legtöbb bort vásárolják tőlünk, hanem azoknak, akik húsz éve töretlenül hisznek bennünk és mellettünk vannak. Őket hívjuk majd össze a Csontos Présházba, hogy egy csak nekik szóló különleges programmal köszönjük meg a figyelmüket.
És lesz megint Boldogkisfalud Feszt, ahol „keresztanyai szerepben” szeretnék megjelenni, én adtam ugyanis Bodrogkisfaludnak a Boldogkisfalud nevet, és nagyon büszke vagyok rá, hogy a Kisfalucska Udvarház & Bisztró tulajdonosai ezen a néven hoztak létre egy nagyon sikeres zenés-boros-kulturális fesztivált. Szeretettel kívánnék minden falunak két ilyen „Juga Gyurit” az apát és a fiút, akik a Kisfalucska tulajdonosaiként rendkívül magas színvonalú vendéglátást honosítottak meg Kisfaludon, és a település nevét összekapcsolják a kortárs kultúrával.
Novemberben pedig az első hétvége kivételével minden szombaton tartunk évjárat-bemutatót, mert akkora az érdeklődés, hogy már simán megtöltenek három estét a vendégeink. Most a 2024-es borok kerülnek terítékre, és ilyenkor mindent megmutatunk, azt is, ami még hordóban van, sőt azt is, amit már eladtunk, de azért erre az alkalomra megőriztünk belőle néhány palackot. A felsoroltak mellett pedig lesz még rengeteg apróbb-nagyobb rendezvény, megyünk például Komáromba jazzfesztiválra, és még ki tudja, mennyi mindent tartogat az év. Nem fogunk unatkozni, az biztos.
Készül jubileumi bor?
Nem tervezzük, de ha az évjárat megengedi, hogy egy kimagasló tételt palackozhassunk a jubileum évéből, akkor igen. Annak titkon azért nagyon örülnék, ha aszú és Exczellencziás is készülhetne 2025-ből. Sokat fogunk dolgozni érte, de tudom, hogy ez nem kívánságműsor. Az viszont biztos, hogy minden rendezvényünket a saját pezsgőnkkel nyitjuk és az aszúnkkal zárjuk.
Lassan 25 éve, hogy egy pincészet vezetését rád bízták Tokaj-Hegyalján. Azóta itt vagy, Józsival együtt itt építetted fel a saját vállalkozásodat, itt születtek a gyerekeitek. Otthonra találtál?
Igen, de úgy, hogy a régi otthonomat sem veszítettem el. Mindkettőnk családja Felvidéken van, ezért gyakran járunk oda, nagyon erős a kapocs, és ez így van jól. Az életünket, a mindennapjainkat azonban Tokaj-Hegyalján éljük, megszerettük ezt a tájat, az itt élő embereket, jó érzés gondoskodni az ültetvényeinkről, és palackba zárni, amit az évjárat ad. Tokaj-Hegyalja befogadott minket, mi pedig megteszünk minden tőlünk telhetőt, hogy egy kicsit még szebbé, még kedvesebbé varázsoljuk.
