Vissza
Végre szabad vagyok
2020.09.26. | Szabó Edit
Néhány éve még az ország egyik legismertebb borásza volt, most utolsó saját borainak kiárusítására készül Pók Tamás. Birtokait két éve eladta, ma már csak az oktatásnak szenteli az életét. Szabó Edit interjúja.
Egy híján harminc éven keresztül élted a borászok sokszor szép, de mindig kemény hétköznapjait. Mi indított el téged ezen a pályán?
A nagyszüleim mindkét ágon szőlővel és borral foglalkoztak Egerben. A szüleim már kimenekültek ebből, de én rengeteg időt töltöttem gyerekként a nagyszüleimmel, mentem velük a szőlőbe, a pincébe, és valahogy megtetszett ez a világ. Pedig láthattam, tudhattam volna előre, hogy ez a szakma kegyetlenül nehéz, és tele van buktatókkal. Nem is a termelés, hanem sokkal inkább az értékesítés miatt. A rendszerváltás időszakában euforikus hangulat volt az országban, az emberek örültek, ha élő borásszal találkoztak, a borászok szinte sztárokká váltak, aztán az eufória elmúlt, és jöttek a gondok.
Hol tanultad a szakmát?
A budapesti Kertészeti Egyetemen kaptam kertészmérnöki diplomát, aztán hazatértem Egerbe. Egy borvidéken adja magát, hogy ilyen végzettséggel az ember szőlővel kezdjen foglalkozni, így lettem szőlőkutató. A váltáshoz egy kaliforniai ösztöndíj vezetett. Egy borászatban dolgoztam gyakornokként, és mire hazajöttem, már tudtam, hogy borokat szeretnék készíteni. Az első ilyen munkahelyem az Európai Bortermelők Kft. (EUROBOR) volt Bátaapátiban, ahol 5 évet töltöttem el mint szőlész-borász, termelési igazgató. Minden szép volt, de nem működött a kereskedelem. Hazamentem Egerbe, Polónyi György barátommal megalapítottuk a Pók-Polónyi pincét, de a borokat nehézségek árán tudtuk csak eladni. A következő munkahelyemen is hasonló gondokkal szembesültem. Végül az akkori feleségemmel létrehoztuk a saját családi pincészetünket, de az eladás itt se ment jól. Ez a probléma végigkísérte az életemet, de csak két éve jutottam el arra a pontra, hogy abbahagyom.
Nehezen adod fel, és nagy újrakezdő vagy. A saját pincészetedet többször álmodtad újra, háromszor alapítottál családot, és most hat gyerek apukájaként megint egyedül vagy. Ha visszanézel, csinálnál valamit másként?
Igen, és ez olyan tanulság, amit a gyerekeimnek is továbbadtam. Aki nem mer, az nem nyerhet, én pedig mindig óvatos voltam. Nem ruháztam be, nem vettem fel hitelt, nem fejlesztettem, nem áldoztam eleget marketingre. Ha újra kezdhetném, több bátorsággal vállalkoznék. Mindig abban hittem, hogy ha jól végzem a munkámat, annak meglesz az eredménye, de ez nem az a világ, ahol csak úgy rátalálnak az emberre. Meg kell küzdeni az érvényesülésért. És még valami: ha újrakezdeném, nagyon figyelnék arra, hogy a munkám ne menjen a családi életem rovására.
Mindhárom válásodnak ez volt az oka?
Szerintem igen.
Hat gyereked van, a legkisebb hétéves, a legidősebb harminchárom. Nem hagysz rájuk birtokot…
Nem, de nem is kellene nekik, azt hiszem. Próbálok minél inkább jelen lenni az életükben, a felnőtt gyerekeimnél pedig arra törekszem, hogy amit nekik apaként nem tudtam megadni, azt megkapják tőlem az unokáim. A harmadik válást volt a legnehezebb kiheverni, úgy éreztem magam, mint a partra vetett hal. Hirtelen légüres térbe kerültem, minden megszűnt, ami addig éltetett.
Pedig akkor még megvolt a saját birtokod…
Igen, annak az eladásáról már egyedül döntöttem. Több mint tíz éve tanítok az Esterházy Károly Egyetemen, és a válás után nyilvánvalóvá vált, hogy nem lehet egy fenékkel két lovat megülni. Áruba bocsátottam a birtokot, és maradtam csak tanár.
Fellélegeztél?
Igen. Még mindig nehéz elhinni, hogy már nem kell figyelnem az időjárást, nem kell megoldanom a szüreti logisztikát. Az a stressz már nem hiányzik az életemből.
Volt olyan sikered borászként, ami az egész életedre, az egész pályádra kihatott?
Szerintem volt, de nem vagyok biztos abban, hogy az élet más területén nem tudtam volna ugyanilyen eredményeket elérni. Ha maradtam volna kutató, akkor is jól éreztem volna magam, mert szerencsére megvan az a jó tulajdonságom, hogy mindenben megtalálom az örömöt. De ha azt kérdezed, hogy borászként mi volt a fénykorom, akkor azt mondanám, hogy a Pók-Polónyi Pince ideje, 1995-től 2000-ig.
A tanításban is megtalálod a kreativitást? Milyen a viszonyod a hallgatókkal?
Igen, szerintem a tanítás nagyon kreatív feladat. Hallgatókról csak úgy általában nem beszélhetünk. Vannak, akik azért jönnek az egyetemre, mert kell egy diploma. Őket nem érdekli a szakma, velük nincs is különösebb viszonyom. Akik viszont valóban borásznak készülnek, azok szemében látom a csillogást, és velük szeretek együtt lenni.
Huszonkilenc év után pályát módosítottál, felszámoltad az addigi életedet. Mi az, ami most hajt?
Ezt én is megkérdeztem magamtól, és azt hiszem, megvan a válasz. Szeretném átadni mindazt a tapasztalatot, amit az életem során gyűjtöttem. Elsősorban a saját gyerekeimnek, de a hallgatóimnak is az egyetemen. És itt most nem csak szakmáról beszélek, hanem szemléletről, gondolkodás- és látásmódról.
És ez elegendő motiváció?
Jó kérdés, nem tudom. Feladataim vannak, hiszen a gyerekeimet, az édesanyámat segítenem kell, és magammal is van még dolgom. Szeretek szemlélődni; ha csak lehet, kint vagyok a természetben, és figyelem a változásokat. A zene pedig sok mindenen átsegít, és mindig ki tud kapcsolni.
Úgy döntöttél, hogy elvágod az utolsó szálat is, ami a saját birtokhoz kötött, eladod az utolsó általad készített borokat. Nem rossz érzés?
Nem. Letelt a gyászidő, készen állok rá, és ezekre a borokra tényleg büszke vagyok. Az egyik egy 2016-os Egri Leányka Superior, ami a Síkhegy 60 éves ültetvényének a terméséből készült, a másik a 2015-ös Rigópohár, furmint és hárslevelű házasítása, a harmadik egy 2015-ös Egri Bikavér. A 2015-ös évjárat nem volt igazán jó Egerben, ezért a bor komplexitása elmarad a korábban megszokottól, így nem Superior, csak sima Bikavér. Egyszerű, könnyen érthető, gyümölcsös bor, az, amit a mai piac igényel és szeret.
Amikor legutóbb beszélgettünk, említetted, hogy voltak a boraiddal problémák…
Igen, és mindenkit megnyugtatok, hogy ezek tiszta, hibátlan borok. Az utolsó években hoztam egy rossz döntést, visszaköltöztem a nagyapámtól örökölt, öreg pincébe, és annak a szaga sajnos nyomot hagyott a borokon. Nem volt ez komoly hiba, kis szellőztetéssel el is tűnt az illatból, de kétségtelen, hogy benne volt. Ezek a tételek viszont nem ott készültek, vállalom értük a felelősséget.
Köztudomású, hogy természetes módon készítetted a boraidat. Miért választottad ezt az utat?
A természetes borok térhódítása egy ideje már tart, és egyre jobban kedvelik őket a fogyasztók, de amikor én letettem a garast a vegyszermentesség és a természetesség mellett, még nem volt ilyen egyértelmű a helyzet. Noha elképzelhető, hogy az így készült borok nem lesznek olyan feszesek, kristálytiszták, mint technológiai társaik, de az egyéniségüket, eredetiségüket sokkal jobban megőrzik. Mi bevállaljuk, hogy vannak évjárati különbségek, és rengeteg kockázatot viselünk azzal, hogy nem avatkozunk be se a szőlő, se a bor életébe, ezért is drágábbak a természetes borok.
Fontos még számodra az Egri borvidék?
Fontos, de már máshogyan. Tenni már alig-alig tudok valamit a hírnév öregbítéséért, de drukkolok a fiúknak, hogy találják meg az összefogás lehetőségeit, és menjenek vállvetve előre. Ez Magyarországon sajnos nem olyan egyszerű, de értékelem a hitüket és a lendületüket.
Kezded magad jól érezni ebben a kicsit kívülálló szerepben?
Nem vagyok teljesen kívülálló, hiszen borászatot tanítok, de nem is ez a lényeg. Azért érzem jól magam, mert végre szabad vagyok, és ez felülmúlhatatlan.
.jpg)
Saját birtokot már nem szeretnél többé, értem. De ha valaki felkérne, hogy adj szőlészeti-borászati tanácsokat, vállalnád?
Örömmel. Most is együtt dolgozom egy tokaji pincészettel. Nagy motiváló erő és jó érzés, hogy a felhalmozott tudást átadhatom, és hogy az valakinek hasznára válik.
