Vissza

Az álmodozások korának vége

2021.10.22. | Szabó Edit
A Wines of Hungary UK izgalmas londoni rendezvényen mutatta be Tokaj édes arcát a brit borpiac szereplőinek. A találkozó után Molnár Pétert, a Tokaji Borvidék Hegyközségi Tanácsának elnökét kérdeztük…

Egy borvidék életében mi a jelentősége, hozadéka egy külföldi bemutatkozásnak?

A Tokaji borvidék hatalmasat fejlődött az utóbbi három évtizedben, és eljutottunk egy olyan szintre, hogy ma már büszkén állunk a világ elé a száraz és az édes borainkkal egyaránt. Ott vagyunk a legjobb éttermekben, a legfontosabb borkereskedésekben, ezen a téren tehát nincs okunk panaszra, viszont az eladott mennyiséget tekintve van még hová fejlődnünk. Minden olyan bemutatkozási lehetőség fontos, amely ránk és a borainkra irányítja a nemzetközi figyelmet, különösen egy olyan országban, ahol nyitottak is az üzeneteink befogadására.



Az angol kereskedőkben, szakértőkben megvan a kellő nyitottság?

Tapasztalataim szerint igen, és ezt a pillanatot meg is kell ragadnunk. Mert hiába végzünk hatékony munkát a szőlőben és a pincében, ha nem figyelünk a piacépítésre. A Tokaji borvidék elhatározta, hogy egy összefogott pályázat keretein belül elindítja a tokaji eredetvédett borok nemzetközi promócióját. Ennek egyik stratégiai fontosságú lépése a célpiacokon kifejtett aktivitás, a helyi véleményformálók, ítészek meggyőzése.



Ennek a munkának volt az egyik fontos állomása tehát a londoni Trivet étteremben megrendezett „Sweet Tokaj Lunch”?

Így van, és tegyük hozzá, hogy nem csupán fontos, hanem rendkívül élvezetes is volt a rendezvény. Toronyi Zsuzsa, a Wines of Hungary UK ügyvezetője fejéből pattant ki az ötlet, és nagyszerű embereket kért fel a megvalósításhoz. A tokaji aszúbor eddig ismert első írásos említésének most ünnepeljük a 450. évfordulóját. Ennek apropóján tartottam egy rövid történelmi áttekintést a vendégek számára, majd egy tökéletesen megkomponált ebéd következett, amelynek minden egyes fogását ­– egy kivétellel ­­– tokaji édes borokkal kísértük, és végül lehetőség nyílt további édes borok kóstolására. Egy üzenetet sokféleképpen el lehet juttatni, de minél több élménnyel kísérjük, annál biztosabb, hogy célba ér. A mai napon élményekben nem volt hiány.



Te jól ismered ezeket a borokat, számodra sem egy hatputtonyos aszú, sem egy eszencia nem okoz meglepetést. A megjelent kereskedők, sommelier-k, újságírók többsége is találkozott már Tokaj édes arcával. Mi adta a mai program különlegességét?

A rendezvénynek a Trivet étterem adott otthont, és a hely két tulajdonosa, Isa Bal master sommelier és Jonny Lake séf hihetetlen munkát végzett. Egyébként is fantasztikus a páros, komoly véleményformálók az angol borpiacon, és ők ketten ma teljesen egyértelművé tették, hogy a tokaji édes borok sokkal több lehetőséget kínálnak a gasztronómiában annál, amit ma kihasználunk belőle. A kreativitás olyan utakat nyithat meg a tokaji aszú számára, amelyek ugyan eddig is léteztek, csak az első bátor lépést nem vállalta még be senki. Ők a mai menüsorral megtették.



A hatfogásos menü minden egyes ételéhez – az egy száraz szamorodni kivételével – tokaji édes borokat kínáltatok. Számodra melyik párosítás volt a legizgalmasabb?

Kettőt is mondok: a borjúbríz és a galamb önmagában is fantasztikus volt, de mindegyiket hihetetlen magasságokba emelte a melléjük kínált aszú. Egy jó séf képes megépíteni a hidat az étel és a bor között, és aki kíváncsian, figyelmesen, nyitottan kóstol, érezni fogja a harmóniát.  



A tokaji édes borok előtt tehát új dimenziók nyílhatnak meg a gasztronómiában. Ezen túl számodra mi volt még a mai rendezvény hozadéka?

Nem győzzük elégszer hangsúlyozni, milyen fontos, hogy mi, borvidéki emberek rendszeresen találkozzunk a piaci szereplőkkel. Meg kell mutatnunk, hogyan élünk, hogyan gondolkodunk, hogyan készítjük a borainkat, milyen célok hajtanak bennünket. A mai rendezvény kiváló lehetőséget adott arra, hogy átadjuk a legszükségesebb információkat a kereskedőknek, a sommelier-knek és a véleményformáló újságíróknak. Számomra óriási élmény volt látni, hogy az elképzeléseink működnek, a vendégeink egy jó része úgy állt ma fel az asztaltól, hogy új oldaláról ismerte meg a tokaji aszút, amelynek kiemelt helye és szerepe kellene hogy legyen a csúcsgasztronómiában.



Azt mondtad, hogy nagyon fontos a jelenlét. Nyilvánvaló, hogy ilyen és ehhez hasonló események sokaságát kell szervezni a jövőben. Mi lesz a következő lépés?

Az álmodozások korának vége, szisztematikus építkezés következik a céltudatosság jegyében. Egyértelmű, pontos üzeneteket kell átadnunk, és szerencsére van is kinek. A Wines of Hungary UK szervezésében jövőre már negyedik alkalommal lesz Londonban Furmint February, amely szintén jó terep a kapcsolatépítésre. Angliában várhatóan ez lesz a Tokaji borvidék következő nagyobb megjelenése.



Mit profitálhat egy borász abból, ha részt vesz egy ilyen rendezvényen?

Például találhat importőrt, ha még nincs neki, ha pedig már van, akkor szorosabban működhet vele együtt. A figyelmet folyamatosan ébren kell tartani. A visszajelzések alapján teljesen egyértelmű, hogy a Furmint February mindannyiunk számára nagyon hasznos volt: az aktivitásunk lassan, de biztosan növekszik az angol piacon. Most az édes borainkra fókuszálunk, és mivel mély meggyőződésem, hogy a tokaji a világ legjobb természetes édes bora, úgy vélem, kellő előkészítés után meg is tudjuk teremteni számára a kereskedelmi lehetőségeket.



A rendezvény az Agrármarketing Centrum támogatásával valósult meg.
 
Fotó:
Szabó Edit -
Wines of Hungary UK

Beszélgetünk

Az ízig-vérig magyar borokat keresem

2018.07.25. | Szabó Edit
Beszélgetés Sebastian Payne Master of Wine-nal
Bölcsésznek készült, aztán beleszeretett a borokba.  Mára a legrangosabb angol elit klub, a Wine Society meghatározó alakja, és sokak szerint ő a világ egyik legjobb „orra”. Sebast…
Beszélgetünk

Oz nagy varázsló!

2018.11.11. | Szabó Edit
Beszélgetés Oz Clarke-kal
A borral párbeszédet kell folytatni – állítja Oz Clarke, aki a legnemesebb édes bort is becseréli egy jó furmintra vagy juhfarkra. Amúgy megvan a véleménye a sznobokról. Íme interjúnk m…
Beszélgetünk

Furmint Február Londonban

2019.01.22. | Szabó Edit
Beszélgetés Lilla O’Connorral és Toronyi Zsuzsával
Közeleg a tizedik, jubileumi Furmint Február, ami az idén már nemcsak Magyarországon, hanem Londonban is ünnepelni hívja a borkedvelőket. A londoni programot a Wines of Hungary UK szerv…
Iszunk

Mosolygós este volt

2019.02.03. | Szabó Edit
Furmint Február Londonban
Az idei Furmint Február nyitórendezvényét a brit főváros egyik patinás, zárt körű klubjában, a 67 Pall Mallban tartották, a Wines of Hungary UK szervezésében. Az eseményen 26 borászat s…
Iszunk

A magyar borokra figyel a világ!

2021.04.09. | Szabó Edit
36 oldalas mellékletet szentel a magyar boroknak a világ legismertebb borászati szaklapja, az angol Decanter. A kiadvány Toronyi Zsuzsa (Wines of Hungary UK) szervezésében, az Agrármark…
Beszélgetünk

Szakítani kell a sztereotípiákkal!

2021.10.23. | Szabó Edit
Beszélgetés Harmath Csabával
Izgalmas programot szervezett a brit borpiac szereplőinek a Wines of Hungary UK Londonban. A Trivet étterem által prezentált hatfogásos ebéden Harmath Csaba gasztronómus mutatta be a to…

címkék

amerika (4) aprókertek (31) ausztria (6) az év bortermelője (9) ázsiai (5) bacsó andrás (4) badacsony (48) bakonyi péter (5) balassa bor (4) balaton (130) balatonboglári borvidék (17) balatonfüred csopaki borvidék (25) balla géza (8) beszélgetünk (20) bikavér (40) bio (21) biobor (6) biodinamikus (9) bocuse d'or (10) bodrog borműhely (5) bolyki jani (7) bor (297) borász (54) borászok borásza (13) borbár (36) borfesztivál (45) bori mami (5) boriroda (13) boriskola (5) borkorcsolya (24) borkóstoló (68) bornapló (13) borshanta (21) borterasz (17) borteszt (291) bortúra (32) borvacsora (23) borvendéglő (5) borverseny (34) bott frigyes (5) bott pince (33) bottszerda (21) brut (14) brut nature (5) budai zöld (4) budapest (237) bujdosó (4) cabernet franc (27) cabernet sauvignon (10) cava (9) CEWI (15) chardonnay (21) csányi pincészet (9) csirke (16) csokoládé (13) cukrász (4) cukrászda (12) cuvée (18) debreczeni mónika (4) dél-balaton (14) demeter zoltan (5) desszert (10) desszertbor (4) dobogó pincészet (4) dobosi (4) édes (116) eger (72) egészséges (11) egri borvidék (12) egri csillag (8) egzotikus (12) eper (5) erdőbénye (8) eszterházy (4) eszünk (6) étterem (164) etyek (31) etyek budai borvidék (33) etyeki kúria (19) évforduló (4) ezerjó (13) fehérbor (129) fesztivál (47) figula (5) figula pincészet (4) főzünk (9) franc&franc (7) franciaország (9) friss (4) frittmann (7) furmint (86) furmint február (16) gál szőlőbirtok és pincészet (7) gálné dignisz éva (7) gere attila pincészete (6) gilvesy (4) gin (15) gizella pince (7) gomba (4) grillételek (4) grillszezon (4) gyerekbarát (16) gyöngyös (5) gyöngyöstarján (5) gyöngyözőbor (33) gyümölcsös (5) hajós (6) hal (5) haraszthy (4) hárslevelű (37) hawaii (8) házhozszállítás (4) heimann (10) heimann családi birtok (4) hétszőlő (4) horváthország (6) hulladékmentesség (4) húsvét (10) indiai (9) interjú (156) ipacs szabó istván (4) iszunk (16) jótékonyság (5) juhfark (20) kadarka (50) káli-medence (15) karácsony (29) karantén (23) kávé (43) kavezok (9) kékfrankos (25) kéknyelű (16) kenyér (13) késői szüret (6) kislaki bormanufaktúra (5) koktél (14) kolonics pincészet (5) könnyű (15) könnyűvér (6) könyv és kávé (4) környezettudatosság (6) koronavírus (29) kóstoló (60) Kőszeg (25) kovács nimród (5) kovács nimród winery (15) köveskál (9) közben esznek (11) kreinbacher birtok (11) krémleves (4) kristinus (4) külföld (10) kunsági borvidék (22) laposa birtok (5) leves (31) london (21) luka enikő (4) mád (16) magnamátra (11) magyar bor nagydíj (4) mátra (70) mediterrán (4) ménesi borvidék (5) mérész sándor (6) merlot (28) mi a kő (5) michelin-csillag (10) miskolc (11) monyo brewing co (6) mór (17) művészinterjú (18) nagyi receptje (5) narancsbor (5) natúr bor (12) nemzetközi borvásár (4) néró (5) neszmélyi borvidék (4) nyár (18) nyaralás (5) nyári (7) olaszország (55) olaszrizling (34) őstermelői piac (7) paletta (4) pálffy szőlőbirtok (9) pálinka (19) pálinkaverseny (14) pannonhalma (13) pannonhalmi apátsági pincészet (8) pannonhalmi borvidék (4) paulus (5) pázmánd (40) pécs (10) pékség (7) pét-nat (24) pezsgő (97) pezsgovilagbajnoksag (4) piac (14) pinot noir (22) pizza (6) pofonegyszerű (5) portugália (9) pósta borház (4) programajanló (29) promóció (9) puglia (4) rácz jenő (5) rajnai rizling (26) recept (282) reduktív (4) rókusfalvy birtok (6) rosalia (6) rozé (50) saláta (14) sanzon (10) sárospatak (4) sauska (8) sauvignon blanc (34) sebestyén (4) shiraz (4) somló (52) somlói apátsági pince (6) sommelier (11) soproni borvidék (24) sör (46) sós (111) spanyolország (19) spárga (4) specialty kávé (11) st andrea (14) super 12 (6) sütemény (54) süti (18) svét (19) syrah (18) szakácsverseny (5) szamorodni (12) száraz (89) száraz szamorodni (5) szászi birtok (4) szekszárd (60) szekszárdi borvidék (18) szent andrás sörfőzde (6) szent györgy-hegy (23) szentesi józsef (7) szepsy istván (4) szicília (8) sziegl pince (4) szőke mátyás (4) szüret (5) tállya (14) támogatott írás (6) tanfolyam (5) tarcal (11) taschner kurt (4) tavasz (14) tavaszi recept (10) tea (9) tenger (4) tenger gyümölcsei (7) terasz (4) természet (4) természetes bor (28) tészta (17) tesztelünk (251) thummerer (4) tokaj (157) tokaj oremus szőlőbirtok (8) tokaj-hegyalja (113) tokaji aszú (46) török (46) torta (5) tramini (6) tudnivalok (4) túra (7) újbor (6) Unger Bormanufaktúra (24) ünnep (5) utazás (85) utazási tippek (47) utazunk (48) vacsora (12) váli péter (4) vega (14) velencei-tó (22) verseny (15) veszprém (4) vida péter (4) villány (36) villányi borvidék (100) vörösbor (154) vylyan (32) wassmann pince (5) zarándokút (9) zengő (4) zenit (6) zöld veltelini (19) zsirai pincészet (9) zweigelt (4)