Vissza
A tökéletes kocsonya
2020.12.31. | Szabó Edit
Van, aki él-hal érte, és van, akit a puszta említésétől is kiráz a hideg. A kocsonya régen nem hiányozhatott a karácsonyi menüből, mostanában viszont úgy tűnik, egész jól megvagyunk nélküle. Pedig!
Nagyanyám azt mondta, a kocsonya csak karácsonykor alszik meg. Hitte vagy nem, ma már nem kérdezhetem meg tőle, de az biztos, hogy ez a fogás nálunk kizárólag karácsony másnapján került az asztalra, aztán viszont le se került újévig. Ha már főzünk, főzzünk tisztességgel, volt belőle bőven! Amikor még a régi házban laktunk, a kocsonya a nyári konyhában aludt a nagy asztalon, tányérokba merve. Kiválóan érezte magát a fűtetlen helyiségben, és ahogy teltek a napok, úgy lett belőle egyre kevesebb. Szomszéd meg nem fordult nálunk úgy, hogy ne vitt volna belőle egyet, de megesett, hogy amikor az üres tényért gondosan elmosva visszahozta, kapott másikat.
Az új házban nem volt nyári konyha, így a ház végében állítottuk fel a kecskelábú asztalt, fehér abrosszal szépen letakarva. Oda kerültek a forró lével teli tányérok. Előtte egy napig pakoltunk a kamrapolcon, hogy legyen hely a kocsonyának, ha már megaludt. Onnan hoztam be egyet-egyet minden reggel, amíg el nem fogyott az utolsó szálig. Mert amíg kocsonya volt a házban, addig az volt a reggeli, de sokszor a vacsora is. Megunni nem lehetett, hiszen máskor nem volt, a következőre várni kellett egy évet.
.jpg)
Abban az időszakban az egész falu a kocsonyáról beszélt: a pénztárosnő a boltban, a dadus az óvodában, a kocsmáros a sör csapolása közben. Mert kocsonyát főzni mindenki tudott, és mindenki a saját receptjére esküdött. „Csarnokos Jóska füstölt húst is tesz bele, hát hallottatok már olyat!” – mondta Gizike óvó néni szent borzadállyal, a hentesbolt lépcsőjén állva, és fázósan húzta össze magán a télikabátot. És ilyet persze senki nem hallott. Első csülköt, fülét, farkát, körmöt, bőrkét, azt igen! De füstölt húst! Bár faluhelyen akkoriban szinte mindenki vágott hízót, a hentes előtt kígyózott a sor, és mindenki kocsonyahúsra várt. „Ez a Kádár Feri ebből gazdul meg!” – mondta anyám, mikor már hazafelé sétáltunk.
Kádár Feri, nekem csak Feri bácsi, nagydarab ember volt. Fehér műanyag köténye mindig véres a hústól, és frissen sült tepertő illata lengte körül. Nem szerettem a hentesboltba járni, különösen télen nem, mert bent szinte még hidegebb volt, mint kívül, de olyan volt az illat, hogy tepertőt mindig vinni kellett haza, akkor is, ha volt otthon.
Amíg tudott járni, a kocsonyát a nagyanyám főzte. „Anyádnak nincs hozzá türelme, pedig a jó kocsonyához türelem kell” – mondta, és mint mindenben, ebben is igaza volt. Nézem a fazekat, figyelem, ahogy a lassú gyöngyök szállnak fel az edény aljáról, és eloszlanak a lé tetején úszó zsírrétegben. Főzöm életem első kocsonyáját. Megkérdeztem anyámtól, mi a jó kocsonya titka, de nem tudta elmondani. A hozzávalókig közös erővel eljutottunk, de a memóriája már rég cserben hagyta, és bár néha-néha még felpislákol az emlékezés, az összefüggésekre hamut szórt az idő.
Aztán felnőttem, pergett az életem, jobbára kocsonya nélkül. A városba költöztem, ahol a szomszédos hentes „házias” kocsonyája csak nyomokban villantja fel az élményt, így néhány próbálkozás után lemondtam róla, és titkon mindig abban bíztam, hogy egyik vagy másik barát majd beállít egy adaggal karácsonykor.
Sok-sok éve már, hogy a szilvesztert Presser Gábor és az Amadinda ütőegyüttes koncertjén töltjük. A koncert után a szűkebb baráti kör összejön egy koccintásra, és mindig viszünk valami finomságot is. Egy ilyen újévi hajnalon kóstoltam először Méhes Vilmos kocsonyáját. Kis műanyag tálkákba adagolva hozta magával, és mindegyik valóságos mestermű volt. Egy kis hús, egy karika sárgarépa, félbevágott fürjtojás, és éppen annyi kocsonyás lé, amennyi a fentieket ellepi, betakarja, magába dermeszti. Ennek a néhány falatnyi ételnek gyerekkoríze volt. A koncerttől kissé amúgy is fennkölt hangulatba kerültünk, de Vilmos kocsonyája tette fel a pontot az i-re. Ettől kezdve minden évben egyre jobban vártam a pillanatot, hogy a koncert végén megölelhessem Vilmosékat, és kinyithassak egy doboz kocsonyát, hogy jól induljon az év.
Az idén elmaradt a koncert, így elmaradt a találkozó is. Elkértem Vilmos receptjét, és most főzöm a kocsonyát. Hogy milyen lesz, nem tudom, de tele vagyok aggodalommal és várakozással. Amikor ezeket a sorokat írom, már négy órája fő, lassan, gyöngyözve. Átható illata betölti a lakást.
.jpg)
Nehéz, sok szempontból fájdalmas, veszteségekkel teli évet zárunk, várom már, hogy vége legyen. Szilveszter éjjel kettesben nyitjuk a pezsgőt, és az új év első perceiben megkóstolom majd az első saját főzésű kocsonyámat. Bízom benne, hogy jó lesz, mint ahogy abban is bízom, hogy végre minden nehézséget magunk mögött hagyunk, és izgalmas, meglepetésekkel és örömökkel teli év köszönt ránk. Boldog, békés új esztendőt kívánok mindenkinek!
Megjegyzés: Méhes Vilmos kocsonyájának receptjéért katt IDE!
