2022.03.31. | Upor László
Négy asztal, tizenkét szék, finom reggeli, barátságos vendéglátás. Megnyílt a Chez Hanna reggeliző-kávézó Budapesten, a Szenes Hanna parkban…
A Budapest belvárosában található Rózsa utca egy ponton csöpp terecskévé tárul. A terecske –néhány fa, bokor és egy időnként működő szökőkút is barátságosabbá hangulatosítja – kissé nagyotmondóan parknak nevezi magát, de mi, környékbeliek ezért is szeretjük, hiszen a hely néhány éve a rettentő fiatalon mártírhalált halt költőnő és harcos, Szenes Hanna emlékére kapta új nevét. Egy ideje aztán a Szenes Hanna park(ocska) kerítését Kolodko-miniszobor is díszíti: kis bronz ejtőernyős az ugrás pillanatában.
Itt, a hetedik kerület csendes zugában (a „bulinegyedtől” jótékonyan hallótávolságon kívül) nyílt az év elején a tér méretéhez illően intim reggeliző-kávézó. Franciás nevét és belső hangulatát a helyszínhez igazította: a Chez Hanna tapétája buja virágkert – merő rózsaburjánzat, mondhatjuk kegyes kis csalással.
A felszolgálás zavarba ejtően kedves és derűs – igaz, ekkora helyen biztosan nem megy másképp, hisz a „pultos” és a fogyasztó ha akarna, sem bújhatna el egymás elől (de nem akar). A beszélgetés magától értetődő, hisz a mindössze négyasztalos helyiség kisebb, mint a szomszédos házakban egy-egy tágasabb nappali.
Viszont a tavaszi napsütésben az alig-park peremére kiperdülő néhány asztal-szék máris megduplázza a Hanna befogadóképességét. A jelek – és reményeink – szerint ennyivel a szerény létszámú személyzet még éppen elbír ugyanolyan kedves mosollyal, mint amit megszoktunk.
A meleg italok kínálata és minősége megfelel az elvárásoknak, az édes és sós kávékísérő sütemények választéka belátható szélességű. Utóbbiakat testvérük, a Budán található Le Petit Boulanger francia pékség készíti, ellenben a saláta, az ilyen-olyan szendvics, a Croque Madame és ropogós párja, a Monsieur, a mindenféle kérésre egyénileg összedobott omlett és számos brunch-elem természetesen helyben születik, a miniatűr hajókonyha méretű főzőpulton. (Leves is van!)
Amennyire néhány látogatás alapján meg tudjuk ítélni, minden jó minőségű, minden épp olyan, amilyennek lennie kell – innen kezdve csak az a kérdés, kinek mi áll közelebb ínyenc-szívéhez. A polcon csomagolt fűszerek, szószok, lekvárok, szörpök mutatják a jövőbeni lehetséges irányokat: válogatott csemegék kicsiny boltja is berendezkedik itt.
Na de mit keresnek egy reggeliző polcán borosüvegek? Nemrég hírét vettük, hogy a Hanna hamarosan megrendezi első borkóstoló estjét, és ha ez beválik, nyilván rendszert is csinálnak belőle.
Noha markáns az indulás, többfelé látszik nyitott út a Hanna előtt, mert ez a műfaj – a csendesen, szerényen minőségi kisbisztró – még mindig sokfelé hiányzik a városban, az országban.
Drukkolunk a Hannának, kívánjuk, hogy hamar kialakuljon az alkalmi és a törzsközönség, a csendes környéknek pedig (helyi lakosok lévén különösen) azt kívánjuk, hogy a Hanna őrizze meg egyszerre vendég- és lakóbarát természetét (egyben: lakóbarát nyitvatartási rendjét), vidítsa, de ne lármázza fel a környéket.
Fotó:
Upor László