Régi-új fesztivál Gyöngyöspatán
Miután a 2023-ban megrendezett kékfrankos fesztiválon egészen lenyűgözött a felsorakoztatott borok színvonala, tavaly is nagyon készültem a rendezvényre, de sajnos ki kellett hagynom. Az ideit viszont már határozottan vártam, főleg amikor kiderült, hogy a kékfrankosok mellett kadarkákat és régi magyar szőlőfajták borait is alkalmunk lesz kóstolni. De hogy jönnek ezek össze? Elmondom, hogy én hogyan látom. Szerintem egy fesztivál, amelyik ezekre a fajtákra épül, nem csak egy terméket ünnepel, hanem szemléletet: a hagyomány és a modernitás párbeszédét. A fajták újraértelmezése – természetközeli műveléssel, spontán erjesztéssel, hordóhasználati tudatossággal – ma már nem a múltba révedés, hanem a jövőépítés egyik legfontosabb gesztusa. Ráadásul ezek a borok savtartalmuk, fűszerességük, komplexitásuk miatt izgalmas partnerei a magyar konyha karakteres fogásainak.
Ízig-vérig magyar ünnep volt ez a gyöngyöspatai nap, hiszen ezek azok a kékszőlő-fajták, amelyeket a leginkább a sajátunknak érzünk. A kékfrankosban egyre több borász bízik – nem utolsósorban azért, mert viszonylag jól tűri a klímaváltozást –, és örvendetes, hogy a fogyasztók között is egyre többen lelkesednek érte. Jómagam az utóbbi négy-öt évben félamatőr borszakíróként követhettem végig, hogyan szélesedik és javul a hazai kékfrankoskínálat. Az egyik ok, ami miatt büszkék lehetünk a magyar borásztársadalomra, az éppen ennek a fajtának a diadalmenete.
Óriási dicséret illeti a szervezőket azért, hogy a kékfrankos és a kadarka mellett a régi magyar szőlőfajták boraival is szélesítették a fesztivál tematikáját! Sokak számára ugyanis éppen így derült ki, hogy az általuk eddig ismert borok többsége nem hagyományos magyar szőlőfajtából készült. A következő lépés pedig az lehet, hogy egyre többen megismerjék és megkedveljék a gohér, a tihanyi kék, a laska, a csókaszőlő, a mézes fehér vagy akár a szerémi zöld sajátos karakterét, egyediségét. Jó hír, hogy egyre többen telepítenek például csókaszőlőt, és úgy tűnik, ez a fajta kellemes meglepetést okoz a borászoknak és a borivóknak egyaránt.
A fesztiválról
Szinte kezdésre érkeztem, de ahogy tavalyelőtt, most sem értem oda minden kiállító borászhoz, és őszintén szólva komoly hiányérzetem volt emiatt. Hiába, néha szünetet kell tartani a kóstolásban, valamit enni sem árt (hibátlanok voltak a kitelepült Vespa gyorsan megsülő pizzái!), és a borászokkal társalogni is jó dolog. De a sétálókóstolóra szánt időkeretemből az ifjabb Heimann Zoltán vezette gondolatébresztő, izgalmas és nem utolsósorban teltházas kadarka mesterkurzus harapta ki a legnagyobbat.
Kadarka mesterkurzus ifj. Heimann Zoltánnal
A némely pontján szenvedélyes szakmai diskurzus arra világított rá, hogy a kadarka olyan fajta, ami különös érzékenységgel reagál a terroirra, a szüreti időpontra, a technológiára és persze a borász szándékára. Egyetlen nap szüreti különbség vagy a bogyóhéj vastagságát befolyásoló lombozati döntés is alapjaiban változtathatja meg a végeredményt. A sorban szereplő borok széles spektrumot öleltek fel: találkozhattunk friss, alacsony alkoholtartalmú, gyümölcsös tételekkel, érett, komplex, hordós karakterekkel, minimális beavatkozású vagy éppen amforában készült borokkal, de olyan példák is voltak, amelyek erőteljes mazsolás jegyeket, botritiszes árnyalatokat vagy markáns reduktív jegyeket mutattak. A fajtával való munka egyik legnagyobb kihívása éppen a stíluskeresésben rejlik. Míg egyes borászok a kadarka friss, piros bogyós, vibráló arcát szeretnék megmutatni, mások tudatosan az érettebb, tartalmasabb, akár érlelhető borok irányába kanyarodnak vele. A vékony héjú kadarka azonban sosem hazudik – könnyen oxidálódik, botritizálódásra hajlamos, és gyorsan elveszítheti az eleganciáját, ha nincs gondos szelekció és precíz szüreti döntés.
Felmerült az a kérdés is, hogy vajon a kadarka kínálhat-e valamilyen megoldást a fiatalabb generációk egyre csökkenő boros érdeklődésének ellensúlyozására. A válasz inkább igen, mint nem. A könnyedebb, üdébb kadarkák – alacsonyabb alkohollal, élénk savakkal és játékos gyümölcsösséggel – talán gyorsabban utat találnak a fiatalabb, árérzékeny, de egyre tudatosabb borfogyasztókhoz. A borászok közül többen is hangsúlyozták, hogy a kadarka akkor lehet igazán sikeres, ha nem akar többnek látszani, mint ami: nem kell belőle szuperhőst faragni; elég, ha őszinte és önazonos.
A beszélgetés során sok szó esett az új belépőkről is – fiatal pincészetekről, kísérletező borászokról, akik bátran nyúlnak a kadarkához, legyen szó új klónokról, elfeledett ültetvényekről vagy új érlelési technikákról. Ők viszik tovább azt a sokszínű örökséget, amelyet a kadarka képvisel, és közben újradefiniálják a jelentését. A végkicsengés egyértelmű: nincs egyetlen „helyes” kadarkastílus, hiszen a fajta valódi értéke éppen a reflexióképessége. Abban a gyöngyöspatai teremben is az mutatkozott meg, hogy sokszínűsége nem gyengeség, hanem éppen karakterének esszenciája, és ezért maradhat izgalmas bor a közeljövőben is.
És most lássuk, melyek voltak a nap általam kóstolt legizgalmasabb tételei!
1. Heimann Családi Birtok: A 2024-es kadarka a nyár piros bogyós gyümölcsös, könnyű vörösbora. Robban a ribizli és a cigánymeggy. A kékfrankosokból többet is hoztak: Bati Kereszt, Baranya-völgy, Szívem – utóbbiból két évjáratot is. A 2020-as Szívem, ami egy Baranya-völgyi parcellaszelekció, James Sucklingtól 95 pontot kapott. Spontán erjesztették az egész fürtöket, egy évet érlelték nagy fahordókban. Remek bor, méltán büszkék rá Heimannék.
2. Sebestyén Pince: A másik szekszárdi résztvevő 2024-es Kápolnás kékfrankosa is egyedi. A székelyek kotyónak hívják azt a terméket, ami a friss szilva és a lekvár között van: még egyben van a gyümölcs, de már elindult a feldolgozása, nudlival (angyalbögyörővel) párosítva mennyei. Nos, ez a bor ezt juttatta eszünkbe. Már most szuper, kíváncsian követjük az érését.
3. Hoop Wines: Háromféle kékfrankos.
Gereg 2020, Gereg 2021. Eldönthetetlen – és valószínűleg teljesen hangulatfüggő –, hogy melyik ízlik jobban. A 20-as visszafogottabb, ízében az érett meggy és az erdei gyümölcsök dominálnak. A 21-es fűszeresebb és ezért komplexebb is: a meggy és a cseresznye mellett rózsabors és kardamom is megjelenik az ízben. Aki nem tud dönteni, annak meg ott a Violet 2019, merthogy az is egy nagyon jó kékfrankos!
4. Németi Zoltán: A Hoop Wines „másik fele” (Kerekes Zoltán az egyik) maga is szüretelt 2021-ben kékfrankost a Gereg-dűlőből, hasonlóan komplex, de mélyebb bor lett az eredmény. A Mátra 2019 tökéletesen alkalmas a „kékfrankost megszerettető” szerepre, és szép jövő elé néz a 2023-as és a 2024-es kékfrankos is (utóbbiból tartálymintát kóstolhattunk).
5. Kékajtó Borászat és Szőlőbirtok: Stabil kedvenc, az 5 évvel ezelőtti látogatást idén fogjuk megismételni. A pult mögött két kedves ember, Németh Miklós és lánya, Jana. A fesztivál vörös tengerében üdítenek a fehérboraik, de persze jó az összes vörösük is. A 2020-as, hosszan hordóban érlelt, Faust fantázianevű kékfrankos (a bor a kutyájukról kapta a nevét) szerintem a fesztivál legjobbja.
6. Aranysörte Kézműves Borászat: Balaton, északi parti kedves kicsi pince. Pflanzner Sándort hallgatni a szőlőről, a borról – sőt megkockáztatom: bármiről – óriási élmény. Szerencsére jutott ideje rám és társaimra, úgyhogy minden tételnek meghallgattuk a történetét. Nem mellesleg finomak is voltak a borok. Nehéz eldönteni, mi volt a kedvenc. Talán a V4D4F4K4 csókaszőlő‒kadarka? Mit ír róla a borász? (Úgy ír, ahogy beszél – ezt most erényként tüntetem fel.) „Vadfekete vörösbor. A vadfekete a Balaton-felvidéken a csókaszőlő hasonneve. Próbáltunk belőle könnyed nyári vörösbort készíteni, erre megjelent egy szörnyeteg a palackban. Pár száz év érési potenciál még van benne, akár gyűjteménybe is ajánljuk. A koncentráció miatt a borsos íz is megjelenik a borban, steakhez kiváló párosítás.”
7. Orsolya Pince: Először volt szerencsém az egri borvidéki pince boraihoz, és kivétel nélkül meggyőzőek voltak. Valószínűleg ez is volt a cél: mindent megmutatni, hiszen egy ilyen tematikájú kóstolón nem számítunk grenache-ra és sangiovesére. Mindenesetre ahogy tavalyelőtt eldöntöttem, hogy meg kell látogatnom az egyik pincét személyesen (akkor az a Csalakatos volt), idén is született egy ilyen elhatározás: az Orsolyára esett a választásom.
8. Unger Bormanufaktúra: Végül, de nem utolsósorban a lapunknál bornaplót vezetett Kaibinger Tamás pincéje: egy évjárat (2022), három terület (Csúcsi, Ördög, Kálvária), három stílus. Igazi kőszegi terroirborok, vakon kóstolva is elkülöníthetők a többi versenyzőtől.
A pincék felsorolása nem teljes, a jó élmények átadása pedig lehetetlen. Ez a rendezvény fényesen bizonyítja, hogy teremtett értéket bemutatni maga is értékteremtés. A szakmának, a sajtónak és a közönségnek feltétlenül ott a helye Gyöngyöspatán jövőre is!
