Tavasz a szőlőben

Áprilisba fordult a naptár, Sándor, József és Benedek kicsit késve ugyan, de meghozta a meleget, s bár még éjszakánként hűvös az idő, a zsigereinkben érezzük: itt a tavasz. Ez a csoda úgy történik évről évre, hogy szinte észre se vesszük. A fák kopasz ágain mintegy varázsütésre megjelennek mindenhol az apró rügyek, a hófoltok helyén zsenge fű sarjad, sárga virágot bont a pitypang, a domboldalakra kék mintákat hímez az ibolya. Lám, a természet tudja, mi a dolga, az első tétova napfény zöldbe vonja a határt, indul hát a borosgazda is, nehéz kabátját könnyebbre cseréli. Ideje a jó bort megalapozni, kezdődik a dologidő.

Mert a bor sorsa a szőlőben dől el, tudja ezt minden borász jól. Nincs az a pince, nincs az a hordó, nincs az a modern technológia, ami pótolni tudná, ami a szőlőből hiányzik. Nagy gonddal kell hát végezni a tavaszi munkákat, hogy a növény semmiben ne szenvedjen hiányt, s ha eljön az idő, olyan gyümölcsöt neveljen, amiből emlékezetes, jó bor születhet.

Mint minden növény, a szőlő is alszik télen. Amint elhullatta a leveleit, életfunkciói lelassulnak, s csak akkor éled fel újra, ha a tavaszi nap első sugarai melegíteni kezdik a földet. Amikor a téli fagyok tovatűntek, a növény gyökerei már könnyedén fel tudják szívni a talajba került nedvességet, s vele a megújuláshoz szükséges tápanyagokat. Ekkor történik a varázslat. Az ágakon ücsörgő apró, sötét színű pikkellyel bevont rügyek duzzadni kezdenek, aztán egy szép napon kipattannak, s a belőlük kibomló levelek boldogan szívják magukba az éltető napfényt.

S hogy mi a gazda dolga ilyenkor? Mindössze annyi, hogy figyeljen, és minden tavaszi munkát a legalkalmasabb pillanatban végezzen el. Fontos a támrendszer megújítása, a kidőlt, korhadt oszlopok cseréje, hiszen a növény indái a kifeszített drótokba kapaszkodnak majd, így a gazda jól felfogott érdeke, hogy a fizikai stabilitást biztosítsa. Aztán kezdődhet a legnagyobb és legfontosabb téli-tavaszi feladat, a metszés.

Aki már járt Portugáliában, és alkalma volt szemügyre venni egy szőlőültetvényt, bizonyságot szerezhetett arról, hogy a szőlő voltaképpen kúszónövény. Megzabolázott kultúrnövényünk őse vidáman futotta be a talajt, és erős indáival bármilyen magas fára fel tudott kapaszkodni. Igaz, cserébe apró, nem túl ízes bogyókat nevelt. Beletelt néhány évezredbe, míg a szőlő a mai formáját elnyerte, ám a zamatos fürtökért évről évre meg kell dolgozni.

Kúszónövény voltát soha nem feledve a szőlő ma is felfelé törekszik, így mindig a vessző felső rügyei hajtanak ki először. Metszeni egyrészt azért kell, hogy a növény arra terjeszkedjen, amerre a gazda szeretné, másrészt pedig azért, mert így lehet biztosítani, hogy a tőke épp az optimális mennyiségű fürtöt nevelje. A terméskorlátozás tehát már a metszéskor elkezdődik. Ez nem jelenti azt, hogy nincs szükség később hajtásválogatásra vagy zöldszüretre, ha a gazda úgy ítéli meg, de a tudatos borászkodás egyik legfontosabb pillére bizony a metszés.

Hogy mikor is kell metszeni, arról megoszlanak a vélemények. Van, aki szerint már decemberben el lehet kezdeni, van, aki kizárólag Vince-nap után hajlandó metszőollót venni a kezébe, de abban mindenki egyetért, hogy a fagyérzékeny fajtáknál érdemes későbbre halasztani ezt a műveletet. Akármikor történik is, fontos, hogy a metszést mechanikai tisztítás kövesse, a levágott venyigéket el kell távolítani a szőlősorok közül, a rajtuk esetlegesen megtapadó kártevőkkel együtt.

Közben pörög a naptár, virágba borulnak a gyümölcsfák, s mire beköszönt a szeszélyes április, az ültetvény minden tőkéjén üdezöld leveleket borzol a szél. Szükség esetén jöhet még egy lemosó permetezés, hogy az utolsó, sikeresen áttelelő kórokozók is eltűnjenek a szőlőskertből, aztán figyelhetjük az egyre erősödő hajtásokat, mert hamarosan kezdődhet a kötözés.

De addig még van idő. Addig melegedjünk át a friss, tavaszi napon, örüljünk, hogy visszatértek a fecskék és a gólyák, élvezzük a tavaszi virágok illatát, és szurkoljunk a természetnek. Új év, új remények. Ki tudja, talán az idei lesz a régen várt „nagy évjárat”.