Vissza
Itt a tavasz, hol a tavasz?!
2025.02.11. | Zsirai Kata
Újabb sütitanfolyam, baráti és szakmai találkozók, a környék felfedezése turista szemmel és családlátogatás az ország túlsó csücskén. Egyebek között ezekről mesél Zsirai Kata a Katanapló 8. részében…
Kedves Naplócskám! Végre le tudtam tenni a lantot egy kicsit, és összeírni pár fontos momentumot az elmúlt hetek történéseiből! Halljunk szót!Időjárásunk kicsit megtréfált minket: egyszer csak belengett a tavasz, öröm volt a levegőben. Hóvirágocskáim kikandikáltak a felolvadt földből. Aztán az égiek rájöttek, hogy még nincs itt a kikelet ideje, úgyhogy rázendítettek megint az éjszakai mínuszok. Ez a hektikusság valahogy ráült a napjaimra is. Hol öröm volt és boldogság, hol kevésbé voltam feldobódva. Kedves Kis Naplóm! Mivel nem szeretnék negatívkodni, inkább a boldogabb napjaimról mesélek, bár azoknak most kicsit szerényebb a száma.
Egyévesek lettünk
Január utolsó előtti hétvégéjén szó szerint kimenekültem a borvidékről. Meg se álltam egy újabb sütitanfolyamig, ami megint fantasztikus volt. Kikapcsolt, inspirált, és persze rengeteget tanultam. Mindezek után az elkészült finomságokat meg is mutattam a barátnőknek, ugyanis újra összeült a kis csapatunk.
Róluk már említést tettem, havonta van egy ülésünk, ahol nemcsak a munka és a szakma kerül terítékre, hanem minden más is. Mondhatnánk, hogy „csajoskodunk”, de ez annál valahogy sokkal több, nagyon komoly témákat feszegetünk, és nagyon szoros lett a kapcsolatunk. Még nevet is adtunk ezeknek a találkozóknak, és lassan sorban állás van a tagságért. Nem is tűnt ennyi időnek, de éppen most volt egy éve, hogy először összejött a banda, mondhatni: megalakultunk. Én ezt sajnos nem vettem észre, de az egyik tagtársunk felkészültebb volt nálam, és egy kis gyertyával is készült, így a sütik még méltóbb helyen feszíthettek. Meghatódtam, az az igazság: ez egy nagyon boldog pillanat volt. Szeretem ezeket az estéket és ezt a kis csapatot.
Gasztrokalandozások
A február elsejei hétvége maga volt a hektikusság csúcsa. A vendégház tele volt jobbnál jobb fej ismerőssel, baráttal. Szerveztek is ezer meg egy programot, ahova csak be kellett volna csatlakozni, de a munka nagyon sokszor nem engedte el a kezem. Valamennyi időt sikerült azért elcsalnom, és az estéken végül csak megjelentem. Érdekes élmény volt a borvidéket felfedezők cipőjébe bújni, és megint rá kellett jönnöm, hogy ez egy jó hely, tele lehetőségekkel, csak meg kell őket találni. Arról nem is beszélve, hogy mindezt ilyen emberekkel tehettem meg. Gasztrokalandozás volt a javából ez a pár este, rengeteg nevetéssel megtűzdelve, és nehéz volt hazaengedni a srácokat. Bárcsak minden hétvége ilyen lenne!
Ezt tudtuk tavaly
Előző bejegyzésemben már említettem, hogy érkezik hozzánk egy szakmai csapat, akikkel a tavalyi évet fogjuk elemezgetni. Szó szerint szívem-lelkem beletettem abba az estébe, de ezt amúgy mindenki megteszi, szerintem ezért is nagyon különlegesek ezek az alkalmak.
Előző nap „végignyaltam” Csabesszel az összes hordós bort, és kiválasztottunk belőlük jó párat. Aztán aznap üzemi konyhává varázsolódott az otthonom, szinte egész nap főztem, sütöttem. Gyorsan el is érkezett az este, beszivárogtak a vendégek. Ilyenkor mindig nagyon izgulok, hogy mi lesz – ezt az eltelt évek alatt sem sikerült kinőnöm –, de a harmadik borminta környékén enyhült a parám, senki nem vágott nagyon fura fejet, sőt érdeklődőek voltak. A végére teljesen megnyugodtam, úgy tűnt, hogy mindenki jól érzi magát, és ezt rengeteg pozitív visszacsatolás is megerősítette. Itt is nagyon köszönöm a kedves szavakat! Az ilyen alkalmak végeredményben mindig megnyugtatnak, hogy jó az irány, jó, amit csinálunk, és ezért nagyon hálás vagyok.
Az ország másik sarkában
Most pedig egy családi szülinapra készülök, így átszeltem az egész országot. Ha már erre keveredtem, nyilván Villányt is útba ejtettem – apró kitérő csupán. De a végcél Nagyatád volt, a szülővárosom, ott is az unokatesóm kerek fordulója, és én vagyok a szülinapi torta felelőse.
Fura itthon lenni, nagyon ritkán jutok el erre a vidékre, Palkonya meg Pécs mindig megakaszt. Nem is tudom megmondani, hogy mikor voltam itt utoljára, sajnos teljesen a homályba vész, olyan messze van, de itt nőttem fel, és valahol mindig otthonomnak fogom érezni. Uuu, jó nosztalgikus Hurka lettem, gyorsan be is fejezem ezt a bejegyzést, mert különben sose hagyom abba. Foglalkoznom kell a családommal, és a torta se sül meg magától. Viszlát!
A Katanapló előző része: Belendül az év
