2024.11.19. | Zsirai Kata
Mint már korábban jeleztük, most egy éven át Zsirai Kata, a mádi Zsirai Pincészet ügyvezetője ír nekünk borásznaplót. A Katanapló 2. részéből kiderül, hogy az unalmas hétköznapok cseppet sem unalmasak, főleg ha van egy palack jó csiger…
Egész gyorsan eltelt két hét, és visszaemlékezés közben esett le, hogy valójában mennyi minden történt. Rengeteg kilométer és sok ember. Megpróbálok rövid és velős lenni. Nem egyszerű, csak szólok.Tűz, tűz!
Nem tudom, hogy miért, de nálunk a tűz fontos szerepet töltött be a családban – még nyáron, a 40 fokban is képesek voltunk tüzet rakni és kint elkészíteni a reggelit, ősszel meg alig vártam, hogy végre olyan hideg legyen, hogy a kandallót beüzemeljük. Megnyugtató érzés figyelni a lángocskákat, talán ezért fontos számomra a következő bejegyzés. Bár az előző napló csak november első keddjén lett publikus, az igazsághoz hozzátartozik, hogy előtte jó pár nappal elkészült. Szóval lemaradt egy esemény, a halottak napja. Manapság felkapott lett a halloween itthon is, amivel nincs semmi probléma. Mindenki úgy és akkor ünnepel, emlékezik, ahogy számára jólesik. Én ennél egy kicsit tradicionálisabb Hurka vagyok (kösz, szülők), maradok a jó öreg gyertyagyújtogatásnál. Kiskoromban nem igazán tudtam ezt hova tenni, hidegben és sötétben bolyongani a temetőben – furcsa élmény volt. De mellette mégis van egy csomó jó emlékem: családi összetalálkozások, a nagyi frissen sült krumplis pogija és a tűz. Ahogy teltek az évek, egyre kevésbé volt furcsa a temetőbe járás, és saját értelmet nyert számomra november eleje. Jó egy kicsit feleleveníteni a régi emlékeket, és hálát adni a közösen megélt szép napokért. Nem tudom, említettem-e, de Nagyatádról származom, és az bizony messze esik Mádtól, így mostanában sajnos nagyon ritkán látogatok haza. De emlékezni Mádon is lehet, és gyertyát gyújtani is: pontosan ezt tettem. A tűz megtette a hatását, felmelegítette a lelkemet. Persze azért az előtte lévő szabadnapomon csak elkészítettem egy tortát is, de majd erről részletesebben később.
A vidéki nagynéni színre lép
HurkaPetra és Sógi bevállaltak egy koreai utat, ahol a borainkat mutogatták a nagyközönségnek. Mivel nem a szomszédba mentek, és kicsit hosszabb ideig voltak távol, az unokaöcsik itthon maradtak, a család pedig besegített az őrzésükbe. Mi Prézlivel november első hétvégéjén csatlakoztunk az expedícióhoz, és Mutterkával karöltve próbáltuk a gyerkőcöket életben tartani. Jelentem, sikerült, jól vannak, épségben átadtuk őket a szülőknek. Ha már így összejött a család, kicsit maradtam Pécsen, mert sajnos nagyon ritkán adatik meg, hogy személyesen beszélgessünk. Ilyenkor természetesen a munka sem marad ki a sorból, hazautazásom napján ki is mentünk Palkonyára, hogy az ottani kollégánkkal, Tibivel és Sógival megkóstolgassuk a 2024-es borokat, és tervezgessük egy kicsit a következő évet. Elárulhatom, hogy a borok egész klasszak lettek, nagy az öröm. Aztán indultam is vissza Mádra.
Valami Zsirai-féle fura logisztika miatt (mert ha már mászkálok, akkor vinnem is kell A-ból B-be borokat magammal – ez alap) Budapesten át vezetett az utam. Pont le volt zárva a fél város, és pont a Waze is úgy gondolta, hogy vicceskedhet velem: hol arabul kommunikált, hol kitalálta, hogy elkerüli az autópályákat. Így kicsit hosszúra nyúlt a haza vezető út, Prézli viszont hősiesen viselte a távolságokat.
Unalmas hétköznapok
Amik egyébként sosem azok. Most kicsit több lett a kóstolóm itthon, és a vendégházunkban is egész sokan vannak. A borászatban egyre nagyobb a rend, és egyre kiegyensúlyozottabbak a borok is. Azt említettem, hogy nem volt egyszerű évjáratunk, ugye?! Nos, minden rosszban van valami jó. Ebben az volt a jó, hogy volt lehetőségünk kísérletezgetni. Egy ideje felmerült már, hogy csináljunk egy csigert (a szőlőtörkölyt felöntik vízzel, és az abból készülő alacsony alkoholtartalmú italt nevezik így), és idén sikerült ezt megvalósítani. Merthogy volt időnk a szüret alatt, ami általában nincs. Ez köszönhető annak, hogy egy jelentős ültetvényünket elkaszálta az augusztusi jég (igazából akkor már harmadszorra), így ott nem szüreteltünk. Na, nem akarok siránkozni, a lényeg az, hogy lett egy kevéske kis csiger a háznál, amit már le is palackoztunk. Csakhogy kevés van, és a limitált dolgokkal kapcsolatban még saját magammal szemben is spúr vagyok. Nem akartam csak azért egy palackot megbontani, hogy aztán egy korty után megmaradjon. Úgyhogy találtam egy jó alkalmat, amire elvittem magammal egy palackot, lelkifurka nélkül fel is pattintottam, és én is megkóstoltam végre. Egész izgi.
Ez az alkalom egyébként a barátnőkkel közös havi összeülésünk volt Budapesten. Lassan egy éve vált szokássá, hogy minden hónapban összejövünk egy közös vacsorára, és megbeszéljük az élet nagy dolgait, csak csajok. Hálás vagyok érte, hogy ez így alakult, és ezek az esték mindig feltöltenek úgy kábé pont egy hónapra. De nyilván a Zsirai-féle logisztika azért ebbe is belejátszott, odafele és hazafele is megtömtem a kocsit borokkal. Én vagyok a szállító, csak szólok.
Nem is annyira hobbi
Azt a múltkor írtam, hogy sütöttem egy tortát egy szakmabeli ismerősnek. De az lemaradt, hogy meg is rendeltek tőlem egyet, ami a megrendelő szerint egész jól sikerült, és egy kisebb projekt indult el belőle. Sokan tudják rólam, hogy a bor és a sütik mellett még a kávé is a gyengém. És ennek a szenvedélyemnek nagyon sokáig nem tudtam élni itt Hegyalján. Aztán jött a megváltás, Az Ösvény Projekt által. Végre lett egy szuper kis kávézó Tarcalon, ahova aztán sokat jártam, és közben összeismerkedtem a tulajokkal, Ricsivel és Ancsival. Ők egyesítették erejüket, házi sütikkel és minőségi kávéval hoztak boldogságot erre a vidékre. Most azonban az aprócska kisgyerkőcök miatt kevés idejük és erejük marad a sütögetéshez, és megkértek, hogy ha van kedvem, süssek néhanapján a kávézójukba. Nagyon megtisztelő felkérés, és nagyon örülök, hogy engem kértek meg. Kihívás ugyan, de óriási boldogság is egyben. Szóval egy darabig lélekben, süti formájában hétvégenként megtaláltok Az Ösvényben :D
Fontos kapcsolódások
Sokszor beleesek abba a hibába, hogy nekiállok nyafogni, hogy nem egyszerű élet a borászélet. Ha felismerem, akkor gyorsan megpróbálom emlékeztetni magam, hogy amúgy milyen sok pozitív oldala van. Oké, hogy kell vele melózni, de rengeteg jó dolgot hozott az életembe. Például nagyon sok barátot – a pesti csajos összeüléseink is valahol a bornak köszönhetőek. Számos nagyon szuper emberrel, közösséggel ismerkedhettem meg az eltelt évek alatt. Pár napja éppen egy ilyen kis baráti csapat jött hozzánk látogatóba: megvolt az újabb alkalom egy jó csigerhez, na meg egy remek hangulatú naphoz, hiszen a szakmázás mellett jutott idő kikapcsolódásra is. Szóval igen, a bor tényleg összehozza az embereket, akárki akármit mond, és én ezért hálás vagyok. Köszi, bor!
Hát, ez nem lett rövid, pedig tényleg próbáltam lényegre törően fogalmazni. Visszatekintve az előző irományomra, azt gondolom, csak sikerült egy kicsit lelazulni és felvenni az őszi ritmust. Jó érzéssel tölt el, hogy ennek a nyugalmasabb időszaknak köszönhetően többször vagyok hálás, ami óriási erőt és lendületet ad a mindennapokhoz. Hálásnak lenni jó, legyetek ti is azok! Találkozzunk két hét múlva, viszlát!
A Katanapló előző része: Lelassulás. Vagy mégse?
Fotó:
Dancsecs Ferenc
Zsirai Kata