Vissza
Irány Portugália! 2. rész
2020.10.30. | Vargha Márk
Sorozatunk második részében Alentejo régióban kalandozunk, bort kóstolunk a Douro völgyében, körülnézünk Tomar és Coimbra városában, és még egy kis fadót is hallgatunk…
1. Alentejo
Hatalmas történelmi régió, több közigazgatási egységre osztva, a főváros, a déli Algarve tartomány és a spanyol határ közé ékelődve. A táj itt a leginkább egysíkú: olívaültetvények és paratölgyerdők váltakoznak. A „Tejo-n túli terület” a parafa dugón keresztül is szorosan kötődik a bor világához, de önálló borrégió is. Vasárnap azonban ne is próbálkozzunk bejutni a pincészetekbe: bármelyiket hívjuk is fel, sajnálkozni fog a zárvatartása miatt, vagy épp fel sem veszi a telefont. Lehet, hogy hétköznap nagyobb szerencsénk lett volna, de ezt sajnos nem tudtuk kipróbálni.
Az itteni konyha viszont országszerte híres, és a finom falatokhoz bármelyik városban kérhetünk a helyi borokból. Ott van először is Évora, a régió történelmi központja, mely a kötelező műemlékek – római kori színház maradványa és gótikus katedrális – mellett szép terekkel, hangulatos utcákkal és számtalan jó étteremmel büszkélkedhet. A paratölgy makkja a fekete sertés kedvenc csemegéje, úgyhogy finom kolbászokból itt aztán nincs hiány, s a jóféle gomba és burgonya is kihagyhatatlan. Ahogy az országban általában, az itteni pastelariákban sem tud csalódást okozni a péksütemények megdöbbentő választéka. A különféle tejes, grízes, narancsos, mandulás meg ki tudja még milyen piték egyszerűen addiktívak. Készüljünk fel: akár több kilóval nehezebben fogunk Ferihegyen kiszállni a repülőgépből.
Évora esszenciálisan tartalmazza azt, amit Alentejo nyújtani tud, ha tehát kevés az időnk, rögtön elindulhatunk a legjobb strandok felé, Algarvéba, és elég csak a festői Mértolában megállnunk fotózkodni. De ha van egy napunk, induljunk el a spanyol határ felé. Estremozban szépséges várat és kitűnő vendéglőket, Elvásban Európa legnagyobb erődrendszerét és középkori vízvezetéket, Vila Viçosában a hajdani királyi család kék márvánnyal borított homlokzatú (egyik) palotáját találjuk. Bár utóbbi belső terei csak előzetes bejelentkezés után, kis csoportos, portugál nyelvű vezetéssel látogathatók, a palota előtti tér és a városka maga megéri a rövid kitérőt Estremozból.
2. Algarve
Másodszor volt szerencsénk ahhoz a régióhoz, ahová a portugálok leginkább vágynak nyári szabadságra menni. A tiszta, s a nyugati partokkal ellentétben nem jéghideg, hanem frissítően kellemes víz csak az egyik ok, amiért ajánljuk az itteni strandolást. Számunkra Bretagne és Liguria mellett ez Európa legszebb partvidéke: nemcsak lubickolni jó az erózió munkálta sziklafalak tövében, hanem a többi évszakban a tetejükön kijelölt útvonalon végigmenni is, hogy felülről gyönyörködjünk a zöld, a kék és a sárgásvörös színek összjátékában.
Bár Algarve zöldebb és változatosabb, mint Alentejo, kulturális látnivalókban szegényebb. Már korábban volt szerencsénk Silves várához és a Szent Lőrinc-templomhoz Almancilban, melyeket vétek kihagyni (utóbbi nyitvatartását érdemes ellenőrizni), de ha szorosan a parton maradnánk, egy esti séta bármelyik város régi magjában jó élmény. A konyha itt is fenomenális, ráadásul olyan vízi lények kerülhetnek a tányérunkra, melyekért másutt vagyonokat kellene fizetni. Hihetetlenül olcsón jutottunk itt szerzeteshalhoz, Szent Péter-halhoz, poliphoz, királyrákhoz, de ajánljuk a leveseket és az egytálételeket is, nem beszélve a tejpitékről…
3. Tomar és Coimbra
Tomar kolostora – az előző részben tárgyalt Alcobaçáéval és Batalháéval együtt – világörökségi helyszín, de egy kicsit messzebb esik a másik kettőtől. A kolostor alapjait 1160-ban a templomos lovagok rakták le. Bővítését közel 400 évvel később, Tengerész Henrik herceg rendelte el. Ez már a gótika letűnésének és a reneszánsz megjelenésének időszaka. E két stílus folyamatosan tetten érhető azokban a csodaszép kerengőkben, melyből annyi van, hogy szinte bele lehet szédülni. A város a középkori zsidóüldözések során sok zsidó kereskedőnek is otthont adott, így ha végeztünk a kolostor bejárásával, a főtéren kívül a középkori zsinagógába is kukkantsunk be.
Coimbra a Mondego folyó két partján fekvő, 143 ezer lakosú nagyváros, melynek rangos egyeteme van annak a dombnak a csúcsán, ahol az óváros és a két székesegyház is található. A komplexum legnagyobb attrakciója a könyvtár, melynek megtekintéséhez „1-es típusú” belépőt kell váltanunk. Ha nem vesszük meg online időben a jegyet, már csak „2-es típusúhoz” tudunk jutni – ahogy a szerző is. Ebben az összes többi látnivaló: a Tudományok Múzeuma (elsősorban zoológiai gyűjteménye miatt érdekes, nem túl nagy kiállítóhely), az egyetem legrégebbi épületének különböző, pompás termei és a gazdagon díszített kápolna megtekintése foglaltatik benne. Bánni nem fogjuk ezt sem, annyi bizonyos.
A fado „Lisszabon szegénynegyedeiben született 1825 és 1850 között: a város népszerű dal- és táncnemeinek és frissen beáramló új műfajoknak a keveredéséből (…) 1850 után a fado egy másik ága Coimbra egyetemeiről híres városában alakult ki. Ez alapvetően férfi műfaj, szintézise az itáliai bel canto, az egyetemisták által különböző régiókból hozott zeneiség s a lisszaboni fado hagyományainak. A populárisabb, szórakoztatóbb lisszaboni mellett ez egy kifinomultabb változat” – írja a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár népzenetára. Coimbrában járva egy fadoesten valóban muszáj részt venni. Nekünk a vírushelyzetre tekintettel elég volt előző nap asztalt foglalni a ma bárként működő egykori kápolnába, az À Capellába, de valószínű, hogy „békeidőben” több héttel korábban el kell döntenünk, mikor szeretnénk gyönyörködni a nosztalgikus-mélabús dallamokban. A hangulat lúdbőröztető volt, karizmatikus előadónk civilben olajipari mérnök, a hang és az előadásmód, nemkülönben a portugál és spanyol gitárral történt kíséret (előbbi olyan, mint egy nagyobb mandolin) pedig professzionális. Olyan zenei élmény ez, amelyben mielőbb újra részesülni szeretnénk, és bátran ajánljuk mindenkinek.
4. A Douro völgye
Ki merjük jelenteni, hogy ha Madeirát és az Azori-szigeteket nem számítjuk, ez a portugál táj állítja el leginkább a lélegzetünket. Szavakkal leírhatatlan a teraszok végtelen sora a naplementében ezüstösen csillogó Douro mindkét partján. Itt nemcsak a világ legismertebb erősített borát, hanem kitűnő száraz borokat is készítenek. Válogatni is lehetetlen, hogy a három alrégió közül melyikben álljunk meg egy pincelátogatásra. Időkényszer miatt nekünk a Quinta do Seixóra esett a választásunk, ami a középsőben, Cima Corgóban van. Sok más társához hasonlóan ez is az egyik szőlőhegyen található, és az egyik nagy és híres portói borház, a Sandeman tulajdonában állt, míg meg nem vette a világ egyik legnagyobb borkonszernje, a Sogrape.
A vezetett túra minden másodperce gondosan felépített, egyszerre tanulunk és szórakozunk. A videóanyagok épp elég hosszúak, kísérőnk pedig rutinos, kitűnően beszél angolul, s persze semmilyen keresztkérdéssel nem lehet megfogni. A sétát követő kóstoló pedig a pince élménygyárjellege (nem rosszallóan írjuk ezt!) ellenére igyekszik minél személyesebb maradni, ráadásul nem az alap white, ruby és tawny tételeket töltik poharunkba, hanem a termékpiramis középső szintjével csábítanak vásárlásra, no meg arra, hogy legközelebb több időt hagyjunk a völgyre, és minél több pincészet kínálatába nyerhessünk személyes betekintést. Egy dolog azért itt akarva-akaratlanul felmerül, és állást is foglalunk benne: bár „Portugália Tokaja” tájban versenyképes a miénkkel, a szamorodnit és az aszút soha nem cserélnénk el egy portóira!
Sorozatunk következő, egyben utolsó részében egy nagyon izgalmas borvidéket mutatunk be, melyet épp akkor kezdtek feléleszteni Csipkerózsika-álmából, amikor Tokaj-Hegyalját…
Fotó:
Vargha Márk
