Vissza
Lisszabon, az ismeretlen ismerős 1.
2016.08.25. | Raab Zsuzsanna
„Utas, ki útján elmerengett –
Két úton jártam párhuzamosan,
Része voltam tájnak, tereknek
Emléktelenül, vakon, társtalan.”
(Fernando Pessoa)
Két úton jártam párhuzamosan,
Része voltam tájnak, tereknek
Emléktelenül, vakon, társtalan.”
(Fernando Pessoa)
Van egy hely Európa nyugati felén, ahol még a legmelegebb nyári hónapokban is hűs szél érkezik az óceán felől, és szemkápráztató csempék borítják a házakat. Eredete mitikus: a legenda szerint Odüsszeusz alapította, és egy 1755-ben bekövetkezett földrengésig a világ leggazdagabb városai közé tartozott. A földrengés és az azt követő szökőár ugyan jelentős károkat okozott a város szerkezetében, de ennek mára nyoma sincs: hihetetlen panoráma, díszes utcák és zegzugos terek fogadják az utazót.
Lisszabonra nem lehet felkészülni. Elolvashatjuk az összes útikönyvet és kívülről fújhatjuk a látnivalókat – a pontos útitervek helyett mégis érdemesebb egyszerűen hagyni, hogy magával sodorjon a város utánozhatatlan, egyedi lüktetése.
Lisszabonba Budapestről fapados járattal könnyedén és átszállás nélkül eljuthatunk, a repülési idő nagyjából 3 óra 45 perc. Nyári hónaphoz képest méltatlanul komor, szinte őszi napon indulunk, tép a szél, és hűvös eső szitál, ám az ég hamar kitisztul, ahogy a gép felrepít a felhők közé. Szerencsések vagyunk: az úton végig ragyog a nap, alattunk élénken változik a táj, míg a makettszerű, narancssárga tetős házak felett elsuhanva megérkezünk a portugál fővárosba. Lisszabon repülőtere szinte a központban található: metróval vagy taxival egyaránt hamar és egyszerűen elérhetjük a szálláshelyünket.
Mielőtt belemerülnénk a város felfedezésébe, oszlassuk el a kétségeket: Lisszabon nem olyasfajta hely, mely ingyen kínálja látnivalóit. Minden élményért meg kell dolgozni! Pompás palotáival, kolostoraival, gazdag kínálatú múzeumaival azonnal elvarázsol, de ne tévesszen meg minket: a Tejo folyó partján elterülő város számos dombra épült, így a látnivalókért sokat, sőt még annál is többet kell felfelé mászni, meredek utcákon macskakövet koptatni. Az ide látogató turista hamar megtanulja, hogy a kényelmes, elnyűhetetlen cipő valódi kincs errefelé, és az óceáni szél felbecsülhetetlen – főleg, ha egy forró napon bandukolunk a meredek sikátorok között.
De ne szaladjunk ennyire előre.
A sirályokkal már az első napokban összebarátkozunk, főként mivel a legendás Belém negyedben lakunk, a folyó közvetlen szomszédságában, mely a sirályok kedvelt tartózkodási helye. A választékos és bőséges halkínálatnak köszönhetően némelyik madár mérete egy kisebbfajta repülő kutyáéra emlékeztet, gúnyos nevetéshez hasonló vijjogásuk elválaszthatatlanul hozzátartozik a Belém-torony környékéhez.
A Belém (Belém=Betlehem) negyed eredetileg egy nyugodt kis halászfalu volt Lisszabon bejárata előtt. Jelentőségét elsősorban a portugál felfedezőknek köszönheti: többek között Vasco da Gama is innen indult afrikai, majd tengerentúli útjára. Ebben a városrészben felidézhetjük Portugália hőskorát: az óceán vakmerő kalandorai előtt tiszteleg a Tejo folyó partján magasodó Felfedezések Emlékműve, valamint a híres Belém-torony, amely jellegzetes erkélyeivel és faragványaival Lisszabon egyik szimbóluma.
A Belém negyed távolabb esik Lisszabon fő ütőerétől, a belvárostól eltérően itt tágas a tér, szélesek az utcák és sík a terep. Sehol egy domb, sehol egy lépcső, nem kell hegyet mászni, ellenben sétatávolságra található több botanikus kert, történelmi műemlék és múzeum – a művészetet és kultúrát kedvelők tökéletes paradicsoma. Ha a folyóparttól kicsit eltávolodva végigsétálunk a parkon, szemünk elé tárul a pompás Szent Jeromos-kolostor, mely a gazdagon díszített kőfaragásairól híres mánuel stílus (portugál késő gótika) egyik kiemelkedő alkotása, és 1983 óta az UNESCO Világörökség része. A kolostor békés kerengőjében leülve kis időre elcsendesedhetünk – ha szerencsénk van, és kevés a turista, az oszlopfők között csak a sirályok hangját hallani.
Belémben múzeumról múzeumra járva előbb-utóbb biztosan megéhezünk. A környéken egymást érik az éttermek, de mi a turistacsalogató vendéglők helyett egy főként portugálok által látogatott helyet keresünk – és nem nyugszunk, míg meg nem találjuk. Bőven vacsoraidő van már, mire lehuppanunk a villamosmegálló melletti, kockás abroszos, apró étterem asztalához. Tanakodunk, mit rendeljünk. A portugál konyha jelentős részét a tengeri ételek teszik ki, mivel az itt élők kifejezetten szeretik a halat, és úgy általában mindent, aminek természetes előfordulási helye az óceán. A tőkehallal biztosan nem fogunk mellé: a portugálok körében nagyon népszerű, és számtalan elkészítési módját ismerik. Ezúttal a bacalhau con natas nevű fogást választjuk, amely tőkehal, krumpli, tojás és hagyma lágy tejszínes keveréke. Ízlésesen elrendezett friss saláta jár hozzá, tökéletes vacsora! Mire az utolsó falatot lenyeljük, éppen besötétedik, de még betérünk a közelben található, 1837 óta működő Pastéis de Belém cukrászdába. Itt kapható a Lisszabon-szerte ismert és kedvelt Pastel de Belém sütemény, melyet először a Szent Jeromos-kolostor szerzetesei készítettek el, receptjét a mai napig szigorúan őrzik. Nem bánjuk, ha titkos a recept, a lényeg, hogy a szerzetesek kitűnő munkát végeztek: az édesség fenséges. Kívül ropog, belül meleg vaníliás tojáskrémet tartogat, a tetejét porcukor és fahéj díszíti. Nem érjük be eggyel, a biztonság kedvéért többet is vásárolunk.
A Tejo parti sétány megtelik emberekkel, kellemes a nyári éjszaka. Elsétálunk az Április 25. híd felé, éppen telihold van, a bárok irányából már szól a zene. Szívesen maradnánk még, de lassan ideje nyugovóra térni; holnap pedig irány a belváros. Boa noite, Belém!
Kapcsolódó írásunk itt olvasható.
.jpg)
