Utas és holdvilág túra 3.

„– Umbria egészen más, mint Toszkána – gondolta –, parasztabb, ősebb, szentebb, és mintha egy árnyalattal zordonabb is volna.

– A franciskánus föld. Csupa hegyi város. Nálunk az emberek mindig a völgyekbe építkeztek, a hegyek alá, itt pedig fel a hegyre, a síkság fölé. Vajon miféle ősi ellenség képe élt az alapítók idegzetében, micsoda iszonyat elől menekültek mindig felfelé, a meredek sziklák oltalmába? Ahol a síkságból egy domb nőtt ki, oda mindjárt várost építettek.”

Na végre, Umbria! Az egyetlen olasz tartomány, ami sem más országgal, sem tengerrel nem határos. Erdők, mezők, olajfaligetek – szlogenje ezért „Olaszország zöld szíve.” Vaddisznókészítmények, fekete szarvasgomba, prémium olívaolajok és két kiváló borfajta, az orvieto classico nevű fehér és a sagrantino di Montefalco nevű vörös. Orvieto nagyon kiesik az útvonalból – no meg a regényben sem szerepel –, de sagrantinót a régió székhelyén már első este nagy lelkesedéssel hörpintünk a vacsoránkhoz egy olyan óvárosi étteremben, ahova előzetes foglalás híján csak nagy szerencsével jutunk be. Fiatalon kellemes piros és sötét gyümölcsös jegyek vannak a borban, simán csak jó inni, ám érlelten nagyon kellemes vörös áfonyásság jelenik meg benne, amit lehetetlen nem szeretni. Az, hogy a helyi tészták, húsok, sajtok is elképesztően finomak, talán már le sem kell írnom.

Perugiával is úgy vagyunk, mint Sienával: ami a térképen közelinek tűnik, az a valóságban lehet nagyon távoli. Ilyenek ezek a hegyre épült városok. Így nagy segítségünkre vannak az egyes szintek között közlekedő mozgólépcsők és liftek, ezzel jutunk fel az óvárosba is. Okosan, közel a főtérhez foglaltuk szállásunkat, így pillanatokon belül élvezhetjük annak alkonyati nyüzsgését, mindössze két perc sétára pedig a hegyekre nyíló panorámát. Beleborzongunk, hogy valóban látjuk a hófoltokat a Subasión, pont ahogyan Szerb írja:

„Az olasz táj nem olyan csak-barátságos, csak-édes, mint ahogy elképzeltem. Itt Umbriában nem. Van itt valami kietlen, valami sötét és érdes, mint a babérfa – és éppen ez az érdes Olaszország a vonzó. Talán a nagy, kopár hegyek teszik. Sose hittem volna, hogy Olaszországban ennyi kopár és magas hegy van. A Subasión még foltokban áll a hó.”

Perugia nemcsak turistáknak, hanem egyetemistáknak is érdekes: itt van az Olasz Nyelv Egyeteme Külföldieknek. Itt tanított a Katerinov házaspár, akik az én gimnáziumi, egészen magas színvonalú olasz nyelvkönyvemet írták. Meg is dobbant a szívem, mert nem kerestem tudatosan az épületet, hanem egyszer csak ott állt előttem. 

Kulturális szempontból persze a fő látnivaló a Palazzo dei Priori. Építése több szakaszban zajlott: első része 1293–1297 között készült, majd a 14. században tovább bővítették. A gótikus homlokzat a Piazza IV Novembrére, vagyis a főtérre néz, és már kívül is elárulja a palota eredeti szerepét: itt működött a város kormányzata, a bírák, hivatalnokok és nagy hatalmú céhek központja. Ma itt található a városháza mellett a Galleria Nazionale dell'Umbria is, ami akkor éppen egy hatalmas középkori egyházművészeti kiállításnak adott otthont. Meg is néztük, és beleszédültünk a sok szépségbe. Már ott tartottunk, hogy ha még egy Angyali üdvözlet jön a következő teremben, rosszul leszünk. A több tucatnyi festő egy részének neve ismerős volt: Simone Martini, Fra Angelico, Benozzo Gozzoli, Pietro Perugino, Pinturicchio, Luca Signorelli…

A palota bejárata fölött Perugia jelképei, a griff és a guelf oroszlán láthatók, a homlokzatról pedig azok a láncok lógnak, amelyeket a perugiaiak a sienai kapukról zsákmányoltak egy 1358-as csatagyőzelem után. A palota belsejében két különösen érdekes földszinti terem őrzi a középkori városi élet emlékét: a Sala dei Notari és a Collegio della Mercanzia.

A Sala dei Notari (Közjegyzők terme) a palota egyik leglátványosabb tere: hatalmas gótikus csarnok, melyet nyolc monumentális ív tagol. A falakon eredetileg 13–14. századi freskók voltak, amelyekből ma csak néhány középkori részlet maradt fenn; a későbbi festések legendákat, bibliai történeteket, erényeket és városi vezetők címereit jelenítik meg. Különösen feltűnő a Braccio Fortebraccio da Montone címerével díszített rész, ami a 15. századi Perugia egyik legfontosabb urára emlékeztet. A terem a középkori városi közélet színtere volt: itt üléseztek, tanácskoztak, és a képek mintegy erkölcsi útmutatóként szolgáltak a város vezetői számára.

A Collegio della Mercanzia (Kereskedők céhének terme) egészen más hangulatot áraszt. A 14. század végétől működött itt a kereskedők nagy presztízsű testülete, mely nemcsak a kereskedelmi ügyeket felügyelte, hanem a súlyok és mértékek ellenőrzését, valamint a város gazdasági rendjének védelmét is ellátta. A terem különlegessége a rendkívül gazdag faintarziás (faberakásos) burkolat, ami ritka épségben maradt fenn: geometrikus minták, nemes faanyagok és finom kézműves részletek mutatják a korabeli mesterek tudását.

A főtértől tíz perc sétára található San Severo-kápolna különlegessége, hogy itt látható Raffaello egyik nagyon ritka umbriai freskója. A mű témája a szentháromság megjelenése: a fal közepén az Atyaisten trónol, előtte Krisztus látható a kereszten, körülöttük pedig szentek és angyalok jelennek meg. A kompozíció a reneszánsz egyik fontos kérdését, az isteni világ rendjét és harmóniáját mutatja be. Raffaello azonban a freskót nem fejezte be: amikor 1508-ban Rómába hívták II. Gyula pápa szolgálatába, félbehagyta a munkát. A befejezést később mestere, Pietro Perugino, az umbriai festészet legnagyobb alakja végezte el 1521 körül. Perugino a kompozíció alsó részét egészítette ki. A freskó ezért különösen érdekes: egyetlen falon találkozik a fiatal Raffaello újító, klasszikus szépséget kereső reneszánsza és Perugino kifinomult, áhítatos umbriai stílusa.

Programunkból nem volt kihagyható a Baci csokoládégyár meglátogatása sem. A húsvéti ünnepek miatt a dolgozók pihentek, így a gyártóegységeket nem látogathattuk, ám a kiállítást kóstolással egybekötve megnézhettük, sőt egy remek bonbonkészítő bemutatón is részt vehettünk. A Baci története 1922-ben kezdődött, amikor megalkották azt a különleges csokoládét, amelyből később Olaszország egyik legismertebb édessége lett. A „Bacio” (csók) név nem véletlen: minden egyes csokoládé mellé egy apró szerelmes idézetet rejtő papírcédulát csomagoltak. A klasszikus Baci egy egész mogyoróból, mogyorós gianduja krémből és étcsokoládé-bevonatból áll, tetején a jellegzetes mogyoróval. Az eredeti recept mellett ma már sokféle változat létezik. A jelenlegi kínálatban megtalálható például a Classico Fondente Luisa, az Original Dark, az Extra Dark 70%, a Milk (tejcsokoládés), a Coffee, az Amaretto, valamint különleges kiadások.

A Baci sikere abban rejlik, hogy a kis ezüst-kék csomagolás, a mogyoró, a csokoládé és a rejtett szerelmes üzenet együtt egy olyan olasz életérzést képvisel, melyet a világ számos országában ismernek. (Amúgy mi lehet itt ősszel, a nemzetközi csokoládéfesztiválon?! Vissza kellene menni…)

(folytatjuk)