Vissza
Utazz velem – lassulás Valenciában
2021.08.18. | Gergely Györgyi
Városkapu, Selyembörze, bringázás, hajókázás a naplementében. Gergely Györgyi útinaplójának harmadik részében Valencia egy újabb arcát fedezhetjük fel…
Gergely Györgyi nem hivatásos blogger, nem is újságíró. Tréner, coach és Lomi Lomi masszázsterapeuta, aki imád utazni, és élményeit a
Facebookon létrehozott „Utazz velem” című oldalán meséli el. Személyes hangvételű, közvetlen írásaira azért figyeltünk fel, mert csodásak a fotói, és a látnivalók mellett mindig nagyon sok praktikus információt is közöl a követőivel. Engedélyt kértünk rá, hogy a szövegeit a Borsmenta oldalán is közzétegyük, így mostantól időről időre megjelennek majd nálunk Györgyi írásai. Reméljük, a beszámolók nyomán olvasóink is kedvet kapnak ahhoz, hogy a nyakukba vegyék az országot vagy a világot.
Valencia III.
Felvettük a mediterrán ritmust
Kicsit elmaradtam az írással, mert mindig történik valami…
Szombaton egész nap esőre állt az idő, így azt hiszem, akkor fordultunk át ebbe a ráérős üzemmódba. Valamelyik este megbeszéltük Susival (a házigazdánk), hogy a hétvégén főzni fogunk. Én megtanítom, hogyan kell gulyást készíteni, ő meg csinál nekünk paellát. Szombaton a borongós időben tehát elég ráérősen indultunk a közeli Russafa piacra a hozzávalókért, a délutánt pedig főzéssel, beszélgetéssel töltöttük. Este Kriszta elment Susiékkal egy helyi banda koncertjére, én meg elindultam megszemlélni a hétvégi esti belvárost. Így, turisták nélkül megint az volt a benyomásom, hogy nagyon emberléptékű, kellemesen élhető ez a hely. Persze a teraszok tele voltak, az emberek jöttek-mentek, sétálgattak, jó hangulatban, felszabadultan szórakoztak, de mégsem volt zsúfoltságérzetem. Mire besötétedett, szép csöndesen eleredt az eső, de a fiataloknak ez sem szegte a kedvét.
A Torres de Serranos, a Selyembörze és a kerámiamúzeum
Vasárnap Krisztának nem volt kedve múzeumozni, én viszont újra bevettem a várost. Ilyenkor – ha valaki szeretne ide jönni, jó tudni, hogy – ingyenesen látogatható a városkapu, a Selyembörze és a kerámiamúzeum is, ez volt hát a délelőtti program.
Valencia két megmaradt városkapujának egyike a Torres de Serranos. 1392 és1398 között, a város erődítményrendszerének részeként építették, és egyes források szerint Európa legnagyobb gótikus kapuja. A Torres de Serranos börtönnek adott helyet, és ünnepségeknél, fesztiváloknál diadalívként szolgált.
Az 1482 és1548 között épített valenciai Selyembörze vagy Tőzsdepalota Valencia egyik legismertebb látványossága. Európa egyik legszebb, legfontosabb és legépebben megmaradt gótikus épületeként 1996 óta az UNESCO Világörökség része. Valaha kereskedelmi központként, illetve selyempiacként működött. Itt találkoztak, tárgyaltak és egyeztek meg a kereskedők egymással. (Nekem a három látnivaló közül ez tetszett legjobban.)
A Manuel González Martí kerámiáira épülő múzeum 1954-ben nyílt meg. A 18. századi Palacio del Marqués de Dos Aguas épületében működik. (Nekem itt a berendezett spanyol konyha tetszett leginkább, és érdekes volt a porcelánból készült szalongarnitúra, bár az én ízlésemnek az már túl sok(k), az épület túldíszítettségével együtt…)
Mire kettő körül hazaértem, már majdnem kész volt a paella. Az ebédet délután a parton pihentük ki.
Bringázás, stoppolás, naplemente
A tegnapi nap nagyon izgalmasra és mozgalmasra sikeredett. Reggel viszonylag korán biciklizni indultunk, de megszűnt az a hely, ahol bérelni akartunk. Így Kriszta elindult a városba, én viszont elmentem a Turia parkban arra a helyre, ahol korábban láttunk bringákat, és béreltem egyet. A park nyeregből is fantasztikus volt, és mivel szikrázóan sütött a nap, kihasználtam a lehetőséget a fotózásra a Művészetek Városában is. Végre kedvemre játszhattam a fényekkel, árnyékokkal, formákkal, színekkel!
Délután kimentünk a városból, hívott már a természet.
A célunk L'Albufera de Valencia volt, El Palmarban. Ez egy természetvédelmi terület Valenciától kb. 11 km-re délre. A nemzeti park egy része rezervátum, ritka növény- és állatfajokkal. Korábban bejelentkeztünk egy naplementés csónaktúrára Spanyolország legnagyobb édesvízi tavára, ami szintén itt található. Helyi járattal könnyedén el lehet jutni oda, (a 3 napos turistakártya ide is érvényes), közben hatalmas rizsföldek mellett kanyarog az út. El Palmar előtt, El Salerben van egy strandolásra kiválóan alkalmas, homokdűnés partszakasz. Itt töltöttük a délután hátralevő részét, és úgy belefeledkeztünk a helybe meg a beszélgetésbe, hogy lekéstük a buszt, amivel a tóhoz mentünk volna.
Nem maradt más hátra, kiálltunk stoppolni. Az első 20 perc után el is vitt minket egy helyi fickó egy darabon, de szerintem félreérthette a helyet, ahová mentünk, úgyhogy újra ki kellett állnunk. Nem a távolság volt veszedelmes, hanem hogy időre kellett odaérnünk. De mivel mindenki El Palmarba igyekezett hazafelé, nyilván nem gondolták, hogy mi is csak odáig stoppolnánk, szóval senki nem állt meg az utolsó 10 percig. De mi még akkor is bíztunk!
Ééés akkor jött egy nagyon szimpatikus fiatalember, aki egészen a kikötő bejáratáig vitt minket. Közben Kriszta e-mailben és telefonon próbált kontaktálni a szervező sráccal, hogy várjanak, mert megállíthatatlanul jövüüüünk! És az utolsó percben sikerült is megérkeznünk, mert nélkülünk nem ment volna le a nap…
A sorozat első részét ITT, második részét pedig ITT lehet olvasni.
Fotó:
Gergely Györgyi
-
Facebook
