2021.11.19. | Gubán Ica és Miklós
Biciklivel Budapestről Rómába? Miért is ne! A Borsmenta vadonatúj sorozatában Gubán Ica meséli el legutóbbi zarándokútja kalandjait, és mindenkit arra biztat, hogy bátran vágjon bele!
Gubán Miklósné Ica boldog nyugdíjas éveit éli. Ráérő idejében babajátékokat horgol, de amikor teheti, biciklire pattan, és férjével együtt – aki egyébként a BGE professzor emeritusa – teker egy kiadósat, vagy egy gondos tervezés után végigjárják valamelyik nagy zarándokutat, szigorúan két keréken. A legutóbbi a Budapest–Róma táv volt. Erről mesél most induló sorozatunkban.
Vándor vagyok, hitem szerint zarándok. Homo viator, úton lévő ember. Valahonnan jövök és valahová tartok. (Forrás: Gyöngyök útja Zarándokkönyv)
Mi az a zarándoklat?
Gyakran felmerül a kérdés, hogy mikor válik egy túra zarándokúttá. A zarándoklat spirituális tartalommal (is) megtöltött utazás. A cél mindig egy vallási szempontból kiemelkedő jelentőségű hely meglátogatása. Lehet gyalogolni, lovagolni, biciklizni, de láttunk már szamaras, sőt görkorcsolyás zarándokot is. Találkoztunk teljesen őrültekkel – a szó legjobb értelmében –, sokan csendesen magukba mélyednek, és vannak, akik harsányan jókedvűek. Az út során valahogy mindenki jó emberré válik. Odafigyelünk egymásra, önzetlenül segítik egymást a teljesen idegenek. Kissé eltűnnek a társadalmi különbségek, senki nem visz magával semmit, csak ami az útra feltétlenül szükséges.
Minden nagy világvallásnak megvannak az ikonikus zarándokútjai. A buddhistáknál Lumbini (Nepál) vagy Kusínagar (India), Buddha születésének és halálának helye. Az iszlám első számú zarándokhelye Mekka, Mohamed próféta születési helye, a zsidóké Jeruzsálem. A keresztény zarándoklat a zsidó minta szerint alakult ki, legjelentősebb cél a Szentföld, és Rómában Szent Péter sírja, vagy talán a legismertebb és legnépszerűbb Santiago de Compostela, ahol Szent Jakab földi maradványait őrzik. Itt valóban nem a cél elérése fontos, hanem maga az út, a túra során szerzett tapasztalatok, az egyszerű életmód, a mindennapokból, a komfortzónából való kiszakadás, a mások felé történő nyitottság, az elfogadás, az elmélyülés gyakorlása.
A zarándoklat a középkorban főleg a hit bizonyítását szolgálta. Volt, aki hálaképpen vagy önkéntes vezeklésként kelt útra, de lehetett a büntetés egy formája is. Már akkor is dívott az ügyeskedés: a vezeklésre ítélt módosabb emberek gyakran bérzarándokot fogadtak, hogy ne nekik kelljen végigjárniuk a hosszú és veszélyes utat. A zarándokokat gyakran segítették szállással, élelemmel, hiszen ezzel az irgalmassággal a segítő is részesült a zarándoklat áldásában. Ezt a hagyományt mi is megtapasztalhattuk. Többször kaptunk élelmiszert, reggelit, vacsorát. Nagyon furcsa érzés volt, hiszen mi adományt adni szoktunk, nem elfogadni.
A 12. századtól már törvényekkel, rendeletekkel kellett szabályozni a zarándoklat rendjét.
A régi zarándokok zarándokérmékkel bizonyították, hogy teljesítették a távot, ma már zarándokútlevélbe gyűjtünk pecséteket az út során.
A zarándokútlevelet (Credencial) a zarándokhelyek bocsájtják ki, és a templomokban, szálláshelyeken minimum napi egy pecsétet szokás kérni. A nagy zarándokutak mentén külön erre a célra készített bélyegzők is vannak, amikre nagyon büszkék a tulajdonosok. Sok helyen nagy érdeklődéssel böngészik végig a korábbi bejegyzéseket, és lelkesen magyarázzák a saját pecsétjük szimbólumait.
A zarándoklat teljesítését a Testimonium igazolja, ennek bemutatásával engedték el régen a büntetéseket. Ma már sajnos nem jogosít fel semmi ilyesmire, de nagyon szép emlék. Nálunk bekeretezve díszítik a szobánk egyik falát.
Manapság a zarándokhivatalban ki kell tölteni egy regisztrációs nyomtatványt, a pecsétek alapján ellenőrzik az út megtételét, majd kiállítják a Testimoniumot (az El Camino esetében ezt Compostelának nevezik). A következő napi zarándokmisén felolvassák az előző napon érkezőket. Nem név szerint, de nagyon felemelő hallani, hogy „Két fő, kerékpárral, indulási helyük Budapest.”
A zarándoklat ma
A zarándoklat ma már mindenkinek mást jelent. Van, aki egy nagy megrázkódtatáson próbál túljutni; van, aki szeretné lezárni életének egy szakaszát; van, akinek kihívás, de lehet az útnak számos egyéb oka, ami fel sem tudok sorolni. Tőlünk is sokan kérdezik, hogy miért jó minden reggel felébredni, útra kelni, szinte egész nap tekerni, és mindezt napokon, heteken keresztül. A hangsúly a minden napon van, hiszen a zarándoklatnak szabályai is vannak. Az egyik legfontosabb, hogy egy helyen csak egy éjszakát alszunk, és reggel indulunk tovább. A másik fő szabály a legkisebb lábnyom hagyása. A távozásunkkor minden helyet olyan rendben vagy még tisztábban kell elhagynunk, mint amilyenben találtuk.
Számunkra az út a totális szabadság élménye, a teljes szellemi kikapcsolódás. Már-már egy hetekig tartó meditáció. A test hamar megszokja a terhelést, napról napra erősödünk. Pár nap alatt elengedünk minden napi gondot. Kizárólag a minimális szükségletek számítanak: evés, ivás, alvás. De ezek is csak akkor, amikor érezzük a hiányát.
A legutóbbi utunkon egy Garmin Edge 1030-as navigációra bíztuk magunkat, így már az irányt sem kellett keresni, csak követtük a felajánlott útvonalat. Nincs tévé, rádió, könyv, hírek, kiszakadunk a világból. Ketten megyünk, de az úton mégis egyedül tekerünk. Van idő a gondolatainkba mélyedni, rácsodálkozni akár a legapróbb természeti, építészeti, emberi szépségre. Nem kell sietni sehová. Ha szépet, izgalmasat vagy akár szokatlant látunk, megállunk. Van idő mindenre. Lehet órákat egy fa alatt feküdni, kabócát keresni (találni még soha nem sikerült), mielőtt egy könnyű, délutáni álom jönne a szemünkre, vagy nagy terveket szőni, elméleteken gondolkozni. Rengeteg szellemi és alkotóenergia gyűlik össze, majd szabadul fel a hazaérkezés után. Azt hiszem, ilyenkor van ideje a léleknek és a szellemnek megpihenni. Érzékenyebbé, fogékonyabbá válunk, és szinte berobban az új erő. Van idő figyelni egymásra, figyelni másokra. A pihenőkön és esténként nagyokat beszélgetni, nevetni, bolondozni. Nem is beszélve arról az 5-6 kilóról, ami leolvadt rólam diéta nélkül.
A mi Budapest–Róma zarándoklatunk
A Budapest–Róma táv nem hivatalosan kijelölt zarándokút, ezért saját magunk terveztük és nyomtattuk az útlevelünket. De hogy miért éppen ezt az utat választottuk, és hogyan készültünk fel az 1500 kilométeres túrára, arról legközelebb mesélek.
Buen Camino!
Ica & Miklós
Fotó:
Gubán Ica és Miklós