Vissza
Pünkösdölés Olaszországban 1. – Padova
2021.07.08. | Vargha Márk
A tengerpartot leszámítva Padovában minden megvan, ami álmainkban egy olasz nagyvárossal kapcsolatban szerepel: kultúra, gasztronómia, nyüzsgés. Nincs nagyon messze hazánktól, így autóval is érdemes belevágni, hogy felfedezzük…
Miután óvatosan nyitni kezdett, nem kevés sóvárgással teli, hosszú várakozás után ismét eljuthattunk hőn szeretett Itáliánkba. A pünkösdi hétvégén a Szlovéniába belépéshez védettségi igazolványra, az Olaszországba való átjutáshoz pedig antigéngyorstesztre volt csupán szükség. Ezek után már csak azt kellett eldöntenünk, hogy melyik tartományt és annak melyik részét célozzuk meg. Veneto déli része mellett döntöttünk – és a legkevésbé sem bántuk meg…
Egy csütörtöki maribori hamburgervacsora és egy pénteki ljubljanai hamburgerebéd után – a választás nem véletlen és nem is túlzás, de hogy miért, azt majd a kedvenc szlovéniai helyeinket bemutató cikkben fejtjük ki – megállás nélkül jutottunk el Padováig, ahol rögtön kiskaput kerestünk: hátha beengednek a Scrovegni-kápolnába, ha úgy nézünk a pénztáros hölgyre, mint a csizmás kandúr a Shrekben. Nem engedtek be. Az északolasz város méltán híres és egyben UNESCO világörökségi látnivalójába ugyanis előzetesen, online kell jegyet vásárolni, amit mi elmulasztottunk. Nagy baj azért nem történt, hiszen Padovában szerettük volna zárni is a túrát, így pünkösdhétfőn végül bejutottunk e kívülről szinte észrevehetetlenül szerény, belül viszont káprázatosan gazdagon díszített épületbe. De ne szaladjunk előre, nézzük, hogy mit lehet látni Padovában a Scrovegnin túl!
Pénteken négy nyüzsgő téren is sűrűn kattogott a fotómasinánk, s nemcsak azért, mert jeles épületek állnak rajtuk, hanem mert tele voltak emberrel. A piazzákon és az azokból vagy azokba futó utcákon aperitivózó (ne feledjük, az Aperol Spritz bölcsőjében járunk!), gesztikuláló olaszok látványa reményt adott, hogy végre talán végleg visszatérhetünk a „régi kerékvágásba”. Ez a remény egy kisebb pánikba csapott át, mikor háromszor kerültük meg a belváros nagyobb részét, ám vacsorázni sehol sem tudtunk. Május végén ugyanis este 11-kor kijárási tilalom kezdődött (ez azóta éjfélre módosult), és az éttermek foglalással fogadták csak vendégeiket. Szerencsére végül a Piazza della Fruttán egy kedves pincérnő megkönyörült rajtunk, és összetolta épp üresen álló két asztalát öt éhes magyar vendégének. Az ételek egyszerűek, ugyanakkor fenomenálisak voltak – az olasz konyhától teljesen megszokottan. A bigoli nevű helyi tésztaféléről, melyet háromféle ízesítésben (szardellakrém, carbonara és paradicsomos húsragu) is megízlelhettünk, még ma is álmodunk.
A Piazza della Fruttát (Gyümölcsök tere) és kistestvérét, a Piazza delle Erbét (Gyógyfüvek tere) a tekintélyes Igazság-palota választja el egymástól. Ide még épp bejutottunk zárás előtt. A középkorban városháza, bíróság és piac szerepét betöltő épület felső szintjének óriási, 81 és fél méter hosszú és 27 méter széles terme, a Salone belépődíj ellenében látogatható. Ha valaki erre jár, ki ne hagyja! Az 1420-as tűzvészig a helyiség háromosztatú volt, ám akkor két falát kibontották. A fából készült mennyezeten és a terem egyik végében felállított, 1466-os, fából készült lószobron, a másik végében pedig a szégyenkövön és egy mai Foucault-ingán kívül az állatövi jegyek szerint csoportosuló mintegy 500 freskót is megcsodálhatjuk. Kell is rá idő, mert a kezünkbe adott leírás csupán néhányat nevesít közülük: a csillagjegyeken kívül főként a hónapokat, ám messze nem ezek a legizgalmasabbak. Legalább egy óra szükséges, hogy megkíséreljünk megfejteni az egyes ábrázolásokat. Izgalmas és egyben szemet gyönyörködtető játék. Ha megpihennénk a „rejtvényfejtés” után, azt az oszlopsorral és boltívekkel határolt, kifelé nyitott tornácokon, azaz a portikuszokon tegyük, majd a földszinten hosszan végigfutó két folyosón sorakozó csemegeboltokat se kerüljük el.
A Piazza della Signoria és a Piazza del Duomo hangulatát megtapasztalva tértünk nyugovóra, hogy másnap, azaz szombat délelőtt három személy köré szerveződjön a délelőttünk. Az első Páduai Szent Antal volt, hiszen a kötelező cappuccino és brioche reggelire való elfogyasztása után a róla elnevezett és sírját rejtő bazilikába igyekeztünk. Az óriási és a legkülönfélébb stílusokat magában hordozó templomnak nemcsak a hajói és a kápolnái, hanem a kerengői is méltók a figyelemre. Miután ismét a Piazza del Santón találtuk magunkat, körbejártuk „második hírességünk”, Donatello lovas szobrát, a Gattamelatát. A reneszánsz művész 1453-ban formálta meg Erasmo de Narni több itáliai hatalmat kiszolgáló, sikeres hadvezért, aki a városban halt meg 10 évvel korábban. Katonaemberhez méltatlanul nem csatamezőn teljesedett be a sorsa, hanem agyvérzés vitte el.
A nap harmadik „híressége” Báthory Miklós, akinek a szobra a bazilikától körülbelül 100 méterre található Prato della Vallén áll. A középkorban megtervezett téren, mely véleményünk szerint Európa egyik legszebbje, egy szabályos, kissé lapított kör alakú, hatalmas vízmedence áll, melynek partjain és hídfőin – az obeliszkeket is beleszámolva – 88 szobor található. Ismert (Petrarca, Mantegna stb.) és kevésbé ismert alakok tekintenek le ránk, éles kontrasztot alkotva azzal, ahogyan a mai kor embere belakja, használja a teret, hiszen a tér medencén és parkon kívüli, aszfaltozott külső részén ezen a szombat délelőttön kínai áruk piaca működött.
Hétfőn ömlött az eső az egész térségben, szünet nélkül, kegyetlenül. De Giotto művészete teljesen lenyűgözött. A kápolnába egy „zsilipen” keresztül vezet az út, ahol megnéztük a Scrovegni család és a freskók történetét bemutató kisfilmet. Ezalatt a kápolnát páramentesítették, majd mi is kaptunk negyed órát, hogy sétáljunk és fotózzunk benne. Kissé futószalagszerű tehát a műélvezet, de minden másodperce megéri. Nem kevésbé gyönyörű a dóm keresztelőkápolnája, Giusto de' Menabuoi freskóremekeivel. Bejutni ugyan a kapun lévő egyértelmű nyitvatartási idő ellenére sem lehetett, de szerencsére két, éppen munkára érkező hivatásos fotósra rácsatlakozva beengedett minket az illetékes, így közel negyed órát foroghattunk körbe-körbe, ámuldozva.
Padovai tartózkodásunkat Janus Pannonius, Báthory István és Zsámboki János (utóbbi kevésbé ismert humanista) egykori tanintézményében, az Il Bo palotában, azaz az egyetemen zártuk. A profi vezetés során a dísztermet, az anatómiai színházat, az orvosok, végül pedig a jogászok záróvizsgatermét nézhettük meg. A híres egyetem falain a reneszánsz, újkori és fasiszta kori festészeti örökség harmonikus egymás mellett élését figyelhetjük meg, de a vezetés során még számos érdekességről hallhatunk, például Galileo Galilei tanári pályájáról vagy a világ első PhD-fokozatot szerzett nőjének, Elena Lucrezia Cornaro Piscopiának tragikus végzetéről.
S hogy mit csináltunk szombat délután és vasárnap? Kimozdultunk a kisebb városokba! A következő cikkben azokról mesélünk.
Fotó:
Vargha Márk
