Megy a gőzös!

Nincs autóm. Így (közel tizenöt év szünet után) ismét életem része a MÁV – nagyon élvezem, az 5-10 perces késéseket leszámítva.

Vonatoztam már kétszer e hónapban. Jól megtervezett csapatépítés önmagammal:
8:10-9:00 Bámulok bambán a fejemből, csak a kalauz szól hozzám kedvesen – mosolygok.
9:00-9:30 Olvasom a könyvem, mosolygok.
9:30-tól bámulok, mosolygok, átszállok, almát eszem, iszom, rájövök, hogy van wifi, nem tudom bekapcsolni. A szomszéd segít. Gyáááá, hát persze hogy mosolygok – magamon.

Miért éppen Alaszka - Kiskunmajsa Termálbisztró?

Elindultam az Alföldre borvacsorázni. Sokaknak magyarázkodnom kellene, ugyanis sem Budapesten, sem vidéken nem tudunk bemutatókat vállalni az örökös borhiány miatt. Szó se róla, nagyon büszkék vagyunk rá, hogy a Michelin-csillagos éttermekben megtalálhatók a boraink (kár, hogy mi személyesen nem – de ami késik, az csak nincs itt időben). Az Alföldön viszont ott van Köpcös barátunk, álnevén Léder Zoli borász, no meg a Pellikán család. Nagyon sok emberközeli élmény köt hozzájuk több mint egy évtizede. A környezetünkben megpróbálunk mindig egy kicsit többet adni, mint amennyit kapunk, bízva abban, hogy a világ így jó irányba halad.

Velük kapcsolatban itt van a bibi – úgy érzem, sosem tudunk felülkerekedni. Ha megkínálom őket borral, hagynak itt pálinkát. Ha reggelit adok, akkor legközelebb etetnek, szállásolnak, strandoltatnak…. Éveken át vendégelték meg a borászokat a Kakas-dűlőben a Tokaji Ősz rendezvény zárónapján. Decemberben a csomagot a Mikulás, a kolbászt/sonkát/bort/bonbont/libamájat meg Köpciék hozták. Két héttel ezelőtt egy fantasztikus kóstolót kaptunk ajándékba nő- és Zoltán-nap alkalmából. Huszonnégy féle 1999-es késői szüretelésű és aszúbort tálaltak elénk ezek a jóemberek a saját gyűjteményükből. Királyudvar, Szepsy, Demeter Zoltán, Füleky, Dobogó, Royal, Oremus, Degenfeld – nem hívom ki magam ellen a sorsot, nem folytatom a sort, nem kell az ellenség. Egyik-másik tétel korát meghazudtolóan frissen, üdén tárult elénk.

Egyértelmű, hogy rohanok, ha hívnak. Az utolsó, ragasztós „reserve” címkés bort is felhoztam a pincéből, keresztülszeltem az országot, hogy együtt tölthessünk egy estét, éjszakát, hajnalt. Őszinte barátság, vendégszerető közösség, életszeretet várt most is. Jani, a szakács helyi viszonylatban villantott – kacsa, szűzérme, padlizsán, lazac stb., egy kis grillázs, pici tejszín. Nagyon ízletes, bőséges vacsora volt. Köpcössel egy alkalommal megállapítottuk – és most is ezzel az életérzéssel búcsúztam el tőlük –, hogy mi igazából még nem tudunk, de már szeretünk élni. Ámen.

Emlékszem, Sopronban…

Sopron gyönyörű. Színes, ódon házak, kis utcák a belvárosban, rejtett belső udvarok – az egyikben pici antikvárium, tüneményes antik eladó bácsival.

Molnár Balázs tizenkét éve tartja a borainkat a Natura Vinotéka kínálatában. Kicsit megborzongtam, amikor visszaemlékeztünk, hogy utolsó látogatásunkkor még egyetlen utóddal sem büszkélkedhettünk. Az ő boltocskája is kisebb volt. Most nagyobb az üzlet, pöti pincével, gondosan összeválogatott borokkal, törzsvásárlókkal, izgalmas kóstolókkal. Hahó: mindig van nyitva francia pezsgőből három-négy fajta! Igyekezzenek gyakran betérni, mert ilyen lehetőség nem sok helyen adatik. Másnap én is visszatértem a vonat előtt, remekül eltársalogtam egy betévedő német házaspárral. A végén el is vittek hat-hét palack bort. Kezdem azt hinni, hogy Jóskámnak igaza van, amikor azt mondja, én lennék a világ legjobb marketingese, ha egy kicsit jobban érdekelne a pénz.

Derítés

Eljött az idő, nekifogunk a palackozás előkészítésének. A derítés a következő lépés a bor életében. Ez korántsem azt jelenti, hogy a hordó előtt állva vicceket mesélünk. Minden borban található fehérje. Ha benne is marad, hőmérséklet-változás esetén a palackban kiválást okoz. Ezt szeretnénk megelőzni. Bentonitot használunk, magyarra fordítva agyagot. Rengeteg egyéb szer van a piacon, de egyrészt ezeket nem ismerem, másrészt nem érzem, hogy bármit ki szeretnék venni a borainkból.

Tény, hogy vannak fura figurák körülöttünk. Szabó Csabi nem az – ő a teljesen egészséges, ép gondolkodású, józan művészgazda. Fóliasátorban termeszt szigorúan természetes környezetben (nem tápkockás, irányított klímájú üvegházban) paprikát és paradicsomot Szentesen. Naponta belehal egy kicsit – megérti, akinek volt már szerencséje 50 fokos fóliában kapálni. Este épp ezért visszavonul kis műhelyébe alkotni, újjászületni. A napközben összegyűjtött állati tetemeket, siklóbőrt, békát, tehénlepényt álmodja művészi alkotásokba. Biztos kicsit bizarrnak tűnik, van olyan is. Jókat szórakozunk a munkáin, amelyek több borászatban is fellelhetőek – merthogy használt dugót, törött palackot, csorba kávéscsészét is álmodik. Ezeket a mások számára „halott” állatkákat, eszközöket próbálja egy új alkotásban, más megvilágításban életben tartani. Nagyon is jól teszi.

Bodrogkeresztúrban kiállítás nyílt a munkáiból. Bendegúzom szerint a mi házunk teli van ugyan szabócsabival (most ismerte meg személyesen), de azért lelkesen elkísért a megnyitóra. Repesett a szívem – mondanák a költők. Nem azért, mert a délelőtti kóstolóm elhúzódott, utána rohantam Miskolcra bort szállítani, és levegő után kapkodva tíz percet késtem a beszédnél – hanem mert nekem bizony már akkora fiam van, hogy egy kiállítás megnyitójára együtt megyünk.

Csabi pedig megígérte, hogy csinál egy kiállítást a présházunkban, a Csontos-dűlőben.

A korábbi részeket itt találod:
Taavaszi szél viiiiizeeet áraszt... (Bottszerda 4.)
Szita, szita péntek, szerelem csütörtök... (Bottszerda 3.)
Meleg január (Bottszerda 2.)
Egy borász-anyatigrinc hétköznapjai (Bottszerda 1.)