Alacsonyabb fordulatra kapcsolok

Huszonkét év nagy idő egy ember, de egy szőlőbirtok, egy borászat életében is. Ennyi időt töltöttél a Villányi borvidék emblematikussá vált borászatánál. Emlékszel még a kezdetekre?

Mai szemmel nézve zöldfülű huszonöt évesként kerültem a Vylyan csapatába. Debreczeni Pál, a birtok alapítója keresett meg. A gyöngyösi főiskolán végeztem szőlész-borászként, aztán a gödöllői egyetemen szereztem gazdasági agrármérnöki diplomát. Épp Kaliforniában voltam borászati gyakorlaton, amikor megkaptam a felkérést. 1999-et írtunk. Bár eredetileg azt terveztem, hogy még egy időre visszamegyek Amerikába, amikor megláttam a birtokot, azonnal eldöntöttem, hogy maradok.

Ez volt a pincészet hőskora?

Számomra egyértelműen! Akkor indult el az első nagy telepítési hullám, egyszerre ment a birtok és a borászat építése, mindent meg kellett tölteni élettel. Nem volt könnyű, de Pali mindig azt mondta, egyszer majd jó lesz erre visszatekinteni. Mint annyi másban, ebben is igaza lett. Hihetetlen teremtő erővel megáldott, inspiráló vezető volt. A szellemisége ma is él, még most, bő másfél évtizeddel a halála után is sokszor eszünkbe jut, hogy erre vagy arra vajon mit mondana a „főnök”. Bulldózerként ment előre, ő tette be a birtokot „egyesbe”, de a finomhangolást már Debreczeni Mónika végezte, általa kapta a Vylyan azt a kisugárzást, amit annyira szeretünk ebben a helyben mindannyian.

Debreczeni Mónikával könnyen megtaláltátok a hangot?

Számunkra is meglepő volt, hogy a szőlőtelepítéstől a borkészítésig mennyi mindenben gondolkodunk egyformán. Ha voltak is véleménykülönbségek köztünk, azt pillanatok alatt meg tudtuk beszélni, és szinte hihetetlen, hogy a borokkal, a borok stílusával kapcsolatban milyen nagy volt az egyetértés köztünk. Félszavakból is megértettük egymást, egy srófra járt az agyunk, és együtt csiszolódtunk az évek alatt. A napokban megkóstoltunk néhány bort együtt, és akár ki is cserélhettük volna a borleírásainkat, mert szinte szóról szóra megegyezett a véleményünk. A közös munkánk mentes volt minden komolyabb feszültségtől, talán ennek is köszönhető, hogy olyan szép sikereket könyvelhettünk el az eltelt évek során.

Kiemelnél néhány fontos csomópontot, amire szívesen gondolsz vissza?

Aki ismer, tudja, hogy nem élek a díjak, az eredmények bűvöletében, számomra sokkal fontosabb az oda vezető út, mint maga az elismerés. De szívesen idézem fel azt az ünnepséget, amikor a nemrég elhunyt brit borszakíró, Steven Spurrier kezéből vehettük át a Decanter World Wine Awards Regional Award díját a 2004-es pinot noir borunkért, vagy amikor 2008-ban megkaptuk az Év Pincészete címet. Sok szép pillanatot köszönhetek a Vylyannak, például azt is, hogy volt szerencsém személyesen találkozni Roger Moore-ral. Az UNICEF jószolgálati nagyköveteként jött Budapestre, és mivel a tiszteletére rendezett fogadáson a mi borunkat is felszolgálták, előtte felkereshettük őt a lakosztályában. Hosszan tudnám sorolni, mennyi díj, elismerés, jó szó, köszönet jutott nekünk és személy szerint nekem is az elmúlt huszonkét évben. Lesz mit mesélni az unokáimnak.

Szeretetteli légkör, sikerek, fontos és jó munka – ahogy így hallgatlak, nem is nagyon értem, miért hagyod el a Vylyant. Elmondanád, hogyan hoztad meg a döntést?

Nem volt könnyű. Karácsony napján fogalmaztam meg a felmondásomat, tele kétségekkel. Egy ideje már éreztem, hogy közeleg a váltás pillanata, de sokáig magamnak se mertem bevallani. Atyám gazdálkodó ember volt, dísznövényekkel, szántóföldi növényekkel foglalkozott, nyáron alig láttuk, de télen mindenre jutott ideje, még arra is, hogy újságot olvasson a karosszékben. Nekem pedig soha semmire nem volt időm. A Vylyan mellett ott van a családom, a négy gyerekem, a saját pincém, a kis birtokom. Valamit el kellett engedni. Fiatalabb nem leszek, már nálam is a B oldal forog, itt az ideje, hogy lassítsak egy kicsit.

Fog ez neked sikerülni? Nem nagyon látlak karba tett kézzel…

Karácsony óta él bennem egy kép. A Vylyan mint egy hatalmas óceánjáró stabilan, biztosan megy az útján, és ez akkor is így lesz, ha már nem én mondom a parancsnoki hídról a srácoknak, hogy teljes gőzzel előre. Az a dinamika, az az erkölcs, az a munkamorál, amit együtt alakítottunk ki, ezután is megmarad. Én pedig most átszállok egy csónakba, és megfogom az evezőket. Csak akkor haladok, ha húzom, de magam döntöm el, hogy merre megyek, és azt is, hogy milyen gyorsan.

A korábban pincemesterként melletted dolgozó fiatal szakember, Tóth Sándor lesz az utódod a Vylyanban. Zökkenőmentes lesz az átmenet?

Minden bizonnyal. Sanyi nálunk töltötte a gyakornoki idejét, és már akkor megéreztem benne a tüzet, a rátermettséget. Nem véletlen, hogy utána Mónikával egyeztetve visszahívtam pincemesternek. Ő is Gyöngyösön végzett, akárcsak én, és ő is Kaliforniából jött haza, hogy megkezdhesse a munkát a Vylyanban. Egyformán gondolkodunk, néha mondtam is neki, hogy vitatkozhatna egy kicsit, de nem volt min, mert annyira egy nyelvet beszélünk. Fiatal kora ellenére megvan benne a feladat ellátásához szükséges hivatástudat, lelkesedés, ambíció, elszántság és tehetség. Nyugodt szívvel bízom rá a pincét, de ha szüksége lesz segítségre, akkor is ott leszek mellette, hiszen tanácsadóként maradok a Vylyannál.

Csütörtökön volt az utolsó munkanapod. Végiggondoltad már, hogy mit fogsz csinálni a felszabaduló időddel?

Amikor elköszöntem a srácoktól, felidéztünk egy régi viccet: Józsi bácsi nyugdíjba megy. Ismered?

Nem. Mondd el!

Szóval nyugdíjba megy, és a kollégái megkérdezik, mit fog csinálni. Mire Józsi bácsi: beülök a hintaszékbe. Na jó, de mi lesz egy hét múlva, kérdezik a kollégák. Elkezdek hintázni, mondja Józsi bácsi. De komolyra fordítva a szót: szépen alakul a saját pincém, és örülök, hogy ott lehetek a tőkékkel, láthatom a fejlődésüket. Raktárt fejlesztek, lecserélem a hordókat, és emellett bort készítek egy belga úriembernek, kizárólag a belga piacra. Viszont mindennél fontosabb, hogy több időm marad a családomra, a feleségemre és a gyerekeimre. A legkisebb két és fél éves, alig ismerjük egymást.

Tehát elkezdesz hintázni?

Úgy is mondhatjuk. Most még fel se tudom fogni, hogy mindez mit jelent majd a mindennapokban. A Vylyantól teljesen elszakadni úgysem tudok, hiszen benne van a szívemben, a lelkemben, minden lélegzetvételemben, de most alacsonyabb fordulatra kapcsolok, és elkezdem a saját utamat járni.

(x)