Vissza
Palacsintakirályság
2023.10.07. | Balla Nikolett
Sós, édes, rántott, amerikai, klasszikus… A miskolci Creppy Palacsintaház lenyűgöző kínálatával sok rajongót vonz. Tulajdonos-vezetője, Oszlánczi Réka huszonkét évesen nyitotta a helyet, és azóta is rendíthetetlenül menetel előre...
A girlboss kifejezést azokra az intelligens, magabiztos és szorgalmas nőkre használják, akik saját vállalkozást vezetnek, és kemény munkával, önerőből érték el sikereiket. Ez a leírás rád is nagyon illik. Tudsz ezzel azonosulni?
Imádom ezt a szót, és nagyon jólesik. Tizenhét éve vezetem ezt az éttermet, és kemény munka áll mögötte, az biztos. Sokszor napi 15-16 órát is dolgozom, de szerencsére nem vagyok egyedül. Családi vállalkozás a miénk, és egy 25 fős stábot vezetek.
A vendéglátás szeretete a gyerekkorodból, a szüleidtől ered, az egyetemen pedig angol szakra jártál. Mi segített az üzleti életben is sikeressé válni?
A vendéglátásban nőttem fel, így például a pénzkezelésbe és a könyvelésbe már nagyon korán betekintést nyertem. Egyébként mindig azt mondom, hogy a józan paraszti ész néha sokkal többet ér, mint sok Excel-táblázat. Kell hozzá érteni, persze – most is épp egy pénzügyi tanfolyamon veszek részt, ami kifejezetten a cashflow-ról szól –, de fontosak a jó megérzések is. Ha jól van szervezve és összerakva, a rendszer – függetlenül a szakmától – működik. A mi pénzforgalmi táblázatunkat is én raktam össze egy saját készítésű Excel-táblázatba úgy, hogy az már 17 éve megállja a helyét.
Mik azok a feladatok, amiket a legjobban és a legkevésbé szeretsz a munkádban?
A kreatív részét nagyon szeretem, amikor egy új ételt kell kitalálni vagy kutatunk utána, esetleg ha valami fotós vagy marketinges projektet valósítunk meg. Számomra az is izgalmas, amikor egy új, innovatív dologgal találkozom, és elkezdek agyalni rajta, hogy hogyan tudnánk beépíteni a működésünkbe. Lehet, hogy ez apróság, de szeretem. Engem motivál és jó érzéssel tölt el, hogy nálunk mindig van valami új, ami más étteremben nincs. Amit nem szeretek, az inkább az adminisztrációs rész, elég monoton, és emiatt unalmas is. De muszáj, hogy minden a helyén legyen.
Vannak kifejezetten olyan tulajdonságok, amik nem hiányozhatnak egy jó vezetőből?
Nálam egyre inkább a türelem kerül előtérbe, főként a dolgozókkal kapcsolatban, ahogy egyre nő a csapat. Huszonöten vagyunk, ez huszonötféle igényt, kedvet, lelkiállapotot jelent, és ezeket mind figyelembe kell venni. Ezen kívül ott az alázat. Egy állásinterjún például nem tudok azonosulni egy olyan jelentkezővel, aki nagyképű, főleg ha vendéglátási területre akar pályázni. Nálam ez kizáró ok. Én magam is próbálom a sikereimet visszafogottan megélni, nem én vagyok az atyaúristen. Alázattal tekintek az eredményeimre, és ezt a kollégáktól is elvárom.
Szerinted mi az az egyetlen tulajdonságod, ami nélkül biztosan nem ott állnál ma, ahol tartasz?
A korábban említettek közül a kreativitást emelném ki, ez nagyon fontos nálunk. Amit mi adunk a vendégeknek, az több részből áll össze egy egésszé. Van a termék, aminek hihetetlenül jónak kell lennie, különlegesnek, egyedinek és persze finomnak. Mellette van a szolgáltatás, az, ahogy a pincérek viselkednek, az egyenruhájuk, és az, hogy milyen eszközöket használunk. A harmadik pedig, amitől az egész egy kerek Creppy-élménnyé változik, az az addíciók területe, például a törzsvásárlói rendszer, az étterem miliője, a különleges berendezés, maga az atmoszféra. És persze kell az igényesség, az, hogy mindig a maximumra törekszem, nem elégszem meg azzal, hogy „jól van az úgy”. Ezt a kifejezést teljesen kiirtottam ebből a házból, mert nem, nincs jól.
Mikor érezted magad a legbüszkébbnek?
Üzleti szempontból több olyan alkalom is volt, amikor megálltam egy kicsit, és visszatekintve átgondoltam, hogy hol tartunk. Az egyik, amikor a saját városom ismert el, és megkaptam a Miskolc Város Turizmusáért nívódíjat. Az nagyon jó érzés volt, hiszen azt láttam belőle, hogy amit itt a palacsintaházban alkottunk, azt a miskolciak is szeretik. És jólesik, hogy lokálpatrióta szemléletű vállalkozónőnek tartanak. Illetve nagyon nagy elismerés volt, amikor a Weidlich Pál díjat kaptam, a Fekete kutyát, mert az is egy miskolci díj, és szintén kereskedelmi, turisztikai vonatkozású. Ezeknél tényleg azok az emberek ismerték el a munkámat, akikkel nap mint nap találkozom. Ezen kívül pedig amikor 2019-ben beindult a franchise rendszerünk, bekerültünk a világ legjobb 12 feltörekvő franchise vállalkozása közé, mert sikerült nagyon komplexszé varázsolnunk úgy, hogy az mindössze néhány hónap alatt teljesen átemelhető legyen egy új étterembe. Ezért Las Vegasban vehettük át a Nemzetközi Franchise Szövetség díját. Hatalmas mérföldkő volt, hogy a legnagyobb amerikai szervezet ismerte el a munkánkat.
Kételkedtél valaha abban, hogy jó úton jársz-e?
Persze, mindenki kételkedik. Én is, folyamatosan, pedig tudom, hogy nagyon innovatívak vagyunk, mindig törekszünk arra, hogy mindenki előtt járjunk. De folyton a fejemben van, hogy nem maradunk-e le, nem fog-e elavulni ez a téma, agyalok rajta, hogy hogyan frissítsük a kínálatot, mivel tegyük trendibbé. Illetve az is fontos, hogy ne csak a vendégek számára, hanem munkaügyi szempontból is vonzó hely legyünk.
Az sosem fordult meg a fejedben, hogy abbahagyd?
Egyszer úgyis abba kell hagyni, de nem mostanában. Korábban volt ilyen, és akkor nagyon nagy szükségem volt a családomra. Ők folyamatosan egy komoly támogató közeget nyújtanak számomra, és mindig megnyugtattak, hogy várjunk még, hogy be fog érni ez a dolog. Pedig sokszor fel akartam adni, amikor nem ment az üzlet, amikor nem volt bevételünk. De ezeken túl kell lendülni, erőt kell venni magunkon, és még több energiát beletenni. Ha így nem, akkor kitaláljuk, hogy hogyan megyünk tovább, és haladunk előre. Ilyen volt például a Covid alatt, hogy egyik napról a másikra be kellett zárni az ajtót. Akkor egy éjszaka alatt fel kellett építeni a kiszállítási üzletágat, szoftver- és konyhatechnológiai szempontból is. A pincéreknek futárokként kellett folytatni, és közben tartottuk bennük a lelket, mert nem tudtuk, hogy meddig tart, de azt igen, hogy nem ezt szeretnék csinálni. Egyszerűen nem volt más megoldás, én sem terveztem a házhoz szállítást korábban, de jó döntés volt, mert még most is itt vagyunk, és a kiszállítás azóta is működik.
Mik azok a célok, amiket mindenképpen szeretnél még elérni a következő öt évben?
Céljaim mindig vannak, bár kicsit elkanyarodtam az üzleti világtól az elmúlt pár évben. Jött a Covid, ami befékezte a termelési hatékonyságunkat. Közben lett egy kisbabám, így inkább a családra fókuszáltam, emiatt kicsit kapóra is jött ez a lelassulás. Most már viszont hároméves, így én is újra többet dolgozom. Vannak és lesznek céljaink, most éppen azon gondolkodunk, hogy jó lenne még üzletet nyitni. Amiket korábban beindítottunk Debrecenben és Gyulán, azok sajnos bezártak a világjárvány miatt. Az operatív részt is folyamatosan frissítjük, illetve az utóbbi években webshopot építettünk, de a nagyszabású célunk továbbra is a terjeszkedés.
Szeretnéd ezt a céget majd a gyerekednek is továbbadni, hogy a Creppy egy többgenerációs „palacsintakirályság” legyen?
Ez már most is az. De majd ő eldönti, hogy mit akar csinálni, én nem akarom a szabadságától megfosztani. Persze, az a fő cél, hogy az örökséget vigye tovább, a saját szájíze szerint, és ha így dönt, én mindenben támogatni fogom. De ez persze még messze van, és addig én építem és fejlesztem a vállalkozást, minden erőmmel és lelkesedésemmel.
Sok fiatal lány számára lehet inspiráló, amit elértél. Mit tanácsolnál a hasonló pályát fontolgatóknak?
A kitartás elengedhetetlen tulajdonság, és nagyon sok türelemre is szükség van. Hiába pattan ki egyik napról a másikra a fejünkből egy ötlet, és hiába élünk ebben a felgyorsult világban, a siker nem jön olyan hamar, mint ahogy azt elvárjuk tőle. Amikor megnyitottuk az éttermet, három év megtérüléssel számoltunk, ez volt a tervezett bevezető időszak. De sok minden történt, és öt év lett a bevezetés, nekünk pedig végig kellett játszani ezt a türelemjátékot. Ezen kívül pedig áldozatokat kell hozni, anélkül nem megy. Bármennyire csilivilinek tűnik az, hogy kiöltözve előadást tartunk, és elmeséljük, hogy mi mindent elértünk, de mögötte ott vannak a sírós éjszakák meg a hajnalig tartó munka. Ezeken sajnos keresztül kell menni ahhoz, hogy utána jöjjön a siker.
Megjegyzés: a szerző a BME kommunikáció-médiatudomány alapképzés másodéves hallgatója, a cikk az Újságírás kurzus keretében született.
Fotó:
Creppy Palacsintaház
