Szó-Val, Szomszéd, ide jövünk még!

Szó-Val Bisztró, Somoskőújfalu

A nyár utolsó szombatja már hagyományosan a kirándulásé: kimenni Budapestről, sőt Pest megyéből, lehetőleg zöldben lenni és jót enni. Idén a célpont Salgótarján volt – az egyetlen megyeszékhely, ahol még sosem jártam, azon belül is a Szó ami Szó (a térképen G&D) Pékség és Cukrászda, két országtorta szülőhelye: a Pannonhalmi sárgabarack-pálinkás karamellé (2015) és a szédületes népszerűségű Őrség Zöld Aranyáé (2016). A nógrádi megyeszékhely közelében Somoskő vagy Salgó vára lehet egy könnyebb gyalogtúra célpontja. Majdnem meg is vagyunk, vonattal vagy busszal kényelmesen teljesíthető a terv, de hol legyen az ebéd? Egy véletlen közösségi médiás posztban látom meg nyáron: Szó-Val Bisztró. Idén tavasszal, csak hétvégén nyitva, Somoskőújfaluban, a főút mellett. A séf? A cukrász, maga Szó Gellért! Fele sem tréfa, ezt ki kell próbálni. S így a két vár közül is Somoskő „nyert”.

Erdő széle, sok árnyék, kicsi tó, szabadtéri asztalok, játszósarok. Mesés, kedves kicsi hely, tényleg, ebédidőben szinte telt ház van. Az étlap hosszú: többféle leves, vegetáriánus, halas, húsos fogások is szép számmal vannak, a desszertek között viszont egyik országtortát sem látjuk.

Kovászosuborka-krémlevessel kezdünk, ami a mi ízlésünknek ugyan túl fokhagymás és kevéssé savanykás, egyébként pont elég sűrű és ötletes, bár logikus a levesbetét: garnéla. Hiszenaz uborka sava felélénkíti a garnéla édességét, a garnéla pedig lekerekíti a lé savasságát. Ugyanez az elv működik a klasszikus konyhában akkor is, amikor rákfélék mellé citromot, ecetes elemet vagy savas mártást adnak. A kapor pedig szinte összekötő kapocs. A kapor–uborka páros magától értetődő, de a kapor és a rákfélék is klasszikus társak, főleg az észak- és kelet-európai konyhákban. 

A főétel káprázatos. Szarvasgerinc, vaníliás zellerpüré, savanyított fenyőrügy, kucsmagomba, szarvasgombás jus, vadbors. Már az összetevők felsorolása is sejteti, milyen könnyen félrebillenhetett volna ez a tányér. A vanília egy árnyalattal erősebben adagolva desszertes irányba vihette volna a zellerpürét, a karamellizált fenyőmag tovább erősíthette volna az édes tónusokat, míg a kucsmagomba, a szarvasgombás jus és maga a vad együtt akár túlságosan is mély, földes világot teremthetett volna. Mégsem ez történt. A szarvas maradt a tányér főszereplője, a köré rendezett markáns ízek pedig meglepő fegyelemmel erősítették egymást. Különösen szép ellenpontot adott a savanyított fenyőrügy: nemcsak frissítő savasságával vágott rendet a gazdagabb ízek között, hanem úgy könnyített a kompozíción, hogy közben maga is ugyanazt az erdei történetet mesélte. Talán éppen ez volt a fogás legnagyobb erénye: sokat vállalt, de semmit nem vitt túlzásba.

Kívánjuk, hogy Szó Gellért és profi csapata ezután is merjen sokat vállalni, és nagyon szerethető bisztrójuk sok, magunkhoz hasonló vendéget vonzzon!

Szomszéd Bisztró, Debrecen

Debrecen az ország második legnépesebb városa, gazdasági és kulturális értelemben is megkerülhetetlen regionális központ, gasztronómiai kínálata azonban mintha egyelőre nem tartana lépést ezzel a súllyal. Jó éttermeket természetesen találunk a városban, de ha azokat a helyeket keressük, amelyekért önmagában is érdemes útra kelni, amelyek határozott konyhai gondolatot képviselnek, és országos összevetésben is képesek felhívni magukra a figyelmet, meglepően gyorsan a lista végére érünk.

Az IKON hosszú ideje biztos pont, és megmutatta, hogy Debrecenben is van közönsége az ambiciózus, kortárs konyhának. Mégis nehéz nem észrevenni, hogy egy ekkora városban több hasonlóan erős műhely is kényelmesen elférne. Különösen akkor feltűnő a hiány, ha arra gondolunk, hogy az ország több, Debrecennél jóval kisebb városa és vidéki térsége is képes volt az elmúlt években országosan jegyzett éttermeket felmutatni. Debrecen adottságai alapján joggal várhatnánk sűrűbb gasztronómiai élmezőnyt.

Éppen ezért örömteli, amikor akad egy hely, amely nem egyszerűen korrekt vendéglátást kínál, hanem saját hangot keres, és időnként kockáztatni is mer. A Szomszéd Bisztró ilyen: tányérjain érezhető az a kíváncsiság és szakmai igény, amelyből Debrecenben szívesen látnánk még többet. Története nem indult könnyen: 2021-ben, a járvány miatti étterembezárások idején kezdtek főzni, így az első időszakban a vendégtér helyett kiszállítással kellett bemutatkozniuk. A kertvárosi, korábban családi házként működő épületből kialakított bisztró kezdetben közérthető, szerethető fogásokkal – pizzával, lasagnéval, rántott csirkecombbal – építette fel közönségét, miközben már akkor megjelentek az étlapon merészebb ételek is. Az évek során a konyha egyre határozottabb saját karaktert kapott, a bisztróműfaj kötetlenségét megtartva. 

Először járva itt, a Campus Fesztivál záró napján, időprés nélkül és kíváncsian, Magyar Róbert séf megosztós, két főre összeállított menüjét választottuk, mely hét fogáson keresztül mutatta meg, mit gondolnak itt a bisztrókonyháról. A válogatás nem egyszerűen az étlap slágereinek egymás mellé rendezése, hanem egy meglepően jól felépített sor. A gazpacho már az állagával meglep. A sokfelé megszokott, kenyérrel testesített, sűrűre turmixolt változat helyett itt egy könnyű, szinte ihatóan folyékony leves érkezett – és éppen ez a visszafogottság áll neki különösen jól. Nem a krémesség viszi el a figyelmet, hanem a paradicsom frissessége, a savak és a fűszerezés; üdítő, tiszta ízű fogás lett belőle. Ráadásul a hígabb textúra egyáltalán nem idegen a gazpacho andalúz hagyományától, így ami elsőre rendhagyónak tűnik, valójában inkább egy kevésbé megszokott, nagyon szerethető értelmezés. A buggyantott tojással kínált ratatouille könnyed, zöldséges indítása után a kacsamáj gazdagságát savanyított retek ellenpontozza, majd a marinált tojással és kaprival érkező marhatatár viszi tovább a játékot. Mire a telt ízek túlságosan elnehezítenének, megérkezik a garnélás Cézár-saláta: friss, roppanós közjáték, ami szinte újraindítja az ízlelőbimbókat. (Ez a mogyorószósz hogy tud mindig ennyire jó lenni?!) Így már jólesik a sor legmélyebb, legmelengetőbb fogása, az omlós báránycsülök a krémes polentával, melynek gazdagságába a marokkói citrom sós-savanykás, enyhén kesernyés karaktere hasít bele. A menü ügyesen hullámzik könnyű és tartalmas, lágy és roppanós, savas és telt között. Az, hogy a desszertpálya rendben van (aranygaluska, crêpe Suzette), már nem lep meg, és dicséret jár a fermentált italokért (zöldtea kombucha, vízi kefír, tepache) na meg a zöld tea cold brew-ért. 

Azt mondják, a jó szomszéd aranyat ér. Debrecenben most már azt is tudjuk, milyen jó, ha főzni is tud.