2023.06.08. | Vargha Márk
Vargha Márk szezonális sorozata a befejező részhez érkezett. A tavaszi képslapokon szokás szerint jó ételekről, italokról és az azokat készítő tehetséges emberekről ír. Vagyis olyasmikről, amiért érdemes élni…
Kockás abroszon tovább élő legenda a Róma Ételbárban
Szinte észrevehetetlen helyiség a budai Várhegy tövében. Először mosoda, aztán ikonikussá nőtt kifőzde. Politikusok, üzletemberek, művészek törzshelye. A Róma Ételbárt legendás üzletvezetője, Földes Ilona – alias Cica – tette városszerte harminckét éven át ismertté és kedveltté. Valóságos gyászhír volt a vendéglátós szakmában, amikor 2018-ban befejezte az üzemeltetést. Ám 2020-ban egy fiatal csapat úgy döntött, hogy nem hagyják veszni a Rómát, és Cica aktív közreműködésével, a múlt rekonstruálásával (minden korábbi étlap átnézésével), békebeli dizájnnal újraindították. Bár a helyhez a régi korszakában nem volt szerencsém, újabban minduntalan belebotolok, mert nagyon közel lakom hozzá.
Minden nap nyitva van – igaz, csak ebédidőben – és magyar konyhát visz. Olyat, ami ma már talán „old schoolnak” számít, mégsem lehet belekötni. Itt egyik alapanyaggal sem spórolnak, és nem pótolják hitványságokkal sem, az állagok és a hőfokok pedig mindig olyanok, mintha a nagymamánk állna a tűzhely mögött. Szerintem az ízek is… Úgyhogy örüljünk, hogy végre „kiülős” idő van: irány a Róma, akár a Csalogány utca fáinak lombjai alatt, egyedül, párban, barátokkal, családdal… Sőt külföldiekkel, akiknek például egy maceszgombóclevessel és egy pörköltfeltétes krumplifőzelékkel megmutathatjuk, hogy Budapest ínyenc éttermeinek árnyékában van olyan hely, ahol a hétköznapok házikosztja felé bárki bizalommal fordulhat.
Tavaszi zsongás Rejiji-borokkal Finnország nagykövetségén
Finnországi utam során meglepetten tapasztaltam, hogy északi barátainknál milyen jókat is lehet enni. Bár látva az országnak a Bocuse d’Oron rendszeresen elért kiváló eredményeit – a 2022-esen például hatodik lett a finn csapat –, ez talán mégsem annyira meglepő. A Gellérthegyen működő nagykövetség túl nagy hírverést nem csapott tavaszköszöntő kerti mulatságának, ám akihez eljutott a hír, örülhetett a részvételének. Ráadásul jótékonykodhatott is, mert a nap bevétele a Salva Vita Alapítványhoz került, amely a fogyatékkal élő emberek foglalkoztatását és önálló életvitelét támogatja.
A rendezvényt egy szikrázóan napsütéses májusi napon tartották, TASTE Finland címmel. A kertben pop-up étterem, koncert és garázsvásár várta az érdeklődőket, az épületen belül pedig gyermekfoglalkozásokat tartottak. A szakácsok a svéd kisebbség által lakott autonóm Åland-szigetek egyik szakközépiskolájából érkeztek, és két egyszerűen nagyszerű fogással örvendeztették meg a vendégeket: a sült hal mellé borsóhummuszt kínáltak és zöld tönkölyt spárgával, a tejszínes rebarbarapürét fekete ribizlis búzadarával tették még vonzóbbá. A Nor/ma északi pékségen kívül a nap népszerű meghívottja volt a Rejiji Wines is. A tulajdonos házaspár a teljes aktuális szortimentet elhozta a Mányoki útra. A super premium cabernet franc a Borsmenta tesztelőit februárban nyűgözte le, a csúcson lévő cabernet sauvignonnal való találkozásnak pedig az áprilisi Portugieser du Monde után most újra örülhettem. A pécsi kőtárban ott volt a chardonnay, a portugieser és a premium cabernet franc is, a rozéval és a merlot-val viszont a nagykövetség kertjében találkoztam először. Összegezve: egyenletesen magas színvonalú, finom borai vannak a Rejijinek, megérdemli, hogy széles rajongótábora legyen. Bravó, kedves Reijo és Judit!
Héjon ázott Somló: a Nagybajuszú Jász Laci kóstolója a Borfaluban
Szerkezetépítő mérnök, nagy bajusza van és fenséges nyugalom árad belőle. Jász László a Nagy-Somlói borvidékről jött el májusban, nem kevés rábeszélés után a terézvárosi Borfalu bortékába, a hazai borok nagy választékát kínáló üzletbe. A St. Margit Pincének is dolgozó borász A Nagybajuszú Jász Laci márkanév alatt összesen három hektáron gazdálkodik, a hegy mind a négy oldalán vannak parcellái. Fehér- és kékszőlő-fajtákkal is dolgozik, borai minimális kén hozzáadásával, természetes módon születnek. A natúrvilág szinte kötelezően hozza magával, hogy pét-nat is készüljön, és ez így is történt: a 2019-es hárslevelű számunkra is meggyőző.
A mester a csendes fehérborait – egyfajta védjegyként – szereti hosszan, hetekig héjon tartani. Budapestre a Narancsság 2018-as olaszrizlinget, a Last Dance 2017-es olaszrizlinget és az Amber vin de parfums 2022-es évjáratát (szuperillatos narancsbor az összes elérhető fehér fajtából „keverve”) hozta el. A vörösborok közül jelenleg a pincénél kapható Volcanic Red 2018 fekete járdovány a sztár. Gerééké mediterrán és sűrű, Lacié ásványos és szikár. Somló tehát már kihívta párbajra Villányt a fajta tekintetében, bárcsak még több gazda követné a példát országszerte! Érdekes és szép színfoltját ismerhettem meg a borvidéknek, ráadásul sokat tanultam is, nagyon köszönöm az élményt a Borfalu csapatának! Még találkozunk!
A legédesebb élet délen: Puglia mesevilága
Pugliával hét éve négy cikkben is foglalkozott a Borsmenta, de késztetést érzek arra, hogy ismét reklámot csapjak neki. A fél Dunántúl területű régióban tavaly februárban először, idén márciusban másodszor jártam. Felejthetetlen élmény volt a „fehér városnak” hívott Ostuni sikátoraiban vagy Giovinazzo haragos hullámok ostromolta parti sétányán ballagni, vagy keresztül-kasul bejárni Monopoli óvárosát, aztán este egy pohár susumaniellót elkortyolni. (Ez Puglia egyik kevésbé ismert kékszőlő-fajtája.) Nem a reneszánsz paloták és szobrok vidéke ez, mégis minden megvan, ami a kisimuláshoz kell: a tenger kékje, az olajfaligetek végeláthatatlan sötétzöldje, bájos városok, kitűnő gasztronómia, csúcsborok…
Szóval, buzdítanék mindenkit arra, hogy ha erre jár, a „kötelező” trullókon és strandokon kívül fedezzen fel minél többet e csodás és gazdag vidék kínálatából. Szerintem ez Olaszország legjobb része…
Szinte észrevehetetlen helyiség a budai Várhegy tövében. Először mosoda, aztán ikonikussá nőtt kifőzde. Politikusok, üzletemberek, művészek törzshelye. A Róma Ételbárt legendás üzletvezetője, Földes Ilona – alias Cica – tette városszerte harminckét éven át ismertté és kedveltté. Valóságos gyászhír volt a vendéglátós szakmában, amikor 2018-ban befejezte az üzemeltetést. Ám 2020-ban egy fiatal csapat úgy döntött, hogy nem hagyják veszni a Rómát, és Cica aktív közreműködésével, a múlt rekonstruálásával (minden korábbi étlap átnézésével), békebeli dizájnnal újraindították. Bár a helyhez a régi korszakában nem volt szerencsém, újabban minduntalan belebotolok, mert nagyon közel lakom hozzá.
Minden nap nyitva van – igaz, csak ebédidőben – és magyar konyhát visz. Olyat, ami ma már talán „old schoolnak” számít, mégsem lehet belekötni. Itt egyik alapanyaggal sem spórolnak, és nem pótolják hitványságokkal sem, az állagok és a hőfokok pedig mindig olyanok, mintha a nagymamánk állna a tűzhely mögött. Szerintem az ízek is… Úgyhogy örüljünk, hogy végre „kiülős” idő van: irány a Róma, akár a Csalogány utca fáinak lombjai alatt, egyedül, párban, barátokkal, családdal… Sőt külföldiekkel, akiknek például egy maceszgombóclevessel és egy pörköltfeltétes krumplifőzelékkel megmutathatjuk, hogy Budapest ínyenc éttermeinek árnyékában van olyan hely, ahol a hétköznapok házikosztja felé bárki bizalommal fordulhat.
Tavaszi zsongás Rejiji-borokkal Finnország nagykövetségén
Finnországi utam során meglepetten tapasztaltam, hogy északi barátainknál milyen jókat is lehet enni. Bár látva az országnak a Bocuse d’Oron rendszeresen elért kiváló eredményeit – a 2022-esen például hatodik lett a finn csapat –, ez talán mégsem annyira meglepő. A Gellérthegyen működő nagykövetség túl nagy hírverést nem csapott tavaszköszöntő kerti mulatságának, ám akihez eljutott a hír, örülhetett a részvételének. Ráadásul jótékonykodhatott is, mert a nap bevétele a Salva Vita Alapítványhoz került, amely a fogyatékkal élő emberek foglalkoztatását és önálló életvitelét támogatja.
A rendezvényt egy szikrázóan napsütéses májusi napon tartották, TASTE Finland címmel. A kertben pop-up étterem, koncert és garázsvásár várta az érdeklődőket, az épületen belül pedig gyermekfoglalkozásokat tartottak. A szakácsok a svéd kisebbség által lakott autonóm Åland-szigetek egyik szakközépiskolájából érkeztek, és két egyszerűen nagyszerű fogással örvendeztették meg a vendégeket: a sült hal mellé borsóhummuszt kínáltak és zöld tönkölyt spárgával, a tejszínes rebarbarapürét fekete ribizlis búzadarával tették még vonzóbbá. A Nor/ma északi pékségen kívül a nap népszerű meghívottja volt a Rejiji Wines is. A tulajdonos házaspár a teljes aktuális szortimentet elhozta a Mányoki útra. A super premium cabernet franc a Borsmenta tesztelőit februárban nyűgözte le, a csúcson lévő cabernet sauvignonnal való találkozásnak pedig az áprilisi Portugieser du Monde után most újra örülhettem. A pécsi kőtárban ott volt a chardonnay, a portugieser és a premium cabernet franc is, a rozéval és a merlot-val viszont a nagykövetség kertjében találkoztam először. Összegezve: egyenletesen magas színvonalú, finom borai vannak a Rejijinek, megérdemli, hogy széles rajongótábora legyen. Bravó, kedves Reijo és Judit!
Héjon ázott Somló: a Nagybajuszú Jász Laci kóstolója a Borfaluban
Szerkezetépítő mérnök, nagy bajusza van és fenséges nyugalom árad belőle. Jász László a Nagy-Somlói borvidékről jött el májusban, nem kevés rábeszélés után a terézvárosi Borfalu bortékába, a hazai borok nagy választékát kínáló üzletbe. A St. Margit Pincének is dolgozó borász A Nagybajuszú Jász Laci márkanév alatt összesen három hektáron gazdálkodik, a hegy mind a négy oldalán vannak parcellái. Fehér- és kékszőlő-fajtákkal is dolgozik, borai minimális kén hozzáadásával, természetes módon születnek. A natúrvilág szinte kötelezően hozza magával, hogy pét-nat is készüljön, és ez így is történt: a 2019-es hárslevelű számunkra is meggyőző.
A mester a csendes fehérborait – egyfajta védjegyként – szereti hosszan, hetekig héjon tartani. Budapestre a Narancsság 2018-as olaszrizlinget, a Last Dance 2017-es olaszrizlinget és az Amber vin de parfums 2022-es évjáratát (szuperillatos narancsbor az összes elérhető fehér fajtából „keverve”) hozta el. A vörösborok közül jelenleg a pincénél kapható Volcanic Red 2018 fekete járdovány a sztár. Gerééké mediterrán és sűrű, Lacié ásványos és szikár. Somló tehát már kihívta párbajra Villányt a fajta tekintetében, bárcsak még több gazda követné a példát országszerte! Érdekes és szép színfoltját ismerhettem meg a borvidéknek, ráadásul sokat tanultam is, nagyon köszönöm az élményt a Borfalu csapatának! Még találkozunk!
A legédesebb élet délen: Puglia mesevilága
Pugliával hét éve négy cikkben is foglalkozott a Borsmenta, de késztetést érzek arra, hogy ismét reklámot csapjak neki. A fél Dunántúl területű régióban tavaly februárban először, idén márciusban másodszor jártam. Felejthetetlen élmény volt a „fehér városnak” hívott Ostuni sikátoraiban vagy Giovinazzo haragos hullámok ostromolta parti sétányán ballagni, vagy keresztül-kasul bejárni Monopoli óvárosát, aztán este egy pohár susumaniellót elkortyolni. (Ez Puglia egyik kevésbé ismert kékszőlő-fajtája.) Nem a reneszánsz paloták és szobrok vidéke ez, mégis minden megvan, ami a kisimuláshoz kell: a tenger kékje, az olajfaligetek végeláthatatlan sötétzöldje, bájos városok, kitűnő gasztronómia, csúcsborok…
Szóval, buzdítanék mindenkit arra, hogy ha erre jár, a „kötelező” trullókon és strandokon kívül fedezzen fel minél többet e csodás és gazdag vidék kínálatából. Szerintem ez Olaszország legjobb része…
Fotó:
Vargha Márk