Vissza
Puglia pár percben 1.
2016.04.12. | Szabó Edit
Bari
Reggeli fények, délutáni árnyékok, esti hangulatok, szagok és ízek, kisebb-nagyobb meglepetések: épp, amit várunk, ha rövid időre kiszakadunk az itthoni hétköznapokból.
Van, ahol hosszú idő kell, amíg megmelegszik az ember. És van, ahová elég megérkezni, máris elönt a melegség. Az olasz csizma sarkának-sarkantyújának vidéke ilyen. Ha Puglia kis településein szemünkbe ötlik az első kanyargós utca, az első templom, egy színes gyümölcsös stand, fagylaltos pult, egy kávézóterasz a napsütötte téren, vagy néhány kopottas halászcsónak a kikötőben, máris úgy érezzük, soha nem akarunk hazamenni. Miért is akarnánk, hiszen otthon vagyunk…Reggeli fények, délutáni árnyékok, esti hangulatok, szagok és ízek, kisebb-nagyobb meglepetések: épp, amit várunk, ha rövid időre kiszakadunk az itthoni hétköznapokból.
Bari (Karol Wojtyláról elnevezett) repülőtere Ferihegytől hetvenpercnyire esik légi úton, a reptérről pedig húsz-harminc perc alatt a központba érünk – immáron a föld színén. Vagyis a csomaggal való ügyetlenkedést és a tájékoztató feliratok tanácstalan böngészését beleszámítva is mondhatjuk: a biztonsági övek itthoni becsatolása után akár két órával megcsodálhatjuk, kipróbálhatjuk, elfogyaszthatjuk amott azt a bizonyos elsőt (lásd mint fent), aztán megnyugodva hatolhatunk mélyebbre az élmények erdejében.
Jó háromszázezernyi lakosával, kikötőjével, egyetemeivel a nyitott legyező alakú Bari Dél-Olaszország egyik legfontosabb központja. Az óváros (Barivecchia) folytatásában egyrészt ott a tengerpart a kötelező hangulatos sétányokkal, másrészt – a szárazföld felé – a modern, de kellemesen nyüzsgő, négyzetrácsos utcahálóval szabdalt „újváros”, amelyet széles korzó szel ketté. De az utazó a szűkre szabott idejét többnyire az óvárosban tölti szívesen…
…hacsak nem találja magát az egy hétig tartó – és Marcello Mastroianni emlékének is ajánlott – Bari Nemzetközi Filmfesztivál (BIFEST) programjainak kellős közepén (ahol a vetítések nagy része ingyenes, a többire mindössze 3 euró a belépő).
…vagy nem kerül a Glamour magazin szombat esti óriási köztéri népünnepélyének hatása alá. Mert akkor hol a pálmasor szegélyezte nagy tér sarkán áll meg, hogy meghallgassa a fiatal énekesnőt, aki valamely emeleti ruhaszalon erkélyéről szórakoztatja a dzsesszrajongókat, hol egy impozáns szecessziós sarokház magaslati ablakából technózenét közvetítő DJ-t, figyeli, vagy a helyi „Váci utca” hatalmas tömegében próbál közelebb férkőzni ahhoz a kirakathoz, ahol egy művész elmélyülten végzi az utolsó simításokat két félmeztelen modell pazar testfestésén.
…vagy, vagy, vagy…
De most maradjunk inkább a kályhánál, vagyis az óvárosban. Amely elsőre más hasonló zegzugos, sikátoros-terecskés városmagoknál kicsit rendezetlenebbnek, lepusztultabbnak tűnik – de semmiképp sem ellenszenvesnek vagy ijesztőnek. Meg is van az oka: ez itt nem feltupírozott-kicsinosított, szuvenírboltos, csupa szálloda turistalátványosság, hanem a helyiek valódi lakó- és élettere, ahol mellesleg a turisták is jól elférnek. Például a számtalan trattoria, osteria és egyéb vonzó nevű kifőzde, étterem, kávézó és bár asztalainál.
Nagy a választék, azt sem tudjuk, hová térjünk be. Aki viszont éhes, de nem tud, nem akar „beülni”, könnyen talál olyan pékséget, sütödét, ahol fölkaphat és az utcán megehet egy szelet pizzát, vagy még inkább egy jókora darabot a sokféle focaccia (itáliai kenyérlepény) valamelyikéből. A legigazibb helyi változat jellegzetessége, hogy a paradicsomot belesütik a tésztába. Mmmmm! De ha a városlátogató épp jókor van jó helyen, és rájön, hogy miért ácsorog hatalmas emberfürt egy szűk utca sarkán az éjszaka kellős közepén, megkóstolhatja a sgagliozze nevű rendkívül népszerű csemegét, ami nem más, mint kis négyzetre vágott polentapite, olajban ropogósra sütve. Nem elég azonban jó helyen lenni, nagy adag türelem is kell – bevalljuk, nekünk csak a szemünk lakott jól, bő egyórányi várakozás után feladtuk, miután Bari fiai-lányai mind hatalmas adagot vittek belőle, és a sor csak nem akart elfogyni. Úgy látszik, ők sem mindennap jutnak hozzá…
Ha főtt ételre vágynánk, biztos nem maradunk éhen. Nincs az a tengeri ez-az, amit meg ne találnánk az étlapon, és érdemes is megkóstolni őket – lehetőleg több helyen. Mentatipp: ha életedben egyetlen halétterembe ülsz be, az a Polip tanyája legyen Bari óvárosában (részletes beszámolónk majd külön írásban), de akinek ez nem jön össze, ne búslakodjon, itt még a másodvonal is elsőrangú, nagyot nem lehet tévedni.
Bármely negyedbe vesse is a sors az éhes utazót, feltétlenül megkóstolandó a másik helyi specialitás, az orecchiette (kb.: fülecske); a szokásosnál vastagabb tésztából kis kagylóformát szaggatnak, innen a név. Ez a pasta sok változatban kerülhet az asztalra, leginkább paradicsommal, párolt zöldségekkel vagy raguval – utóbbi gyakran lóhúsból készül. A fülecske tészta egyetlen étlapról sem hiányozhat, de mi a legfinomabbat a Delle Travi nevű kis tavernában ettük, amely állítólag a maga nemében a legöregebb a városban. A belső tér és a berendezés dísztelen, szinte unalmas, a konyha házias, egyszerű és megbízható.
A kancsóba kimért „ház bora” enyhén szólva felejthető – és nem csak itt –, de ezen egy idő után nem lepődünk meg. Noha Puglia az itáliai félsziget egyik legjelentősebb bortermő vidéke, a tucatbor bizony nem túl színvonalas. Igaz, az ára is alulról súrolja az ásványvízét. Jártunk olyan üzletben, ahol másfél euróért is vehettünk volna palackozott (!) bort, de egyet sem találtunk négy eurónál magasabb áron. És persze nem nehéz nyomára bukkanni az igazi italoknak sem – tele a város izgalmas lelőhelyekkel.
…és mindenféle váratlan izgalmakkal. Nem lehetetlen például, hogy a tányérunkra imént kiporciózott tésztával valamelyik este már találkoztunk séta közben. A szűk sikátorok egyik-másikában, az elfüggönyözött, de nyitott ajtó mögött, a konyha mélyén gyúrják-szaggatják az asszonyok a tésztát, majd a rengeteg fülecskét szárítókereteken kiteszik az ajtó mellé az utcára. Azért este, hogy ne hirtelen szikkadjon. Így aztán megleshetjük őket, miközben köreinket rójuk, és megpróbálunk eligazodni a kis utcák útvesztőjében. Ami annak ellenére nem egyszerű, hogy sok-sok jellegzetes templomépület segítene visszatalálnunk oda, ahol jártunk már korábban.
A román stílusban épült Szent Miklós-bazilika tekintélyt parancsoló tömbje nem nyomasztó, a belső tér természetesen dísztelen – csakis az architektúra számít: a tér szerkezete, az oszlopok, ívek ritmusa, falak és ablakok fény-árnyék játéka. A hasonló stílusú Szent Sabinus- (San Sabino) katedrális ugyanúgy monumentális, ugyanúgy lenyűgöző. A „templomskála” másik végén az aprócska – szinte intim – Szent Márk-templom áll, a kettő között bőséges a választék.
Az elsőre kicsinek és könnyen kiismerhetőnek tűnő Barivecchia – lám – egyre jobban magába húz. Reggeli fények, délutáni árnyékok, esti hangulatok, külső és belső terek, szagok és ízek, egyszer kihalt, máskor zsúfolásig telt utcák, kisebb-nagyobb meglepetések: épp, amit várunk, ha rövid időre kiszakadunk az itthoni hétköznapokból.
Nos, amikor épp kisétálnánk a városkapun át a holdfényben fürdő tengerparti sétányra, a rokonszenves éttermek, borozók, bárok bejáratánál csoportosuló fiatalok mögött különösen hívogató kis helyet fedezünk fel. Hááát jó, maradjunk még egy kicsit a falon belül…! Belépvén nehéz eldönteni, hogy poszt-posztmodern dizájnszalonba, underground színházi klubba vagy bölcsész-retróbárba csöppentünk, mindenesetre a dekoráció barátságos zsúfoltsága megfog. Minden asztal foglalt, de persze, hogy talál nekünk helyet a lefegyverző mosolyú felszolgáló – hisz csak innánk egyet. Széles párkánynál huppanunk le a magas bárszékre. A könyöklőn könyvek. Könyvtárba költözött a klub, vagy fordítva? Mindegy is… Amíg kihozzák a két kis pohár grappát – egy „alapot” és egy barikhordóban érleltet –, tálkában pár szem epret tesznek elénk (olyan pirosat és olyan zamatosat, amilyen csak a mediterrán vidéken teremhet), mellette virító zöld mentalevél. Aha! Már értjük, miért ilyen kedvesek! Fölfedték az inkognitónkat. Mi másért kerülne az asztalunkra borpárlat és menta (ráadásul: borsmenta!)? Iszogatunk, üldögélünk, aztán fizetünk, és boldogan hazaindulunk. Jó éjszakát, Bari!
Kapcsolódó Borsmenta-írások:
http://www.borsmenta.hu/eszunk/puglia_par_percben_2
http://www.borsmenta.hu/utazunk/puglia_par_percben_3
http://www.borsmenta.hu/utazunk/puglia_par_percben_4
.JPG)
.JPG)
.JPG)
.JPG)
