Vissza
Nyári képeslapok
2022.09.12. | Vargha Márk
Tarcal, Sümeg, Sarud, Sárospatak és a Karsztvidék nyári képeit villantjuk most fel egy-egy boros vagy gasztronómiai élmény erejéig. A helyszíneken Vargha Márk járt…
1. Első látogatás egy régi ismerősnél: a tarcali Kikelet Pince
Először jártam Tarcalon, először pillantottam le az Áldó Krisztustól a bányató csillogó vizére, először látogattam el a Bűbájos Hétvégére. A Tokaji borvidék eme kedves falva és annak termelői a Kikelet Pince kivételével kívül estek eddig a látókörömön, szóval volt mit pótolni. A rendezvény szerény, de érdemes próbát tenni vele, és a különböző helyszíneken elmerülni az itteni löszös talajon termett furmintok és hárslevelűk világában. Ami szerintünk – megannyi kóstolás után – biztos: Berecz Stéphanie és Zsolt Kikeletje a legjobb Tarcalon.
A pincészet idén ünnepelte 20. születésnapját, melynek alkalmából Horváth Zsolt, avagy KicsiZso és segítői szuper borvacsorát főztek a résztvevőknek péntek estére (lásd a címlapfotót). Másnap és harmadnap pedig reggeli és ebéd/vacsora kategóriában is megcsillogtatták tehetségüket a teraszon. Sorban állás és nagy elégedettség volt látható a standjuk körül, nem véletlenül. Hálásak vagyunk Stéphanie-nak a vendéglátásért, a jobbnál jobb furmintokért, a mosolyokért, a beszélgetésekért, a búcsúaszúért... Boldog születésnapot és hasonlóan sikeres következő 20 évet, Kikelet!
2. Hiánypótló újdonság: natúrborkóstoló Sümegen
A Mitiszol? kóstolót nagyon szerettük a Bálnában, ezért is vettük az irányt Sümeg felé. Az idén ugyanis már másodszor települtek a legjobb natúrborászok Sümegre, hogy a szépséges püspöki palota falai között kínálják boraikat az érdeklődőknek. Andrási Lászlótól és Papa Árontól Sándor Zsolton és Susanne Hanaueren át Sagmeister Ernőig és Geönczeöl Attiláig, valamint a rendezvény „motorjának” is tekinthető Egly Márkig sokféle személyiség, fajta, eljárás mutatkozott meg az eddig fájóan hiányzó, ám remélhetőleg jövőre és azután is stabilan megszervezendő természetes boros seregszemlén.
Köszönjük a finom illatokat és ízeket, kár lett volna kihagyni! Pluszpont jár a sötétedés utáni, igazán színvonalas fényfestésért!
3. Ínyencek oázisa az Alföldön: a sarudi Sulyom
Egy neves gasztroblogger évekkel ezelőtt már ódákat zengett erről a bisztróról, mely a Tisza-tó nyugati partján lévő Sarudon található. Amikor idén nyáron, egy régi mulasztást pótolva megkerültük kerékpárral a Tisza-tavat, Poroszlóra érkezésünk előtt csupán egy étkezést terveztünk a Sulyomban, de az úgynevezett „kis kört” az étterem miatt toldottuk meg. Lelkesedésünk nem véletlen, szerintünk ez az egyik legjobb vidéki étterem ma hazánkban. A két ebéd fogásai között haltepertő, harcsapaprikás, süllő vajtökkel, marhapörkölt, paradicsomleves, barackleves…
Egyik ámulatból a másikba estünk, ráadásul a séf a desszertpályán is szokatlan magabiztossággal mozog. Bárcsak közelebb lenne Budapesthez! Mindenesetre, ha nem épp biciklivel járunk arrafelé, hanem – bármely évszakban – az M3-ason autózunk, nagyon is megéri a kitérőt…
4. Kellemes meglepetés: A Boros Sárospatakon
Fáj a szívünk a bezárt Percze után, örvendezünk ugyanott, Mádon a Szarkaláb sikerének, mégis úgy érezzük, a Tokaji borvidék több jó éttermet is elbírna. Nyárközepi látogatásunkkor teszteltük Sárospatak központjában, egy régi polgárházban helyet kapott A Borost, és nem voltunk elégedetlenek! Különösen dicséretes a környékbeli pincék borainak széles választéka, a magunk részéről a személyesen is nagyon kedvelt Vincze Tomi kétféle pét natját – furmint-hárslevelű és cabernet sauvignon – vittük magunkkal a polcról, mely a helyiség lelke, ugyanis tőle balra a kávézó, jobbra az étterem található.
A kiszolgálás tempója és modora egyaránt nagyon rendben volt, ahhoz pedig, hogy A Boros valóban élvonalbeli hely legyen, a fogásokon kell változtatni. No, nem sokat, csak egy kicsit: egy kis selymesre turmixolás a kovászosuborka-levesnek, egy kis szaft a brassói aprópecsenye húsának, egy kis pirítás a burgonyájának, viszont a rántott hús kiváló… Jövünk még!
5. Kedvenc, ahová visszatérünk: Karsztvidék
Két pihenővel legfeljebb hét óra autóút Budapesttől a szívünknek nagyon kedves szlovén-olasz vidék, hivatalosabban: Trieszt megye. Már harmadik alkalommal mártóztunk meg itt az Adriai-tengerben, vásároltunk be a megyeszékhely „gurméplázájában”, az EATalyben, s talán most aludtunk a legszebb szállásunkon. Ezúttal ugyanis nem a legészakibb csücsköt, Duinót néztük meg újra, hanem a legdélebbit: Muggiáig merészkedtünk, felhajtottunk a városka feletti hegyre, ahol a Villa Ambrosia kertjéből beláttuk az egész öblöt.
Nincsen Karsztvidék-túra osmicézés nélkül: a rövid időre kinyitó, saját maguk termelte hideg ételekkel és borokkal csalogató magánházak közül most Rupingrandéban (Repen) Volnikékat vettük célba. Jó döntés volt, mindent nyújtottak, amit egy jó osmicétől várunk: kilátás a lankás, erdős dombokra és szőlőültetvényekre, árnyas fák a kertben, háziállatok, kockás műanyag abroszok, szánkban szétomló sonkafélék, sajtok, foszlós kenyér… Folytatás 2023-ban!
Fotó:
Vargha Márk
