Vissza
Borfesztivál tanulságokkal
2024.10.21. | Szabó Edit
Budapest legnagyobb múltú és legkomolyabb presztízsű borfesztiválja az idén 33. alkalommal várta a látogatókat a budai vár területén. Azaz csak várta volna, ha az özönvízszerű eső és az építkezés el nem riasztotta volna még a feketeöves fesztiválozókat is…
A Budapest Borfesztivál 33 éve alatt sok mindent megéltünk már. Volt szikrázó napsütés, felhőszakadás, szél és zápor, de ilyen hideg, nyirkos, esős, barátságtalan szeptember közepére nem emlékszem.
Ráadásul a budai vár nagy része jelenleg építési terület. Az volt már tavaly is. Munkagépek, kihelyezett konténerek között visz a vendég útja, és csütörtökön, amikor megérkeztem, még javában folyt a munka. Dolgoztak a fülsiketítő hangot adó gépek, és a részben elbontott, részben felállványozott épület cseppet sem adott vonzó hátteret.
Értem én, hogy szeretünk a hagyományokhoz ragaszkodni, azt is értem, hogy a turisták nagy része éppen a helyszín miatt vált jegyet a fesztiválra, de talán az átépítés idejére érdemes lett volna mindezt átgondolni. Már csak azért is, mert a borsos bérleti díjat egyre kevésbé tudják – vagy akarják – kigazdálkodni a borászok, évek óta csökken a standok száma, és hiába tesz meg mindent a rendezvényt szervező Borkultúra Kht., a borászok egyre kevésbé tekintik presztízsvesztésnek, ha nem jelennek meg a fesztiválon.
Emlékszem, volt idő, amikor száznál is több faházban személyesen a borász töltötte meg a látogatók poharát. Ha jól számoltam, a kitelepült pincészetek száma az idén nem érte el a nyolcvanat, bár kétségtelen, hogy jöttek helyettük borbárok, kereskedések, közösségi standok, ahol szintén jó borokat lehetett kóstolni. Mert a minőségre az idén sem lehetett panasz, inkább csak azt sajnálom, hogy kezd eltűnni az a sokszínűség, amit régen annyira szerettem. A kis borászatok képtelenek megfizetni a stand árát, de még a nagyok is háromszor meggondolják, hogy a zsebükbe nyúljanak-e ilyen mélyen. Mondom ezt úgy, hogy nem tudom az árakat, a borágazat nehézségeit viszont újságíróként a saját bőrömön is érzem.
A maga 13 kiállítójával a Badacsonyi borvidék volt a legerősebben reprezentált, Tokajból 12, Villányból 11, Szekszárdról 9 borászat érkezett, viszont Egerből mindössze négyen jöttek, és nem volt köztük a korábban állandó szereplő Tóth Ferenc Pincészet, az Etyek–Budai borvidéket pedig összesen 3 borászat képviselte, és a Nyakas – legnagyobb sajnálatomra – hiányzott közülük. A többi borvidékről jó, ha egy-két standot láttunk mutatóba. Volt viszont 19 borkereskedés, ebből 4 francia és 4 olasz borokat kínált. Félre ne értsen senki: örülök, ha színes a paletta, de Magyarország fővárosának egyik legszebb helyszínén mégiscsak annak örülnék jobban, ha a hazai bortermésről kaphatnék átfogó képet.
És most mondom, ami jó volt
A csütörtöki napon voltam a fesztivál vendége (nagyon köszönöm a meghívást). A délután 4:30-kor kezdődő sajtóséta előtt gyorsan felmértem a terepet, és Borbély Tamás rögvest töltött is egy kis Bács-hegy Olaszrizlinget a poharamba. Ígértem, hogy visszamegyek hozzá, és a többi borát is megkóstolom, de amikor legközelebb arra jártam, legalább tíz ember tolongott a standja előtt, nem akartam zavarni.
Rácz Lilla csodálatos pezsgői a legszürkébb hétköznapokból is ünnepet varázsolnak, és mivel lógott az eső lába, arra gondoltam, hogy nála űzöm el a felhőket. Az 50-50%-ban zöld velteliniből és chardonnay-ból készült brut tétel nagy meglepetés volt, buja virágossága olyan, mint a címke: bájos, de határozott.
A Villa Gyetvai kellemes új színfolt a balatoni borok palettáján. Rengeteg programot szerveznek, náluk mindig történik valami, ami miatt érdemes elmenni Balatonfüredre. Én még nem voltam, de egy-két borukat már kóstoltuk a Borsmenta bortesztjén, és mivel kellemes élményekkel ajándékoztak meg, kíváncsi voltam a többire is. Mindegyiket szerettem, de a sorból egyértelműen a Hajnóczy-dűlős olaszrizling és a VinAgora-aranyérmes kékfrankos emelkedett ki.
Épp befejeztem a kóstolást, amikor összefutottam Kiss Gábor villányi borásszal, így a következő 30 percet vele töltöttem. Először Áts Károlyhoz és Balla Gézához mentünk, de mivel Gábor sofőrködött, nélküle kellett eligazodnom a magnum palackok útvesztőjében. Részletesebb leírásokba most nem bocsátkoznék, de annyit mondhatok: a N9NA furmint és a SUBA furmint-hárslevelű házasítás magnum palackos verziója nagyon magasra teszi a lécet. Balla Géza Feketeleánykája kötelező kör, de a Kolna Shirazt is érdemes megkóstolni, mert szép, érett és komoly mélységei vannak.
A Matias-borokhoz még nem volt szerencsém, de Kiss Gábor tanácsára ott is letáboroztam egy kicsit. Nem jutott volna eszembe rozét kóstolni – nem azért, mert nem szeretem, hanem mert meglehetősen lehűlt az idő –, de mikor meghallottam, hogy 500 literes francia hordóban érlelték, mégiscsak beadtam a derekamat, és jól tettem. A vörösborok között pedig a 2020-as Syrah adta a legnagyobb élményt.
Itt futottam össze Kolonics Károly somlói borásszal, aki ugyan kiállítóként nem jelent meg a fesztiválon, de kíváncsi volt a felhozatalra, hát idelátogatott. Vele sétáltam vissza Rácz Lilla standjához, mert kiderült, hogy még nem kóstolta a villányi borásznő pezsgőit. Örülök, hogy tudtam neki újat mutatni.
Sajtóséta Georgia nagykövetével
A fesztivál díszvendége ebben az évben Georgia volt. Az ország nagykövetétől, Tamara Liluashvilitől megtudtuk, hogy náluk a borkészítés hagyományai 8000 évre nyúlnak vissza, és ma is szinte minden családnak van szőlője és saját bora. A statisztikák szerint Georgia felnőtt lakosságának 85%-a napi szinten fogyaszt bort – legfőképpen hazait –, és büszkén őrzik a tradicionális, amforás technológiát.
A sajtóséta során benéztünk Georgia standjához, ahol Petzold Attila bor- és párlatszakértő vezetésével rövid betekintést nyerhettünk a földbe ásott agyagedényben, vagyis kvevriben készült borok világába. Később meglátogattuk a VinAgora standot, ahol idei rozé és néhány aranyérmes tétel került a poharunkba, a séta végén pedig Heiszler Gabriella mesélt a fesztivál kiemelt támogatója, a SPAR borkínálatáról.
A sajtóprogram végén örömmel állapítottam meg, hogy a legelszántabb fesztiválozókat a cudar idő sem riasztotta vissza. Este 9 után már elég szép tömeg hömpölygött a téren – igaz, az eső szerencsére nem esett. A következő napokon aztán bepótolta azt is, amit csütörtökön kihagyott. Nem látok ugyan statisztikákat, de valami azt súgja, hogy ez volt minden idők legkevesebb látogatót vonzó Budapest Borfesztiválja.
Sajnálom. Rengeteg munka, energia és pénz ment veszendőbe. Tudom, hogy egy ilyen méretű fesztivált nem könnyű elhalasztani, de talán érdemes lett volna megfontolni ezt a lépést. És azt is tudom, hogy a hagyomány kötelez, de én bizony elhoznám ezt a fesztivált a várból egy olyan helyre, ahol könnyebben kigazdálkodható bérleti díjakkal és megfizethetőbb belépőjegyekkel mindkét oldalon nagyobb lehetne a merítés.
