Vissza
Egy nap a Tagyon-hegyen
2020.07.20. | Szabó Edit
Ki mondta, hogy egy nap alatt nem lehet ellazulni? Megmutatjuk, hogyan kell. A Tagyon Birtokon jártunk…
Tagyon Birtok. Öthektárnyi szőlőterület a Balaton északi partján. Ebből jelenleg három hektáron terem szőlő, egyen egyéb növények, egy pedig betelepítésre vár. Az ültetvényeken olaszrizlinget, Müller Thurgaut (rizlingszilváni), szürkebarátot és zengőt érlel a napsugár, és a tulajdonos, Kartaly Attila nem is szeretne más fajtákkal kísérletezni.
A birtokot egy baráti társaság alapította 2009-ben. Megvásárolták a festői környezetben álló, romos présházat, és mivel elsődleges céljuk az volt, hogy élményeket adjanak a hozzájuk látogatóknak, nem csupán borokat kínáltak, hanem programokat is szerveztek számukra. Az eltelt évek alatt felújították és szálláshellyé alakították a présházat, nekiláttak a szőlőterületek rendbehozásának, új tőkéket telepítettek, kemencét építettek, és igyekeztek minél lakályosabbá, hívogatóbbá tenni a környezetet. Sikerült. A barátságos teraszon üldögélve az ember elmerülhet a Balaton szépségeiben, miközben egy pohár gyöngyözőborral a kezében kipiheni az út fáradalmait.
A Habzsi névre keresztelt gyöngyöző 95%-ban szürkebarátból készült, csábító illatát azonban annak az 5%-nyi Irsai Olivérnek köszönheti, amit jó érzékkel hozzáadott a borász. Illatos, de száraz, remek frissítő a nyári hőségben. A hozzá illő falatokat a konyhakert termése és környékbeli alapanyagok felhasználásával készíti a séf. Mert van ám itt „étterem” is, ha nem is a szó hagyományos értelmében. Állandó étlap nincs, a legfontosabb vezérlőelv a szezonalitás, mindig az kerül a tányérra, amit a kert adott, na meg a csodálatos gyümölcsfák a birtok felső végében. A vegyszermentes konyhakert terméséből feldolgozásra is jut, aki szeretné, üvegbe zárva hazaviheti az ízeket, de mégiscsak az a legjobb, ha roppan a paprika, hersen a dió, csordul a paradicsom leve, ha tombolnak a friss ízek a szájban.
És ha már a friss ízekről beszélünk, ejtsünk szót a birtok egyik emblematikus boráról, az RSZ névre keresztelt rizlingszilvániról, amit ma már Müller Thurgau néven szokás említeni. A fajtát sajnos nem becsülik sokra, pedig megvannak a maga értékei. Ez volt a pincészet első bora, és olyan jó volt a fogadtatása, hogy máig szerepel a kínálatban, a mi nagy szerencsénkre. Jól elkészített rizlingszilvánival ritkán találkozik az ember, de itt van belőle mindjárt kettő is, ami kóstolásra érdemes. A kék címkés friss, üde, bodzás, lendületes, akár fröccsnek is kiváló, a zöld címkés kicsit mélyebb, selymesebb, azt inkább tisztán élvezzük.
Ahogy említettük, a tulajdonosok leghőbb vágya, hogy a vendégek élményekkel telve távozzanak a birtokról, ezért szívesen szerveznek turisztikai és kulturális programokat az odalátogatóknak. Kisebb baráti társaságokat örömmel visznek például vitorlázni. Egy koccintás a balatoni naplementében amúgy is felejthetetlen, hát még ha ez a tó közepén, egy hajón történik, szűk baráti körben, minden mástól távol.
Nekünk ilyen kalandban nem volt részünk, adatott viszont más, nem kevésbé érdekes. A birtok a névadóul szolgáló Tagyon-hegyen található, ahonnan akár gyalog, akár kerékpáron könnyedén elérhetjük hazánk egyik turisztikai és geológiai szempontból egyaránt izgalmas magaslatát, a 337 méteres Hegyestűt. A régi kőbánya tevékenysége következtében csupasszá vált a csúcs, így megcsodálhatjuk, hogy a 8 millió évvel ezelőtt itt működött vulkán kráterében hogyan formálódott függőleges oszlopokká a kihűlő láva. A magaslatról szédítő kilátás nyílik a Balatonra és a Káli-medence jó részére; akit lenyűgöz a természet, annak a Hegyestű kötelező zarándokhely.
Mivel a rendelkezésre álló kerékpárok némi rásegítéssel dolgoztak, nem volt akadály a kissé gyengébb erőnlét sem, simán megtettük a néhány kilométeres távot a csúcsig és vissza. A séta se lehet túl megerőltető, tekintve, hogy a társaságunkban lévő kismama is abszolválta, kipirult arccal, de annál nagyobb büszkeséggel.
Visszatérve jólesett egy pohár frissítő Balatonbor, és mi tagadás, kicsit meg is éheztünk. A séf bazsalikommal és némi fehérborral megbolondított dinnyekrémlevest tálalt hidegen, de minket a főfogás nyűgözött le igazán. A vajpuha, konfitált tarját friss lecsóval körítették. A kombináció tökéletes volt, az ízek hibátlanok, boldogan kóstolgattuk mellé a szürkebarátot, jólestek a paradicsomhoz az üde, balatoni savak.
Már épp elmerülni készültünk a délutáni káprázatban, amikor újabb program kezdődött. Posta Zsófia rajztanárként dolgozik, most azonban felhozta a hegyre a festőszerszámokat, ecseteket, vásznakat, kötényeket, tubusokat, palettákat kellő számban, és arra buzdított mindenkit, hogy váljon alkalmi tájképfestővé. Kezdetben kicsit húzódoztunk, tekintve, hogy gimi óta nem nagyon volt ecset a kezünkben, akkor is csak épp a tisztesség kedvéért, de végül kötélnek álltunk, és nem bántuk meg. Hogy hová tűnt az életünkből a következő két óra, nem nagyon tudjuk, mert bőszen kevergettük a színeket, és csak arra figyeltünk, hogy a páratlan kilátás hangulatát a kifeszített vásznon valahogyan meg tudjuk örökíteni. Sikerült, ahogy sikerült (e sorok íróját Csíki Sándor kolléga kapta lencsevégre alkotás közben), nem is az a lényeg, hogy milyen lett a kép. A folyamat volt csodálatos, ahogyan teljesen kizártuk a külvilágot, és csak a színekre és a formákra figyeltünk.
Így a pincetúráról le is maradtunk, de nagyon hálásak voltunk, hogy valaki hozott nekünk egy pohárnyit a birtok Hegyborából, így a fele részben hordóban, fele részben acéltartályban érett olaszrizlinget is volt alkalmunk megízlelni. Még az ecset is jobban siklott utána. Harmonikus bor, némi ásványos sóssággal és a fajtára jellemző mandulás kesernyéséggel az utóízben. Telt, de nem nehézkes, esti iszogatásra kiváló.
Merthogy közben ránk is esteledett, ideje volt elköszönni a birtoktól. Száradó művünket gondosan magunkhoz ölelve sétáltunk az autóhoz, még egy utolsó pillantást vetve a közben már tintakékbe bukó vízre.
Megjegyzés: a túrán a Tagyon Birtok vendégei voltunk, de megjelent cikkünk nem fizetett tartalom, „tollunkat” a valódi lelkesedés vezette.
