Icáék Kínában – 8. nap
Selyemhernyók, futurisztikus tornyok és ópiumháború. Sanghaj igazi multikulturális város, izgalmas, vibráló, virágos és zöld. De mi köze egy magyar építésznek Sanghaj ikonikus épületeihez? Kiderül a Gubán házaspár kínai naplójának 8. részéből…
A selyem
Szucsou selyemnagyhatalom. Sok-sok család élt a hernyótenyésztésből, de annyi munkával jár, hogy kihalóban van a szakma. A hernyó nagyon kényes jószág, kizárólag eperfalevelet eszik, de a végén egy gubóról 1500–1800 méter finom selyemszálat húznak ki. Olyan vékony, hogy szinte láthatatlan, de pár szál már elszakíthatatlan.

Csodálatos selyemképeket hímeznek, ráadásul kétoldalasak, így nem lehet eldönteni, melyik az eleje és melyik a hátulja.

A mai dizájnerek is csodaszép dolgokat alkotnak belőle.

Az ikergubókból ejtőernyőt és ágyneműt készítenek. Egy paplan 70 selyemrétegből áll, mégis súlytalan.
Hajózás
Szucsouban kötelező turistaprogram a csatornákon hajózás. Pár száz éve szinte minden ház valamelyik csatorna partján épült, sokat közülük csak vízen lehetett megközelíteni.

Nagyon jó kis program, a hajó kimegy a lakóövezetbe is, érdekes picit bepillantani az itt élő emberek mindennapjaiba. Javarészt idős emberek élnek itt, és nagyon sok üres ház vár egy jó ajánlatra. Az ingatlanok sajnos nincsenek a legjobb állapotban. Az önkormányzat nem nagyon akarja megvenni őket, drága a felújítás, a fenntartás, lefizetni pedig nem nagyon lehet senkit, mert itt a korrupcióért kapható büntetés 25 évnél kezdődik és halálbüntetéssel végződik.

A hajózás után Sanghaj felé indultunk, és az autópályán egy autó hátulról beleszaladt a buszunkba. A rendőrök gyorsan kiértek, és kulturáltan elrendezték a dolgot.
Nézzük mindennek a jó oldalát! A baleset miatt egy igazi közösségi wc-élményben volt részünk. A fülkék fala kb. mellig ért, a vécé guggolós (ez az általános a nyilvános helyeken), és pisilés közben meg lehetett beszélni az eseményeket.
Sanghaj
Azt sem tudni, hányan laknak itt, de nagggyon sokan! 20–30 millió? Ki számolja! Kína egyik legnagyobb, legfejlettebb és legmodernebb városa. Nem feltétlenül minden téren a leg-leg, de szinte mindenben ott van az élvonalban. Egy dologban viszont biztosan a leg-leg: a legmultikultibb.
A fejlesztések szinte megállás nélkül zajlanak. Ha megunnak egy városnegyedet, nem cicóznak, ledózerolják és újjáépítik. Kivéve, ha valamit meg akarnak őrizni. A városfejlesztés egyik célja, hogy a lakók bárhol is legyenek, tíz percen belül elérhessenek egy parkot vagy városi erdőt, és a városrészek minél szebbek, élhetőbbek legyenek. Ahol nincs ház, ott zöldterület van, csodálatos virágokkal. Még a keresztül-kasul futó felüljárókat tartó oszlopokat is zöldítik.

Kelet Gyöngye TV-torony
Sanghaj talán legismertebb jelképe a TV-torony. A három lábon álló, rózsaszín, szinte lebegő gömbjeivel úgy néz ki, mint egy futurisztikus űrhajó.

A 468 méter magas toronyban 259 méteres magasságban egy üvegpadlós folyosón körbe lehet sétálni. Alattunk a mélység, a város. Elmondhatatlan, leírhatatlan. Az agy nehezen érti az alatta lévő mélységet. Séta közben van egy kis szédülős érzés. Hatalmas élmény volt.

Park Hotel
Van egy magyar építész, Hugyecz László, akit itt mindenki ismer, csak Hudec néven. A gyerekek még az iskolában is tanulnak róla. A kis Lacika építkezéseken inaskodott, kitanulta az ács- és a kőművesmesterséget, majd építész lett, aztán jött az első világháború. Megsebesült, orosz hadifogságba került, ám néhány társával megszökött, és elindult a szabadság felé. Egészen Sanghajig jutott!
A tehetségét hamar felismerték, és az ő tervei alapján épült fel a Park Hotel, Sanghaj egyik ikonikus épülete.

Olyannyira ikonikus, hogy a városban innen számítják a távolságokat. Ez a sanghaji 0 kilométerkő.
A csodálatos art deco épület a harmincas években úgy magasodott a város fölé, mint egy katedrális. Akkoriban sokan kételkedtek abban, hogy a mocsaras talajra épült torony hosszú távon megállja a helyét. Állítólag még fogadásokat is kötöttek arra, mikor dől össze. Spoiler: az épület ma is áll!
Az első emeleten körben a folyosón egy mini Hudec-múzeumot rendeztek be.

Sanghaj számos különleges épülete őrzi ma is a keze nyomát. 2018–2019 Sanghajban Hudec-emlékév volt.
Az ópiumháborúkról dióhéjban
Hogy lett Sanghaj egy kis halászfaluból nemzetközi metropolisz? Mit keres itt egy mini Párizs, London és Amerika? Az 1800-as évek elején járunk. A britek imádták a kínai teát, a selymet és a porcelánt, de a kínaiaknak nem nagyon kellett semmi, amit cserébe kínáltak. Így aztán a britek Indiából származó ópiummal kezdték fizetni a számlát. Az üzlet beindult, hamarosan fél Kína ópiummámorban fetrengett.
A kínai hatóságok megpróbálták megállítani a kereskedelmet, és megsemmisítettek egy hatalmas ópiumszállítmányt. Ebből háború lett, amiben a kínaiak csúfos vereséget szenvedtek. A békeszerződés értelmében több kikötőt meg kellett nyitniuk a külföldiek előtt. Sanghaj is ezek közé tartozott.
És itt jön a legdurvább csavar. A külföldiek nem akartak a kínai törvények szerint élni, ezért külön területeket alakítottak ki maguknak a városon belül. Ezek lettek a koncessziós zónák, saját rendőrséggel, közigazgatással és építészeti stílussal. Volt brit, francia és amerikai negyed is.
Kína számára ez a megaláztatás és a szuverenitás elvesztésének időszaka volt, a „szégyen évszázada”. Sanghaj viszont ekkor indult világvárosi útjára, ahol a gyarmati luxus, a nemzetközi maffia, a pazar mulatók és a kíméletlen üzlet összeért. Így született meg ez a pazar, bizarr, lüktető, világváros – bizony, az ópiumpipák füstjén.
A francia negyed
Sétáltunk egy kicsit a francia negyedben, ami valójában egy elegáns bulinegyed. Éttermek, hangulatos utcák és régi épületek váltják egymást. Ma már – ahelyett, hogy a földdel tennék egyenlővé őket, mint azt sok hasonló emlékkel megtették a kommunista időszak elején – óvják és büszkén mutogatják.

A Huangpu folyó
Sanghajt a Huangpu folyó majdnem úgy osztja ketté, mint a Duna Budapestet. Az egyik oldalon a régebbi, gyarmati hangulatú történelmi épületek, a másik oldalon futurisztikus felhőkarcolók. Esténként a folyón úszó hajókról lehet megcsodálni a ragyogó várost. A hajóút körülbelül egy órán át tart, bőven van időnk gyönyörködni a kivilágított metropoliszban.

Fotót választani szinte lehetetlen, mert 5–10 másodpercenként más arcát mutatja a város. Mire kattintanék, teljesen mások a színek, más a látvány.

Esti séta
Este még volt időnk/erőnk sétálni egy kicsit a Sanghaj-torony környékén. A maga 632 méterével ez a világ harmadik legmagasabb tornya. Körülötte minden hatalmas, modern és futurisztikus. Majd kitört a nyakunk, mert állandóan felfelé kell nézni. És annyira, de annyira vicces, ahogy mindenki fényképez! Szó szerint tömegek, javarészt fiatalok fotózkodnak vagy profi fotósokkal készíttetik a képeket az Instára. Hosszú percekig keresik a jó pózt – nagyon ötletes beállításokat láttunk százával. Van még mit tanulnunk!

(folytatjuk)






