Vissza
Bolyongás Indiában 3.
2022.12.16. | Törley-Havas Sára és Sahin-Tóth Sára
Törley-Havas Sára és Sahin-Tóth Sára indiai útinaplójának 3. részében visszatérünk Delhibe. Múzeumba, könyvtárba megyünk, és élvezzük a város különleges, egyszerre vonzó és taszító atmoszféráját…
Shimlából Delhibe kilenc óra az út autóval. Couchsurfön találunk egy fuvart, egy Sid nevű férfi visz minket el. Lassan telik az út, nehezen indul be a beszélgetés. Riasztó a magánya. Gazdag, elvált. Ez Indiában nagyon ritka; azt meséli, randizott azóta, de az indiai nők mind őrültek, inkább egyedül marad. Örül, hogy zsidó vagyok, még sose látott zsidót, csak netflixes sorozatban. Transzvesztita kéregetők ostromolják az autót, kezüket összeütögetik, állítólag erről lehet őket felismerni.
Sidtől egy átjárhatatlan, eltömődött delhi utcán veszünk búcsút, ő megy tovább az autószervizbe – gyorsabb ha sétálunk, a kocsi nem halad.
Egy újabb indiai család otthonában
Ezúttal egy nyugat-delhi család lát minket vendégül. Az anyuka, Pooja matektanár, aki általában fehér arcmaszkban (kozmetikai) szolgálja fel a vacsorát, de valószínűleg megéri, mert egész biztosan övé delhi legtökéletesebb arcbőre, kb. 30 évesnek néz ki, pedig elmúlt negyven. Szarkasztikus humorával és rövidre vágott frizurájával amúgy sem egy átlagos indiai nő. Az apuka nem csinál semmit, és soha nem is csinált, erre meglehetősen büszke. Este véget nem érő kártyajáték velük és 17 éves ikerfiaikkal. Sose veszítenek. Nagyüzemben nyomják a couchsurföt, gyakorlatilag folyamatosan van náluk valaki. Ők négyen alszanak egy szobában, egy ágyban, gyakorlatilag nincs életük vendég nélkül. Ablaktalan szobát kapunk: ha felriad az ember, nem lehet tudni, éppen hány óra van. Nincs fény, nincs levegő.
Emberek, sorsok…
Reggel tésztaételt eszünk, utána a Sari nevű tanársegéddel indulunk megnézni az India-kaput és a szikh templomot. Delhiben nincsen olyan, hogy sétatávolság, mindenhova minimum másfél óra eljutnunk. A templomban ötszáz emberrel együtt eszünk a földön ülve. Hároméves gyerekek hatalmas szabadságban rohangálnak a rengeteg ember között, tulajdonképpen bármelyiküket hajléktalannak néznénk a Blaha Lujza téren. Delhiben mi is másodpercek alatt iszonyatosan mocskosak leszünk.
Délután, még egyszer utoljára, találkozunk a litván lánnyal, akivel együtt indultunk északra. Jövő héten Ausztráliába utazik. Beleszeretett az indiai fiúba, aki utána utazott Dharamsalába, és most nagyon szorong, nehéz az elválás. Felajánlja, hogy ránk hagyja a hegyekben vásárolt rengeteg hasisát, visszautasítjuk. Sűrű nap után sűrű este a házigazdáinkkal és a frissen érkezett francia párral, Leóval és Chloéval, akik eladták mindenüket, és most évekig utazni terveznek. Jólesik, hogy ott vannak, egyértelműbbek, ismerősebbek a reakcióik, még úgy is, hogy a lány alig beszél angolul.
Modern Art Museum
Másnap elmegyünk a Modern Art Museumba, ahol főleg 19-20. század eleji festményeket lehet megtekinteni. Pottyantós, összepiszkított vécé. Az összes kép lehetetlen szögből, rosszul van megvilágítva.
Amrita Shergil (magyar származású indiai festőművész) családtörténetének érdemes utánaolvasni részletesebben. Édesanyja magyar nemesi családból származott, édesapja, pedig egy szikh arisztokrata család sarja volt, akik Indiában ismerkedtek meg, de Budapesten kötöttek házasságot, majd később, az első világháború kitörésekor Dunaharasztiba költöztek két kislányukkal. És ezek még tulajdonképpen a legkevésbé érdekes információk a szövevényes családtörténetből. Amrita termében felvételeket játszanak le a huszadik század eleji Budapestről. Honvágy, szentimentális gondolatok. Szerencsére a hazametrózás nem engedi, hogy hosszasan ebben az állapotban maradjunk. Az utolsó szakaszt gyalog tesszük meg, olyan az egész, mint egy szürrealista film: szemét, füst, kivilágított házak, templomok, tömött sikátorok. Az este már rutinszerű, hosszas kártyajáték, közben az apuka lerészegedik (ő az első alkoholista indiai, akivel találkozunk), ez látszólag senkit nem zavar a családból, lassabb és kedvesebb lesz az italtól.
A British Library és a Hauz Khas negyed
Éjjel földrengés Nepálban, Delhiig is elért, mi nem érzünk semmit. Olajban sült joghurtos piritós reggelire, majd meglepően gördülékeny út a British Librarybe. Jólesik egész nap csak ülni a csendben, a nagy fényes termekben. Díjtalan a belépés, csak egy gyors regisztráció és átvilágítás szükséges.
Este a franciák gâlettes bretonnes-t készítenek a családnak és nekünk, illetve valami olyasmit, mert szinte lehetetlen Európában megszokott minőségű sajtokhoz jutni, és a balzsamecet se ugyanolyan. Az indiai család nincs elragadtatva, inkább megmaradnának a paneernál (ez egy tehén- vagy bivalytejből készült sajtféle, itt gyakorlatilag kizárólag ezt fogyasztják, nincs erős íze, az állaga kissé gumis).
Másnap felfedezzük Delhi vélhetőleg egyik legnyugodtabb negyedét, a délen található Hauz Khast, sétálunk egyet a tó körül, elhaladunk egy őzpark mellett, ahol olyan pettyesek az őzikék, amilyet eddig csak a Disney-mesékben láttunk. Hosszan mászkálunk a kis kanyargós utcákban, amik tele vannak galériákkal, romkocsmákkal és tetoválószalonokkal. Ebédre Kolkata Kathi tekercseket eszünk, ami az egyik legjobb ebédünk Delhiben: ropogós, vékony tésztatekercsben csípős, fűszeres, zöldséges ragu, sült hagymával és sok-sok szósszal. Délután még mászkálunk kicsit, főleg fiatalokat látni errefelé az utcán, söröznek, dohányoznak a teraszokon. Ez a három dolog itt mind meglepőnek számít, kicsit olyan, mintha nem is Delhiben lennénk.
Búcsú Delhitől
Utolsó esténken letöltjük az Ixigo nevű vonatos applikációt – ekkor még nem tudjuk, hogy milyen sokat fog nekünk segíteni. A család búcsúzásként az összes nagyágyúját beveti, az ikrek bemutatják kártyatrükkjeiket és gondolatolvasós játékaikat.
Másnap még sötét van, mikor elindulunk az apukával a pályaudvarra, megosztja velünk, hogy az azért kicsit furcsa neki és a feleségének, hogy ezek a franciák megcsókolják egymást (mi inkább neveznénk egy villámgyors puszinak a szóban forgó esetet), ráadásul a gyerekek előtt. (A gyerekek 17 évesek, és mindennap szexjelenetekkel tűzdelt netflixes sorozatokat néznek a reggelihez.) Hümmögünk kicsit még valamit a puszik természetéről Európában, majd felpattanunk a körülbelül két kilométer hosszú vonatra, ami megfontolt sebességgel indul el Dzsaipur felé.
(folytatjuk)
.jpg)
A szerzőkről: Törley-Havas Sára 25 éves, egy éve vette át dramaturg diplomáját a Freeszfe-n. Sahin-Tóth Sára 22 éves, negyedéves zenés színházrendező szakos hallgató ugyanott. Mindketten először járnak Európán kívül. India mellett hirtelen felindulásból döntöttek, nem is nagyon tudnak egzakt választ adni a miérteket firtató kérdésekre.
Fotó:
Törley-Havas Sára és Sahin-Tóth Sára
