Vissza
Kalandozás Kolumbiában – Medellín
2022.02.04. | Gubán Ica és Miklós
A Gubán házaspár elutazott Kolumbiába, és úti élményeiket folytatásokban küldik a Borsmenta olvasóinak. Az első részben Kolumbia második legnagyobb városát, Medellínt fedezzük fel velük…
Emlékeznek még a Gubán házaspárra, akik 2021 nyarán elbicikliztek Budapestről Rómába, és az izgalmas túráról 9 részes sorozatban számoltak be a Borsmenta olvasóinak? A Zarándokút két keréken című rendhagyó naplót nagyon sokan követték hétről hétre, és bízunk benne, hogy többen is lesznek majd, akik Ica és Miklós példáján felbuzdulva drótszamárra pattannak, hogy bejárják a nagyon jól dokumentált útvonalat.
.jpg)
A Gubán házaspár nem tétlenkedik. Nyári túrájuk után úgy döntöttek, hogy a téli hónapokban is elszöknek egy kicsit a nyárba. Ezúttal Kolumbia felé vették az irányt, és most onnan küldik lelkes beszámolóikat. Íme Ica és Miklós kolumbiai úti naplójának első része.
„Medellín a közelmúltig Kolumbia egyik legveszélyesebb városa volt.”
Medellín a hajdani Eldorádó földjének, Kolumbiának a második legnagyobb városa.
A Valle de Aburra nevű hatalmas völgyben fekszik az Andok északnyugati részén, és a Középső-Kordillera vad hegyei határolják.
Éjszaka érkeztünk, és a reptérről bevezető úton elképesztő panoráma tárult elénk. A mély völgyből a környező hegyekre felkapaszkodó város úgy néz ki, mint valami fényes aranyteknő.
Medellín a közelmúltig Kolumbia egyik legveszélyesebb városa volt. Gerillák, halálosztagok, a drogkartell gyilkosai szedték a célzott vagy vétlen áldozataikat. Szinte nem volt olyan család, ahol ne gyászoltak volna valakit a drogháború miatt.
Itt volt a világ legnagyobb drogbárója, Pablo Escobar főhadiszállása is. Ma már modern, nyüzsgő város nagyon kedves, barátságos emberekkel, akik azt szeretnék, ha a világnak nem a kábítószer jutna eszébe Kolumbiáról.
Azért Medellín bizonyos részeit mégis jobb elkerülni. Van, ahol az utcán szinte öntudatlanul fetrengő, betépett emberek között prostituáltak sétálgatnak, és ezen a részen valószínűleg sok a zsebtolvaj is. Láttunk olyan üzletet, trafikot, ahol vasrács mögül árultak. Aki úgy dönt, hogy eltölt ebben a városban néhány napot, nézze meg alaposan a szállás elhelyezkedését, és keresgéljen biztonságosabb környéken.
Mi a Laureles városrészben, a Hotel Inntuban foglaltunk szobát. A szállodában wellnessközpont, a tetőteraszon pezsgő- és törökfürdő, napozó található. A szobák nagyok, tiszták, mindennap van takarítás, a svédasztalos reggeli változatos, finom.
A tetőteraszról látszik az Atlético Nacional stadionja. Ha meccs van, még az őrjöngést is hallani.
A környék csodásan zöld, minden talpalatnyi helyen virágok, kaktuszok, pozsgások, hatalmas fák, pálmák. Egymást érik az éttermek, kávézók, bárok. Közel a 70-es út, ahol szinte lüktetnek az utcák, az éjszakai élet a fényekkel, a csak ekkor nyíló bárokkal leírhatatlan. A vendéglátóhelyekről kihallatszik a salsa, a reggaetón. A népszerű dalokat legtöbbször éneklik is az emberek, de az szinte biztos, hogy megmozdul a csípőjük. Az utcán egymást érik az árusok, akik tálcákról, kocsikról, biciklikről kínálják a gyümölcsöt, a jégkrémet és még ki tudja, mi mindent!
„Jóval olcsóbb minden, mint nálunk.”
Az árak nagyon-nagyon barátságosak. Jóval olcsóbb minden, mint nálunk.
A közlekedés is egyszerű: van metró, busz, de a taxi annyira kedvező árú, hogy érdemesebb ezt választani. 3-4 felé osztva olcsóbb, mint otthon a BKV, és rengetegen cirkálnak mindenfelé. A Cabify taxi appot érdemes használni. A megrendelt kis sárga taxit könnyű megismerni, a rendszám az autó mindkét oldalán látható.
Az utak gyakran keskenyek, túlzsúfoltak. Gyalog nagyon észnél kell lenni, nincs elsőbbségünk a zebrán sem, a gyalogos a galamb után jön. :) A tájékozódás elég egyszerű: az utcák nem neveket, hanem számokat kaptak, és a számok délről észak felé haladva emelkednek.
Úton-útfélen kis kávézókba botlunk, ezeket nem lehet kihagyni. Az első napon nagyon kellemes meglepetés ért minket. A hotelünkhöz egészen közel van a Revolution kávézó, amit két magyar srác üzemeltet. A finom kolumbiai kávé minden héten frissen pörkölve érkezik ide, egyenesen egy délkeleti kávéültetvényről. A kávé mellé némi harapnivaló is rendelhető.
Jó tudni, hogy az átlagos kávézókban nem igazán ismerik a nálunk megszokott presszót, több helyen is kisebb adag hosszú kávét kaptunk helyette.
A jobbnál jobb éttermek között szinte lehetetlen választani. A rendkívül népszerű Crepes & Waffels hálózat első üzletét két egyetemista nyitotta úgy negyven évvel ezelőtt. Szívmelengető számomra a filozófiájuk, mert országon belül kizárólag egyedülálló, rászoruló nőket, anyákat alkalmaznak. A finom és laktató sós palacsintás fogásokat sok-sok zöldséggel, marha- vagy csirkehússal készítik. Nagyon ízlett mindegyik, amit megkóstoltunk.
A másik nagy kedvencem – legalábbis eddig – a Saludpan étterem volt. Kint az utcán csak néhány asztal, ám ha belépünk az épületbe, egy fantasztikus zöldséges, pékség és cukrászda egyvelegét látjuk. Szemet gyönyörködtető a számtalan (számunkra) egzotikus gyümölcs. A kenyereik 100%-ban teljes kiőrlésű gabonafélékből, quinoából, amarántból és kamutból készülnek. Minden ételük tartósítószer-, színezék- és mesterségesadalékanyag-mentes. A háromfogásos szuper egészséges, nagyon bőséges és látványnak is szép napi menü friss gyümölcslével átszámolva mindössze 1700 Ft!
.jpg)
Jóféle borokat nem lehet Kolumbiában találni (legalábbis nekünk eddig nem sikerült), ha van, az csakis import, de kárpótolnak a fantasztikus, friss gyümölcslevek, turmixok, kézműves sörök, koktélok.
A városra összességében nem mondható, hogy szép. A hatalmas toronyházak láthatóan tervezetlenül, eléggé össze-vissza épültek, a nem frekventált helyek szemetesek, de mindenhol sok a zöld. Ahol nincs föld ültetni, ott autógumiból csinálnak virágládát. (A kép minősége nem a legjobb, de ez egy olyan városrész volt, ahol nem szívesen fotózgattam.)
„Néha olyan érzésünk van, mintha erdőben járnánk.”
Kíváncsiak voltunk a hagyományos, vidéki antioquiai falu színes házaira, és mivel valószínűleg nem lesz időnk vidékre látogatni, felmentünk a Cerro Nutibarára (Nutibara-hegy). A helyet leginkább egy skanzenhez tudnám hasonlítani, a színes „falu” központjában ott van a városháza, a templom, az iskola, a fodrász, kis boltok, éttermek, kávézók, vagyis minden, ami kell.
.jpg)
A hegytetőn körbesétálva szinte a teljes várost belátni, ezért is érdemes feljönni ide.
Nagyon izgalmas program a Plaza Botero. Megdöbbentőek a hatalmas, furcsán fura Botero-szobrok. Az anatómiailag teljesen helytelen, de mégis megkapó összhangban lévő óriások elképesztő látványt nyújtanak. Képeken láttam már ezeket a szobrokat, de ezt a tömeget, ezt a súlyosságot csak itt, ebben a fizikai közelségben lehet érezni.
A térről nyílik az Antioquia Múzeum, ahol többek között Botero festményei is láthatóak. A tér túloldalán magaslik egy gyönyörű art deco épület, a Hotel Nutibara.
.jpg)
Kíváncsiak voltunk Kolumbia kortárs művészetére is, ezért ellátogattunk a
MAMM-ba. A Modern Művészetek Múzeumához lehet, hogy nem vagyok elég modern, de pár digitális fantáziát kivéve kissé semmitmondónak tűnt számomra. Maga az épület viszont tetszett, szeretem ezeket az ipari jellegű betonszörnyetegeket.
A Medellín folyó mellett egy igazán kellemes városrészen sétálgattunk. Az épületek szinte elvesznek a zöldben. Néha olyan érzésünk van, mintha erdőben járnánk. Tele közösségi térrel, ahol fiatalok salsáznak, edzenek, beszélgetnek.
Elképesztő szélsőségeket tapasztalunk. Amerre mozgunk, nagyon figyelnek a környezetvédelemre. Műanyag szívószál szinte sehol nincs, az étlapot a legtöbb étteremben QR-kóddal tudjuk beolvasni, műanyag zacskót elvétve találni. Ezzel szemben láttuk azt is, ahogyan a szegények lakta negyedben a járda szélén ülve akkurátusan szétszedett egy akkumulátort egy férfi, és folyt a sav szanaszét.
A sorozat következő részéért katt ide: Kalandozás Kolumbiában - Medellín és környéke
Fotó:
Gubán Ica és Miklós
