Vissza
Zarándokút két keréken – Zalakaros–Celje
2021.11.30. | Gubán Ica és Miklós
Zarándokút két keréken című sorozatunk 4. részében Gubán Ica és Miklós horvátországi és szlovéniai kalandjait követhetjük. Lássuk, mi történt az utazás 4–6. napján…
4. nap Zalakaros–Damása (Horvátország)
Napi táv: 60,79 km, össztáv: 306,8 km
.jpg)
A negyedik nap délelőtt mottója: fel-le, fel-le. Közben mindössze annyi esemény történt, hogy megcsípett egy bögöly.
Délben akkora volt a hőség, hogy egy benzinkútnál „Al Bundyztunk" egy kicsit. Beültünk a kellemes, hűs shopba, vettünk egy kólát, feltöltöttük a kütyüket, volt wifi, tiszta mosdó, szóval elég jól berendezkedtünk. (Aki nem látta volna a sorozatot: a Bundy család egy szupermarketbe költözött be a nagy kánikula idején, mert nem volt légkondijuk.)
Nagykanizsa után már elég sokat kell a 7-es úton menni, csak néha-néha van bringa- vagy alsóbbrendű út. Délután Miklós első sárhányójából letört egy darab, le kellett szerelni, én pedig kicsit rosszul tűröm a kánikulát emelkedőkkel kombinálva, úgyhogy szenvedtem egy kicsit.
Letenyénél léptük át a horvát határt. A határőrökkel nagyon jól elbeszélgettünk, még titkos pecsétet is kaptunk a zarándokútlevelünkbe. Titkos, mivel tilos.
Horvátországban egyszerre megváltoztak az útviszonyok. Az emelkedés alig észrevehető, és a bicikliút kiváló minőségű. Nagyon rendezett, tiszta kis falvakon keresztül vitt az utunk, jó volt nézegetni a takaros házakat.
.jpg)
Ahogy beértünk egy Damása nevű kis faluba, megbeszéltük, hogy elkezdünk szállást keresni. Egy percen belül észrevettem egy nagy sporttelepet, páran söröztek a büfében. Megkérdeztem őket, hogy a közelben hol találunk szállást. A reakcióra egyaltalán nem számítottunk. Hihetetlen kedvesen beinvitáltak a sportcsarnokba, megkaptuk a vendégcsapat öltözőjét, tiszta zuhany, WC. Kaptunk a matracaink alá plusz matracot, pihe-puha ágyunk lett. A hálószobánk pedig egy egész sportcsarnok. Még kosárlabdát is vettek elő, hogy ne unatkozzunk. Miután mindennel elláttak, a házigazdák elköszöntek. Búcsúzóul még annyi instrukciók kaptunk, hogy reggel az ajtót jól csapjuk be, mert ők csak délután jönnek vissza. Hihetetlen ez a bizalom.
5. nap Damása–Ptuj (Szlovénia)
Napi táv: 85,06 km, össztáv: 391,86 km
Reggel nem kellett sátrat bontanunk, korán tudtunk indulni. Hamar találtunk egy élelmiszerboltot is, és a falu szélén egy parkban reggeliztünk. Szeretem ezeket a reggeliket. Mindenki tudja a dolgát. Miklós tejeskávét főz, én szendvicset készítek, és nyugodtan falatozgatunk.
Horvátországban alig kerekeztünk 55-60 km-t, de a szívünkbe zártuk. Ennyi kedves emberrel ritkán találkozni. Ha egy autós dudál, azért teszi, hogy integessen vagy like jelet mutasson.
A bárokban nem a WC-be küldenek a kulaccsal, hanem a pultos megtölti hűs vízzel vagy szódával, gyakran jégkockát is tesz bele, és sehol nem engedtek fizetni érte.
Az egyik legkedvesebb élményem Štrigovában történt. Miklós felment egy irdatlan domb tetejére, hogy az egyik templomban pecsétet kérjen, én pedig lent maradtam. Leültem egy ház tövébe, pihengettem az árnyékban. Egyszer csak a szemben lévő házból odaszaladt hozzám egy kicsi fiú, 4-5 éves lehetett. Nagyon mosolyogott, a két pici tenyere tele cseresznyével. A markomba nyomta, mondott valamit horvátul, és már szaladt is haza. Ennél szívmelengetőbb dolog rég történt velem. Miklós is megszerezte a pecsétet egy kedves, fiatal paptól, és kitűnő hangulatban indultunk tovább.
.jpg)
Ahogy közeledtünk a szlovén határhoz, sokasodtak a hegyek. Az utak mellett végig kényelmes biciklisáv, a kis hegyi falvakat, szőlészeteket egysávnyi szélességű, sima aszfaltút köti össze, forgalom szinte nulla. A bringások álma, igaz, néhol 14%-os emelkedővel. Ilyenkor én kerékpárral nehezített gyalogtúrára váltok, és csak az jár a fejemben, hogy nagy hegyet mindig nagy lejtmenet követ.
Egyszer csak egy szögesdrót kerítés vágta el az utat, lelakatolt sorompóval. Rájöttünk, hogy ez a szlovén határ, de sehol senki. A bringákat lefektetve, hétrét görnyedve cipeltük át a kerítés alatt, jól „átmigráncsoskodtunk”.
Az ebédet és a sziesztát már az első szlovén városban Ormozban költöttük el. Olyan jól haladtunk a hegyek ellenére, hogy úgy gondoltuk, megcélozzuk Ptuj városát, aztán majd meglátjuk. Sík terep következett, nagyon gyorsak voltunk.
Ptuj egy Dráva-parti kis gyöngyszem, el lehetne tölteni itt pár napot. Ahogy kerekeztünk a városban, mindenfelé kitérőket tettünk a látvány miatt. Egyszer csak egy minorita kolostor került az utunkba, gondoltam, szerzek egy pecsétet. Egy szerzetes épp a kerengőben sétálgatott, észrevett, és mosolyogva fordult felém. Nagy érdeklődéssel nézegette a zarándokútlevelet, gyönyörű pecsétet kaptunk, és felajánlotta, hogy aludjunk a kolostorban. Hatalmas örömmel fogadtuk el. A kolostorban zenei oktatás is folyik, a tantermek előtti folyosón kanapék vannak, a folyosó végén pedig zuhany és WC. Szuper szállás volt. Vacsorával is kínált, de a szerzetesek már túl voltak az étkezésen, így nem fogadtuk el. Éjszaka csend és nyugalom ölelt körül bennünket.
6. nap Ptuj–Celje
Napi táv: 68,51 km, össztáv: 460,37 km
Reggel az atya nagyon kedvesen üdvözölt. A minoriták is egy Szent Ferenc alapította rend, így nagyon örült, hogy Assisit is meglátogatjuk. Egy gyors fotó után az áldásával indultunk tovább.
Az első 10 km sík terep volt, aztán szelíd dombok következtek, majd egyre szorosabban ölelt körül bennünket az Alpok. Az aszfaltcsík piciny, álmos hegyi falvak között kanyargott alattunk. A látvány gyönyörű, szinte idilli volt. A smaragd domboldalon kis virágos porták sorakoztak, a lusta tehenek kérődzve bámultak ránk, gólyák békásztak a tisztásokon. Csendben haladtunk és gyönyörködtünk. Az út pár NAGYON durva emelkedőt kivéve jól tekerhető.
Miklós ezen a szakaszon már nem csak megvárt a hegytetőn, hanem visszajött hozzám gyalog, hogy segítsen feltolni a bringát. Egyszer, amikor épp nagyon szenvedtem, egy bőrszerkós pasas egy bitang nagy motoron lelassított, és biztatott, hogy ne szenvedjek, húzzam a gázt, mint ő. Köszi!
Azt tartja a mondás, hogy a részeg embernek szerencséje van. Ezt mi ezennel módosítjuk: az utazónak van szerencséje! Nagyjából 30 km hosszan még egy kis kocsmát, boltot sem láttunk, majd épp ebédidőben belebotlottunk egy kis falu kocsma-pizzériájába. Alig ültünk le, leszakadt az ég, dörgött, mint a ménkű. A teraszon üldögélve vártuk meg a vihar végét. Pizzáztunk, kávéztunk, pihengettünk. Négy óra után elállt az eső, és mehettünk is tovább.
Egy ilyen út során mindig megtapasztaljuk az emberek kedvességét. A pizzéria kis pincérlánya csinált helyet a teraszon, hogy a bringák se ázzanak el. Keresett nekünk a közelben szállást, ha nem tudnánk tovább menni. Később, mikor egy percre megálltunk az úton frissíteni, egy autó visszafordult mellénk, hogy miben tud segíteni. Miklós bal lábát megégette a nap, és bekötötte, hogy ne égjen tovább. Az autós látta a kötést, és azt hitte, hogy baj van. Megnyugtattuk, hogy minden oké, mire elköszönt, megfordult, és ment tovább.
Gyorsan Celjébe értünk. Bennünk volt még 10-20 km, de inkább maradtunk.
Celje nagy város, Alsó-Stájerország regionális központja, püspöki székhely. Kis csalinkázás, városnézés után a Szent Cecília kapucinus templomnál kötöttünk ki. A már szokásos érdeklődéssel, kedvességgel fogadtak. Az atya egy apácára, Ana nővérre bízott bennünket, aki a kapucinus rendházból Matej atyát hívta segítségül. Hát itt aztán lett egy kis kavarodás. Mindenképp szállást akartak nekünk adni, csak az volt a probléma, hogy én nem mehetek a szerzetesek közé, Miklós pedig nem mehet az apácákhoz. Egy szó mint száz, végül elválasztottak minket. Miklós a barátoknál, én pedig az apácáknál kaptam egy cellát.
Ebben még az a vicces, hogy van itt egy gyönyörű templom, de fent, egy iszonyú magas, meredek hegytetőn. Útközben azon viccelődtünk, hogy oda még akkor se tekernénk föl, ha a Szent Cecíliában külön szobát kapnánk. És tessék.
Annak ellenére, hogy külön töltöttük, az éjszakánk nyugodt volt, és másnap kipihenten indultunk Ljubljana felé. De erről majd a következő részben mesélünk.
A sorozat előző részei:
Bevezetés: Zarándokút két keréken – a cél az út
Előkészületek: Zarándokút két keréken – járt utat a járatlanért
Az út első három napja: Zarándokút két keréken – Budapesttől Zalakarosig
Buen Camino!
Ica & Miklós
Fotó:
Gubán Ica és Miklós
